SZEMPONT
A Rovatból

A mesterséges intelligencia elveszi a munkánkat, jobb, ha felkészülünk rá – interjú Kürti Sándorral

Hogyan változtatja meg a mesterséges intelligencia az életünket? Valóra válhat-e a Terminátor sztorija? A hazai informatikai élet egyik legismertebb alakjával beszélgettünk.


- Azt hiszem, rögtön az elején fontos a fogalmi tisztázás, mert ha azt halljuk, mesterséges intelligencia, vagy AI, sokaknak rögtön a Terminátor jelenik meg lelki szemei előtt.

- A mesterséges intelligenciáról nagyon nehéz általánosságban beszélni, mert rengeteg ága van. Először 1970-ben, egyetemista koromban találkoztam vele. Benedek Pál professzor úr szájából hangzott el, hogy azokat a folyamatokat próbálják a számítógépen megvalósítani, amiket akkor még emberek végeztek a vegyi üzemekben.

Ha ma valaki ránéz az Internetre, a mesterséges intelligenciára legalább húsz-harminc definíciót talál. Én magamnak úgy fogalmazom meg, hogy a számítógép képes olyan tevékenységeket végezni, amihez korábban intelligens emberek kellettek. Nagyon sok gyakorlati alkalmazása is van a világban.

Például mindenki számára elérhető, hogy beül az autójába, beírja a GPS-be, hogy hova szeretne eljutni, és a program segíteni fog neki, mert rengeteg adatot gyűjtött már arról, hogy hogyan lehet a-ból b-be eljutni, és elég sok adat van arra is, hogy azon az útvonalon, ahol én szeretnék menni, most épp mekkora a forgalom, milyen gyorsan lehet haladni. Ebből a hatalmas „big data” káoszból értelmes emberek olyan programot raktak össze, ami számomra intelligens segítséget ad, mert optimalizálja az időmet.

maxresdefault

- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos egyik alapvető félelem, hogy elveszi a munkánkat.

- Igen, elveszi. A napokban voltam a Júlia-Alpokban, ami első világháborús hadszíntér volt. 2100 méteren, ahová ma, száz évvel később is pokolian nehéz feljutni, olyan lőállás van kiépítve, hogy elképesztő. Ezt mi építettük ki, az Osztrák-Magyar Monarchiában, embertelen munkával és energiával, de ahogy látom, a történelem ezt egyáltalán nem becsülte semmire, mert most Olaszországé, tehát az eszméletlen erőfeszítések dacára mi ezt a háborút ott elvesztettük.

"
De ha csak azt nézem, hogy olyan kollégáim, akik 25 évvel ezelőtt léptek be hozzánk, hány szakmát tanultak meg idő közben és hányszor változtattak csak azért, hogy itt maradhassanak a Kürtben, akkor kérem szépen, azt kell mondjam, ha nem értjük meg, hogy mi történik körülöttünk, akkor elveszíthetjük akár a munkánkat, akár az országunkat.

Az elmúlt évtizedekben, a mesterséges intelligenciát megelőzően is sokan elvesztették munkájukat. Mindez rászorít minket arra, hogy új szakmákat tanuljunk. Viszont a mesterséges intelligencia még élhetőbbé teszi az életünket. Innovatívnak kell lennünk, az alapokat az iskolában kell megtanulnunk. Az oktatási rendszerünket teljesen át kell állítani, ha azt akarjuk, hogy a magyar munkaerő versenyképes maradjon. Ezt nem holnap kell elkezdeni, hanem már tegnap el kellett volna, mert nálunk innovatívabb helyeken ezzel már foglalkoznak.

- Tudna saját példát mondani a mesterséges intelligencia alkalmazására?

- A Kürt 1989-ben született, és a kezdetektől megvolt az a fejlövésünk, hogy vegyük ki a részünket a szociális felelősségvállalásból, azon belül is az oktatásból. A fennállásunk első évében középiskolát alapítottunk, meglepő módon KÜRT a neve, és a mai napig működik. Veszprémben pedig 1996-ban, a Pannon Egyetemen létrehoztuk a hátrányos helyzetű, elsősorban cigánygyerekek megsegítését szolgáló H2O programot.

"
És van egy nyelvoktató rendszerünk, a Tabello, amelyet mesterséges intelligenciával szereltünk fel, pontosan a hátrányos helyzetű gyerekek oktatását szem előtt tartva, hogy az ő hátrányaik itt ne érződjenek.

- Mitől lesz egy tanuló rendszer a cigánygyerek számára élvezetes?

- Egy pszichológus, Gyarmathy Éva mondta, hogy úgy lehet a cigánygyereket tanítani, ha olyasmit nyújtunk neki, amit tud. Jelen esetben ez a zene és az ének. Erre mi azt feleltük: egy idegen nyelv tanulása nem más, mint zene. Egy angol másképp intonál, mint egy magyar, azt másképp kell „elénekelni”, mint a magyart. Ezért beépítettük a programba egy intonáció elemzőt. Ha egy cigánygyereknek odaadjuk, akkor ő 90%-os pontossággal „elénekli” a szöveget ugyanúgy, mint egy született amerikai. A nem cigánygyerek pedig 30% pontossággal. Ettől a pillanattól ez a mesterséges intelligencia, amit beépítettünk ebbe a rendszerbe, elkezdi a hátrányos helyzetű gyereket serkenteni, mert végre van egy hely, ahol nem tartják hülyének, és sikerélménye van.

tabe

A Tabello angoltanuló fejezete, alapszint

A másik, amit a mesterséges intelligencia tud, hogy a program odafigyel a tanuló teljesítményére. Ha egy bizonyos feladattípus könnyen megy, akkor azt mondja, te ezt már tudod, kapsz nehezebbet. Ha küszködsz a feladatokkal, akkor könnyít.

De a Tabellóba egy középtávú intelligenciát is beépítettünk. Azt tudjuk mondani, ha gyakorlás közben gyenge vagy, akkor valószínűleg nem foglalkoztál eleget az anyaggal, menj vissza a tanuláshoz. Ha a teszted nem sikerül jól, akkor nem gyakoroltál eleget, oldj meg még néhány feladatot. Persze ennek az ellentéte is igaz. Ha túl könnyen megy, akkor minek tovább gyakorolni? Ugorj a tesztre!

A harmadik szintű megismerésnél pedig arról van szó, hogy a program megtanulja, a felhasználó milyen típusú tanuló. Időnként például képeket mutat neki, és ha azt tapasztalja, hogy ebben jó, akkor azt mondja, hoppá, neked sokkal több képet fogok mutogatni, mint annak, aki sokkal jobb a verbalitásban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kürti Sándor George Bush-sal fog kezet

- Stephen Hawking szerint, ha nem vigyáz az emberiség, akkor olyasmi történhet, mint a Mátrix és a Terminátor című fantasztikus filmekben: a gépek már a közeljövőben veszélyessé válhatnak. Elon Musk pedig 115 társával petíciót intézett az ENSZ-hez, hogy tiltsák be az autonóm fegyvereket. Ennek fényében különösen aggasztóak azok a hírek, miszerint a Facebook kikapcsolt egy mesterséges intelligenciát, mert saját nyelvet fejlesztett ki. Tényleg van elvi lehetősége, hogy a számítógépek egyszer átvegyék az irányítást?

- Az emberiség történelmében mindig is jelen volt a félelem, hogy kiengedjük a „palackot a szellemből”. Ugyanakkor az emberiség egyre jobb globális rendszereket fejleszt. Arra gondolok például, hogy a gyógyszerek előállítására nagyon szigorú és egyre szigorúbb törvények vannak. Ez igenis, jó az emberiségnek, hogy nem állhat elő bárki azzal, hogy összekutyul két valamit és azt mondja, nyeld le. A Kalmopyrint bárhol veszed meg, az ugyanaz a Kalmopyrin lesz, és ha eddig segített rajtad, ezután is segíteni fog, még ha Bangladesben is vásároltad. Ez óriási eredmény. Vagy biztonsággal fel lehet ülni egy repülőre, még akkor is, ha akad egy két hülye, aki föl akarja robbantani. Naponta milliók és milliók szállnak repülőre, ahhoz képest nagyon kis számban történnek ilyen ocsmányságok, amiket ezek a terroristák elkövetnek.

- "A világ ura lesz az az ország, amelyik elsőségre tesz szert a mesterséges intelligencia kifejlesztése terén.” Ezt már Vlagyimir Putyin mondta. Mi lesz, ha mi szépen önuralmat tanúsítunk, és közben, mondjuk, Oroszország vagy Észak-Korea ettől kicsit sem zavartatja magát? Putyin ugyan azt ígérte, hogy Oroszország megosztja majd a technológiát a világgal, de hát ő mégiscsak Putyin.

- Krokodil Dundee mondatait idézve, a kés mindenre jó: az állatok megnyúzására, favágásra, sebészkésnek is használhatjuk, egyetlen gond van vele, amikor az ember torkának szorítják. Minden, ami az emberiséget szolgálja, szolgálhatja a kiirtását is. Senki ne várja azt, hogy egy megoldás az csak a jó irányba hathat. Higgyük el, hogy elég értelmes az emberiség ahhoz, hogy ahogy az atomenergia használatában a békés cél a fő szándék, és a világ rendszerei elég erősen korlátozzák a nem tisztességes szándékú atomenergia felhasználást, ugyanúgy képesek lesznek erre a mesterséges intelligencia kapcsán is. Nem véletlenül mondom az atomot, hiszen aktuális probléma Észak-Koreával kapcsolatban. De az emberiség ezeket a szabályozásokat eddig sikerrel oldotta meg. Igen, háborúban használták, de ma szigorú törvények és szigorú rendszerek biztosítják, hogy ha valaki gyilkos célokra használja fel, az nem marad büntetlenül. A globalitás ereje abban van, hogy a legerősebbek összefognak. Amíg demokratikus országok uralják a világ nagy részét, az „uralják” szót nagyon erősen aláhúzom, addig az emberiség védve lesz.

"
Az intelligens fegyver nagyon röviden azt jelenti, hogy lesznek olyan fegyverek, amelyek mögött nem állnak emberek. Ez ma már nem egy olyan nagy álom. Ma már ezt a drónokkal nagyon egyszerű végrehajtani. Igaz, hogy egy ember a háttérben joysticket simogat, de a drón oda megy, ahova az ember akarja.

Hogy milyen nemzetközi szabályozással kell ezzel szemben fellépni? Valószínűleg az ENSZ tevékenységét kell kibővíteni arra, hogy a tudomány által mesterséges intelligenciával előállítható dolgokra szabályozásokat dolgozzon ki. Általában az van, hogy előbb megjelenik egy probléma – legyen az drog, fegyver, bármi –, és utána jön csak a szabályozás. De miután most már lehet látni a mesterséges intelligenciával és a fegyverkezéssel kapcsolatos problémákat, ezzel foglalkozni kell.

Sandor_Kurti_05

- Hogy valami pozitívról is beszéljünk, Ray Kurzweil (a Google fejlesztés igazgatója) A szingularitás küszöbén című 2005-ös könyvében egyenesen az örök élet kulcsát látja a mesterséges intelligenciában. Lényegében azt állítja, hogy aki még 20 évig él, az örökké élhet. A szerveinket előbb-utóbb átrakhatjuk egy tartósabb, és könnyebben karbantartható fizikai testbe, mint egy „dobozba”, az agyunk tartalmát pedig feltöltjük egy számítógépre.

- Maradjunk annyiban, hogy ezeket az álmok világában kell kezelnünk. A probléma hihetetlen mély gyökerű. Tudjuk, hogy biológiai létünk alapelemei a gének. Ez a kettősspirál nevű valami olyan hárommilliárd alkatrészből áll. Ezt meg kéne tudnunk fejteni ahhoz, hogy képesek legyünk XY-t mérnöki módon gyógyítani. Ma csak annyival van tisztában az orvostudomány, hogy statisztikai módon, ha 1 millió ember számára jó a Kalmopyrin, és 1-2 meghalt tőle, akkor azt mondják, ez sikeres. De annak az 1-2 embernek ez nem annyira kóser.

"
Jelenleg ott tartunk, hogy a Háború és békének az összes betűjét ismerjük. De hogy ebből hogyan lesz remekmű? Azt hiszem, ez egy kis ideig még el fog tartani, és nem 10-20 évig.

Ahhoz, hogy az emberiség az eddigi legnagyobb teljesítményét el tudja érni, hogy egy Földön készített szerkezet leszállhasson a Holdra, ahhoz három szabályozási rendszert kellett egymásba építeni: el kellett jutni a sztratoszférába, onnan el kellett jutni a Holdig, és utána a Holdra le kellett szállni, és ugyanezt vissza is. Tehát ez három különböző szabályozási rendszer, aminek az egymás utánisága jól érthető. Az emberben, a tudomány mai álláspontja szerint, legalább kettő ezer ilyen visszacsatolt szabályozás működik. Ennyi enzimünk van. Könnyelműség lenne kijelenteni, hogyha ma három szabályozási körből tudok alkotni megbízhatót, akkor kétezerből is menni fog. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy szerénynek kell lennünk. Nem lehet ezeket a fontos kérdéseket ilyen könnyed kijelentésekkel elintézni. De gyere vissza 2057-ben, én örülnék neki a legjobban, ha akkor, immár sokkal több tapasztalattal a hátam mögött, válaszolgathatnék neked. Akár úgy is, hogy a testem egy dobozban van, és csak az agyammal beszélgetsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk