KÉK HÍREK
A Rovatból

A magyar kormány már tárgyal New York állammal a CEU-ról

De az Egyesült Államokból addig nem kaphat akkreditációt az egyetem, amíg nincsenek biztosítékok az oktatási szabadságra. B-terv nincs.
hvg.hu - szmo.hu
2017. május 30.


Link másolása

Míg az egyetemmel továbbra sem hajlandó tárgyalni a kormány, addig New York állammal múlt hét pénteken elkezdődött a párbeszéd – derült ki Michael Ignatieff, a CEU rektorának keddi tájékoztatóján.

Hozzátette: ezzel párhuzamosan különböző szervezetek vizsgálják a CEU-törvény alkotmányosságát.

"
Egyetem vagyunk, folytatnunk kell a munkát. Nem zárunk be és Budapesten maradunk, ez az otthonunk, business as usual

– szögezte le a rektor, hozzátéve, hogy a jövő tanévre teli kurzusokkal indul az egyetem. Bár a Lex CEU nem teszi lehetővé, hogy új hallgatókat vegyenek fel a rákövetkező évre.

Az egyetem vezetője azt is elmondta, hogy világszerte gondok vannak az oktatási szabadsággal. Ennek a jelenségnek megvitatására szerveznek is egy konferenciát,

amelyre többek közt Mario Vargas Llosa Nobel-díjas író is eljön.

De Joachim Gauck volt német államfő is ellátogat a CEU-ra. Ő kapja egyébként idén a CEU Nyílt Társadalom díját az emberi jogok hősies védelméért és a szabad társadalmak szolgálatában kifejtett munkásságáért. Gauck a CEU diplomaosztó ünnepségén veszi majd át a díjat júniusban.

A teljes sajtótájékoztató:

Enyedi Zsolt rektorhelyettes a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Altusz Kristóf, a kormány részéről a CEU ügyében megbízott tárgyaló egyeztet a New York-i kormányzóval, a Velencei Bizottság és az Európai Bizottság pedig vizsgálódik az ügyben.

Azt is elmondták: a CEU értesül a tárgyalásokról és azok tartalmáról is, de nincs hatásuk a párbeszédre.

Igantieff azt mondta, New York államtól addig nem kaphatnak akkreditációt, amíg nincsenek biztosítékok az oktatási szabadságra. "A magyar állam térfelén pattog a labda" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy van-e az egyetemnek B-terve, a rektor azt mondta: nem akar kivárásos játszmát. Hozzátette, hogy a CEU optimizmusa egyelőre óvatos, de jó jelnek tartják, hogy megindultak a tárgyalások. "Csak akkor érhetsz el valamit, ha erős maradsz" – mondta Ignatieff.

Közlemény

Közleményt is kiadtak: a terveik szerint a 2017-18-as tanévben minden tevékenységet Budapesten fognak végezni, és bíznak abban, hogy hosszú távú megoldás születik majd a tárgyalások során.

Emellett üdvözölték a New York állammal folytatott tárgyalások megkezdését, és nagyra értékelték az Egyesült Államok Külügyminisztériumának és New York állam kormányzójának közleményeit, amelyekben a Magyarországon működő amerikai akkreditációjú intézmények függetlenségének és tanszabadságának védelmezésére szólították fel a magyar kormányt.

Igantieff azt is elmondta, hogy ők nem kérnek privilégiumot, csak annyit, hogy álljanak velük szóba. De szerinte a törvény általánosan rombolja az ország megítélését.

Üzent a hezitáló diákoknak is:

"
Jelentkezzenek holnap

– mondta. "Száz év múlva is itt lesz a CEU" – állítja Enyedi. Szerinte egyetemszervezési szempontból Budapest a legjobb hely a világon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Évek óta 6-700 lóerős luxuskocsikat vezetett, de megfontolt sofőr volt – állítja a 200 kilométer/órás sebességgel egy másik kocsiba csapódó, szörnyethalt férfi barátja
A férfi szerint barátja nagyon magabiztosan kezelte a nagy teljesítményű sportautókat. Azt sem tudja, a Mercedes sofőrje miért száguldott a megengedettnél jóval gyorsabban.

Link másolása

Évek óta hat-hétszáz lóerős luxuskocsikat vezetett, megfontolt sofőr volt – ezt mondta az RTL Híradónak a szombati szalántai balesetben meghalt férfi barátja.

Hiába volt rengeteg biztonsági berendezés a kettétört luxuskocsiban, a benne ülők azonnal meghaltak. A pécsi sofőr közösségi oldalán számtalan ismerőse búcsúzott tőle és barátnőjétől.

Egyikük az RTL Híradójának is nyilatkozott. Elmondta: barátja a versenysport mellett autók tunningolásával is foglalkozott, és nemcsak a kocsik szereléshez értett.

„Évek óta ő nagyon erős autókat használt. Tehát ez nem olyan kirívó eset volt, hogy egy 6-700 lóerős autót kezel. Ő nagyon magabiztosan tudott ilyen eszközökkel bánni évekre visszamenően. Én ültem mellette többször, teljesen megbízhatóan, teljesen megbízhatóan kezelte ezeket az eszközöket|

– mesélte a Híradónak Kovács Ákos.

A baleset előtt a férfi és barátnője Siófokon voltak. Információk szerint a tragédia helyszínéig vezető, szabályosan több mint kétórás utat kevesebb mint másfél óra alatt tették meg, pedig többször is megálltak. Erről a barát úgy nyilatkozott: „Nem tudom megmondani, hogy mi volt az oka, hogy ők ekkora tempóval közlekedtek, de azt teljesen biztosan merem állítani, hogy ő egy nagyon megfontolt, higgadt és magabiztos sofőr.”

A karambolban három kocsi tört össze. Mindegyik Harkány felé tartott a belátható, egyenes úton. Elöl egy Suzuki – melyet egy nagymama vezetett. A hátsó ülésen az unokája ült. Mögötte egy Audi, azt követte a Mercedes. A Suzuki balra, egy földútra akart lekanyarodni, amikor az Audis már előzte, ő éppen csak el tudta kerülni az ütközést. A Mercedes viszont fékezés nélkül, több mint kétszáz kilométer per órás sebességgel a kocsiba, majd egy a fába csapódott.

A balesetben megsérült hetvenéves nagymamát az RTL információi szerint kedden a pécsi kórházban fogják megműteni.

Az RTL riportja a szalántai tragédiáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Megszólalt a szalántai tragédiában elhunyt MMA-bajnok ismerőse: nem vezetett lassan, de sosem veszélyeztette mások életét
Három autó ütközött össze szombaton, az egyiket a korábbi MMA-bajnok vezette.

Link másolása

Tragikus baleset történt a Baranya megyei Szalántán, ahol szombaton három autó ütközött össze. A részletekről a Sportal.hu ír, mivel az egyik halálos áldozat a lap tudomása szerint Stétz Dániel, korábbi MMA-harcos országos bajnok és Eb-bronzérmes, aki személyi edzőként dolgozott.

„A zord, ijesztő külseje ellenére mérhetetlenül nagyszívű, jólelkű és igaz barát volt. Rengeteget ültem mellette kocsiban. Tény, hogy nem vezetett lassan, de soha nem veszélyeztette mások életét, nem lépett túl a saját határain, sőt ő volt az, aki rendszeresen rám szólt, hogy hova sietek”

– idézi a lap a sportoló egy ismerősét. Azt írják, az 58-as főút Pécs felé vezető vonalán Sétz Mercedese, valamint egy Audi éppen egy Suzukit előzött, amikor az balra fordult. Az Audi kisebb koccanással el tudta kerülni a Suzukit, Stétznek ez már nem sikerült. Az ütközést követően a személyi edző Mercedese lesodródott az útról, többször megpördült, mielőtt fának csapódott és szinte a felismerhetetlenségig szétroncsolódott.

A Mercedesben a 32 éves Stétz és barátnője ült, akik a helyszínen életüket vesztették. A Suzukiban egy nagymama és unokája utazott, őket életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
RTL: Válságos állapotban van az a 7 éves kisfiú, aki Cegléd mellett sérült meg egy autóbalesetben
Egy kisautóba oldalról csapódott egy másik kocsi, a kanyarodó autó az árokba repült. A benne ülő gyereket mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Link másolása

Az RTL Híradó információ szerint válságos állapotban van az a 7 éves kisfiú, aki a tegnap délutáni Cegléd melletti baleset legsúlyosabb sérültje. A gyereknek súlyos koponyasérülései lettek, miután autójuk egy másiknak ütközött. A mellette ülő 10 éves bátyja is súlyosan megsérült, mindkettejüket mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a gyerekek állapotáról a csatornának elmondta: „Egyikük koponya, illetve végtag, másikuk pedig mellkasi és végtag sérüléseket szenvedett. Őket mentőhelikopterekkel szállítottuk kórházba. A két felnőtt mellkasi, illetve háti sérülések miatt szorult ellátásra, őket is kórházba szállítottuk.”

A baleset kora délután, jó időben, egy jól belátható kereszteződésben történt Cegléd mellett, a 4-es főúton. Információk szerint egy kisautót vezető apa – a hátsó ülésen a gyerekekkel – balra akart felkanyarodni a főútra, éppen akkor, amikor odaért egy másik kocsi, ami aztán beléjük csapódott. Az ütközés hatalmas volt, a kanyarodó autó az árokba repült, a másik keresztbe állt meg az úton.

A kocsi bal oldalán mindkét ajtó behorpadt. A legsúlyosabb sérült, a 7 éves kisfiú pont ott ülhetett, az RTL információ szerint ő van jelenleg is válságos állapotban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kézen fogva sétált és nyilvánosan szexelt is későbbi gyilkosával a nő, akit holtan találtak Miskolcon
Egy 26 éves cseh férfit gyanúsítanak azzal, hogy a 48 éves hajléktalan nő torkát elvágta, miután egy félreeső területen magáévá tette.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy női holttestet találtak a miskolci Tiszai pályaudvar környékén szombat hajnalban. A rendőrség gyilkosság ügyében kezdett nyomozni.

Az ügyben a 24.hu-nak hétfőn Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője nyilatkozott. Ő elmontda:

A biztonsági kamerák felvételei szerint a szombaton a miskolci Tiszai pályaudvar mellett holtan talált nő nem sokkal a meggyilkolása előtt még kézen fogva sétált a későbbi gyilkosával a peronon, sőt, szexuális aktust folytatott egy 26 éves cseh férfivel, aki ezután elvágta a torkát.

Együtt mentek be az állomáson lévő mosdóba is, majd innen elmentek egy üzemi területen lévő bokros részre, ahol a hajléktalan nő levetkőzött, majd állva közösült a cseh férfival, aki ezt követően elvágta az áldozata torkát.

A rendőrség közlése szerint a férfi „jellegzetes hajat és pólót viselt”. A körözés kiadásától számított két órán belül egy helyi benzinkúton elfogták, majd a kihallgatás során beismerő vallomást tett, azonban tettére nem adott magyarázatot.

A kihallgatáson kiderült, hogy a 26 éves cseh férfi évek óta „céltalanul” járja Európa országait. Mivel külföldi állampolgár, ezért Jogg Zsolt szerint a nyomozás fel kell tárni azt is, hogy követett-e el korábban más, esetleg hasonló jellegű bűncselekményeket is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: