prcikk: Az együttműködés a kulcsa egy ország sikerességének – beszélgetés Boros Tamással és Filippov Gáborral, az Egyensúly Intézet vezetőivel | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

Az együttműködés a kulcsa egy ország sikerességének – beszélgetés Boros Tamással és Filippov Gáborral, az Egyensúly Intézet vezetőivel

Magyarország legfőbb ereje az emberi erőforrásokkal való gazdálkodás


Milyen jövőkép lebeg a magyarok előtt a következő évtizedekre? Mit tehetünk azért, hogy ne azt keressük, ami szemben állít, hanem azt, amivel közösen tehetünk országunkért? Fel tudunk-e zárkózni és hogyan a fejlett világ élvonalába? E kérdésekre keresi a választ az Egyensúly Intézet. Boros Tamás politikai elemzővel, az Intézet társalapító igazgatójával és Filippov Gábor történész-politológussal, az intézet kutatás-vezetőjével beszélgettünk. Ők szerkesztették a Magyarország 2030 – jövőkép a magyaroknak című kötetet.

– Hogyan született meg az Egyensúly Intézet gondolata?

Boros Tamás: Jó pár éve elindult az ötletelés Kozák Ákossal, aki a GfK Hungária piackutató cégnek volt a vezérigazgatója, és Závecz Tiborral, a ZRI Závecz Research közvélemény-kutató intézet vezetőjével. Megállapítottuk, hogy égetően hiányzik Magyarországon a közbeszédből az a típusú megközelítés, ami nem a jelen kritikájával, hanem kizárólagosan Magyarország jövőjével foglalkozik. Más országokban az ilyen agytrösztök a mindennapi élet megszokott szereplői: politikai javaslatokat adnak, víziókat vázolnak, párbeszédet folytatnak a döntéshozókkal, hatnak a jövővel kapcsolatos közgondolkodásra. Ezt a hiányt szeretnénk betölteni, hogy többet beszéljünk arról, hogy milyen országot szeretnénk és hogy ehhez milyen lépésekre van szükség. Az a célunk, hogy a politikai, üzleti döntéshozók körében az egész kérdésnek nagyobb tere legyen.

Boros Tamás

– Munkatársaik névsorából kitűnik, hogy az élet szinte minden területének, a politikának, a gazdaságnak, a környezetvédelemnek, az egészségügynek megvannak a maga szakértői, és többségük a fiatalabb, 30-40 év közöttiek nemzedékéhez tartozik.

– Fontosnak tartottuk, hogy mind szakmai, mind értékrendbeli értelemben nagyon heterogén társaság jöjjön össze. Úgy gondoljuk, hogy innováció akkor születik, amikor különböző hátterű, de egymásra nyitott embereket tudunk egy közös csapatba bevonni és vitára ösztönözni. Ezekből a vitákból született meg a Magyarország 2030 című könyvünk. Ezek a munkatársak napi szinten, teljes munkaidőben velünk dolgoznak. Nem informális műhelyként, hanem professzionális szervezetként működünk, amely valóban hosszú évtizedekre tervez.

– Szinte valamennyien jelentős külföldi tapasztalatokkal is rendelkeznek.

Filippov Gábor: Egy agytrösztnek az a feladata, hogy hidat teremtsen az akadémiai szféra és a döntéshozók között. Fontos volt tehát, hogy munkatársaink a gyakorlatban is ismerjék azokat az intézményeket, amelyekre hatni szeretnénk, legyen szó nemzetközi intézményekről, politikai pártokról, kormányokról, gazdasági cégekről.

Filippov Gábor

– Szeptemberben jelent meg a Magyarország 2030 című könyv, amelynek egyfajta összefoglalója olvasható az Önök honlapján Néhány fő témára hívjuk fel az olvasók figyelmét. Merre tart a fejlett világ? Címszavakban: elöregedés, urbanizáció, a munkaerő-mobilitás erősödése, új nemzetközi erővonalak kialakulása és nem utolsósorban a fenntarthatóság, mint a jövő záloga.

FG: Mai trendek alapján vázoltuk fel, milyen világ lesz 10 év múlva akkor, ha semmit nem teszünk, másrészt mit tehetünk annak érdekében, hogy a mi előnyünkre változzon. Ezek a trendek a világ egészére hatni fognak. Szerettünk volna áttörni egy olyan szemléletbeli torzulást, hogy mindez csak Magyarország határain túl fog történni.

Ezek a változások nem csak kihívásként jelentkeznek, de mivel át fogják rendezni a világ, így Európa erőviszonyait politikailag és gazdaságilag egyaránt, bizonyos értelemben lehetőségeket is kínálnak. Például a természeti kincsekben szegény, alacsony népességű országok számára, hogy jobb helyet találjanak maguknak egy új világrendben.

Erre nagyon jó példát mutatnak a skandináv országok. Svédország a 20. század elején egy elmaradott, feudalisztikus agrártársadalom volt, ma pedig az egész világ irigykedik rájuk. De ugyanez a helyzet a fenntarthatósággal: bármilyen lassan és vonakodva teljesítik az államok vállalásaikat, a klímaváltozás hatásai annyira erősödően lesznek érezhetők, hogy nem lehet kitérni a kihívás elől. Emiatt a domináns hatalmak – ezt máris láthatjuk Németország esetében – előretörnek egy fenntartható, karbonmentes gazdasági átalakulásban. Az egyik hipotézisünk, hogy azok az országok lesznek az átalakulás győztesei, akik felzárkóznak az úttörők mellé.

– Magyarországgal kapcsolatban az első fontos feladatként jelölik meg az emberek közti bizalom helyreállítását. Én már felnőttként értem meg a rendszerváltást, és az idő előrehaladtával egyre inkább erősödött bennem az az érzés, hogy már induláskor elrontottunk valamit. Ahelyett, hogy az ország élt volna a szinte „ajándékba kapott” szabadsággal, egyből a szekértáborok felállítása került előtérbe. Ugyancsak elmulasztottuk a lehetőséget, hogy kibeszéljük a több évtizedes történelmi-társadalmi problémákat, máig tart ezek szőnyeg alá söprése.

F.G.: Szociológusok szerint a társadalom atomizálása döntően az államszocialista évtizedek eredménye. Mivel az államtól sok jót nem lehetett várni, csak kényszerítést, az emberek fokozatosan visszahúzódtak a család sáncai mögé. Magyarország ugyanakkor ma még a többi volt szocialista országhoz képest is nagyon családcentrikus, ezen túl nemigen vagyunk képesek bizalmi kapcsolatokat kiépíteni, együttműködni, közös célokért dolgozni. Ezen is lehet változtatni. Kétségtelen, hogy sok mindent elrontottunk a rendszerváltáskor, sok mindent említhetnénk az alkotmányos berendezkedéstől a szociálpolitikáig, de főleg azt, hogy a „lövészárok-politika” mindenek felettivé vált.

Megkaptuk a demokráciát, valahogy elkezdtük működtetni, felismertük, hogy a politikának van egy logikája, a pártharcoknak egyfajta hevessége. Ez önmagában még nem lett volna baj, csak azzal nem törődtünk, hogy a pártpolitika csak az egyik alrendszere a társadalomnak, és mellette léteznie kell egy olyan autonóm állampolgári közösségnek, amelynek vannak a pártharcokon felüli értékei is.

Onnantól kezdve, hogy kinek drukkolunk egy focimeccsen, örülünk-e egy magyar Nobel- vagy Oscar-díjnak, mindent az határoz meg, a politikai törzs szemében, ki a jó magyar, rossz magyar, fasiszta, kommunista… Ebben az is szerepet játszott, hogy Magyarországon nem tudtuk bevezetni az állampolgári készségek önálló tárgyként, megfelelő formájú oktatását, nem jelent meg az ethosz, hogy egy demokráciát autonóm polgárok működtetnek, akiknek saját elvárásaik vannak és akik megbízóként lépnek fel a politikával szemben. Egy ilyen oktatás megtaníthatná az állampolgárokat a felnőtt, felelősségteljes magatartásra, és az összefogásra a közös célokért. Sajnos nincsenek ilyen közösségi mintáink. Tocqueville már a 19. században felismerte, hogy az Egyesült Államok azért olyan sikeres, mert virágzik a civil élet.

BT: GDP-ben is kifejezhető a gazdaságban az együttműködés kultúrája vagy annak hiánya. Az emberek azért alapítanak különböző szervezeteket, vállalatokat, mert azt gondolják: ha együttműködés van két szereplő között, akkor az egy meg egy, az többé nem kettőt, hanem négyet, tízet, százat eredményez.

Az együttműködés tehát nem összeadja, hanem megszorozza az erőforrásokat. Nyilván ezért sikeresebb az emberi faj minden más fajnál a Földön. Minél nagyobb együttműködő csoportokat tudunk létrehozni, minél jobban megbízunk egymásban, és van valami közös célunk, annál sikeresebbek tudunk lenni. Ez Magyarországon sem a rendszerváltás előtt, sem utána nem igazán működött.

Vagy maximum a családunkban bízunk meg, vagy újabban a saját politikai táborunkban, de mindig megtaláljuk azt, hogy miért nem dolgozunk együtt senki mással. Mi éppen azt próbáltunk „kicsiben” bemutatni az Egyensúly Intézet példáján, hogy ezen túl lehet lépni, mert nem azt keressük, hogy mi választja el egymástól munkatársaink értékrendjét, hanem azt, hogy mi köti össze. Az elmúlt másfél év, és remélhetően a következő 30 év is azt mutatja, hogy ez a siker útja.

– A jövő nemzetképéhez is új megközelítésre van szükség – írják, és a múlthoz hozandó példaként a reformkort és a kiegyezés utáni időszakot említik.

BT: Több területen is szeretnénk tabukat döntögetni. Tamás Gáspár Miklós a rendszerváltáskor azt mondta, hogy Magyarországon nem túl erős, hanem túl gyenge a nemzeti érzés. Ez meglepő annak fényében, hogy manapság mennyit hallunk arról, hogy milyen erős a magyar nacionalizmus. De éppen az a gond, hogy nincs ma Magyarországon egy olyan pozitív, jövőbe mutató, összetartó erő, ami miatt mi egységesen, valamilyen közös cél érdekében tudunk mozdulni. A nemzettudat, főleg Nyugat-Európában, nem arról szól, hogy kivel szemben határozzuk meg magunkat, vagy hogy valakit kiutálunk a nemzetből. A holland nemzeti büszkeség forrása például a tolerancia. A svédeknél a nemzeti büszkeség forrása az egymás iránti szolidaritás.

Azt gondoljuk: igenis fontos, hogy Magyarországon erősödjön a nemzeti öntudat, de ez ne ellenségkeresés legyen, hanem olyan jövőorientált célkitűzés, ami nemcsak a közösségi érzést erősíti, hanem végsősoron GDP-ben is mérhető hasznot hozhat az ország számára.

FG: Nekem az egész témában az a legizgalmasabb, hogy a magyar nemzeteszme eleve pozitív, jövőorientált koncepcióként jött létre, ez a legsajátabb hagyományunk. Ma sokan gyanakvással tekintenek rá, mások pedig az újabb és újabb ellenségeket keresik, akiket gyűlölhetnek, de ez egy kisiklatott nemzettudat, ahhoz képest, amelyet Széchenyi István, Kemény Zsigmond, Eötvös József hirdetett. Mindenkinek ajánlani tudom az ő írásaikat. „A magyar nemzet nem volt, hanem lesz” – mondta Széchenyi. Ez egy „megvalósítandó projekt” volt: el kell jutni a középkorból a modernitásba, „Hunnia minden lakosinak polgári létet adva”.

Szerintem a 21. század nagyon hasonlít a reformkorra a maga felgyorsult korszakváltásával. Ez egy magyar talajból sarjadzó, magyar gyökerekkel bíró és nagyon aktuális gondolatkör, amit fel kellene támasztanunk.

BT: A reformkort, amelyben ezek a gondolatok megfogalmazódtak, követte Magyarország elmúlt 200 évének legsikeresebb korszaka. Akkor volt Magyarország Nyugat-Európához viszonyítva a leggazdagabb, akkor született meg a legtöbb érték, fizikai infrastruktúrákban, gondolatokban, tudományban –elég csak körülnézni Budapesten. A reformkori gondolkodás alapozott meg mindent, ami a 19. század utolsó harmadában és a 20. század első évtizedében létrejött. Éppen ezért van ma is elengedhetetlenül szükség olyan pozitív nemzeti jövőképre, amely 21. századi értékeken alapul, hogy hasonlóan sikeres legyen az ország.

– Az egyik legfontosabb megállapításuk, hogy Magyarország legfőbb ereje az emberi erőforrásokkal való gazdálkodás, a tehetségek kinevelése és munkába állítása. Ehhez azonban egy készségközpontú oktatási rendszer kellene.

FG: Ha összehasonlítjuk Magyarországot a saját kategóriájába tartozó országokkal, az európai mezőnyben a közepes kategóriába tartozunk. Mióta csatlakoztunk az Európai Unióhoz, a fizikai infrastruktúránkat szépen felfejlesztettük a szállítástól az internetig. Amiben viszont látványosan lemaradunk, az minden szempontból az emberi erőforrások minősége az egészségügytől a munkaerő képzettségéig és rugalmasságáig. De említhetnénk mai bérhelyzetünket is vagy azt, hogy a munkanélküliség mellett is külföldről hozunk be vendégmunkásokat. Ha a hozzánk hasonló, de nálunk sikeresebb országokat nézzük, mint Finnországot, Svédországot, Észtországot, Szingapúrt, ezek az országok, jobb híján, mivel mással nem rendelkeztek, azzal tudtak kitörni, hogy az emberekbe fektettek. Nyilván nincs erre általános recept, de ezek az országok valamilyen módon megtalálták azt a módszert, hogy miként építhetnének az emberek tehetségére.

Az nyilvánvaló, hogy a magyar emberanyag semmivel sem rosszabb az említetteknél, mert van egy olyan elitoktatásuk, amely olyan tudást ad a magyar fiatalok kisebbségének, amivel nemzetközi szinten is komoly eredményeket tudnak elérni. Ezt lefölözzük, a többit pedig hagyjuk sodródni egy jó esetben 20., de inkább 19. századi oktatási rendszerben, amellyel kapcsolatban gyerekkoromban ugyanazokat a problémákat hallottam emlegetni, mint manapság.

Túl poroszos, túl lexikálistudás-központú, ami nem azt szolgálja, hogy tudjanak tanulni az emberek. Ez a fajta képességhalmaz még elég a sodródásra a középmezőnyben, de ahogy telnek az évek, évtizedek, olyan világba érkezünk meg a 21.század közepére, ahol ez a leszakadásnak lesz a biztos receptje. Ha diákok kisebbsége képes a világ élvonalához tartozni, számomra azt jelenti, megvan a tudás ahhoz, hogy ezt a lehetőséget a többség is megkaphassa.

BT: Abban nehéz reménykedni, hogy az elmúlt 100 év után a következő évtizedben valami radikálisan megváltozik az alapfeltételekben. Az ország földrajzi szempontból ugyanitt lesz, nem valószínű, hogy hirtelen csodás természeti kincseket fogunk találni, nem változik a minket körülvevő országok geopolitikai helyzete sem.

Egy kitörési pont van, és ez mi magunk, magyarok vagyunk.

Ezt bizonyítják a hasonló helyzetű, hasonló lélekszámú országok: elég csak a szomszédaink közül Ausztriára gondolni, vagy Szlovákiára, amely már a miénknél nagyobb egy főre jutó GDP-vel rendelkezik, és számos más mutatóban, köztük az oktatásban kezdi megelőzni Magyarországot. Tehát bárki, aki azt állítja, hogy nem a közoktatásban és nem a humánerőforrás-fejlesztésben van az ország kiteljesedésnek a kulcsa, az finoman szólva is nem mond igazat. Nincsen más lehetőség Magyarország számára.

– Többször is szóba került a GDP, mint mérce. Mostanában sokan mondják, hogy ideje túllépni a GDP-centrikus gazdasági-társadalmi mutatókon.

BT: A GDP az országban megtermelt javak összességét méri, nem kell benne ennél sem többet, sem kevesebb látni. Van számtalan más alternatív mutató, amelyek más együtthatókat mérnek, de ha ezeket szisztematikusan végignézzük, azt látjuk, hogy lényegében minden más komplex mutatóban is Magyarország ott van, ahová a GDP alapján sorolják.

Magyarország az Európai Unióban az egy főre jutó GDP alapján nagyjából a 23. helyen áll, és hasonló a helyezésünk más mutatók szerint is. Tehát az, hogy gazdaságilag hol vagyunk, meghatározza a helyünket a Human Development Indexben, vagy a Social Progress Indexben is, amelyeket alternatív mutatókként szoktak javasolni.

Ezt azt is mutatja, hogy problémáink nagyrészt arra vezethetőek vissza, hogy uniós viszonylatban szegény ország vagyunk, bár ezen az utóbbi pár év erőteljes gazdasági fejlődése valamelyest javított. Nagyon kevés olyan ország van a világon, ahol a GDP és a lakosság jólléte nem függ össze, leginkább az Öböl menti arab országokat, vagy az Egyesült Államokat lehet ilyen kivételként említeni. Azért is beszélünk humánerőforrásról és oktatásról, mert úgy gondoljuk, hogy ez a gazdaság számára kitörésipont, ettől tudna növekedni a gazdagság, és ez egy ilyen társadalmi és politikai közegben, mint az európai, magával hozza majd a jóllétnek is a növekedését.

FG: Az alternatív indikátoroknak egyébként azért van abszolút létjogosultságuk, mert más hangsúlyokkal mérnek. Vannak például olyan jóllétet mérő mutatók, amelyek kifejezik a természeti tőke változását. Az egyik fő ütköző pont, hogy a GDP növekedése sokszor természetrombolással jár, és ez hosszú távon a jóllétünkkel szoros összefüggést mutat. Szerintem a GDP-t nem holnap kell leváltani, mert arra tényleg jó, amire kitalálták, de ha egy ország elhatározza, hogy holnaptól a természeti tőkéje alakulását is követni próbálja a legfontosabb sikermérő indikátorokban, kifejezhet egy olyan hangsúlyeltolódást, hogy mostantól kezdve erre nagyobb figyelmet fordítanak – akár összevetve a gazdasági növekedéssel.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Szabó Andrea: Ha a Fidesz elveszíti a választást, minden további nélkül fogják átadni a hatalmat
A szociológus szerint a választás kimenetelét a Fidesz számára korábban győzelmet hozó peremszavazók dönthetik el, akik most a TISZA Párt felé mozdulhatnak. Ezt a réteget a kegyelmi botrány és a kormányzóképesség megrepedése bizonytalanította el, miközben a pénzosztások sem tudták őket visszahozni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 03.



Szabó Andrea szociológus, politológus a Dull Szabolcs által vezetett Ötpontban podcast vendégeként elemezte a választás előtti utolsó napok politikai helyzetét, a pártok esélyeit és a választás utáni lehetséges forgatókönyveket. A szakértő szerint a legfontosabb kérdés, hogy a pártok a potenciális szavazótáborukból mennyi embert tudnak elvinni az urnákhoz, és aktuális szavazóvá tenni.

Szabó Andrea szerint a listás szavazást és az egyéni mandátumok kérdését ketté kell választani.

„Nekem az a szakmai álláspontom, hogy a listás választást nem fogja tudni elveszíteni a TISZA”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy az elmúlt időszakban megjelent négy, egymástól független közvélemény-kutatás is a TISZA Párt szavazótáborának növekedését mérte, miközben a Fidesz támogatottsága stagnál. A szociológus szerint ez azt jelenti, hogy potenciálisan a TISZA listás szavazótábora már most is nagyobb, mint a Fideszé. A 21 Kutatóközpont friss, kétharmad közeli eredményt mutató felmérésére reagálva azt mondta, a TISZA-szavazók rendkívül elszántak és nagy bennük az akarat egy rendszerváltás végrehajtására.

A jelenlegi helyzetet egy úgynevezett kritikus választásnak nevezte, ami nemcsak a választók, hanem a pártstruktúra szempontjából is változást hoz. Szerinte Magyarországon eddig két ilyen volt: 1990-ben és 2010-ben. Úgy véli, 2010 politikatudományi értelemben rendszerváltás volt, amikor az emberek a posztszocialista rendszer leváltásáról döntöttek. Emlékeztetett, hogy a Fidesz hatalomra kerülése egy 2006-ban kezdődő, háromlépcsős folyamat volt, amelynek a 2010-es választás már csak a betetőzése volt, ahol a kérdés nem a győzelem, hanem a kétharmad volt. Szabó szerint a mostani helyzetben a 2024-es EP-választás hozott egy fordulópontot, ami után a pártrendszer kétosztatúvá vált, és az egykori ellenzéki szavazók másfél hónap alatt a TISZA mögé sorakoztak fel.

Az egyéni választókerületekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, ott „106 különböző választás történik”. Bár a magyar választók jellemzően ugyanúgy szavaznak listán, mint egyéniben – a szavazatok kongruenciája 90 százalék feletti –, a helyzet mégis bonyolult. Míg a legtöbb kutatás alapján a TISZÁ-nak van esélye megszerezni a győzelemhez szükséges 60 körüli mandátumot, addig a Nézőpont Intézet ennek az ellenkezőjét, 66 fideszes győzelmet jósol.

Ez utóbbi esetben szerinte előállhatna az a helyzet, hogy listán a TISZA nyer, de az egyéni mandátumok miatt a Fidesznek lesz többsége, így a választásnak két győztese lenne.

Szabó Andrea saját, fél évvel ezelőtti kutatásukra hivatkozva azt állította, hogy már akkor is a TISZA vezetett a kisvárosi szintig, és csak a községekben volt enyhe Fidesz-többség, ami már akkor is a TISZA enyhe többségét vetítette előre az egyéni körzetekben is.

A választás kimenetelét szerinte alapvetően a közhangulat dönti el. „Ha a közhangulat eldől, és kialakul egy országban egy kormányváltó hangulat, akkor nincs az a szervezettség, nincs az a szavazatvásárlás, (...) amelyik ezt meg tudná akadályozni” – mondta. Egy ilyen hangulat kialakulásához magas részvétel és a társadalomban minden szinten érezhető düh és feszültség szükséges, ami szerinte még nem látható mindenhol. Az utolsó napok botrányairól, lehallgatási ügyekről és hangfelvételekről azt mondta, egy-egy ilyen ügynek négy-öt hétre van szüksége, hogy az egész társadalomban szétterjedjen, így az utolsó másfél hétben már csak egy elementáris erejű esemény tudna érdemi változást hozni. A szociológus szerint nem is az egyes ügyek tartalma a lényeges. „Nem önmagában az ügynek van jelentősége, hanem annak a zajnak, hogy folyamatosan olyan hírek jönnek, amik nem kedvezők a Fidesznek.” Szerinte most megfordult a szél, és a korábbi választásokkal ellentétben most a Fidesz került védekező pozícióba.

A választások előtti pénzosztásokról úgy vélekedett, hogy azok megállították a Fidesz összezuhanását és stabilizálták a táborát, de a közhangulatot érdemben nem tudták megváltoztatni. A Fidesz-szavazók egy része szerinte a 2014 és 2019 közötti „aranykor” visszatérésében bízva szavaz a pártra, de a kegyelmi botrány súlyos sebeket ejtett a táboron. „Konkrétan az, hogy például a peremszavazók nem jöttek vissza a Fideszhez. Ez a legnagyobb újdonsága a 26-os választásnak” – hangsúlyozta.

A választói döntések időzítéséről elmondta, a kutatások szerint a szavazók 80%-a már hónapokkal a kampány előtt tudja, kire fog szavazni, de van egy 10%-nyi réteg, aki az utolsó héten, sőt, az utolsó napon dönt.

A két nagy politikai vezető hozzájuk beszél, amikor folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy „én vagyok a többség”, mert a magyar választókra erősen hat a győzteshez húzás pszichológiája. Szerinte árulkodó jel, hogy míg korábban Orbán Viktornak ezt nem kellett mondania, mert természetes volt, most folyamatosan bizonygatnia kell.

A várható részvételről azt mondta, a 80% feletti arányt túlzónak tartja. „Én azt gondolom, hogy 75% alatti részvétel várható.” Ezt azzal indokolta, hogy a kispártok csalódott szavazói otthon maradhatnak, illetve a fiataloknál gyakran eltér a szavazási szándék a tényleges részvételtől. A fiatalokról szólva kiemelte, hogy a Z generáció egy kettős szocializációban nőtt fel: az Orbán-rezsim hivatalos világa és az internet által közvetített globális valóság feszültségében. „Számukra nincs ilyen, hogy magyar vagy európai. Mi egyszerre vagyunk magyarok és európaiak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Fidesz nem érti ezt a generációt, amely számára a lázadás most egy X-szel valósulhat meg.

A magas részvétel korábban a Fidesznek kedvezett, de Szabó szerint egy kormányváltó hangulat esetén a peremszavazók most a TISZA mögé állhatnak be, így a magas részvétel nekik kedvezhet. A kispártok esélyeiről azt mondta, a DK-nak és a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak nincs esélye bejutni a parlamentbe.

„Azok a szavazók, akik most arra gondolnak, hogy a DK-ra fognak szavazni, illetve a Magyar Kétfarkú Kutyapártra fognak szavazni, azoknak a szavazatai könnyen elképzelhető, hogy nem fognak hasznosulni”

– állította. A Mi Hazánk bejutását viszont valószínűnek tartja, hacsak a párt vissza nem lépteti jelöltjeit a Fidesz javára az utolsó pillanatban. Szerinte egy esetleges Fidesz–Mi Hazánk összebútorozás mozgósítaná az ellenzéki szavazókat. „Mindenképpen ez egy kétélű fegyver, hogyha a Mi Hazánkot és a Fideszt megpróbálják összerakni” – tette hozzá.

A választás napján a 13 órás részvételi adatokat és azok területi megoszlását érdemes figyelni. Minél magasabb a részvétel a nagyvárosokban, annál valószínűbb a TISZA listás győzelme.

A szavazatvásárlásról elmondta, hogy a kutatások ezt a réteget nem érik el, de a megnövekedett politikai érdeklődés és a társadalom „őrzőkutya” funkciója miatt idén kisebb lehet a hatása. A mozgósításról szólva a Fidesz professzionális, állami eszközökkel támogatott gépezetét állította szembe a TISZA lelkesedésen alapuló önkéntes hálózatával. „A tankönyvek azt mondják, hogy a lelkesedés háromszor többet ér, mint a professzió, mert a lelkesedésből dolgozó az elmegy éjfélig, és hajnal háromkor meg újra kezdi a munkát.”

A választás másnapjáról azt mondta, az este 11-kor vagy éjfélkor elhangzó vezetői beszédek döntik el, mi fog történni. „Képes-e mind a két politikai vezető államférfiként működni” – tette fel a kérdést. Szerinte a győztesnek és a vesztesnek is gesztusokat kell tennie a másik tábor felé. Úgy véli, ha a Fidesz veszít, át fogja adni a hatalmat, de nem mindegy, mekkora arányú a vereség. Egy szűk ellenzéki győzelem esetén a „mély állam” megfojthatja az új kormányt, ezért elemi érdeke a TISZÁ-nak a kétharmad megszerzése.

„Én azt hiszem, hogy ha a Fidesz elveszíti a választást, minden további nélkül fogják átadni a hatalmat”

– jelentette ki, de hozzátette, hogy az új parlament megalakulásáig a Fidesz a meglévő kétharmadával még megpróbálhatja megnehezíteni az új kormány dolgát. „Ez itt még nem Belarusz. És remélem, hogy ez a szavam nem fog rosszul öregedni.”

Ha Magyar Péter nyer, első és legfontosabb dolga a gesztusgyakorlás a fideszes szavazók felé a társadalmi polarizáció csökkentése érdekében, de ezzel párhuzamosan el kell indítania az elszámoltatási folyamatokat is. A választóknak azt tanácsolta, tájékozódjanak, és lelkiismeretük szerint menjenek el szavazni. „Mindenkinek kívánom, hogy vértezze fel magát erre a következő másfél hétre. De aztán vége van. Mindenképpen vége lesz, és föl fog kelni a nap. Április 13-án, reggel 6 órakor.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Bálint: Orbánék maffiaállamának nincs hova hátrálnia, sokkal nagyobb az erőszak veszélye
A 35 évvel ezelőtti rendszerváltásnál a Szovjetunió épp összeomlott, a pártvezetőknek pedig nem volt vagyona. Most Oroszország terjeszkedik, az orbáni maffiaállam pedig egy bűnszervezet - mondja Magyar Bálint, aki szerint a mostani rendszerváltási kísérlet veszélyesebb.
Fischer Gábor - szmo.hu
2026. április 04.



1989-90-ben volt egy rendszerváltás. Akkor a totális kommunista rendszert váltotta le az ország, míg most, Magyar Péter ígérete szerint Orbán Viktor illiberális pártállamára vár hasonló sors, ha a Tisza nyeri a választást. A mai olvasók között sokaknak csak történelem az, mi és hogyan történt 36 éve, talán nem árt felidézni, miért volt az akkori változás rendszerváltás, és miért illethető ugyanezzel a névvel az a beharangozott változás, ami Orbán Viktor esetleges bukása jelenthetne.

Magyar Bálint szociológussal, az egykori SZDSZ egyik alapítójával hasonlítottuk össze az akkori és a mostani körülményeket.

— Ön egyik főszereplője volt az 1989–90-es rendszerváltásnak. Most Magyar Péter is folyamatosan rendszerváltásról beszél. Mik a hasonlít és mi különbözik a két politikai szituáció között?

— Nincs rendszerváltás megfelelő nyelv nélkül. Ha nem definiálod, hogy mi az a rendszer, amivel szemben fellépsz, és nem definiálod, hogy mi az a rendszer, amit létre akarsz hozni, akkor nincs rendszerváltás. Ezért is van az, hogy a „rendszerváltozás” kifejezés, amit az MDF vezetett be, totálisan félrevezető. A „rendszerváltás”, amit az SZDSZ használt, részben az MDF-re reagálva, mert némi féltékenységgel figyelte a radikalizmusát ezen a téren, pontosabb, mert nem a rendszer változott magától, hanem aktorok voltak, akik megváltoztatták a rendszert, tehát rendszerváltást hajtottak végre. Na most, ha számba vesszük, mik a hasonlóságok és a különbségek az 1989–90-es és a most remélhető 2026-os rendszerváltás között, az egyik különbség az, hogy akkor a Szovjetunió, amelynek csatlós állama voltunk, összeomlóban volt, kiszorulóban, kivonulóban. Ma ez pont fordítva van:

újabb birodalmi terjeszkedési igénnyel Oroszország agresszíven, eszközeinek elég széles skáláját használva próbálja befolyása alá vonni az egykori úgynevezett szocialista országokat, amelyek a szovjet tömbhöz tartoztak.

A másik különbség az, hogy ennek megfelelően a kommunista pártok tagjai nem tanúsítottak igazán erős ellenállást; ráadásul a pártok, Lengyelországban és Magyarországon is, a reformerek és a nem reformerek között oszlottak, és inkább a saját helyüket próbálták keresni a rendszerváltás utáni időben. De ezt azért tehették meg, mert politikai felelősség ugyan volt azért, ami a kommunista rendszer fenntartásában rájuk hárult, de büntetőjogi értelemben nem voltak bűnözők. Korrupció természetesen volt abban az időben: a nomenklatúra tagjaiként folyó jövedelmekben, javadalmazásban és különböző előnyökben részesültek, de vagyont felhalmozni nem tudtak, esetleg csak csak illegális módon. Szemben a jelenlegi maffiaállammal, amely nem más, mint egy politikai vállalkozás: foglyul ejti az államgépezet egészét, a gazdaságot, magukat az intézményeket, és kettős a motivációja: a hatalomkoncentráció és a személyes vagyonosodás.

A vagyonosodás pedig bűncselekmények sorozatán keresztül történik. Így ennek a rendszernek nincs igazán hova hátrálnia. Ez adja a veszélyét is.

Tehát Orbán, mint egy bűnszervezet, egy patrónus–kliens hálózat feje, ennek a maffiaállamnak a keresztapja, védelmet kérhet más autokratáktól, ha csak akar úgy elmenekülni, mint korábbi, más országokbeli korrupt autokraták: kezdve Janukovicstól Ukrajnában, Plahotniuctól Moldovában, Gruevszkitől Észak-Macedóniában, vagy éppen Nazarbajev Kazahsztánból, akik menekülésre kényszerültek.

Tehát nagyobb az esélye az erőszak eszkalációjának.

És ez a harmadik fő különbség a két rendszerváltás között: az első rendszerváltásnál egy tárgyalásos, békés átmenet keretében, a szabad választás feltételeiről és intézményrendszeréről állapodott meg az Ellenzéki Kerekasztal és a kommunista párt képviselőinek tárgyalássorozata, ami a diktatúra leépítését, kinyitását szolgálta. Nem áll meg a közkeletű vád, hogy a nép feje fölött zajlott a rendszerváltás. Ez nem igaz: tudatosan csak arra törekedtünk, hogy csak olyan törvényeket változtassunk meg, amelyek szükségesek a szabad választások lebonyolításához, és minden másról már egy szabadon választott parlament legitim módon dönthessen. Így a véleménynyilvánítás, a sajtószabadság, a gyülekezési és egyesülési szabadság, a pártalapítás szabadsága, a választójogi törvény módosítása, ezek voltak a fő elemei a tárgyalásoknak. Viszont most Orbán rendszerében pont az ellenkező folyamat zajlik: a látszatát is felszámolják a társadalmi autonómiáknak és szabadságjogoknak. Tizedik éve különböző jogcímek alatt rendeleti kormányzás van, és most,

az utóbbi évben gyakorlatilag megteremtették a jogi feltételeit, intézményrendszerét annak, hogy ha akarják, elhalasszák a választást, ha akarják, utólag annulálhatják az eredményt, ha az nem tetsző; illetve, ha még el is vesztik a közvetlen hatalmukat, újabb és újabb fékeket építettek be az elé, hogy az új kormány gyakorolhassa a hatalmát.

Tehát itt pont az ellenkezője történik, mint egykor: ez most a diktatúra, az önkényuralom jogi eszközökkel való feszesebbé tétele. Az előző rendszerváltásnál az erőszak alkalmazása folyamatosan ki volt zárva, most viszont, a jelenleginél az erőszak eszkalációja nyitott: a hatalom részéről bármikor használhatnak olyan eszközöket, mint akár általuk, akár felkérésükre orosz titkosszolgálatok által szervezett bombariadók, esetleg robbantások, merényletek tervezése, ha ezt megköveteli a helyzet. Tehát itt nem pusztán feszültség van, hanem elég veszélyes helyzet is. És még valami: akkor Magyarországon, abból a tényből kiindulva, hogy a kommunista párt visszaszorulóban volt, és kivált belőle 1989 októberében a reformszocialista irányzat, a Magyar Szocialista Párt, már nyilvánvaló volt, hogy nem vele szemben fogalmazódik meg igazán a kihívás, hanem az új demokratikus berendezkedés két alternatívája, amit az MDF és az SZDSZ testesített meg, ezek küzdöttek egymással. Magyarországon viszont Orbán rendszerében az történt, hogy az ideológiai törések mentén szerveződő úgynevezett ellenzéki pártokat a rendszer inkorporálta és gyakorlatilag a saját politikai logikája szerint paralizálta, így ezzel szemben egy egységes mozgalom, kvázi egy nemzeti front típusú mozgalom lehetett végül a kihívója a jelenlegi uralomnak.

— Sokan mondják, hogy 1989–90-ben a szabadság szinte csak „belopakodott” az életünkbe, ezért talán nem is becsültük meg eléggé. Lehet-e garancia a mostani, keményebb küzdelem arra, hogy egy újabb változás után az emberek jobban vigyáznak majd a kivívott jogaikra?

— Igen. Annak idején, az első rendszerváltás előtt, a demokratikus ellenzék, mondjuk 1977-től, de inkább 1979-től az első nagyobb, pár száz fős ellenzéki tiltakozó akció nyomán jött létre. Az abban résztvevők egy jó része különböző retorziókat szenvedett el. Voltak olyanok is, jó néhány tucatnyian, akik több mint egy évtizeden át, szinte megállás nélkül voltak rendőri atrocitásoknak kitéve. De ez tényleg egy szűk társaság volt. Magyarországot úgy tartották számon, mint a „legvidámabb barakkot”, és valóban, idézőjelben persze csak, liberálisabb, engedékenyebb volt a berendezkedés, mint mondjuk az NDK-ban, Csehszlovákiában, Romániában vagy Bulgáriában. A rendszerváltás fő motorja maga a Szovjetunió összeomlása volt; anélkül ezt nehéz lett volna elképzelni.

A nyolcvanas években általában úgy voltunk vele, hogy ez a rendszer az életünk végéig elkísér bennünket.

Annak ellenére, hogy mondjuk rólam szól egy titkosszolgálati jelentés, amely említi, hogy 1987 novemberében, mit mondtam a pedagógusoknak. Nevezetesen, hogy „Nagy Imre és ’56 helyes értékelése majd meg fog történni”. Tehát én már 1987 végén úgy éreztem, hogy a rendszerváltásnak van esélye, még ha ezt akkor nagyon sokan nem is érezték így. És itt megint kitérnék a nyelv szerepére. Az elnevezés maga meghatározza a vele szembeni fellépés módját. Nem véletlen, hogy a demokratikus ellenzék annak idején nem azt mondta, hogy a „szocialista demokrácia reformját” akarja, hanem hogy egy kommunista diktatúrával szemben rendszerváltást akar: liberális demokráciát. Az egypártrendszerrel szemben többpártrendszert, az állami tulajdon monopóliumával szemben magántulajdont és szabadpiaci versenyt, koordinációt. Itt most az eddigi „óellenzék” pártjai végig a kormánykritikai paradigmán belül maradtak, mindig csak kormányváltásról beszéltek, és a rendszert csak eufemisztikusan nevezték meg: „illiberális demokrácia”, „szabadságjogok korlátozása” és így tovább. Ezzel szemben az, hogy a demokratikus ellenzék hagyományaitól távol álló

Magyar Péter és a TISZA mozgalom kezdettől fogva rendszerváltásról, és nem kormányváltásról beszél,

meghatározó. És a rendszert maffiaállamnak, maffiakormánynak, Fidesz-maffiának, Orbán-maffiának, Orbán-klánnak stb. hívja, így a rendszer lényegéről tud beszélni. Így ez a mozgalom, szemben az úgynevezett korábbi ellenzéki pártokkal és a társadalmi értelmiség jó részével, megnevezi és meghatározza a feladatot. Nagyon fontos látnunk, hogy

az elmúlt 15 évben a társadalmi, mértékadó értelmiség nagy része nem nagyon járult hozzá ahhoz, hogy a rendszerváltás küszöbére érjünk; szemben mondjuk a tényfeltáró újságírással, amely, azt kell mondanom világszínvonalú eredményeket produkált Magyarországon, és megteremtette ennek az ébredésnek, eszmélésnek az alapjait, feltételeit.

Ennek megfelelően itt most nem egyszerű szakpolitikai kérdésekről van szó, hanem a rendszerváltásnak három pillére van, amit teljesíteni kell. Az egyik a jogállam helyreállítása, a másik az állami bűnszervezet, a maffiaállam felszámolása, és a harmadik az orosz csatlós viszony felszámolása. Látni kell, miközben szóvá teszik egyesek, hogy „nincsenek szakpolitikai viták”, hogy szakpolitikai vitáknak teljesen értelmetlen addig lenniük, amíg nem teljesül bármilyen szakpolitikai váltás feltétele, és ez a két utóbbi: a bűnszervezet felszámolása és az oroszokhoz fűződő csatlós viszony felszámolása. A bűnszervezeti jellegből adódik, hogy a Fidesz részéről sohasem volt semmilyen intézkedésnek szakpolitikai motivációja, legfeljebb szakpolitikai következménye. Ezzel az értelmiség képtelen volt szembenézni. Mindig úgy vitatkozott, a kormánykritikai paradigma talaján a hatalmon lévőkkel, mintha itt arról lenne szó, hogy a gazdaságpolitika azért nem jó, mert „nem jól látják, nem jól csinálják”, de valójában a nemzet javát akarják. De egyáltalán nem erről volt szó.

A hatalom részéről a motiváció, mindig a hatalom monopolizálása, és a patrónus–kliens hálózatnak, az „Orbán-klánnak”, az ahhoz fűződő, „fogadott politikai családnak” nevezett (szociológiai értelemben vett) uralmi elitnek a személyes, családi vagyonosodása volt. Ezt kell tehát először is átlépni, áttörni, ez a rendszerváltás.

És ez a rendszerváltás teremtheti meg a feltételeit annak, hogy később valódi szakpolitikai vitákra is sor kerülhessen.

— Mintha az emberek csak erre vártak volna: megjelenik egy politikai erő, amelyik ezt kimondja, és pár héttel később már tömegek álltak mögötte.

— Hozzátenném, hogy ameddig a korábban diszkreditálódott úgynevezett ellenzéki pártok tüntetésin a legjobb esetben egy-kétezer ember vett részt. Voltak egyes szakpolitikai témákban nagyobb megmozdulások: volt a „fekete ruhás nővér” az egészségügyben; volt az oktatás ügye, aztán a CEU vonalán; volt a „rabszolgatörvény” esete. Tehát egyes szakpolitikai kérdésekben tízezres tüntetések azért voltak, de ez nem tudott szerves politikai mozgalommá átalakulni. Aztán a kegyelmi botrány jelentette a rendszer morális összeomlását. Az ennek nyomán megjelenő „influenszer-tüntetés” a maga 80–100 ezres tömegével azt mutatta, hogy rendszerváltó kereslet van, de rendszerváltó kínálat nincs.

Ebbe a vákuumba jelent meg Magyar Péter, és teremtett rendszerváltó kínálatot.

— És ezek találkoztak aztán két éve, március 15-én.

— Március 15-én derült ki ennek a kínálatnak a felismerése. Magyar Péter sok vívódás után kiállt. Korábban is hepciáskodott már a fideszesekkel, de hát valószínűleg be kell érni, hogy valaki ezt a szerepet felvállalja. És ugye március 15-én, amit egy-két hét alatt hoztak össze, megérett a dolog: ott volt a feladat és az ember is, aki „kiválasztódott” erre a feladatra.

Meg tudott-e felelni ennek a kihívásnak? Azt kell, hogy mondjam: nagyon is megfelelt.

Hihetetlen az a teljesítmény, amit produkáltak ennek a mozgalomnak a felépítésével.

— Van még egy érdekes párhuzam. 1989 januárjában kipattant a Végvári-ügy, most pedig, a választási véghajrában, szintén egy, a titkosszolgálatokat és az állambiztonságot érintő ügy robbant ki. Mind a kettő lendített még egyet a folyamatokon.

— Lendített, igen, de azért két különbség van. A Végvári-ügy csak azt jelentette, hogy a kommunista titkosszolgálat rutinszerű működése folytatódott tovább. Tehát megfigyelnek, beépülnek és így tovább. De aktív szerepet már nem tudtak ebben játszani.

A mostani esetben pedig a titkosszolgálatok által összegyűjtött anyagokat aktívan használni akarták, hogy megfojtsák a Tiszát.

Az más kérdés, hogy a kommunista párt titkosszolgálata 1989-90-ben gyakorlatilag majdnem minden új pártba beépítette magát. Nem véletlen, hogy csak az SZDSZ közép- és felsővezetésében nem voltak ügynökök, mert a demokratikus ellenzéki lét ezt már kiszűrte volna. Amikor bekerültünk a parlamentbe, minden más párt felső vezetésében volt ilyen ember. A Fidesznél utána fel is használták a beépített embert: mondjuk Demeter Ervinből polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert csináltak, miközben ügynök volt.

— Mi az, amit a Harmadik Köztársaság politikai elitje elmulasztott, ami miatt kialakulhatott ez a helyzet, ami 2010 után bontakozott ki teljesen, de már jóval korábban voltak előjelei. Vagy inkább arról van szó, hogy Orbán Viktor személyében már 1988-89-ben megjelent egy olyan aktor, aki magában hordozta ezt a végzetet?

— Mind a kettő. Ami az intézményeket illeti:

A választójogi törvény aránytalansága az, amely formailag lehetővé tette ezt az alkotmányos túlhatalmat.

De ez hogy alakult ki? Amikor az SZDSZ-MDF az Ellenzéki Kerekasztalon tárgyalt, akkor az első, igazán aránytalanságot növelő tényező a megyei listák megjelenése volt. A kis megyékben, ahol csak négy helyet lehetett kiosztani megyei listán, ez egy erősen aránytalanságot növelő tényező volt. A Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon továbbá megállapodtunk a kommunista tárgyalópartnerekkel arról, hogy a 376 képviselői helyből 152 lesz egyéni körzet és a többi listás. De akkor még az MSZMP 35%-on állt. Ez ‘89 késő nyarán volt. A másik legerősebb párt, az MDF 20-21%-on állt, a többi 10-12%-on, az SZDSZ egyébként 5%-on. Ekkor az MSZMP úgy gondolta, hogy neki hasznosabb, ha több egyéni körzet van. Tehát, bár minden más törvénynél, amiben megállapodtunk, azt abban a formában a parlamenttel elfogadtatták, de a 152 egyéni körzetet fölemelték 176-ra. Ez tovább növelte az aránytalanságot, aztán persze ráfázott az MSZP, mert csak 11%-ot kapott, tehát nem lett olyan sok mandátuma így sem. Az SZDSZ-nek az első és a második választáson elért 20% körüli eredményén nem osztott és nem szorzott ez az aránytalanság.

A második intézményi probléma, hogy a kétharmaddal egyszerűen meg lehet változtatni az alkotmányt.

Most mondják utólag, hogy miért nem nehezítettük meg, de mi csak azt döntöttük el a szabad választások előtt, ami a szabad választásokig vezet. Ha a kétharmadnál erősebb feltételeket vezettünk volna be, mondjuk azt, hogy egy kétharmaddal elfogadott alkotmánymódosítás csak a következő ciklusban lépjen életbe, akkor az azt jelenti, hogy pont azokat a törvényeket nem lehetett volna meghozni, amik a rendszerváltás folyamatához kellettek. A harmadik intézményes előzmény: amikor koalícióban voltunk az MSZP-vel és 72%-unk volt, akkor az SZDSZ nyomására elfogadtunk egy olyan törvényt, hogy arra a ciklusra 80% legyen az alkotmánymódosítás feltétele. El is kezdtünk egy új alkotmányt csinálni, aminek az alapelveiben megegyeztünk, tehát mind a hat párt, aki a parlamentben volt, majd Horn Gyula ezt megpuccsolta. Megbeszélte az MSZP-s miniszterekkel és még egy húsz-huszonhat fős MSZP-s csoporttal, hogy szavazzanak ellene, és megbuktatták.

Ha ezt az új alkotmányt akkor elfogadják, abban már az alkotmány módosítása nehezebb lett volna. Tehát nem lehetett volna egy szimplán kétharmados hatalomnak sem megtenni azt, amit 2010 után a Fidesz megtett.

És itt visszatérek a személyiségre, Orbánra. Amikor a 72 százalékunk volt, ő azt mondta nekünk, hogy „Hülyék vagytok! A hatalom nem arra való, hogy korlátozzák, hanem hogy használják.” És ehhez tartozott az is, hogy akkor már világos volt, hogy a korrupció melegágya a pártfinanszírozás, de addigra a Fidesz már messze túllépett a pártfinanszírozási anomáliákon. Nem arról volt szó már rég, hogy a pártnak gyűjtöttek volna. Rögtön az első akcióikban a családnak gyűjtöttek. Ez mutatta, hogy semmilyen morális korlát nincsen.

Orbán személyiségével kapcsolatban van egy téves, és szerintem abszolút hamis megközelítés, amelyik azt kérdezi, hogy a lánglelkű liberálisból hogy lett jobboldali.

A lánglelkű liberális annak idején azért volt lánglelkű liberális, mert rendszerváltás nyelve egy szekuláris, pragmatikus, értelmiségi, liberális, nyugatias nyelvezet volt. Azt hitte, hogy ez a nyelv egyben értékrendszer is. És amikor 92-re kiderült számára, hogy ez koránt sincs így, mert a társadalom értékrendszere köszönő viszonyban sincs a nyelv által feltételezett és tükrözött értékrendszerrel, akkor elindult a jobboldal irányába. De nem azért, mert meggyőződéses jobboldali lett volna, hanem azért, mert azt a nyelvet találta megfelelően alkalmasnak arra, hogy teret nyerjen, és ezt nem hirtelen hajtotta végre, hanem fokozatosan. Szabó Miklós mondta annak idején: amikor a Fidesz deklarálta, hogy ők nemzeti liberálisok, az csak arról szólt, hogy „azok a zsidó-liberálisok, mi pedig a nem zsidó-liberálisok vagyunk”.

Azt mondta az Orbán Viktor, hogy az MDF ott hibázott, hogy nem nevelt ki 10-12 oligarchát és nagyvállalkozót, akikre támaszkodhatna.

Ő ebbe természetesen beleértette a családját, és amint lehetősége nyílt rá, ezt meg is valósította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem lehetnek érdekeltek abban, hogy a Tisza kerüljön kormányra” – Deák Dániel már a Mi Hazánk szavazóit győzködi, egyéniben szavazzanak a Fideszre
Több nemzeti radikális közszereplő is arra buzdítja a Mi Hazánk szimpatizánsait, hogy az egyéni körzetekben a Fidesz jelöltjeit támogassák. Az érvelés szerint a párt a 106 egyéni körzet egyikében sem tud nyerni, így az ott leadott szavazat elveszne.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 04.



Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Facebook-posztban fejtette ki véleményét arról, hogy szerinte miért kellene a Mi Hazánk szavazóinak az egyéni választókerületekben a Fidesz jelöltjeit támogatniuk.

Az elemző első pontjában felsorolja, hogy kik szólaltak meg az ügyben. Állítása szerint „Budaházy Edda, Budaházy György, a Kárpátia zenekar frontembere, Petrás János, Borbély Zsolt Attila, Mi Hazánk-közeli politológus után Sneider Tamás, a Jobbik korábbi elnöke is arra kéri a Mi Hazánk szavazóit, hogy egyéniben szavazzanak a Fidesz jelöltjeire.”

Deák Dániel úgy folytatja, hogy a Tisza egyértelműen az ukránpárti globalista elit pártja, „így a nemzeti szavazók – legyenek mérsékeltek vagy radikálisak – nem lehetnek érdekeltek abban, hogy a Tisza kerüljön kormányra.

Emiatt több nemzeti radikális is érzi, hogy nagy a tét a mostani választáson, ezért szólaltak most meg.” Harmadik pontjában

azt állítja, hogy mivel a Mi Hazánk országosan 6-8 százalék körüli támogatottsággal rendelkezik, a 106 egyéni körzet egyikében sem tudnak nyerni a jelöltjei, ezért a pártra egyéniben leadott szavazat szerinte elvesztegetett szavazat lehet.

Példát is hoz arra, amikor azt írja, a Mi Hazánk szavazói dönthetik el sok billegő egyéni körzet sorsát. „Egy példa: Fejér vármegye 04. számú egyéni választókerületében a Mi Hazánk szavazóin múlhat, hogy Lakatos Márk jóbarátja, Nagy Ervin lesz-e a körzet parlamenti képviselője.” Végül az elemző azzal zárja gondolatait, hogy

a Mi Hazánk szavazóinak fontos tudniuk, hogy ha egyéniben a Fidesz jelöltjeit támogatják, attól még a pártjuk bejut a parlamentbe, hiszen a listán leadott szavazat számít ebből a szempontból.

Hozzáteszi: „A felmérések szerint pedig a pártlistán meghaladja az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt a Mi Hazánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Orbán Gáspár azt mondta, a magyar katonák vérrel fognak tapasztalatot szerezni Csádban - állítja volt bajtársa
Pálinkás Szilveszter szerint a miniszterelnök fia a csádi misszió tervezésekor azzal számolt, hogy a magyar katonák fele meg fog halni. Orbán Gáspár egyébként a kiválasztási folyamatot megkerülve végezhette el a Brit Királyi Akadémia 30-40 millió forintba kerülő katonai képzését.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 02.



Pálinkás Szilveszter százados, a Magyar Honvédség korábbi arca két órás interjút adott a Telexnek, ebben Orbán Gáspárról is sokat beszélt, akivel együtt végezte el a világ egyik leghíresebb és legdrágább katonai képzését Nagy Britanniában.

Pálinkás 2019-ben, a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként jutott ki a Brit Királyi Katonai Akadémiára. Néhány hónappal később telefonhívást kapott az akkori vezérkari főnöktől, aki egy fontos politikai személy érkezését jelezte.

„Úgy fogalmazott, hogy etessem, itassam, pisiltessem, győződjek meg arról, hogy elvégzi ezt az akadémiát, mert ha nem, akkor elveszítjük a munkánkat.”

Nem sokkal később megérkezett Orbán Gáspár főhadnagy, akivel Pálinkás szerint barátok és bajtársak lettek. A problémát abban látta, hogy a miniszterelnök fiát a rövid alapkiképzés után küldték ki a 30-40 millió forint értékű elitképzésre.

„Neki nem kellett a hivatalos kiválasztási folyamaton átmennie, csak azért, mert ő a miniszterelnök fia, alanyi jogon járt neki az, hogy a világ legdrágább és legjobb akadémiájára elküldjük.”

Pálinkás szerint a katonákra mindez demoralizálóan hatott. „Nyilván azért, mert ez abszolút igazságtalan. Azért, mert a katonaságban törekszünk arra, hogy egyenlőek legyünk. Törekszünk arra, hogy a parancsnoki rendszer igazságos legyen. Törekszünk arra, hogy betartsuk úgymond a parancsnoki hierarchiát. Tehát hogy a rendfokozati rendszer, és az, hogy minden szabály mindenkire vonatkozik, szerintem ez az alappillére egy hadseregnek.”

A százados biztos abban, hogy Orbán Gáspár „a saját képességeiből fakadóan, úgy, hogy nem a miniszterelnök fia, nem jutott volna ki.”

Szerinte mindez azért történt, mert az akkori katonai vezetés jó pontot akart szerezni a miniszterelnöknél.

Ugyanakkor a kiképzés során nem kivételeztek a miniszterelnök fiával.

Orbán Gáspár hazatérve egyből a miniszteri kabinetbe került. „Én készültem már fel az amerikai felderítő tanfolyamra, ő pedig egyszer csak felkerült a Karmelitába, egy irodát kapott főhadnagyként, és elkezdte tervezni az afrikai misszióját.”

Pálinkás szerint az szintén nagyon szokatlan volt, hogy ilyesmi történjen egy főhadnaggyal. „Arra, hogy ő stratégiai szinten részt vegyen tervező folyamatokban, rendfokozatából vagy a beosztásából fakadóan, arra egyébként nem lett volna esélye, hogyha nem a miniszterelnök fia.”

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ezt akkoriban azzal indokolta, hogy speciális jogi ismeretei és nyelvtudása miatt van rá szükség a csádi misszió előkészítésében. A miniszter akkor hozzátette: „ez egy hadsereg, nem kívánságműsor, és ő feladatot teljesít.”

Csakhogy Pálinkás százados azt állítja, az egész csádi misszót Orbán Gáspár találta ki.

„A brit katonai akadémián nagyon sokat beszélt arról, hogy ő az önkéntes keresztény missziója során, amit Afrikában hajtott végre, ott találta meg Istent. És valójában az égből szólt neki Isten, hogy „gyere és mentsd meg ezeket az afrikai embereket, mentsd meg az afrikai keresztényeket”. És valahogy ez a narratíva, ez a – nevezzük téveszmének – benne maradt a fejében.”

Pálinkás szerint az, aki a katonai vezetésben dolgozott, nagyon jól tudta, hogy igazából ez Orbán Gáspár magánakciója. Tudták, hogy nemzeti érdekünk nem fűződik ehhez a misszióhoz, és szakmailag, pénzügyileg vagy logisztikailag sem állunk készen arra, hogy Afrikában egy önálló hadműveletet hajtsunk végre.

Csakhogy senki sem mert a miniszterelnök fiának nemet mondatni. „Olyan körökben és olyan szinteken mozgott, ahol valójában rájuk is fenyegetettséget jelentett – tehát az ő székükre is. Ki tudja, hogy Orbán Gáspár egyébként a vasárnapi ebédnél otthon mit fog elmondani. Vagy éppenséggel a saját tervei szempontjából kit tekint majd akadálynak.”

„Számomra ez elfogadhatatlan volt: a Honvédelmi Minisztérium és a katonai vezetés kiszolgálja a miniszterelnök fiának az akaratát, legyen az bármekkora hülyeség is.” - fogalmazott a százados.

Ennél is rémisztőbb volt Pálinkás számára, amikor Orbán Gáspár beszélt neki a részletekről.

„Volt egy beszélgetésünk, ahol megosztotta velem a tervezésének a részleteit, ahol elmondta azt, hogy ő kint, a misszió során 50%-os harcérték-veszteséggel számol. Ami azt jelenti, hogy az általa vezetett misszióban a magyar katonák 50%-a meg fog halni.”

Pálinkás azt mondja, próbálta meggyőzni, azokat az érveket hozta fel, amiket Sandhurstben tanultak. Szerinte egy ilyen misszióban, ha tudják azt, hogy a katonák 50%-a meg fog halni, és nem fűződik hozzá nemzeti érdek, akkor nem szabad kockáztatni a magyar katonák életét.

„Erre az volt a válasz, hogy ahhoz, hogy mi egy fejlett, tapasztalatokkal rendelkező hadsereg legyünk, tapasztalatot vérrel fogunk szerezni.”

A szakmai vita miatt a baráti kapcsolatuk ezután megszakadt, Pálinkás elhatárolódott tőle. A csádi misszót ugyan nem hajtották végre, de a százados szerint elképzelhető, hogy csak a választás miatt tették félre, és a következő ciklusban folytathatják, ha nyer a Fidesz.

„Számomra egyébként megdöbbentő az, hogy a kormány jelenlegi kommunikációja az, hogy Ukrajnába, vagy esetlegesen – fogalmazzunk így – háborúba nem küldünk magyar katonát meghalni. De hogyha arról van szó, hogy a miniszterelnök fiának afrikai missziója, oda viszont küldünk meghalni magyar katonát” - tette még hozzá a százados, aki arra számít, hogy az interjúja után elküldik a hadseregből.


Link másolása
KÖVESS MINKET: