SZEMPONT
A Rovatból

Akár Donald Trump végét is jelentheti az a hatalmas győzelem, amit Ron DeSantis, Florida republikánus kormányzója aratott

Okos, karizmatikus, és nem terheli mindaz, ami Trumpot igen – így jellemzik hívei Ron DeSantist, aki Donald Trump legnagyobb kihívója lehet.


A földcsuszamlásszerű republikánus győzelem elmaradt, egyelőre nem biztos, hogy a Szenátust sikerült bevenniük, a Kongresszusban pedig az előzetesen vártnál kisebb többségre tettek szert. A félidős amerikai választások során azonban született egy olyan győzelem, ami alapvetően megváltoztathatja a következő elnökválasztást, és akár Donald Trump politikai pályafutásának végét is jelentheti.

Az olasz nagyszülőktől származó, mindössze 44 éves, tősgyökeres floridai DeSantis második alkalommal nyert Floridában. Csakhogy míg négy évvel ezelőtt Donald Trump támogatásával a háta mögött, igen szoros versenyben aratott győzelmet a demokrata párti Andrew Gillummal szemben, idén Trump bírálatainak kereszttüzében nyert óriási fölénnyel.

Kihívója a korábbi kormányzó, Charlie Crist volt, akit közel 20 pontos előnnyel, a szavazatok 59%-ával győzött le. Ez Florida modernkori történetének legnagyobb különbségű republikánus kormányzói győzelme, még Jeb Bush, az ifjabb George Bush elnök fivére is csak 13 pontot vert ellenfelére 2002-ben. Több olyan körzetben is sikerült győznie, amelyek még négy évvel ezelőtt is demokrata párti bázisnak számítottak. Crist a 67 megyéből mindössze 5-ben tudott nyerni.

A tampai Convention Centerben tartott győzelmi beszédében DeSantis az államot egész Amerika iránymutató világítótornyának nevezte, magát pedig az átalakulás vezetőjének.

„Amerika túléléséhez fel kell éleszteni az igazi amerikai értékeket. Florida bebizonyította, hogy ez lehetséges. Reménysugarat kínálunk, és a jobb napok még előttünk állnak” – mondta a régi-új kormányzó.

A New York Times szerint ez több volt egy kormányzói győzelmi beszédnél, sokkal inkább hasonlított egy elnökjelölt kampányának kezdetére.

DeSantis, ellentétben a korábbi jelöltekkel, akik igyekeztek a megosztott választók megnyerése érdekében a mérsékelt közép felé lavírozni, kampánya során olyan „kultúrharcosként” lépett fel, aki harcot hirdet a társadalmi kisebbségek mellett kiálló baloldali ideológiák ellen, és aki a koronavírus járvány idején szembe mert szállni a közegészségügyi szakértőkkel is.

Floridában előbb tért vissza a normális mindennapi élet, mint a legtöbb államban, és a szavazók ezt láthatóan értékelték.

Még az sem számított, hogy az államban 80 ezren haltak bele a Covidba.

„Florida a józan ész menedéke volt, amikor a világ megőrült. A szabadság bástyájaként álltunk példaként az ország és az egész világ előtt. Álltuk a csapásokat, a viharokat, nem törtünk meg. Volt bátorságunk, hogy előre menjünk” – mondta választói előtt DeSantis.

Hívei karizmatikus vezetőként írják le, aki nincs híjján a magabiztosságnak. A győzelmében például annyira bízott, hogy az elmúlt néhány hétben sokszor Floridán kívül, más republikánus jelöltek rendezvényein kampányolt.

Az amerikai lapok szerint DeSantis egyre inkább Donald Trump vetélytársává válik, akinek jelöltjei amúgy sem szerepeltek valami fényesen a félidős választásokon.

Bár 2018-ban, elnökként Trump még támogatta a kormányzójelöltet, a mostani kampányban már egyszer sem tűnt fel mellette, sőt, gúnyolódott rajta, a saját „teremtményének” nevezte, és hálátlansággal vádolta meg.

A volt elnök minden bizonnyal azért reagált így, mert maga is indulni akar a következő választáson, DeSantis viszont a republikánus párt azon támogatóinak kedvence lett, akik alternatívát keresnek Trump helyett.

DeSantis egy sor kérdésben ugyanolyan kemény álláspontot képvisel, mint Trump, viszont nem terhelik azok az ellentmondások, amik a volt elnök személyiségét övezik.

Amerikai elemzők szerint a Yale-en és a Harvardon tanult, korábban egy magániskolában történelemtanárként dolgozó DeSantis azok számára is elfogadható lenne, akik egyfajta Trump 2.0-t keresnek a republikánus párt élére. Egy szélesebb látókörű, a közösségi média fogságából kitörő, és szövetségi nyomozás alatt nem álló „Trumpot”.

Vannak, akik számára ő testesíti meg a Trump előtti republikanizmust, amelyben megfér egymás mellett az alapító atyákhoz való ragaszkodás ugyanúgy, mint a Barack Obama egészségügyi reformtörvénye elleni szélsőséges kirohanások, vagy épp John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadó méltatása.

Támogatói elnézik neki azt is, hogy zsigerből utálja az újságírókat. Bár amikor Trump támogatására volt szüksége, rendszeresen feltűnt az akkori elnök védelmezőjeként a Fox News-on, ma már ez jóval ritkább, és kizárólag jobboldali újságíróknak nyilatkozik, a liberálisnak tartott médiumokkal szóba sem áll. Ez hátrány is lehet számára, hiszen Trump még mindig rendszeresen nyilatkozik vezető újságíróknak, és a legtöbbször azért, hogy nem múló elnöki ambícióit hangoztassa. Sok republikánus viszont éppen ezt a távolságtartást becsüli nagyra Florida kormányzójában.

DeSantis ráadásul azok közé tartozik, akik már fiatal koruk óta hangoztatják, hogy egy napon elnök lesz belőlük.

A Yale egyetemen ő volt a baseball-csapat kapitánya – ez az amerikai közfelfogás szerint sokkal több, mint egy közönséges sportsiker – a Harvardon szerzett jogi diplomát, majd a haditengerészetnél szolgált, és Irakba küldték a különleges hadműveleti egységek (SEAL) egyik parancsnoka mellé tanácsadónak.

DeSantis azért sokat kockáztathat 2024-ben. A legerősebb érve Trump ellen, hogy nem lenne bölcs dolog azt az embert újra jelölni, aki Bidennel szemben képes volt veszíteni.

Magánbeszélgetésekben a kormányzó elismerte ugyan, hogy a nem „választási csalásra irányuló összeesküvés”, hanem stratégiai tévedések miatt vesztette el Trump a 2020-as választásokat. Ennek nyilvános hangoztatása azonban egyet jelentene Biden győzelmének legitimizálásával, holott DeSantis még a közelmúltban is kiállt azok mellett, akik szerint „ellopták” a republikánusoktól a Fehér Házat.

A kormányzó 200 millió dollárt gyűjtött össze a mostani kampányhoz, amelynek jelentős része megmaradt, és az jól fog jönni majd a 2024-es elnökjelöltségért folyó harcban.

Ezt a tervét segítheti az is, hogy a republikánusok várhatóan nagy többséget szereznek floridai törvényhozás mindkét házában és valószínűleg nem tántorítja el ambíciójától az sem, hogy egyes hívei szeretnék, ha inkább megmaradna Florida kormányzójának, vagy legalább, saját érdekében is, várna még négy évet.

Trump korábban egy magánbeszélgetésben azt állította: DeSantis azt ígérte neki, hogy nem indul, ha Trump igen. Akik viszont jól ismerik a kormányzót, ezt aligha hiszik el. Igaz, hogy fiatalnak tűnik még a Fehér Házhoz, ugyanakkor olyan ember hírében áll, aki nem fél olyan útra lépni, amelyre párttársai nem vállalkoznának, és képes megtenni olyasmit, amitől ellenfelei félnek. Más, mint az elmúlt évtizedek elnökei: nem gyújtó hatású szónok, nem veterán politikus és nem is egy dinasztia örököse.

Egy régi ismerője így jellemezte őt: „Okos, figyel a részletekre, motiválja őt a hivatalban lévők iránti harag, és érti a rendszert, amit irányítani akar.”

Három kisgyermek apja, akit feleségét, a mellrákot a közelmúltban legyőző Casey-t tartja legfőbb tanácsadójának Jézus Krisztus mellett, egy új nemzedék képviselője. Vallja, hogy napjainkban merészségre van szükség, mert mindenünnen veszélyek leselkednek. „Eljött az óra, amikor fel kell venni Isten teljes fegyverzetét” – mondta nemrégiben egy politikai gyűlésen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Már azt kiabálják, hogy mocskos Tisza” – fideszesek a hétvégi tüntetésekről és az Integritás Hatóság elnökének vádjairól
Pócs János szerint ő előre megmondta, mit kiabálnak majd a korábban Fidesz ellen tiltakozó emberek, és most ez bekövetkezett. Németh Balázs pedig azt mondta hétfőn stábunknak a parlamentben, hogy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozatává vált.


Hétvégén két kisebb demonstráció is volt a Tisza ellen, pénteken a migrációs paktum ellen tiltakoztak, vasárnap pedig Sulyok Tamás mellett álltak ki. Bár egyik tüntetést sem a Fidesz szervezte, mindkettőn feltűntek fideszes politikusok. A migrációs paktum miatti vonulás útja egy olyan épület alatt vezetett el, aminek az erkélyén egyszer csak Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk is feltűnt. Magyar Péter tapsolt, integetett és egy magyar zászlót lobogtatott, sőt, egy később általa közzétett videó szerint szívecskét is mutatott a tüntetők felé, akik válaszul folyamatosan hazaárulózták, és többször is bemutattak ki.

A vonulók között ott volt Németh Balázs fideszes képviselő is, aki hétfőn a parlamentben azt mondta a Szeretlek Magyarországnak, a miniszterelenök szándékosan provokálta a tömeget. „Magyar Péter nem buta ember. Sok mindent mondhatunk róla, de nem buta ember”, és pontosan tudta, mi fog történni. „Ő előre megfontolt szándékkal ment ki arra az erkélyre, hogy hergelje és provokálja a magyar embereket, a migrációs paktum ellen tüntető több ezer embert” – fogalmazott Németh. „Ugyanaz történt mintha Újpest mezben valaki odaállna a Fradi tábor elé, és elkezdene szívecskét mutogatni, gúnyosan mutogatni, röhögcsélni, nevetgélni”

„Én ott voltam és próbáltam megnyugtatni az ott lévő embereket” – állította, majd úgy folytatta, a tüntetők „az abszolút filmszínháznak az áldozatai lettek, de ugyanígy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozata”.

 

Pócs János, szintén fideszes képviselő azt mondta, amikor a tiszás aktivisták a kampányban feltűntek a Fidesz rendezvényein, ő megmondta, „el fog jönni hamarosan lesz az idő, amikor ugyanezek az emberek azt fogják ordibálni, hogy mocskos Tisza.” Szerinte ez „elérkezett.”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint „Magyar Péter ott manipulált, hogy egy olyan videót tett közzé, ami úgy kezdődik, hogy ő szívecskét mutatta tüntetőknek, amire a pár tüntető teljesen bevadulva egyébként tényleg egy-kettő közülük nem vállalható módon reagált” – állította. Szerinte a valóság az, hogy Magyar Péter a gesztust a legvégén tette, előtte pedig a fülét mutogatta, amivel provokálta a tüntetőket.

Az ellenzéki pártelnök úgy fogalmazott: „ezek ilyen apró trükkök, manipulációk, de ebben nagyon profi a miniszterelnök.”

Arra a kérdésre, hogy a tiltakozók száma mindkét rendezvényen viszonylag csekély volt a korábbi fideszes demonstrációkhoz képest, Pócs János azt válaszolta, ezeket nem voltak szervezettek, nem a Fidesz rendezte őket. A Fidesz által korábban szerveztett Békemenetre például buszokat szerveztek. „Ha azt láttam, hogy egy településen szükség van egy buszra, akkor én, mint országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, fogadtam egy buszt, és akkor busszal hoztam el őket”.

A parlamentben szóba kerültek a migrációs paktum esetleges veszélyei és az Integritás Hivatal elnökének vasárnapi interjúja is, amiben azt állította, hogy két fideszes miniszter megpróbálta őket rávenni, hogy ne folytassanak helyszíni vizsgálatokat. Egyikük, Tuzson Bence most reagált a vádakra.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk