A Széchenyi fürdő vizét is veszélyezteti a Bosnyák téri irodatömb, a BGYH jogi eszközöket is bevet, hogy megvédje
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) szerint a Bosnyák téri irodakomplexum tervezett geotermikus vízkivétele komoly kockázatot jelent a fővárosi termálkarsztra.
Erre Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet keddi Facebook-posztjában. Ebben a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság munkatársainak tanulmányát is megemlítette, mely szerint „a Budapest környéki termálkarszt hidraulikai és hőmérsékleti egyensúlyának megbontása igen kockázatos”, és „további kutak lemélyítése vagy a kitermelendő vízmennyiségek megnövelése beláthatatlan károkat okozhat a meglévő vízkivételekre”.
A BGYH a 444.hu azt közölte: „a budapesti termálkarszt kifejezetten érzékeny, miközben olyan összetett és bonyolult rendszer, amelyben még az alapos kutatások mellett is nehéz megjósolni, milyen rövid- és hosszú távú változásokat okozhat a nagy mennyiségű plusz termálvíz kivétele és adott esetben hűtött víz visszasajtolása.”
Világossá tették, hogy csak olyan megoldáshoz járulnak hozzá, amely „hiteles mérésekkel alátámasztott, tudományosan megalapozott, és egyértelműen kizárja a társaságunk által üzemeltetett fürdők kútjainak vízbázisára gyakorolt negatív hatásokat”. A BGYH ügyfélnek minősül a Zugló Városközpont kútjának kijelölési folyamatában, amiben részt is akarnak venni. Mint írták,
A beruházó a Tiborcz István volt üzlettársaként ismert Balázs Attila érdekeltségébe tartozó Bayer Construct. A kormány kiemelt közérdekűvé minősítette a bosnyák téri fejlesztést, ami jelentős kedvezményeket biztosít a cégnek. Az állam 244 milliárd forintért vásárolta meg az épülő irodakomplexumot, a tervek szerint ide költözik majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több más állami szervvel együtt.
A projektet Hadházy Ákos független képviselő és más bírálók is élesen kritizálják, szerintük a beruházás a kiemelt státusz miatt veszélyezteti a főváros egyik legértékesebb természeti kincsét. A kormányzati oldal az energiahatékonysággal és a hivatali funkciók egy helyre vonásával érvel. Jelenleg a kút kijelölési eljárása még zajlik, a környezetvédelmi engedély nem végleges.