hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A minap majdnem rossz gyereket adtam oda egy anyukának, mert még nem láttam az arcát maszk nélkül”

„Nem gondolom, hogy nincsen baj. Baj van.” Személyes hangvételű vélemény a veszélyhelyzet és a kijárási tilalom margójára.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 12.

hirdetés

Szerdán 20 órakor hatályba lépett az éjszakai kijárási tilalom Magyarországon, és még jó néhány másik szabályhoz is hozzá kell szoknunk, amelyek miatt a következő minimum 30 napban sokkal szigorúbb keretek között kell élnünk az életünket.

Az Egerben élő Kormos Katalin kedden késő este Facebook-oldalán írta le gondolatait a fentiekről, illetve általánosságban a járványhelyzet gyakorlati és lelki kihívásairól. Posztját a hozzájárulásával, változtatás nélkül közöljük.

"Este indultam ma futni. Direkt így terveztem. Szeretem, amikor a nyirkos novemberi levegő az első percekben szúrja a tüdőm, majd egyenletesen kezdek lélegezni, és már csak a kellemes, csendes áramlást érzem. Este 9 után indultam. Szeretek este futni a kiüresedett, csendes utcákon.

Ma még annál is csendesebb volt. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben, aztán lassan minden tisztult, mondatokká vált.

És egy furcsa, keserédes érzés lett rajtam úrrá. Hogy milyen jó most itt nekem, s hogy milyen sokáig nem fogom ezt tapasztalni.

hirdetés

Már tegnap, az utolsó jóga órán is könnyeztem az utolsó percekben, Pedig nem köt oda sok érzelem. Csak jó volt, és tudtam, hogy ez sem lesz. Ahhoz elég szentimentális vagyok, hogy bármin könnyezzek, nincs ebben semmi különös.

Nem vagyok negatív. Rengeteg ötlet és terv van a fejemben, hogyan lehet majd a helyzetből kihozni a legtöbbet. Kameraállvány megrendelve, online edzések, online dalok próbálva. Van jövőkép... Ugyanakkor még így is sok megválaszolatlan kérdés, gondolatfoszlány kavarog...

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... a múlt héten úgy köszöntem el az edzésen a lányoktól, hogy szerdán találkozunk, de holnaptól csak egy monitoron látom őket...

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... a minap majdnem rossz gyereket adtam oda egy anyukának, mert még nem láttam az arcát maszk nélkül....

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... a nagyapámat februárban öleltem meg utoljára felhőtlenül, 87 éves, és ha bármi történne, nem bocsátanám meg... Kinek is?

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... az az ember, akire felnézek, mert mindenben mindig a jót látja, ma dühös volt, mert fogalma sincs, mi lesz holnap...

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... szerettem, aki orvoshoz kellene menjen, nem mehet, mert nem a manapság megfelelő betegséggel rendelkezik...

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... márciusban az üres kórházakba pizzát küldtünk és este tapsoltuk az egészségügyeseket, ma meg...

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... nem szeretnék attól az asztalostól széket venni, aki online szerzi a mesterségét....

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... március óta nem hallottam arról központilag, hogy mivel erősítsem meg a szervezetem, hogy ellenállóbb legyek bármilyen betegséggel szemben....

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... aki sportol és most nem teheti meg, egy hét múlva depressziósabb lesz, mint valaha és még az okát sem tudja majd. Vagy de.

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... Orwell regénye minden nap elmémbe furakodik, és követeli magának, hogy jé, ez is megegyezik. És én felfedezem, hogy hát így csinálták...

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... Döbrögi is eszembe jut... "Itt én vagyok a törvény"

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... mémeket gyártunk, hogy humorral orvosoljuk azt is, ami nevetséges és ne sírjunk, pedig ahhoz is kell erő...

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... önként vagy kis kényszerrel szakítjuk el egymást szeretteinktől, barátainktól, helyeinktől, cselekvéseinktől...

Nem gondolom, hogy nincsen baj, de.... tudom, hogy itthon több millió, világszerte több milliárd ember fogalmaz ilyen, vagy ehhez hasonló gondolatokat, és a sort lehetne folytatni.

Nem gondolom, hogy nincsen baj. Baj van."



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Összeomlott a 15 éves Gergely keringése – nála is egy korábbi koronavírus-fertőzés szövődménye

Hét napig otthon próbálták gyógyítani, hallucinációi voltak, mire rájöttek, nagy a baj. Az intenzív osztályon találták meg a betegségét. Korábban egy 12 éves, pécsi fiú, Abony történetét írtuk meg.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. január 16.

hirdetés

Márciusban még influenzaszerű betegségnek látta a koronavírust a három gyerekes, miskolci Borbély család. Betegeket nem ismertek, túlzásnak tűnt számukra a vészhelyzet elrendelése. Az anyuka több betegsége miatt azért volt bennük egy kis félelem, így a maszkot rendesen hordták és a nagyszülőket is óvták, csak kültéren találkozhattak és csak tisztes távolságból beszélgettek. A második hullámban őket is elérte a fertőzés.

A két lány kapta el először, együk 23, testvére 19 éves.

„Még a házipálinka szagát, ízét sem érezték. A náthánál is van ilyesmi, de nem volt bedugulva az orruk. A háziorvos azt kérte, maradjanak otthon, de tesztet nem kért. Nekik még hónapokkal később sem tökéletes az íz- és szagérzékelésük.”

– mesélte a Szeretlek Magyarországnak anyjuk, Borbélyné Lauber Katalin. Őt valahogy elkerülte a vírus, férje azonban szintén átesett a betegségen.

A következő fertőzött a 15 éves Gergely lett október vége felé. Neki enyhék voltak a tünetei, 3 nap alatt el is múltak. Egy hónappal később kezdődtek a gondok.

A fiúnak először megduzzadt a nyaka, belázasodott. Mandulagyulladással kezdték kezelni, kapott antibiotikumot. „Hányt és hasmenése volt, de mivel a lányom is így reagál erre a gyógyszerre, nem gondoltam, hogy más a baj.”

hirdetés
Harmadnapra a fiú tenyere már tele volt vörös kiütésekkel, és bevérzett a szeme.

Felmerült, hogy még mindig koronavírusos lehet, ezért kapott egy másik antibiotikumot és Aspirint.

A lázát azonban semmilyen lázcsillapítóval nem sikerült lehúzni.

„40 fok csak egyszer volt, akkor hűtőfürdőt csináltam neki. Ilyet sem láttam még, nem csökkent, hanem emelkedett a láza.”

Amikor azután lejjebb ment a láza, Gergely arra panaszkodott, hogy melege van, de egyáltalán nem izzadt. Kezdett kiszáradni. Azt mondta, hogy szürke foltokat lát és hallucinált. Úgy látta, apja ül az ágyon, homokból van, és azt mondja, szereti.

„Ebben a járványhelyzetben nem tudjuk, mi a helyes, mi a jó, meddig kell telefonon intézkedni, de hét nap láz után hívtam az orvost, hogy valamit tenni kell. Mondta, hogy van védőfelszerelése, vigyük be a gyereket.”

A 18o centis, elgyengült fiút nem volt könnyű levinnie az apjának, anyja betegsége miatt nem tudott segíteni. Azonnal infúziót kapott, amit nehéz volt bekötni, mert szétmentek a vénái, a vérnyomása 80/30-ra esett. Nem volt mit tenni, hívták a mentőket. Ők rögtön csináltak egy covid-gyorstesztet, ami negatív lett.

„Szirénázó mentő vitte el a fiamat a rendelőből. A szemei vérben álltak, a keringése összeomlott. Kérdeztem a doktornőt, hogy ugye nem fog meghalni a fiam? Annyit sírtunk a férjemmel”

- mondja Gergely édesanyja.

Amikor az intenzív osztályra került, kezdtek megnyugodni, úgy érezték, már biztonságban van. A véreredmények alapján ott is felmerült, hogy esetleg koronavírus-fertőzött, így PCR tesztet is csináltak, az szintén negatív lett.

Javulni azonban csak lassan javult.

„Iszonyatosan fájtak a lábai, a hasa, ödémás lett a keze, lába, arca. Több napon keresztül infúziót és oxigént kapott. Elképesztően alacsony volt a vérnyomása. Mindenféle orvos vizsgálta és kezelte.”

Többször vettek tőle vért vírus- és baktériumtenyésztésre. Az orvosok először Epstein-Barr vírusra, - köznyelvben csókvírusra -  gyanakodtak.

Mivel a PCR teszt a korábbi fertőzést már nem mutatja ki, Katalinék vettek egy olyan gyorstesztet, ami elvileg igen, de az is negatív lett.

Végül egy sokadik kórházi teszt mégis igazolta a korábbi covid-fertőzést.

Hét nap után hagyhatta el az intenzív osztályt, de még egy hetet maradnia kellett a kórházban. Ide az édesanyjának be kellett költöznie, mert látogatni nem lehetett. „Sírógörcsöt kaptam, amikor megláttam az 57 kilós fiút 52 kilóra fogyva. Az arca is be volt esve, borzasztó volt.”

A kezelés részeként kapott szteroid segített visszahízni Gergelynek.

„Farkasétvágya lett a szteroidtól. Én kaptam két zsömlét, ő egyet. Ő kettőt evett, én egyet. Apa hozott főtt ételt is. A rakott krumpliból is egy villával jutott nekem” – mondja nevetve édesanyja.

Az orvosok Gergelynél is Kawasaki szindrómára gyanakodtak, - ahogy írják - a tünetegyüttes kimerítette ennek klinikai kritériumait. A zárójelentésén utóbbival együtt PIMS- et (Pediatric Inflammatory Multisystem Syndrome) diagnosztizáltak, mely ugyanazt jelenti, mint a MIS-C (Multysystem Inflammatory Syndrome in Children), ami a 12 éves Abony leletén szerepelt. Tehát végül Gergelynél is a Covid utáni, gyerekkori, több szervet érintő gyulladást diagnosztizáltak.

A fiú két hónap után majdnem teljesen jól van, de a lábfeje még mindig ellilul, ha sokat van talpon. A szívét nemrég nézték, az rendben van, de márciusban újabb ellenőrzés lesz, és immunológiai vizsgálatra is mennie kell még. Gergely visszaemlékezni sem akar az év végi két hétre.

Vannak, akik a mai napig nem hiszik, hogy ez a vírus hogyan pusztít. Katalin sírva panaszolja, hogyan hat rájuk a tagadók reakciója.

„A pécsi Abony cikkénél láttam, hogy emberek azt írják, hogy ez csak kamu. De nem kamu, mi is majdnem elvesztettük a fiunkat!”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Hosszú sorokban vártak a betegek a fagyos hidegben az egyik budapesti szakrendelőnél

„A kizsigerelt, túlterhelt, pandémiával is küzdő, összeomlott egészségügyben, a problémákat csak eltussoló, de nem kezelő rendszer áldozatai vagyunk mindannyian: betegek és egészségügyi dolgozók is” – írta egyikük.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 16.

hirdetés

Tömött sorokban, a fagyos hidegben kellett várakoznia az amúgy időpontra érkezett betegeknek egy budapesti szakrendelő előtt. Egy neve elhallgatását kérő beteg a Facebookon írta meg a történteket. Írását változtatás nélkül közöljük.

"Ez a történet nem azért született, mert a szereplők közül bárkit okolni lehetne azért, aminek mindannyian áldozatai vagyunk. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a kizsigerelt, túlterhelt, pandémiával is küzdő, összeomlott egészségügyben, a problémákat csak eltussoló, de nem kezelő rendszer áldozatai vagyunk mindannyian: betegek és egészségügyi dolgozók is. Ebben a rendszerben, ahol mindannyian az életünkért küzdünk, és ami maga generálja az ellentéteket, az állandó feszültséget, szinte kódolva van a kiégés és az antihumanitás. (Az eseményeket átélő szerző.)

Emberek ordítva veszekednek a helyzettel vagy egymással reggel 7-kor az egyik budapesti szakrendelő intézetnél.

Igen, konkrétan tényleg az utcán várakozva a fagyban, egyébként mindenki egy adott időpontra érkezve. Nem esik jól a tömeg, a feszültség, a gondolat, hogy valószínűleg hamarosan fázni kezdek.

Cikázik a levegőben a ki ki után jött, a nem tartja a védőtávolságot a tömegben, a rohadt rendszer, a "nem igaz, hogy nem lehet megoldani".

Egyébként érthetően. Én attól leszek feszült, hogy mások hangoskodása becsapódik a reggelembe. És nem esik jól a 4,7 km gyaloglástól kimelegedve ácsorogni, és érezni, ahogy telnek a percek, tényleg egyre jobban eléri a hideg a bőrömet a ruha alatt.

Gyalog jöttem, a covid óta nem tömegközlekedek, a biciklin nekem most túl hideg van, autóval pedig - ugye a zseniális ingyenes parkolás miatt - nem lehet parkolóhelyet találni. De legalább így kipipálom a napi mozgást. (Bőven, mert délutánra is van időpontom egy másik szakrendelésre.)

hirdetés

1-2 embert engednek be egy-egy ajtónyitáskor a melegre a lassan rövidülő sor elejéről. A benti tömegbe. Mert mindenhol sokan vannak. Amikor az előttem álló sorstárssal együtt én is bejutottam végre - több mint félóra ácsorgás után - egy 70 körüli, sápadt, hófehér arcú, sovány férfi is bejött utánunk, a csukódó ajtón. Határozottan mutatta a papírját a biztonsági őrnek, hogy sürgős, miközben mutatja és mondja is, hogy a kabátja alól a katéteréhez csatlakozó tömlő lóg ki. Nagy, hangos veszekedés kezdődik a betegirányító és a férfi között. Tőlem 20 centire. Én földbe gyökerezve. Majd a biztonsági őr is kijön a fülkéből. Mindhárman egyszerre ordítják a magukét mellettem.

Ketten tolnák kifele a férfit, aki a melegen szeretne várakozni. Ő rázza a papírját, hogy "rá van írva, hogy sürgős". "Az csak azt jelenti, hogy a mai nap végéig el fogják látni" - ordítja valamelyik. "Katéterem van." "Akkor is kint kell várakozni, míg sorra kerül."

És így tovább. Most már én is odafordulok, próbálom felhívni magamra a figyelmet, hogy kicsit elcsituljanak, és jelezzem, hogy akkor, ha nem fér be plusz egy fő, magam elé engedem a férfit, és kimegyek én a következő bejutási lehetőségig.

Nem, nem, nem lehet, most már velem is kiabálnak, hogy ne menjek ki, kitárt karokkal terelgetnének, hogy menjek már be.

A férfit pedig kifelé, de ő hirtelen beljebb megy végre. Még utánakiabálnak a fejem felett, majd csönd, de a levegő még rezeg. A betegirányító, aki eddig a testével akadályozta meg, hogy szép csendben kimenjek, miközben ők hadakoztak, most kedvesen, de még érezhetően friss lehiggadással a hangjában csodálkozva néz rám: "Maga meg miért akarta előre engedni?" Hát - akad el a szavam hirtelen - mert nem lehet könnyű katéterrel... "Á, nekem is volt katéterem!" - horkan fel ismét, újra felizzó indulattal.

Bemegyek, elcsigázva lehuppanok végre egy padra, folyik a könnyem, be a maszk alá, és magamban némán én is szidom ezt a rohadt rendszert."

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT

„Menj inkább dolgozni, öcskös!” – írja a magyar kommentelő annak, aki hatszor kelt át az óceánon

Nem kell országot vezetned vagy közpénzből futballoznod ahhoz, hogy sok ember gyűlöljön. Elég, ha egyedül evezel a saját hajódban, ahogy Rakonczay Gábor tette. Vélemény.
Bakos András írása, Fotó: Rakonczay Expedíciók - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

„Biztosan vannak most olyan ellendrukkerek, akik örülnek” – mondta a kétszeres Guinness-rekorder magyar hajós. Biztosan tudja már, milyen reakciót vált ki egyesekből az, amit írnak róla az újságok.

Rakonczay Gábor tizennégy éve vállalkozik extrém kihívásokra, hatszor kelt át az óceánon, 977 kilométert gyalogolt az Antarktiszon és futóként rendszeresen teljesít ultramaratoni távokat.

Múlt héten, miután hat napot töltött az általa tervezett deszkán, és állva evezve napi 80-100 kilométert haladt, úgy döntött, hogy feladja ezt az utat.

A hír alatti kommentekben rengeteg volt az olyan megjegyzés, amelyeken nem káröröm, és nem is a sportoló életét féltő aggodalom érződik, hanem leplezetlen düh.

Amikor csak egy-két ilyen vélemény eljut az érintetthez, talán jót mosolyog, de így tömegesen lehangoló olvasmány lehet:

„fizika törvénye… Ez nem járt iskolába? Vagy ilyen hülye, vagy direkt csinálja…. nyomorult”;

hirdetés

„ott kellett volna hagyni, senki nem küldte az idiótát”; „sajnos egy őrült”;

„szerintem vigyék egyből elmegyógyintézetbe, mert ilyen ötlet csak az ilyentől származhat”;

„egyáltalán mi szükség van erre a faszméregető baromságra. Menj inkább dolgozni, öcskös.”

Vannak szelídebb hangvételű megjegyzések:

„mert nagyot álmodni… aztán a valóság felébresztette”;

„kicsit naiv elképzelés volt ez…”;

„teljesen értelmetlen öncélú terv volt”;

„nagy hűhó oszt hűha lett, ennyi”;

„nem normális kísérlet. Körülbelül erre lehetett számítani… nem volt ez átgondolva… örüljön, hogy túlélte”;

„nem kell nagynak látszani, ha kicsik vagyunk! Ez az egész próbálkozás egy hülyeség! A Balatont nem bírta volna átevezni egy ilyen szarral! Se víz se kaja! Mit gondolt!”

Többen számonkérik a sportoló realitásérzékét. Akadt olyan vélemény, hogy a hajósnak a pénzt, amit a szponzorok az útjára adtak, inkább az éhező gyerekekre kellett volna elköltenie. Néhány komment bátorítja, vigasztalja, illetve megállapítja: „az itt cinkezők 90 százalékának már az is megmérettetés, hogy a sarki boltig eljussanak, de arra van ész, hogy itt fröcsögjenek”.

Az emberi teljesítőképesség határairól tényleg úgy szokás beszélni, mintha valami örök, általános mérce lenne. Holott, aki már sportolt valaha legalább három hónapig, megélte, milyen gyorsan tágulnak ezek a határok.

Nem óceánnyi távolság választja el a százhúsz kilós, magas vérnyomással diagnosztizált negyvenéves embert attól, hogy negyvennyolc évesen lefusson egyhuzamban 160 kilométert 24 órán belül egy versenyen – ami sokak szemében szintén fölösleges őrültség, illetve „lehetetlen”, pedig ez saját tapasztalatom.

A futás ma a legnépszerűbb szabadidősport, egyre többen szeretnek bele. Az ő szempontjukból nézve már az a realitás, hogy érdemes ilyen módon életmódot változtatni, mert több öröm éri az embert – már ha ez számít –, és nem kell különleges adottság a lelkesítő eredményekhez, csak átlagos egészségi állapot, kitartás és jó futócipő. Ez nyilván sokkal jobb lábbeli, mint amilyenje a 2500 éve élt hivatásos futárnak, a Hérodotosz által említett Pheidippidésznek volt, aki másfél nap alatt tett meg mintegy 250 kilométert, aztán pihenés nélkül vissza is fordult. A technikai fejlődés azonban mindig azt szolgálta, hogy minél nagyobb teljesítményre legyünk képesek, akkor is, ha csak a monitor előtt ülünk.

Egy szépen gyarapodó tábor tagjaként megértem Rakonczay Gábort. Örömet okoz neki, hogy így éli az életét, eldöntve, mi a fontos neki, miért érdemes áldozatot hozni. Ez nem befejezett lélekállapot: időnként mérlegeli, mi az, amit a céljai elérése érdekében érdemes vállalni – merthogy nem meghalni akar, hanem élni. Edzi magát, közben tervez, épít egy hajótestet, támogatókat szerez ahhoz, hogy ki is próbálja, mire képes vele.

A szponzorok felnőtt emberek, képesek eldönteni szabad akaratukból, kinek mire adnak pénzt. Aligha veszítettek azzal, hogy a hajós idő előtt befejezte az útját, mert így is szerepelt a hajója a fotókon, a matricákkal együtt.

Egyedül Rakonczay Gábor érezheti azt, hogy veszített, mert ezúttal nem sikerült teljesítenie azt, amire vállalkozott. Amikor kimentették, ott kellett hagynia a hajót is, amit hónapokon át épített. Ő azonban azt mondta: „nincs bennem csalódottság, elkeseredettség”.

Ez nem őrültség, csak szenvedély.

Magyarországon az emberek 27,3 százaléka dohányzik. Egymástól nagyon eltérő adatok szólnak arról, hogy mennyi az alkoholista: a WHO szerint 900 ezren, a KSH szerint csak 380 ezren vannak. Ez szinte mindegy, mert az alkoholisták is, a dohányzók is hatnak a körülöttük élők egészségére.

Rakonczay Gábor olyan szenvedélyt talált magának, amivel legfeljebb a saját épségét veszélyezteti. Mi a gond ezzel, magyarok?

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A fiam megkérdezte, hogy meg fog halni?” – a 12 éves Levente is tünetmentes Covid után került az intenzívre

Ő már a harmadik általunk bemutatott gyerek, akinek begyulladtak a szervei, és utólag kiderült, hogy egy jóval korábbi koronavírus-fertőzés áll a betegség hátterében.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

A 12 éves Abony és a 15 éves Gergely megdöbbentő története után bemutatunk egy harmadik gyereket is, akiért szintén komoly küzdelmet folytattak az orvosok.

A cecei Csajtai Aliz és férje októberben kapták el a koronavírust. Egy kirándulás után egyszerre estek át a betegségen.

„Nagyon megviselt mindkettőnket, egy hétig voltunk nagyon rosszul, a szagok nem érzékelésétől a gyengeségen át a hasmenésig volt minden.”

„A gyerek velünk volt, hová tettük volna? Úgy hallottuk, a gyerekekre nem is veszélyes”

– meséli Aliz, hogy a 12 éves fia, Levente mikor fertőződhetett meg. Akkor azonban nem tudták, hogy a fiú is átesett a betegségen, mert neki nem volt semmilyen tünete.

Egy hónap múlva azonban 4o fokos láza lett és megfájdult a feje. Ekkor már óvatosságból pár napja otthon volt, mert az iskolában több gyerek is elkapott egy hasmenéses vírust. Először Levente édesanyja azt hitte, ez a baja a fiának is.

hirdetés

Csakhogy Levente lázát nem tudták csillapítani, a gyógyszer picit levitte, de gyorsan vissza is szökött. Anyja ki akarta zárni a koronát. Volt még otthon egy gyorstesztjük, az halványan pozitívnak mutatta a fiút. Elvitték PCR tesztre is. Amíg az eredményre vártak,

Levente egyre gyengébb lett, alig evett, ivott és még hányt is.

Azután megjött a PCR teszt eredménye, negatív lett.Csejtei Levente

Öt nap múlva a székesfehérvári kórházba vitte az anyja, a fertőző osztályra kerültek. Azonnal infúzióra tették, mert kiszáradt, nagy dózisú antibiotikumot kapott. Akkor már hasfájása is volt, vakbélgyulladás gyanújával vizsgálták.

„A doktornő azt mondta, ez nem vakbél. Vastagbél, vékonybél, vese, minden gyulladásban van.”

Az orvosok sem tudták, mi okozza, csak azt, hogy nagy a baj.

„Levente gyulladási értéke (CRPm) 376 volt. A doktor úr elmagyarázta, hogy ennek 5-10 között kellene lennie. Körülbelül 200-nál van vérmérgezés.”

Többféle antibiotikumtól sem lett jobban a fiú. Panaszkodott, hogy nagyon fázik a lába, miközben lázas volt.

Azt mondta, nehéz a levegővétel. Bedagadt a nyaka. Megduzzadt és kipirosodott a szeme, eltorzult, foltosan vörösödött az arca, kiütéses lett a teste.
„A fiam megkérdezte, hogy meg fog halni? Azt mondtam, nem engedem. Akkor kisírtuk magukat együtt és eldöntöttük, hogy erősek leszünk. Mindenki sírt a családban, csak Levente és én nem. Mi harcoltunk. Azt sem tudom, hogy csináltam végig ép ésszel.

- mondja Aliz, aki szerint fia ezután rengeteget aludt.

„Nem tudtam vele beszélgetni sem. Volt, hogy félrebeszélt, nem értettem, mit mond.”

A harmadik napon a kórházban, a vérvétel alapján rájöttek, mi lehet a baj, átküldték a fertőző osztályról a gyerekosztályra. Ott újabb nagy vizsgálatok következtek. Alighogy megérkeztek, oxigént kellett neki adni.

„A szaturációmérő csipogni kezdett. Jött a nővér, mondta, hogy kicseréli, mert valószínűleg rossz, aztán ahogy elment, újra nagyon csipogott. 8o volt a szaturációja. A maszkos oxigénnel visszatornázták.”

Levente keringése kezdett összeomlani, átvitték az intenzív osztályra. Az orvosok szerint a korábbi Covid-fertőzés utáni Kawasaki-szindrómája lehet, bár az elvileg csak 5 éven aluliaknál szokott lenni.

„Azt mondták, ezt a betegséget tíz napig lehet kezelni úgy, hogy ne legyen visszamaradó szövődménye. A hetedik napnál tartottunk.”

Úgy kezdték el a kezelést, hogy ha nem sikerülne javulást elérni 48 óra alatt, felviszik Pestre. Az utolsó pillanatban sikerült megállítani a betegséget.

„Megcsinálták, nagyon hálás vagyok, hogy megmentették a fiamat.”

Tíz nap múlva hat kiló mínusszal engedték haza Leventét. Azt kérték a szüleitől is, hogy most ne menjenek sehova, hetente egyszer egy bevásárlás, akkor a ruhát is le kell cserélni gyorsan. Leventét most mindentől védeni kell, nem fertőződhet meg, se coviddal, se mással. Egész decemberben otthon volt a család.

Január eleje óta újra iskolába jár, de végig maszkban van, és egyedül ül egy asztalnál. Márciusig nem tornázhat, nincs néptánc sem.

Februárban mennek teljes kontrollra, akkor derül ki, van-e szívizomgyulladása.

Ahogy azt korábban megírtuk a miskolci, 15 éves Borbély Gergely is ebben az időben betegeskedett, nála is megemlítették a Kawasaki szindrómát, de nála szerepel a PIMS (Pediatric Inflammatory Multisystem Syndrome) is, amit úgy is hívnak, hogy MIS-C (Multisystem Inflammatory Syndrome). Ugyanezzel diagnosztizálták a 12 éves, pécsi Abonyt is.

A PIMS és a MIS-C is a COVID-fertőzés által kiváltott gyermekkori, több szervrendszert érintő gyulladás.

Alizék korábban nem akartak védőoltást, mert azt gondolták, ha esetleg újra elkapják a vírust, túlélik. A gyerek védelme azonban most mindennél fontosabb. Így annak ellenére is szeretnék mielőbb megkapni az injekciót, hogy a hat hónapon belül fertőzésen átesetteket egyelőre nem oltják.

A kórházban Aliz mindenkinek hálás, azt mondja, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, mindent megtettek a gyerekért.

Az orvosok úgy búcsúztak Leventétől, legyen szíves nem egy újabb, ritka betegséggel visszatérni megint, maximum kisujjtöréssel jöhet legközelebb.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: