hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

A Ki nevet a végén minden, csak nem családi játék! - mondja Győri Zoltán társasjáték-szakértő

A Mit játsszunk! vlog alapítója mesélt a Covid hatásairól a társasájték műfajra, elmondta, miért számít elavultnak a Gazdálkodj okosan, és milyen veszélyeket rejthet egy ártalmatlannak tűnő játék.

Link másolása

hirdetés

Győri Zoli és felesége, Réka, a Mit játsszunk! vlog alapítói évtizedes barátaim. Nemrég Zoli a Brain Bar podcast sorozatának vendége volt, és úgy éreztem, végre itt a remek alkalom egy interjúra.

- Színészként és stand uposként ismertelek meg, többször fel is léptünk együtt. Aztán egyszer csak társasjáték vloggerként láttalak viszont. A kettő közti átmenetet viszont nem láttam. Hogy jött ez?

- A játék már akkor is fontos volt számomra amikor megismerkedtünk, bár nem olyan nagyságrendben, mint most. De egyre jobban érdekelt, és feltűnt, hogy nem igazán beszédtéma.

Nagyon sokan kérdezgették a véleményemet különböző társasjátékokról, és elhatároztam, hogy akkor erről fogok videókat készíteni, de egy kicsit másképp, mint mások. Van kapocs egyébként a humorral és a stand uppal is, a legelső videóink humoros tartalmak voltak (Pl. a „7 bosszantó játékos típus vagy a „7 furcsa eladó típus”, és ez a jó hangulat a videóinknak azóta is fontos része maradt. Később igény lett tematikus videókra, végigjátszásokra, játékszabály bemutató tartalmakra is, legújabb innovációink pedig a szakmai beszélgetések, amíg a Covid el nem választ. Igyekszem a lehető legtöbb oldalról körbejárni a társasjátékok világát, hogy minél több embernek mutathassuk meg ezt a csodás hobbit.

- Úgy látom, az utolsó tíz évben váltak nagyon népszerűvé a társasjáték klubok. Rengeteg művelődési házban, de akár kávézókban is működnek ilyenek. Mi lehet az oka ennek az új népszerűségnek?

hirdetés

- Sokan temették már ezt a műfajt a számítógépes játékok világában, de jó látni, hogy az embereknek igenis van igénye személyesen, digitális eszköz nélkül csatlakozni egymáshoz, akár egy játék keretein belül.

Tehát szerencsére esze ágában sincs kiveszni a társasjátékoknak, sőt, sok esetben nagyon ügyesen ötvözik őket a digitális eszközökkel.

Ilyenek pl. az applikációt használó társasjátékok. Emellett talán pont ezekben az egymástól kényszerű szeparáltságban, majd újratalálkozásokban telő napokban az embereknek még nagyobb igénye támadt az offline, személyesen együtt töltött minőségi időtöltésre, amik építik a kapcsolódásaikat és a társasjátékok tökéletesek erre is.

- Talán azért is népszerűek a társasjáték klubok, mert sokan ott találnak csak játékpartnereket. Egyedül nem nagyon lehet társasozni.

- Ezt cáfolnám, nagyon sok egyedül játszható játék van. Megtévesztő, hogy magyarul társasjátéknak hívjuk, angolul például „boardgame”, ami asztali játékot jelent. De egyre nagyobb az igény pl. a kétfős társasjátékokra is, amik csodásan építhetik pl. a párkapcsolati működést vagy a családon belüli dinamikát. Összességében egyre több játék jelenik meg itthon és világszerte, a játékos kedv felnőtt korban is egyre gyakoribb, ami nagyon örömteli.

Szerintem ezeknek a társasjáték kluboknak a legfontosabb szerepe, hogy naprakészen tartsák a játékosakat. Hogy megmutassák: létezik modern társasjáték, és milyen jó! A mai napig sok ismerősömön látom, hogy nekik a társasjáték még mindig a Monopoly, úgyhogy érdemes új dolgokra nyitogatni a szemeket.

- Azt látom a saját generációmon, hogy nagyon nagy nosztalgia él bennünk gyerekkorunk játékai iránt. Ilyen például a Police 07, aminek azóta kapható az eredeti változata is, a Scotland Yard. De kiadták újra az Ezüst tó kincsét is, és bevallom, én a Gazdálkodj okosant is szerettem. Miért számítanak ezek elavultnak?

- Más korok, más igények, egyik sem jobb-rosszabb…más. A modern társasjáték általában rövid, nagyon ritkán megy negyed-fél óra fölé a játékidő. Emellett ügyesen kezelik a játékos számot, tehát kisebb és nagyobb társaságoknak is jó szórakozást nyújtanak, és a játékosoknak nagyobb döntési lehetősége van a játékok során, mint a retro darabokban. Ezek azonban nem fárasztó döntések, nem minden társasjáték nehéz, nem kell mindig bonyolult stratégiát megalkotnunk egy fárasztó munkanap után.

A legnagyobb ellenérv a régebbi játékokkal szemben, hogy a játékos nem nagyon hozott ezekben önálló döntést.

Például a Gazdálkodj okosanban: a játékos csak dob a kockával, és végrehajtja azt, amit a játék mond neki, tehát megtörténnek vele a dolgok, ahelyett hogy Ő határozná meg a játék menetét. Ami nem feltétlenül baj, de a modern közönség szeret nagyobb hatással lenni a játék világára.

Üdítő kivétel ez alól pl. a Police 07, ami egy aszimmetrikus, menekülős játék, ahol Doktor Faktor – vagy a Scotland Yardban Mr. X – menekül, és a többiek együtt játszanak. Klasszikus játéknak számít a Rizikó is, ami bizonyos szempontból a mai napig működik. De hogy is mondjam… Bárki használhat Ford T modellt, ám azóta megjelentek hasonló árban a Lexusok és Teslák is.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy nem tartom a retro játékokat rossz játékoknak. Ez nagyon interaktív műfaj, a játékos aktívan beleteszi magát ahhoz, hogy megszülessen a játékélmény.

Ezért úgy érzem, ha azt mondom, hogy egy játék „rossz”, azzal az ő játékélményét is minősítem, ami hiba lenne.

Szerencsére olyan széles a társasjátékos piac és annyi játék van ma már, hogy mindenki megtalálhatja a szívéhez közeli játékokat, legyen az modern vagy régi.

- Talán az is közrejátszott, hogy a nyolcvanas években olyan időket éltünk, amikor „játszottak velünk”. Az volt az alapélmény, hogy történnek velünk a dolgok, nincs döntésünk. Tehát a korszellemnek megfelelt ez a fajta játék típus.

- Abszolút, bár nem találtam erről szociológiai felmérést, hogy mennyire volt igényük az akkori játékosoknak a nagy döntésekre. Nagyon fontos volt az alacsony „belépési küszöb” is, tehát hogy a doboz kibontása után azonnal el tudjunk kezdeni játszani. A társasjátékoknak az egyik legnagyobb kihívása, hogy mielőtt még játszanánk, tanulni kell őket, és ez a játékszabály-böngészés sokaknak okozhat diszkomfortos élményt.

A számítógépes játékoknak vitathatatlan előnye, hogy azonnal játszol velük, hisz már a tutorial (tanító) pályát is játékkal töltöd. Azt hiszem, pont ezért nyert pl. idén a „MicroMacro Crime City” című játék Spiel des Jahres-díjat (Év Játéka német nagydíj), mert azonnal játszhatsz vele. Fél mondatban össze lehet foglalni a szabályát, egyszerűségében is briliáns, ilyen játékot pedig nagyon nehéz kitalálni.

- Vannak az ősi keleti társasjátékok, mint a sakk, a backgammon, a mahjong vagy a go. De mikor alakultak ki a mai értelemben vett, modern társasjátékok?

- Az 1900-as évek környékétől, a Monopoly őse például az 1920-as években jelent meg, és talán akkoriban vált a szórakozás eszközévé a társasjáték. Azt megelőzően a történelem során a játékok elsődleges célja nem a kikapcsolódás volt, hanem valamiféle tanítás, vagy filozófia átadása.

Remek példa erre a go, aminek a mai napig nagyon nagy hagyománya van Kínában, egyetemen tanítják. Vagy a Pachisi, illetve ahogy mi ismerjük, a „Ki nevet a végén?” (eredetileg egy indiai játék) ami ugyancsak nem a szórakozást célozta, hanem hogy helyzetbe hozza a játékosokat.

Kínában a mai napig hagyomány, hogy ha meg akarják ismerni egymást, meghívják a másikat játszani.

Nagyon fontos mérföldkő volt, amikor 1978-ban megalapították a Spiel des Jahres német nagydíjat, én onnantól számolom az igazán modern társasjátékokat. Azóta egyre többen foglalkoznak társasjátékszerzéssel is.

– Te magad is társasjátékszerző vagy. Ez kicsit olyan, mint a vers, mindenki próbált életében verset írni, és mindenki próbált társasjátékot kitalálni. De, akárcsak a vers esetében, ez sem mindenkinek sikerül. Te hogy fogtál hozzá? Olyan játékot próbáltál kreálni, amit játékosként te is szeretsz, vagy egyszerűen jött egy ötlet, és az hozta magával a többit?

– Annak idején, amikor 2011 táján elkezdtünk a feleségemmel felnőttként újra társasjátékozni, eleinte csak ismerkedtem a műfajjal, majd hagytam jönni a kreatív ötleteket. A mai napig ezt tartom az üdvözítő módszernek. Ha valaki tapasztalt, van kreativitása és motivációja a tervezésre, akkor ezek előbb-utóbb, mint két kovakő, szikrát csiholnak. Emellett az „egy ötlet nem ötlet” elvén számos gondolatot érdemes papírra vetni és ami még fontosabb, utána élesben is sokat tesztelni (ismeretlenekkel is), így derül csak ki egy fejlesztés során, hogy egy játék valóban működőképes lesz-e a későbbiekben, és érdemes-e vele komolyan foglalkozni, kiadásig vinni.

– Kicsit beszélj a játékaidról.

– Az első megjelent társasjátékom 2018-ban az Igen? volt, ami egy „beszélgetés indító”, kommunikációs társasjáték. Itt eldöntendő kérdéseket kapnak a játékosok, majd mindenki egyszerre válaszol igennel vagy nemmel a húzott kérdésre, és utána a játékosoknak meg kell tippelnie a többiek válaszát.

Két játékmód van: az egyiknél egy dobókockával beállítjuk, hogy hány db „igen” válasz van az asztalon, a sajátomat is beleértve. És van a személyes mód, ahol megtippelhetem, hogy Te személy szerint mit válaszoltál.

2019-ben jelent meg ennek a játéknak egy új változata is: az Igen? És… , amely önállóan is játszható játék 1-6 főre, de ha valakinek megvan mindkettő, akkor akár 12 játékos is élvezheti egyszerre.

Az Igen alapjátékban olyan kérdéseket teszek fel főleg, amikre lehet, hogy holnap már másképp felelnél. Az Igen? És…-ben inkább múlttal kapcsolatos, egymást megismerő kérdések szerepelnek. Szívmelengető, amikor házaspárok jelzik, hogy játék közben nagyon sok meglepetés érte őket, netán

egész új dolgok derültek ki számukra arról az emberről, akivel hosszú évek óta élnek együtt.

A Mensa díjas, Év játéka díjra jelölt Spicy c. játékom pedig egy blöffölős kártyajáték, melyben füllentésre kényszerítem a játékosokat. A játékos a saját körében egy megkezdett szín alapján kártyát tesz, és állítást tesz a kártya színéről és számáról. A következő játékos megkérdőjelezheti ezt az állítást, de meg kell mondani, hogy szerinte melyik állítás nem stimmel: a szín vagy a szám. Ha tévedsz, én kapom a pontot, ha igazad van, te kapod a pontot.

A legfrissebb játékom a Máltai Szeretetszolgálattal karöltve megjelentetett Hogy folytatod?, amiben félkész mondatokat fejezünk be és válogatunk ki, így alkotva meg a saját „tételmondatunkat”. Ha igazán mély beszélgetésekre, önismereti utazásra vágysz, és nem ijedsz meg a lelki tartalmaktól egy játékban, akkor ez az egyszerű, de nagyszerű kártyajáték sok élményt hoz majd számodra.

– Nem olyan rég meghívtak a Brainbar podcastjába is. Ott milyen szemszögből beszéltetek a társasjátékokról?

– Az egyik nagyon izgalmas téma az az analóg jelenlét volt, ami a Covid alatt különösen hangsúlyossá vált. Csodálatos volt, hogy amikor 2020 márciusában a pandémia miatt lezárták az országot, karácsonyt megszégyenítő érdeklődés támadt a társasjátékok iránt.

Az e-kereskedelemben is több, mint 50%-al nőtt meg a kereslet a játékos termékekre, ami nagyon izgalmas adat.

Azt gondolom, hogy a digitális téren kívüli, személyes, hús-vér találkozások iránti vágy, a vágyakozásunk a kapcsolódásra ebben mutatkozott meg talán az egyik legjobban: játszani szerettünk volna, hasznos és szórakozással teli időt tölteni együtt. Ennek az egyik legfajsúlyosabb megnyilvánulása a társasjáték.

– Nem akarom lelőni az egész podcastot, de azért még egy érdekes témára rákérdeznék belőle: a társasjátékok veszélyes oldalára. Milyen veszélyei lehetnek egy társasjátéknak?

– Gondolom, nem kell bemutatnom az olvasóknak azt a szituációt, amikor karácsonykor leül a család társasozni, és hamarosan finoman szólva sem „karácsonyi” hangulat alakul ki. Ilyenkor általában az történik, hogy nem az alkalomhoz illő játékot választottunk, és a feszültség veszekedésbe torkollik.

Számomra például a már említett Ki nevet a végén? minden, csak nem családi játék. Mi a játékos alapélménye? Az, hogy „haladnék én, próbálnék nyerni, végre elindulhatok, erre jössz Te, rám lépsz és visszaküldesz a starthoz…”. Boldog karácsonyt!

Ugyanilyen probléma, amikor a monopóliumra törekvő, többieket kiszorító játékra ráírják, hogy családi. Az minden, csak nem családi, ami nem baj, csak ne árulják így. Tehát az elsődleges probléma szerintem az, hogy bár sokakban megvan a vágy a játékra, még nem ismerik a modern társasjátékokat, ezért a régi negatív élményeik hatására inkább neki sem állnak a közös társasozásnak. Mi nap, mint nap dolgozunk azért a Mit Játsszunk? vlogon, hogy ez változzon, és minél több szuper játékot mutathassunk be az embereknek.

Szoktam viccesen mondani, hogy „mutasd meg a játékpolcodat, megmondom, ki vagy”, de persze ez nem ilyen fekete vagy fehér, sokfélék vagyunk, sokféle játékot szeretünk. Nem lesz mindenkinek minden társasjáték jó élmény, ezért is fontos mindenfélét kipróbálni, videókat nézni, informálódni mielőtt választunk.Mi pont tegnap játszottunk Rékával, a feleségemmel egy ügyességi, konfrontatív játékkal, ami Őt nagyon felidegesítette, utána elbeszélgettünk arról, hogy miért, mi volt az az emlék, amit felhozott.

A játék ugyanis sokszor olyan, mint egy masszázs.

Végignyomkodnak, és lehet, hogy találnak egy görcsöt. Olykor egy játékos élmény felszínre hozhat valami fájdalmas emléket is, mint a kiesés vagy a legyőzöttség érzése... A játék története szerint kiestél, „meghaltál”, „nélküled megy tovább a játék”, ami még egy rövid játék esetén is erős üzenet lehet. Fontos, hogy beszéljünk ezekről, és engedjük meg magunknak a játék önismereti és társismereti élményét is, mert a szórakoztatás, tanítás és relaxálás mellett ez is egy hasznos dolog lehet az életünkben.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

A Márki-Zay-jelenség, avagy a politikai marketing új korszaka Magyarországon

Hogy lehet az, hogy az előválasztáson az egyik legkevésbé esélyes jelöltből lett a végére potenciális befutó? Hogy lehet, hogy a szemmel alig látható pénzből kampányoló vásárhelyi polgármester sorra előzte meg néhány hét alatt a vetélytársait?

Link másolása

hirdetés

Megjelent egy cikk ma a Telexen, amely azt boncolgatja, hogy ki mennyit költött a közösségi médiában az előválasztással kapcsolatban. Meglepő, de az, aki nem is vett részt benne, illetve csak befolyásolni akarta: a kormánypárt, Illetve Orbán Viktor. Most hagyjuk is, hogy ki milyen pénzből kampányolt, az egy másik cikk témája lehetne, ehelyett azt vizsgáljuk, hogy

simán megnyerheti a ma záruló versengést az, aki messze a legkevesebbet tudta költeni (nulla közpénzből, kizárólag adományokból és felajánlásokból) a kampányára, gyakorlatilag töredékét, mint a százmilliókból kampányoló vetélytársai.

Hogy győzhet, vagy legalábbis hogy emlegethetjük ma esélyesként Márki-Zay Pétert, aki pár millió forintból, fizetett kampánycsapat nélkül, tulajdonképpen lelkes önkéntesekkel és rengeteg befektetett munkával tört egyre előrébb a sorban?

Ha megnézzük az előválasztást megelőző közvélemény-kutatásokat, MZP-nek még szeptemberben se mértek komoly esélyt, sőt, az előválasztást megelőző egy hétben se gondolta szinte senki, hogy meglepetést okozva megelőzheti Jakab Pétert, a Jobbik elnökét, és befuthat 3. helyen a második fordulóba.

Csődöt mondtak volna a kutatók? Egyrészt igen, másrészt pedig olyan gyors volt a változás, hogy lehetetlen volt lekövetni, pláne az előválasztás hónapjában. Az egyikük be is jelentette, hogy nem fog mérni már, mert képtelenség ilyen változó választói magatartást mérni, amikor hétfőn még esélytelen harmadikból csütörtökre esélyes jelölt válik.

A választás előtt Márki-Zay volt a legkevésbé ismert jelölt, ezen sokat segített az intenzív kampány, ahol a többiekkel együtt gyakorlatilag napi szinten szerepelt a legfontosabb független médiumokban. Többet, mint előtte bármikor. Korábban kevésszer ütötte át a média ingerküszöbét a hódmezővásárhelyi politikus, akkor is inkább a botrányosabbnak számító nyilatkozatai körül pörögtek pár napig, de azt, hogy mit akar, és ki is ő valójában, csak azok tudhatták, akik a Partizán- vagy az Osváth-interjút megnézték az interneten.

hirdetés

Mondhatjuk azt, hogy MZP majdnem kizárólag csak a YouTube-on volt közismert szereplő, ott viszont a legnagyobb nézettségeket hozta. Kihez lehetne hasonlítani a karrierjét? Trump? Hisz ő is a közösségi médiában "csinálta meg magát" - na de Trumpnak ott volt a nagy nézettségű Fox News, a Breitbart és még sok alt-right médium, valamint kb. korlátlan mennyiségű pénz állt rendelkezésére akár a magánvagyonából. Mindez MZP-nek teljesen hiányzott.

Mindenképp a legfontosabb jellemzője Márki-Zaynak az eliten kívülisége, amire rá is játszik azzal, hogy egyszerre üti a Fideszt és az ellenzék jelentős részét. Kritikus a 2010 előtti kormányokkal szemben is, és a Fidesz kampányát is jelentősen meg fogja nehezíteni az, hogy kétségbevonhatatlan a Gyurcsány-ellenessége, valamint az, hogy egészen biztosan nem volt részese semmiféle pártmutyinak, nem köthető hozzá semmi negatív ügylet.

Az establishmenten kívüliséggel sok mozgalom ért már el sikereket, ez volt a szélsőbal sikerének alapja az Öt Csillag mozgalommal Olaszországban, a Podemosszal Spanyolországban, és a szélsőjobb is sikeresen operál ezzel sok helyen, ám egyrészt ezek a pártok mind jelentősen populisták is. Márki Zay-Péterre ez éppenséggel nem mondható el, ha hallgatjuk őt a gazdaságról, klímaváltozásról beszélni, épp az ellenkezőjét tapasztalhatjuk: mérsékelt liberális-konzervatív nézetei vannak, nem osztogatna, messze van a balos populizmustól is, és vélhetően józan, kiszámítható gazdaságpolitikát követne.

Talán a legközelebb akkor járunk, ha már hasonlítgatni akarunk, amikor Macron mellé állítjuk a magyar ellenzék legújabb üdvöskéjét. Természetesen Macron csak szőrmentén volt elitellenes, hiszen maga is ott szocializálódott, és előtte miniszter is volt a kormányban, de mégis, nagyon rövid idő alatt fel tudott építeni egy, a korábbi bal-jobb szembenálláson kívüli politikus-imázst, és ehhez nagyon sok támogatót tudott szerezni az országban.

Márki-Zay Magyarországon tulajdonképpen ugyanazt csinálta meg nagyban, amit Hódmezővásárhelyen kicsiben.

2018 decemberében csak a barátai, ismerősei tudták róla, hogy kicsoda, évtizedek óta nem is dolgozott Vásárhelyen, sok évig nem is élt a városban. Ahogy december közepén elvállalta a jelöltséget a Fidesz által legyalult városban, azonnal kirúgták a munkahelyéről, de így lett ideje kampányt csinálni. Nulla számú médiumban volt szereplési lehetősége, minden a Fideszé (Lázár Jánosé) volt, és egy választása maradt: a közösségi média. Bő egy hónapja volt rá, hogy a személyes fórumok, találkozók mellett felépítse magát a Facebookon, és ennek az erejét akkor láthattuk igazán, amikor a vásárhelyi választás éjjelén 10 ezer embernél is több követte élőben a Facebook-oldalán a győzelmét.

De mindez még nem magyarázná meg ezt a villámgyors felemelkedést. Kellett hozzá a Fidesz és a vetélytársak kampánya, illetve az a flow, amibe ennek az oldalvizén bekerült. A Fidesz iszonyú pénzt elköltve lőtte Gyurcsányt és Karácsonyt már tavasszal és nyáron is, közben az is kiderült, hogy a kampányuk fő csapásiránya - jobb híján - a gyurcsányozás lehet. Az sem zavarta őket, hogy rég köztudott, hogy Gyurcsány és Karácsony közt nem felhőtlen a viszony.

A Karácsony- és a Dobrev-kampány arra kényszerült részben, hogy ezt a támadást kioltsa, ugyanakkor láthatóan a rengeteg elköltött pénz ellenére nem tudtak valódi alternatívát felmutatni.

Kiderült ugyanis, hogy MZP-nek lett igaza: az emberek nagy részének nemcsak Orbán kleptokráciájával és lebontott jogállamával van gondja, de annak ellenére, hogy támogatják az ellenzéki összefogást, valóban nem akarják, hogy 2010 előtti arcok jöjjenek vissza, és Karácsonyt is az elitek foglyának vélték, nem alaptalanul. A főpolgármester arcáról már régóta azt lehetett leolvasni, amit ő maga is bevallott a visszalépése után, hogy a háta közepére nem hiányzott ez a kampány, és csak az őt támogató pártok miatt vállalta el, láthatóan nagyon megkönnyebbült, amikor lekerült róla ez a teher.

"Péter jobban akarta ezt a győzelmet"

- mondta Karácsony, és ez is nagyon fontos volt ezalatt a pár hét alatt a választók meggyőzésében. Sajnos vagy sem, a hatalmat bizony akarni kell, másképp nem fogják a kezedbe adni, és ezt megértette Márki-Zay. El tudta hitetni a választókkal, hogy ő tényleg akar kezdeni valamit ezzel az országgal, ami ráadásul több, mint a haverok pozícióba juttatása, a lopás, és az, hogy elzavarjuk Orbánt, aztán majd lesz valami.

A legkeményebb falat nem Jakabék legyőzése, nem is Karácsony bedarálása volt, a fentiek ezt bőven megmagyarázzák. Dobrev és a DK ugyanis nagyon sok magyar ellenzéki számára jelentenek valódi alternatívát az Orbán-rendszerrel szemben, a párt lefedi Magyarország nagy részét, jól szervezett helyi csoportokkal, aktivistákkal, 12 éve építkeznek, Dobrev se idén került a középpontba, profi a kommunikációjuk, a jelöltet kiválóan készítették fel, szóval minden megvolt ahhoz, hogy kis részvétel esetén akár már az első fordulóban nyerjen.

Ami nem volt benne a pakliban: a hatalmas érdeklődés, részvételi arány és az, hogy most az emberek VALÓBAN igazi változást akarnak. Márki-Zaynak ezt az elkötelezettséget úgy látszik, jobban elhitték,

és folyamatos volt a mellé vándorlás, nézzük meg, hogy az addig őt ellenző baloldali kispártok is sorban beálltak mögé, amint látszott, hogy jól szerepel a második fordulóban. Nincs pártja MZP-nek? Most már van mögötte sok, több is tán, mint elég, de neki is ugyanazokkal kell majd együtt kormányoznia, mint Dobrev Klárának. Csak tán a többsége lesz nagyobb, aminek egyebek közt annyi a jelentősége, hogy míg szűk többség esetén kis pártoknak is nagy a zsarolási potenciáljuk, nagyobb különbség esetén ez lecsökkenhet.

A vásárhelyi polgármester ráadásul megérezte a vérszagot, és harcias-agresszív nyilatkozataival elvitte a show-t a későn ébredő Dobrevvel szemben, aki nem is nagyon tudott a flow ellen tartani a vitákon sem, bár nagyon jól szerepelt ő is - egyébként rég láttunk ilyen színvonalas vitákat a magyar politikában. Ez nagyon fontos a jövőre nézve is, olyan emberek vannak az ellenzéki térfélen, akik nem félnek bármikor kiállni vitázni, nem bújnak el, kimennek pultozni az utcára, beszélgetnek emberekkel, kezet lehet velük fogni. Ahogy az egyik ismerősöm mondta: az ő életében először fordult elő, hogy akire szavazni akar, kezet fogott vele, és válthattak pár mondatot.

Az emberek jelentős része viszont úgy látszik, azt gondolja, hogy csak balról nem fogják tudni leváltani a Fideszt. Ez az üzenet nagyon átment, és még az is lehet, hogy sokkal több baloldali és liberális hajlandó átszavazni Márki-Zayra, mint azt bárki feltételezte.

Azt mondják, maga Márki-Zay is ezt vetítette előre, hogy akkor győzhet, ha 500 ezernél többen mennek el szavazni. Most már az is látszik, hogy 600 ezer fölött is lehet a voksolók száma, és ez még inkább felé billentheti a mérleg nyelvét.

Ha MZP győz, akkor az átrajzolhatja a pártrendszert is az ellenzéki oldalon (talán el is kezdődött ez már), a Fideszt pedig nagy feladat elé állíthatja, és ha az előbb említett flow kitart áprilisig, akkor könnyen ellenzéki győzelmet is hozhat. Az fog ugyanis dönteni, hogy elég sok ember elhiszi-e, hogy Orbán verhető, és nemcsak az ellenzéki oldalon, hanem a kormánypárt támogatói közt is.

Fél év sincs már a választásokig, permanens kampányra számíthatunk, és akárki is győz a ma záruló előválasztáson, egy perc pihenésre nem jut majd ideje, hiszen egy teljesen új politikai térben kell olyan kampányt vinnie, amelyben a korábbi szabályok nem biztos, hogy érvényesülnek. Kevesebb kidobott pénz, sok munka és door-to-door módon odamenni az emberekhez: ez lehet az ellenzék esélye a Karmelita elefántcsonttornyában egyre gondterheltebben ülő Orbánnal szemben.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Tölgyessy Péter: „Magyarországon állandóan fülkeforradalom lesz”

A politológus szerint ha az ellenzék feles törvénnyel hatályon kívül helyezi az alaptörvényt, semmi sem akadályozza meg a következő nyertest, hogy ugyanezt tegye az új verzióval.

Link másolása

hirdetés

A nagyon ritkán megszólaló politológus a Partizán választási műsorában azt mondta, súlyos konfliktusokhoz vezet, ha a választásokon az egyik fél egy hajszállal többet szerez, és átlép minden szabályon. Szerinte ugyanis ezt jelentené, ha valóra válna az ellenzék javaslata, és feles győzelemmel hatályon kívül helyeznék a jelenlegi alaptörvény bizonyos szabályait.

Tölgyessy szerint ebben az esetben, amennyiben nem függesztik fel az alkotmánybíróságot, az alkotmánybíróság ezt azonnal hatályon kívül fogja helyezni. "Ha felfüggesztik, akkor is" - tette hozzá.

Az alkotmánybíróság szerint akár egy magánlakásban összegyűlhet, és kimondhatja, hogy a szavazás alkotmányellenes. "És felszólítja a rendőrséget, hogy lépjen fel. És a régi alkotmány szerint abszolut jogos a fellépés, mert szabálytalan volt a megszavazása."

Tölgyessy Péter szerint olyan szembenálláshoz vezethez, ami még élesebbé változtatja a két oldal ellentétét.

Emellett szerinte azt is számításba kell venni, hogy "a rendszerváltás ritka drága dolog."

hirdetés

1916 óta 11 rendszerváltásunk volt. "Ott rengeteg emberi egzisztencia megsemmisül, új kezdetek vannak. Magyarországon például a legutolsó rendszerváltásnál megsemmisült a téesz vagyon, régi állami gazdaság, az egy drága dolog."

A politológus szerint van, hogy muszáj rendszerváltást csinálni, de az, hogy egy ország állandóan rendszert vált, az azt jelenti, hogy súlyosan beteg. "Magyarország súlyosan beteg."

"Az Egyesült Államokban a nagy alapító atyák megcsinálták az alkotmányt, és azóta nem volt rendszerváltás. Az Egyesült Királyságban még előtte volt. Magyarországon pedig ha ezt elindítjuk, akkor lesz egy újabb rendszerváltás. Az ellenzék szerint nagyszerű dolog. Csakhogy miért ne lenne a következő választásokon megint egy? Ha győz ott valaki, és nem ez az ellenzék győz, hanem mást választanak meg, az miért ne mondaná azt, hogy ez szabálytalanul elfogadott alkotmány volt, megint jön egy rendszerváltás."

"Magyarországon állandóan fülkeforradalom lesz."

Szerinte ha rátérünk erre a polgárháborús útra, az teljesen kiszámíthatatlan következményekkel jár ez.

Tölgyessy Péter úgy gondolja, hogy az ellenzék mondanivalójának 80 százalék olyan, ami nem tartható. "Vagy nem szabad megcsinálni, vagy nem lehet, mert nincs hozzá erőforrás."

Az ellenzék ugyan a saját közegét "hallatlanul megnyerte", de szerinte ez a szükséges szavazóknak csak legjobb esetben is az egyötöde.

"Egyelőre az ország két fele, az nagyjából egyforma erősségű. Aki tovább élezi ezt a dolgot, az bizony háborús logika. És hiába beszél a szeretet hatalmáról, meg bármiről, ez azt jelenti, hogy belül marad a háborús logikán"

- fogalmazott.

Ezen túl szerinte az látszott, hogy Márki-Zay Péter elképesztő ügyesen játszott az emberek reményvágyaival, és az összes ellefelét ezzel győzte le. "Csakhogy rögtön eszébe jut az embernek: a politika egyáltalán nem csak a győzelemről szól, hanem a kormányzásról is. Sőt, döntően a kormányzásról. Annál szörnyűbb nincs, mintha győz valaki nagy arányban, és utána nem tudja kormányozni az országot."

Márki-Zay Péter fő titka Tölgyessy Péter szerint ebben a kampányban az volt, hogy nem tudjuk kicsoda. "Ő olyan megmentő, aki azt mondja magáról, hogy Hódmezővásárhelyt megmentette, de ott is nagy vita van, nincs igazán múltja. Ilyen megmentők jöttek most mindenütt, politikai előélet nélküli megmentők. Trump is ilyen volt, Márki-Zay Péter is ilyen. Nagyon hatásosan felmondja az ellenzéki közönség vágyait, ugyanakkor nem látszik, hogy ebből hogyan lenne valódi kormányzás. Dobrev Klára szövegéből inkább látszott ilyesmi. Márki-Zay Péteréből megítélhetetlen, hogy egyáltalán van-e kormányzati alkalmassága" - mondta.

Szerinte nem az a fő veszély, hogy az ellenzék összeveszik, a választásokig nem fog. "A fő probléma az, hogy meg tudja-e oldani azt a rengeteg bajt, ami összegyűlt Magyarországon. Kettő, ki tud-e lépni ebből a polgárháborús logikából. A magyar politika eddig egyetlen egyszer sem tudott ebből kilépni. Tudom, az ellenzéki vezetők mind azt mondják, a szeretet hatalma, de őszintén szólva ezeknek a valóságtartalmáról engem nem győzött meg."

"Ma alapvetően Grand Canyon szerű szakadék van a két oldal között."

"Az egyetlen dolog, amit tudnak a másikról, hogy bűnözők, és a vezetőjüket börtönbe kell zárni, ennyi. Az ellenzék nem győzött meg arról, hogy a gesztusaik valódiak" - mondta Tölgyessy Péter a Partizánban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni” – Hogyan lehetne felpörgetni az átoltottságot?

Németh Erzsébet pszichológus szerint 80 százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. „Nem mind futóbolond, aki nem akarja az oltást, csak meg kell találni hozzájuk a megfelelő hangot” – mondja Sík Endre szociológus.

Link másolása

hirdetés

Elakadt az oltási program. Sokszor és sokan mondták már ezt. A védekezés hatékonyságát persze nem ez az egy szám méri. Átoltottság tekintetében a jelenlegi 66 százalékunkkal csupán öt százalékkal maradunk le Ausztriától. Csak ez az egy adat nem is annyira tragikus. Más színben tűnik fel a dolog, ha azt is összehasonlítjuk, hogy a sokkal jobb egészségügyi rendszerrel rendelkező nyugati szomszédunknál az egymillió lakosra jutó eddigi halálos áldozatok száma csupán 1258 fő, míg nálunk 3098. Így nézve, ha a túlélés esélyeit a leamortizált kórházaink csaknem harmadára csökkentik, akkor egy reményünk marad mégis: a megelőzés, azaz az oltás. Ebben a korai felfutás után mégiscsak rosszul állunk.

A megtorpanás szociológiai hátteréről Sík Endre szociológust, a pszichológiai, szociálpszichológiai problémákról pedig Németh Erzsébet pszichológust kérdeztem.

Sík Endre

– Itt állunk a negyedik hullám előtt, az oltakozás meg megrekedt. A lakosság egyharmada nem oltatta be magát. Köztük vannak nyilván azok, akik sosem fogják, de sokan lehetnek olyanok, akik elérhetőek lennének. Mi az oka a megtorpanásnak?

– Jelenleg nagyon bizonytalan mindaz a tudás, amivel nemcsak az orvosi, a genetikai, de a szociológiai is, amivel a témában rendelkezünk. De példamutató volt a tudósok gyors reagálása és az a nemzetközi együttműködés, amivel a járványra reagált a világ. Ha ez lesz a járvány egyetlen pozitív hozadéka, azt ne becsüljük le.

Amit látni lehet, az annyi, hogy miközben mi is küzdöttünk a járvány ellen, a magunk módján, s egy darabig erősek is voltak a pozícióink, küzdöttek mások is. Kicsit más eszközökkel. De ha a lemaradásunk okait keressük, annyi történt csupán, hogy a helyünkre kerültünk.

hirdetés
A hatvanas években volt divatos felosztani az országokat központi, félperifériás és perifériás államokra. Nem történt más, mint megérkeztünk a félperifériára. Ebben nincsen semmi különleges. A kérdés, hogy ez szükségszerű-e. Meg lehet-e ezt változtatni. Természetesen bizonyos konkrét esetekben meg lehet, mint például az átoltottság aránya, igen, meg lehetne. Úgy is, hogy előreszaladunk, sokáig győzünk, aztán szép lassan a helyünkre kerülünk, de úgy is, hogy ezt jobban csináljuk, mint az úgynevezett fejlett országok. Az nem szükségképpen van úgy, hogy mindent jobban csinálnak, ezt például lehet jobban csinálni, de nem csináltuk jobban, csak másképp.

A be nem oltottak sokasága egy nagyon összetett csoport. Abban egyetértünk, hogy a bolondokkal nincs mit csinálni. És ebben nem is Magyarország a durva példa, hanem mondjuk az Egyesült Államok, ahol erre intézményesen ráépül a politika. Ez nálunk nincsen meg. Azonban a tudatlanság nagyon is jelen van nálunk. Az iskolázatlanság, a tájékozottság alacsonyabb mértéke. Ezzel együtt a társadalom iránti felelősségvállalás is alacsony szintű. Miközben az a durva individualista mondat, ami Németországban, Franciaországban nagyon erős, és sokakat visszatart az oltakozástól, hogy az én testem, és rendelkezem felette, nálunk nem jellemző, viszont inkább az van, hogy nem törődnek vele. Nekem jó így, kit érdekel, hogy mi lesz. A közérdek semmibevétele. Az bizony Magyarországon, a magyar kultúrában eléggé elterjedt, más vonatkozásban is.

És a harmadik csoport, nemcsak az öregek, de az ország elmaradott, lepusztult részein élő roma és nem roma emberek, akiknek ezermillió egyéb baja van. Rettegni ők is rettegnek, de nincsen intézményes elérésükre mód, nem folyik felvilágosítás, nem fontos senkinek sem, hogy rábeszélje őket, akkor bizony kimaradnak.

– Hogyan érhetnék el őket?

– Sehogy. Nincs meg az az intézményi tudás, az az áttekintés, ami segítségével elérhetik őket, ha bármi baj van. Nemcsak a mostani járvány. Hanem bármi baj. Ha indul a háború, akkor ők nem fogják megtudni, hogy már háború van, csak amikor már ott van az ellenség. Ők sajnos kívül vannak a társadalmon. Alul és kívül. Persze, hogy nem lehet őket elérni. De hát komoly kísérletek nincsenek is erre, hogy elérjék őket. Bár nem vagyok ennek a szakértője, de amennyire ismerem a magyar gazdaság- és társadalompolitikát, az nem a legszegényebbeknek a gyors és hatékony felemelésén dolgozik.

– Mi lehet ennek az oka? Biztos van emögött valami számítás, vagy hagyomány. Vagy ez a félperiféria sajátossága?

– Jó kérdés. Szerintem egyértelműen a félperiféria jellemzője. A periférián egyértelműen nem törődnek vele, pénzük sincs, nem is érdekli őket. Itt azért vannak kísérletek. Ha lassabban is, nem olyan hatékonyan, de azért jutnak olyan javak a közösségi újraelosztásból, melyek valamilyen védelmet biztosítanak a leszakadók számára. Nemcsak járványügyben, egyéb ügyben is. Itt azért ez megtörténik, csak elég esetlegesen, kiszámíthatatlanul. Jó példa erre a sokat vitatott közmunka. Ez biztosan nem egy hatékony dolog, gazdasági értelemben. De másfelől, a semmivel szemben egy minimális megélhetésre mégis jó megoldás, átmenetileg. De ha ez intézményesen kiépül és ez lesz a fő megélhetési mód, ráadásul helyben ennek a gazdasági, sőt politikai hasznát a helyi hatalmasságok kihasználják, akkor ezzel több negatív dolog jár. Ezek igazi félperifériás torzulások. Megvannak a lehetőségek, de azok valahogy elhalnak és torzan működnek.

– Német és angol tudományos körök azt pedzegetik, hogy, amennyiben az átoltottság jól alakul, akkor jövő tavaszra már csak rossz emlék lesz a járvány – náluk. De nálunk, vagy máshol, ahol elakadt az oltási ütem, mi lesz? Lehetséges, hogy a világ kettéválik, egy tiszta, és egy járvánnyal folyamatosan sújtott részre?

– Nem. Ez elképzelhetetlen. Kezdettől fogva azt gondolom, hogy nem lehet “legyőzni” ezt a járványt. Biztos voltam benne, hogy velünk fog maradni, megtanulunk vele együtt élni, ez nem az emberiség vége. Ez morális pánik: “a járvány után már sosem lesz ugyanolyan a világ” – mondják. Hát naná! És akkor mi van?

Egyrészt sosem olyan a világ, mint annak előtte. Egy széleskörű kataklizma után pláne. De azért fog tovább menni az élet. Na ez következik most apránként be. Együtt fogunk élni vele, olyan lesz, mint egy influenza, mindig kapjuk majd az emlékeztető oltásokat, ami fenntartja a védettséget, persze lesznek, akik megtagadják, mert a zsidók csinálják, meg a Bill Gates, és persze lesznek olyan szerencsétlenek is, akik nem jutnak hozzá, mert nem ér el odáig az intézményrendszer.

– Visszatérve a futóbolondokra. Ez sem egy homogén társaság. Vannak a menthetetlenek, a chipekkel, és egyéb hajmeresztő ötletekkel, de vannak olyanok, akik ugyan hajlamosak az összeesküvés-elméletekre, de ezeket a nyilvánvaló sületlenségeket azért nem osztják.

– Ez nagyon így van. Például a New York Timesban egy publicisztikában is szóvá tették, hogy igenis másként kell beszélni azokkal, akik nem oltatják be magukat, de nem is tartoznak az elkötelezett oltásellenes-táborba. Mert az emberekhez sok esetben sem a tudósok, sem a politikusok nem találják meg a megfelelő hangot. Mögöttes érdekeket sejtenek sok esetben az ilyen-olyan magatartások mögött, pedig az egyáltalán nincsen. Nagyon nagy feladat az “átlagemberrel” (ami természetesen nincsen) úgy beszélni, hogy érzékelje, hogy ez az ő problémája, ez róla szól elsősorban. Hogy elhiggye, hogy rá most tényleg figyelnek, tényleg az ő érdeke a fontos az adott politikusnak, tudósnak, és hogy jó lesz ez. Ez nehéz szakma. A kommunikációnak az a könnyű része, amelyik az összeesküvés-elméleteket gyártja. A közösségi média jeleskedik is ebben. De jól beszélni a sokféle “átlagemberhez”, az egy nagyon nehéz feladat.

– Ha lett volna Facebook és internet az ötvenes években, még mindig lenne gyermekbénulás.

– Mondjuk az UFO-hit az internet előtt is szépen elterjedt. De alapvetően igaza van. Lehetett tudni, bár egy ideig nem erről szólt a diskurzus, hogy egy ilyen alapvetően új, a kommunikációt új alapokra helyező technológia kapcsán, hogy annak azért negatív hatásai is vannak. Először mindenki azt ünnepelte, hogy ez demokratizálni fogja a médiát. Hát demokratizálta is. Na de ki mondta, hogy a demokráciát azt csak okos emberek, értelmes dolgokra használják? De a hagyományos médiában is lehet tudni, hogy a nyereségorientált média, az hírt akar. A hír nagyobb eséllyel negatív, mint pozitív. Akkor negatív hírek fognak dominálni a médiában és a média fog maga rossz híreket gyártani. Ezek szükségképpen így vannak. Viszont a példában említett gyermekbénulással kapcsolatban az is igaz, hogy a második világháború után az volt az az időszak világszerte, amikor nagyon megerősödött az állam szerepe,nemcsak a szocialista világban.

Ilyen téren most Kínára érdemes figyelni. Ott ilyen veszély nincsen. Lekapcsolják, megszüntetik ezeket a kommunikációs fórumokat. Vagy ha kell, akkor az embereket zárják be, elhallgattatják esetleg eltüntetik őket.

Arra viszont figyeljünk, hogy ezeket a nagyon negatív dolgokat, amiben egyetértünk, ne próbáljuk úgy orvosolni, hogy az intézkedések okozta károk végül a demokrácia rovására menjenek. Mert lehet, hogy akkor járvány nélkül élnénk de abban a társadalomban, ahol a járványt ilyen módon akadályozzák meg, nem biztos, hogy baromi jó lesz az élet.

Németh Erzsébet

– A szociálpszichológusokat is meglepte ez a dolog. A társadalomnak vannak olyan tagjai, akik ellenségesen viszonyulnak az intézményekhez, a vezetéshez. Alacsony a bizalom az intézményekben. Egy szűkebb csoportnál paranoid jelenségeket is megfigyelhetünk. Ez végképp ritka, voltaképpen ez már kórkép. Tehát, amikor az ember azt gondolja, hogy chipezik, vagy mérgezik, lehallgatják, és még sorolhatnám.

Ami meglepő, hogy egy világjárvány olyan szakaszában, amikor naponta találkoztunk megbetegedésekkel, súlyos esetekkel, sőt halálozással is, és alig vártuk, hogy végre legyen valami védőoltás, majd lett, de az elején még csak szűken állt rendelkezésünkre. És ekkor, ebben a helyzetben kiderült, hogy tömegek nem akarják beoltani magukat.

Azt gondolom, hogy az, amit a szociálpszichológia vizsgált ezzel kapcsolatban, azt újra meg kell vizsgálni, hiszen annyira tömeges ez a jelenség. Mi lehet ennek az oka? Ez a társadalom mentális egészségét mutatja, hogy ez a bizalom akár egymás,akár magunk iránt, a felelősségtudat meggyengült. Miért, és miért vált ennyire tömegessé?

– De azt nyilván nem feltételezhetjük, hogy ilyen nagy arányban vannak komoly pszichológiai problémákkal rendelkező emberek?

– Ezt az egyharmadot, amelyik nem oltatta be magát, most már megrögzött ellenzőnek kell tekintenünk. Sőt, azt kell mondanom, hogy az ezzel kapcsolatos meggyőző kommunikációra immunissá váltak. Ha kaptak volna oltást, a fertőzésre lennének immunisak. Mivel sok rábeszélés, meggyőzés, könyörgés stb. történt a saját környezetükben az orvosok, vagy a kormányzat részéről, olyan erővel álltak ellent mindennek, hogy mára azt kell mondani, ez a rész homogén.

Persze nem mondhatjuk ilyen tömeges jelenség esetén, hogy minden egyén pszichológiai, vagy pszichiátriai betegséggel küzd. Ez nincs így. Finoman fogalmazva, ez a társadalom mentális egészségének a szintjét mutatja. Az, hogy ilyen tömeges, ennek talán azok az okai, hogy az egész nyugati társadalomban a közös értékek vallása, az intézményekben való bizalom csökkent, illetve a kommunikációs csatornákon tömegesen tudnak terjedni olyan nézetek, amelyek a félelmet, bizalmatlanságot növelik, vagy akár összeesküvés elméleteket terjesztenek.

Az emberek az attitűdjüknek megfelelően gyűjtik az információkat, sőt az algoritmusok is a megfigyelt attitűdnek megfelelően szelektálják az egyes egyéneknek. Mindenesetre ez az egyharmad nagyon sok, ez társadalmi szempontból nem egészséges.

– Ha lett volna közösségi média a gyermekbénulás idején, még mindig létezne a betegség?

– Ha megfelelő mennyiségű oltás lett volna, és kötelezővé teszik az oltást, ugyanúgy, mint a gyermekbénulásnál, akkor nem alakult volna ki ez a fajta rendkívüli és immunis ellenállás. Akkor kialakult volna a meg nem változtathatóság pszichológiája. Ha egy ember lehetőséget kap arra, hogy válasszon, hajlamos a félelmei és a bizonytalansága szerint választani. Viszont, hogy ha időben kötelezővé tesszük az oltást, akkor ezt a magatartását kezdi igazolni, a saját önképének a fenntartása érdekében. Ezért van az, hogy a Sabin-cseppekkel utólag is egyetértenek. Hiszen megkapták, a gyerekeik is megkapták. Közben nem is veszik észre, hogy ez kötelező volt. A harmadik hullám letörésének időszaka tette megrögzötté az ellenállást.

– Az oltást ellenzőknél megfigyelhető egy vakság a saját érvrendszerükkel szemben, sokszor egymásnak ellentmondó érveket is képesek hangoztatni, holott valószínűleg más esetben észrevennék az inkoherenciát.

– Az érvek egy része érzelmi indíttatású, ezek állnak szemben a tudományosan alátámasztott kemény tényekkel. Tudni kell, hogy az emberek a lelküket, szívüket, érzelmeiket megmozgató történésekre sokkal inkább reagálnak, illetve a félelem az emberek viselkedését jobban mozgatja, mint a pozitív hír. Például, ha egy híres ember azt mondja: “megkaptam mind a két oltást, most mégis milyen beteg vagyok”, akkor sokkal jobban terjed, mint egy olyan hír, ami arról szól, hogy statisztikailag milyen elhanyagolható az oltás után megbetegedők aránya. Sőt még inkább elenyésző a komolyabban megbetegedők aránya. Ott van ugyanis egy hús-vér ember, akivel azonosulni tudnak. Ezért érzelmi érvelést kellene használni (most már immunis a társaság, persze).

– Ha azt mondom, amióta felvettem az oltást, sokkal nyugodtabban élem az életem, nem elég erős érzelmi érv?

– Az, hogy nyugodtabb vagyok, nem olyan erős érzelmi töltés, mint az, hogy akár egyetlenegy ember meghalt az oltás ellenére. Ráadás, ha mindezt képekkel is illusztrálják. Viszont be lehetne mutatni olyan eseteket, mint például, amit ma hallottam: egy orvost eljárás alá vontak, mert lebeszélt egy kismamát, hogy beoltassa magát, és a kismama a gyermekével együtt meghalt. Itt bizony be lehetne mutatni a síró rokonokat, nagymamát, férjet, árva testvéreket, hogy milyen szörnyű mindez. Amikor a chip beültetéstől rettegnek, nem elég érv az, hogy én megnyugodtam az oltástól. Ráadásul nem biztos, hogy van még tér és idő a nyomásgyakorlásra. Eldönthetjük azt, hogy különböző csoportoknak fokozatosan kötelezővé tesszük az oltást, bár ennyi idő után a kötelezővé tétel is furcsán hangzik.

De működnek a finom célzások is. Én például megkérdeztem a hallgatóimat az egyetemen, hogy ki az, aki nem oltatta be magát. Szégyenlősen kettő-hárman feltették a kezüket, mire én annyit mondtam: azért vagyok most nagyon zavarban, mert ők azok, akiket meg kell védenünk. Ők veszélyhelyzetben vannak. Hogyan tudjuk megvédeni őket? Négy órát leszünk együtt egy kis teremben. És ha csak egyetlen vírushordozó van, akkor azt ők el fogják kapni. Mit csináljunk? Üljenek egymástól távol. Kinyitjuk az ablakot. Nagy zaj van, de elviseljük a zajt, az ő érdekükben. Mit tehetünk még, hogy megvédjük őket, hiszen magunkat mi már megvédtük. Ezen elgondolkodtak, elcsöndesedtek. Erre nem tudtak mit mondani.

Tehát, csak azt kell mondani, “de mit tehetünk az érdeketekben?” Végül annyit mondtam, sokat nem tudunk tenni, de nagyon megnyugtatna minket és őket is, ha mégis beoltatnák magukat, s a következő órán újra meg fogom kérdezni.

– És történt valami változás?

– Persze. Beoltatták magukat.

– Jó történet.

– Az az érdekes, hogy ha nem akarja az ember szidni, bántani őket, hanem csak annyi történik, hogy felteszi néhány ember a kezét, hihetetlen csönd van, mindenki rájuk néz. De senki egy rossz szót nem mondott. Azért hatott, mert nagyon-nagyon más volt, mint amivel korábban próbálkoztam, szintén sikeresen.

Akkor azt mondtam, hogy ez bizony egy potyautas magatartás. Amikor valaki azt mondta, hogy megvárja, hogy azokkal, akik már beoltatták magukat, lesz-e valami. Erre mondtam, hogy potyautas. Hogy én beállok kísérleti nyúlnak, védeni őt is, és én annyira nem örülök ennek a kísérleti nyúl szerepnek.

Illetve később lehetett volna kemény érveket is mondani, hogy most már pár milliárdan beálltunk kísérleti nyúlnak, most már elég. Számított az is, amikor a lezárásoknál volt különbség azok között, akik be voltak oltva, illetve akik nem. Persze ez már nem meggyőzés. Ez már kényszerítő erő.

Furcsa nekem az, hogy a harmadik hullám idején volt kijárási tilalom, bezárták a boltokat, szolgáltatókat, színházakat. Mindenütt kellett maszk. És az államhatalom intézkedései egészen mélyen érintették a mindennapokat, sőt, sokszor a megélhetést is. Ehhez képest az államok tartózkodnak attól, hogy az oltást kötelezővé tegyék. Furcsa dolog ez.

És ahogy múlik az idő, egyre nehezebb azt mondani, hogy “figyelj,van elég oltás, tessék beoltani magadat, mert nem akarom miattad tovább fenntartani a védelmi intézkedéseket. Nem akarom, hogy a fodrászok éhen haljanak. Nem akarom, hogy a gyerekek, akiknek még nincs lehetőségük az oltásra, megfertőződjenek".

Ezt meg lehetett volna csinálni, de ezt nem csinálták meg. Ez is egy betegségtünet, hogy ezt nem merték meglépni. Számos korlátozást bevezetnek, de az igazán hatékony védekezést nem merik meglépni.

– Mi ennek a kifutása?

- Jóslást kér tőlem, szívesen jósolok. Újabb lezárások nem lesznek. Nem is indokolt, hiszen van elegendő oltóanyag, bárki bármikor beoltathatja magát. Az egész társadalmat egy újabb korlátozással sújtani talán nem szükséges. Kivétel, ha az egészségügyi kapacitások az összeomlás felé közelednek, akkor persze be kell avatkozni.

De olyan lehet, hogy újra megkülönböztetjük a védetteket a nem védettektől. Az még bejöhet. Illetve, fel lehet hatalmazni a munkáltatókat, hogy kötelezzék a munkavállalókat, akik munkájuk során emberekkel érintkeznek arra, hogy felvegyék az oltást. Ilyenek elég sokan vannak. Például ne legyen olyan, hogy egy hatalmas gyárcsarnokban olyan emberek vannak, nem is tudjuk hányan, akik nem oltatták be magukat. Nem beszélve a szolgáltatásokban és a kereskedelemben dolgozókról. Ezek az intézkedések, korlátozások, differenciált korlátozások még növelhetik az átoltottságot.

– Akinek meggyőződése, hogy a beoltottak pár éven belül meg fognak halni, ő ennek ellenére sem fogja felvenni az oltást.

– Így van. Mégsem hiszem azt, hogy általánosan kötelezővé teszik. Egyre nehezebb lesz az oltatlan élete. Egyre kevésbé kap munkát. Egyre kevésbé tudja a különböző szolgáltatásokat igénybe venni, nem mehet színházba, moziba. Sok minden miatt el fog gondolkodni ezen, persze nem azok, akik megrögzöttek.

De ők már annyira rettegnek az oltástól, hogy már emiatt sem szabad ennél erősebb kényszert alkalmazni. A saját identitását védi már az oltás elutasításával. Ő az, aki nem. Egy fél évvel ezelőtt még nem így volt.

– Vannak azért “átállók”, akik egy családi, vagy ismeretségi körben történő tragédia hatására meggondolják magukat, de akkor ez csak elszigetelt jelenség marad?

– Nem. Amiket az előbb elmondtam, azok be fognak következni, és

akik nem megrögzöttek, szépen lassan át fognak állni. Egy nyolcvan százalékra mi is fel fogunk menni, mint az olaszok. Ezt igenis el lehet érni azzal, ha nem dolgozhatsz fodrászként, ha nem dolgozhatsz az üzemcsarnokban, nem lehetsz tanár, nem lehetsz újságíró, és így tovább. Ennek hatására szépen fokozatosan át fognak állni.

Most is vannak első oltást felvevők, napi pár ezer körül. Szerintem ezt fel lehet tornászni, ha kicsit összevonjuk a szemöldökünket, akár munkaadóként. Vagy az összes közalkalmazottnál meg lehet tenni. Az nagyon sok ember. De nem is lehet másként: például egy ügyfélszolgálatosnál. Nem lehet, hogy miközben elintézem az igazolványod megújítását, közben veszélyeztetem az életedet. Lehet terhes például az ügyfél. Erre sok jó érvem lenne, hogy elmondjam, érzelmileg, hogy “nem tudod, hogy egy terhes kismama áll előtted, nem tudod, hogy annak az embernek van-e esetleg valamilyen rosszindulatú daganata, életeket veszélyeztetsz, miközben elintézed mondjuk a jogosítványát”. Tehát érzelmekre kell hatni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Ha változás lesz, szólok” – Emzépé, akit nem láttunk jönni

Van az a vicc, amikor az öreg székelynek panaszkodik a neje: „Kend soha nem mondja, hogy szeret!” Mire az öreg: „Negyven éve mondtam. Ha változás lesz, szólok.” Én ugyan nem vagyok öreg székely, de változás van. Csak szólok.

Link másolása

hirdetés

Miközben tegnap este ezrek skandálták Budapesten, az Anker közben a győztes ellenzéki miniszterelnök-jelölt lassan becenévvé magasztosult monogramját: “MZP, MZP, MZP”, Orbán Viktor színházban járt, és olyan vehemenciával szelfizgetett az ott hadra fogható fiatalokkal, mint aki a vesztét érzi. Teleszórta vele az üzenőfalát, pedig ez a nép közé vegyülő, digitális politikai celebkedés határozottan nem a műfaja. A Facebookja szerint az utóbbi hetekben szokott rá úgy igazán, szerintem nem véletlenül.

Ha a vesztét nem is érzi – nem ismerem, de ahhoz túlságosan, hogy úgy mondjam, gránitszilárdságúan rögzült személyiségnek tűnik, hogy a hatalomra való egy és oszthatatlan jogosultságát önnön magának valaha is megkérdőjelezze –, a veszélyt szinte biztosan érzékeli. Ez a veszély szinte tapinthatóan hömpölygött tegnap Budapest utcáin, sok helyen vidéken is, a lassan mindenhatóvá váló, digitális térben pedig mindenképpen: reménynek hívják. Ritka jelenség, egy tömeg, sőt ország esetében még ritkább. De ahogy Az éhezők viadalában mondta a teljhatalmú Snow elnök: egy kicsi mindig kell belőle, de a túl sok már veszélyes. Márpedig Magyarországon tegnap este reményből “túl sok” volt.

Minta egy régóta gőzölgő, püffedő, az őrületig feszített, túlnyomásos kukta fedelét kapták volna le hirtelen, felcsapott az égbe minden apátia és frusztráltság, tehetetlenség és kiszolgáltatottság, nemtörődömség és lemondás, hirtelen ott gőzölgött a levegőben a fellélegzés, az összetartozás, és igen, az a nagyon veszélyes remény.

A kukta fedelét egy olyan ember emelte le, akit, lássuk be, senki nem látott jönni. Se Orbán Viktor, se az eddigi politikai elit, se az elemzők, közvéleménykutatók, újságírók meg netes megmondóemberek. Egyetlen régi róka sem. Egy hónappal ezelőtt a hódmezővásárhelyi polgármestert még senki nem tekintette másnak, mint egy jóindulatú “statisztának” – csak hogy a Rogán-narratívából lopjak egy kicsit –, egy afféle jó gyereknek, aki nem sok vizet zavar, de egye fene, “futottak még”-nek elmegy.

Az előválasztás első fordulója után kezdett szálkává válni a jól bejáratott ellenzéki establishment szemében, majd csúnya, hólyagos törést okozó kavicsdarabbá a cipőikben. Véleményem szerint Karácsony Gergely volt az első, aki meglátta benne azt, ami valójában: az úthengert. És a budapesti főpolgármester tudta, hogy az Orbán-rezsim ellen egy ilyen habitusú, mindent letaroló, udvariaskodás és kérdezés nélkül előre nyomuló “gépezet” kell, aki örömmel meginvitál mindenkit maga mellé a sofőrfülkébe, de ha valaki az útjában áll, nos..., az inkább ne álljon az útjába. És igen, mire észbe kaptunk, letarolta a teljes ellenzéket, szintén meglepően meggyőző választói fölénnyel az élükre állt, és – most itt tartunk.

Márki-Zay Péterért sokan rajonganak és sokakat kiráz tőle a hideg. Többnyire hajszálra ugyanazon okokból. A gőzhengerek nem szoktak töretlen népszerűségnek örvendeni, de egy biztos: két hét alatt felrázott és megmozgatott több százezer embert, akiket egyvalami biztosan összeköt: az, hogy a t..kük kivan.

Úgy az elmúlt húsz-huszonöt évvel en bloc, de az utóbbi nyolc-tízzel biztosan. Akik unják, hogy soha, semmiben nincs harmadik választásuk. Vagy talpnyalók lesznek, vagy azok, akiket a talpnyalók rugdosnak. Vagy zsíros állásért eladják a lelküket és hülye propagandát mantráznak, vagy nem lesz állásuk. Vagy megszoknak, vagy megszöknek. Vagy lemondanak a jövőképről, vagy külföldre iszkolnak jövőt építeni, amibe igen, sokaknak beletörik a szíve. Vagy befogják a pofájukat, vagy...befogják a pofájukat.

hirdetés

Márki-Zay Péterben eddig százezrek látták meg – és szerintem óriási részben fiatalok, akik eddig magasról tettek a politikára, épp a reménytelenség miatt –, lehet egy országban úgy is élni, hogy van több választásod. Hogy lehet véleményed. Hogy akkor is ember vagy, ha nem állsz be a sorba. Hogy élhetsz nyugodt életet, megmaradhat a méltóságod, a tudásod, a tehetséged, az, amiért tanultál, nem szűkül le a jövőképed az osztrák vagy német McDonald’s-ok felmosóvödreire.

Hogyha rendesen végzed a dolgod, legyél akárhol is, a földeken, egy üzemben, egy multinál, egy iskolában, HAGYNAK ÉLNI.

Márki-Zay Péterre most ez a sok százezer, egyelőre bátortalan, kétkedő, de akkor is létező reményfoszlány vetül rá. Nem, én nem tartom messiásnak meg népmesei hősnek, és azt gondolom, hogy ez a fiatal, rafináltan felturbózott úthenger még sok-sok úthengerrel fog szembemenni a következő hónapokban. A régi establishment nem fogja könnyen adni magát. Ne feledjük, ott is bőven vannak, minden oldalról, akiknek a bőrére megy a dolog. És miközben előre dübörög és küzd, az ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek hálózatot kell építenie. Egyezkedni, ha kell, kompromisszumokba belemenni, ha kell, ellent mondani, ha kell, és emberek millióit maga mellé állítani. Meggyőzni őket, hogy lehet változás. Jó változás. Mert az tényleg kell.

Lehet őt kedvelni vagy nem kedvelni, de abban talán mindannyian egyetértünk: elképesztő vállalás. Nem sokan cserélnénk most vele.

Tavasszal pedig egy olyan erővel fog szemben állni, amelynek tizenkét éve volt arra, hogy pénz-paripa-fegyverrel szinte kimozdíthatatlanná erősítse magát. Na az lesz az igazi úthenger. Régi típus, de jól bejáratott, és igen kíméletlen fajta. Sokakat ledózerolt már. Tele van “extrákkal”.

Egyetlen extra van, ami ebben a régi gépezetben már nincs meg: a remény.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: