Győri Zoli és felesége, Réka, a Mit játsszunk! vlog alapítói évtizedes barátaim. Nemrég Zoli a Brain Bar podcast sorozatának vendége volt, és úgy éreztem, végre itt a remek alkalom egy interjúra.

- Színészként és stand uposként ismertelek meg, többször fel is léptünk együtt. Aztán egyszer csak társasjáték vloggerként láttalak viszont. A kettő közti átmenetet viszont nem láttam. Hogy jött ez?

- A játék már akkor is fontos volt számomra amikor megismerkedtünk, bár nem olyan nagyságrendben, mint most. De egyre jobban érdekelt, és feltűnt, hogy nem igazán beszédtéma.

Nagyon sokan kérdezgették a véleményemet különböző társasjátékokról, és elhatároztam, hogy akkor erről fogok videókat készíteni, de egy kicsit másképp, mint mások. Van kapocs egyébként a humorral és a stand uppal is, a legelső videóink humoros tartalmak voltak (Pl. a „7 bosszantó játékos típus vagy a „7 furcsa eladó típus”, és ez a jó hangulat a videóinknak azóta is fontos része maradt. Később igény lett tematikus videókra, végigjátszásokra, játékszabály bemutató tartalmakra is, legújabb innovációink pedig a szakmai beszélgetések, amíg a Covid el nem választ. Igyekszem a lehető legtöbb oldalról körbejárni a társasjátékok világát, hogy minél több embernek mutathassuk meg ezt a csodás hobbit.

- Úgy látom, az utolsó tíz évben váltak nagyon népszerűvé a társasjáték klubok. Rengeteg művelődési házban, de akár kávézókban is működnek ilyenek. Mi lehet az oka ennek az új népszerűségnek?

- Sokan temették már ezt a műfajt a számítógépes játékok világában, de jó látni, hogy az embereknek igenis van igénye személyesen, digitális eszköz nélkül csatlakozni egymáshoz, akár egy játék keretein belül.

Ilyenek pl. az applikációt használó társasjátékok. Emellett talán pont ezekben az egymástól kényszerű szeparáltságban, majd újratalálkozásokban telő napokban az embereknek még nagyobb igénye támadt az offline, személyesen együtt töltött minőségi időtöltésre, amik építik a kapcsolódásaikat és a társasjátékok tökéletesek erre is.

- Talán azért is népszerűek a társasjáték klubok, mert sokan ott találnak csak játékpartnereket. Egyedül nem nagyon lehet társasozni.

- Ezt cáfolnám, nagyon sok egyedül játszható játék van. Megtévesztő, hogy magyarul társasjátéknak hívjuk, angolul például „boardgame”, ami asztali játékot jelent. De egyre nagyobb az igény pl. a kétfős társasjátékokra is, amik csodásan építhetik pl. a párkapcsolati működést vagy a családon belüli dinamikát. Összességében egyre több játék jelenik meg itthon és világszerte, a játékos kedv felnőtt korban is egyre gyakoribb, ami nagyon örömteli.

Szerintem ezeknek a társasjáték kluboknak a legfontosabb szerepe, hogy naprakészen tartsák a játékosakat. Hogy megmutassák: létezik modern társasjáték, és milyen jó! A mai napig sok ismerősömön látom, hogy nekik a társasjáték még mindig a Monopoly, úgyhogy érdemes új dolgokra nyitogatni a szemeket.

- Azt látom a saját generációmon, hogy nagyon nagy nosztalgia él bennünk gyerekkorunk játékai iránt. Ilyen például a Police 07, aminek azóta kapható az eredeti változata is, a Scotland Yard. De kiadták újra az Ezüst tó kincsét is, és bevallom, én a Gazdálkodj okosant is szerettem. Miért számítanak ezek elavultnak?

- Más korok, más igények, egyik sem jobb-rosszabb…más. A modern társasjáték általában rövid, nagyon ritkán megy negyed-fél óra fölé a játékidő. Emellett ügyesen kezelik a játékos számot, tehát kisebb és nagyobb társaságoknak is jó szórakozást nyújtanak, és a játékosoknak nagyobb döntési lehetősége van a játékok során, mint a retro darabokban. Ezek azonban nem fárasztó döntések, nem minden társasjáték nehéz, nem kell mindig bonyolult stratégiát megalkotnunk egy fárasztó munkanap után.

Például a Gazdálkodj okosanban: a játékos csak dob a kockával, és végrehajtja azt, amit a játék mond neki, tehát megtörténnek vele a dolgok, ahelyett hogy Ő határozná meg a játék menetét. Ami nem feltétlenül baj, de a modern közönség szeret nagyobb hatással lenni a játék világára.

Üdítő kivétel ez alól pl. a Police 07, ami egy aszimmetrikus, menekülős játék, ahol Doktor Faktor – vagy a Scotland Yardban Mr. X – menekül, és a többiek együtt játszanak. Klasszikus játéknak számít a Rizikó is, ami bizonyos szempontból a mai napig működik. De hogy is mondjam… Bárki használhat Ford T modellt, ám azóta megjelentek hasonló árban a Lexusok és Teslák is.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy nem tartom a retro játékokat rossz játékoknak. Ez nagyon interaktív műfaj, a játékos aktívan beleteszi magát ahhoz, hogy megszülessen a játékélmény.

Szerencsére olyan széles a társasjátékos piac és annyi játék van ma már, hogy mindenki megtalálhatja a szívéhez közeli játékokat, legyen az modern vagy régi.

- Talán az is közrejátszott, hogy a nyolcvanas években olyan időket éltünk, amikor „játszottak velünk”. Az volt az alapélmény, hogy történnek velünk a dolgok, nincs döntésünk. Tehát a korszellemnek megfelelt ez a fajta játék típus.

- Abszolút, bár nem találtam erről szociológiai felmérést, hogy mennyire volt igényük az akkori játékosoknak a nagy döntésekre. Nagyon fontos volt az alacsony „belépési küszöb” is, tehát hogy a doboz kibontása után azonnal el tudjunk kezdeni játszani. A társasjátékoknak az egyik legnagyobb kihívása, hogy mielőtt még játszanánk, tanulni kell őket, és ez a játékszabály-böngészés sokaknak okozhat diszkomfortos élményt.

A számítógépes játékoknak vitathatatlan előnye, hogy azonnal játszol velük, hisz már a tutorial (tanító) pályát is játékkal töltöd. Azt hiszem, pont ezért nyert pl. idén a „MicroMacro Crime City” című játék Spiel des Jahres-díjat (Év Játéka német nagydíj), mert azonnal játszhatsz vele. Fél mondatban össze lehet foglalni a szabályát, egyszerűségében is briliáns, ilyen játékot pedig nagyon nehéz kitalálni.

- Vannak az ősi keleti társasjátékok, mint a sakk, a backgammon, a mahjong vagy a go. De mikor alakultak ki a mai értelemben vett, modern társasjátékok?

- Az 1900-as évek környékétől, a Monopoly őse például az 1920-as években jelent meg, és talán akkoriban vált a szórakozás eszközévé a társasjáték. Azt megelőzően a történelem során a játékok elsődleges célja nem a kikapcsolódás volt, hanem valamiféle tanítás, vagy filozófia átadása.

Remek példa erre a go, aminek a mai napig nagyon nagy hagyománya van Kínában, egyetemen tanítják. Vagy a Pachisi, illetve ahogy mi ismerjük, a „Ki nevet a végén?” (eredetileg egy indiai játék) ami ugyancsak nem a szórakozást célozta, hanem hogy helyzetbe hozza a játékosokat.

Nagyon fontos mérföldkő volt, amikor 1978-ban megalapították a Spiel des Jahres német nagydíjat, én onnantól számolom az igazán modern társasjátékokat. Azóta egyre többen foglalkoznak társasjátékszerzéssel is.

– Te magad is társasjátékszerző vagy. Ez kicsit olyan, mint a vers, mindenki próbált életében verset írni, és mindenki próbált társasjátékot kitalálni. De, akárcsak a vers esetében, ez sem mindenkinek sikerül. Te hogy fogtál hozzá? Olyan játékot próbáltál kreálni, amit játékosként te is szeretsz, vagy egyszerűen jött egy ötlet, és az hozta magával a többit?

– Annak idején, amikor 2011 táján elkezdtünk a feleségemmel felnőttként újra társasjátékozni, eleinte csak ismerkedtem a műfajjal, majd hagytam jönni a kreatív ötleteket. A mai napig ezt tartom az üdvözítő módszernek. Ha valaki tapasztalt, van kreativitása és motivációja a tervezésre, akkor ezek előbb-utóbb, mint két kovakő, szikrát csiholnak. Emellett az „egy ötlet nem ötlet” elvén számos gondolatot érdemes papírra vetni és ami még fontosabb, utána élesben is sokat tesztelni (ismeretlenekkel is), így derül csak ki egy fejlesztés során, hogy egy játék valóban működőképes lesz-e a későbbiekben, és érdemes-e vele komolyan foglalkozni, kiadásig vinni.

– Kicsit beszélj a játékaidról.

– Az első megjelent társasjátékom 2018-ban az Igen? volt, ami egy „beszélgetés indító”, kommunikációs társasjáték. Itt eldöntendő kérdéseket kapnak a játékosok, majd mindenki egyszerre válaszol igennel vagy nemmel a húzott kérdésre, és utána a játékosoknak meg kell tippelnie a többiek válaszát.

Két játékmód van: az egyiknél egy dobókockával beállítjuk, hogy hány db „igen” válasz van az asztalon, a sajátomat is beleértve. És van a személyes mód, ahol megtippelhetem, hogy Te személy szerint mit válaszoltál.

2019-ben jelent meg ennek a játéknak egy új változata is: az Igen? És… , amely önállóan is játszható játék 1-6 főre, de ha valakinek megvan mindkettő, akkor akár 12 játékos is élvezheti egyszerre.

Az Igen alapjátékban olyan kérdéseket teszek fel főleg, amikre lehet, hogy holnap már másképp felelnél. Az Igen? És…-ben inkább múlttal kapcsolatos, egymást megismerő kérdések szerepelnek. Szívmelengető, amikor házaspárok jelzik, hogy játék közben nagyon sok meglepetés érte őket, netán

A Mensa díjas, Év játéka díjra jelölt Spicy c. játékom pedig egy blöffölős kártyajáték, melyben füllentésre kényszerítem a játékosokat. A játékos a saját körében egy megkezdett szín alapján kártyát tesz, és állítást tesz a kártya színéről és számáról. A következő játékos megkérdőjelezheti ezt az állítást, de meg kell mondani, hogy szerinte melyik állítás nem stimmel: a szín vagy a szám. Ha tévedsz, én kapom a pontot, ha igazad van, te kapod a pontot.

A legfrissebb játékom a Máltai Szeretetszolgálattal karöltve megjelentetett Hogy folytatod?, amiben félkész mondatokat fejezünk be és válogatunk ki, így alkotva meg a saját „tételmondatunkat”. Ha igazán mély beszélgetésekre, önismereti utazásra vágysz, és nem ijedsz meg a lelki tartalmaktól egy játékban, akkor ez az egyszerű, de nagyszerű kártyajáték sok élményt hoz majd számodra.

– Nem olyan rég meghívtak a Brainbar podcastjába is. Ott milyen szemszögből beszéltetek a társasjátékokról?

– Az egyik nagyon izgalmas téma az az analóg jelenlét volt, ami a Covid alatt különösen hangsúlyossá vált. Csodálatos volt, hogy amikor 2020 márciusában a pandémia miatt lezárták az országot, karácsonyt megszégyenítő érdeklődés támadt a társasjátékok iránt.

Azt gondolom, hogy a digitális téren kívüli, személyes, hús-vér találkozások iránti vágy, a vágyakozásunk a kapcsolódásra ebben mutatkozott meg talán az egyik legjobban: játszani szerettünk volna, hasznos és szórakozással teli időt tölteni együtt. Ennek az egyik legfajsúlyosabb megnyilvánulása a társasjáték.

– Nem akarom lelőni az egész podcastot, de azért még egy érdekes témára rákérdeznék belőle: a társasjátékok veszélyes oldalára. Milyen veszélyei lehetnek egy társasjátéknak?

– Gondolom, nem kell bemutatnom az olvasóknak azt a szituációt, amikor karácsonykor leül a család társasozni, és hamarosan finoman szólva sem „karácsonyi” hangulat alakul ki. Ilyenkor általában az történik, hogy nem az alkalomhoz illő játékot választottunk, és a feszültség veszekedésbe torkollik.

Számomra például a már említett Ki nevet a végén? minden, csak nem családi játék. Mi a játékos alapélménye? Az, hogy „haladnék én, próbálnék nyerni, végre elindulhatok, erre jössz Te, rám lépsz és visszaküldesz a starthoz…”. Boldog karácsonyt!

Ugyanilyen probléma, amikor a monopóliumra törekvő, többieket kiszorító játékra ráírják, hogy családi. Az minden, csak nem családi, ami nem baj, csak ne árulják így. Tehát az elsődleges probléma szerintem az, hogy bár sokakban megvan a vágy a játékra, még nem ismerik a modern társasjátékokat, ezért a régi negatív élményeik hatására inkább neki sem állnak a közös társasozásnak. Mi nap, mint nap dolgozunk azért a Mit Játsszunk? vlogon, hogy ez változzon, és minél több szuper játékot mutathassunk be az embereknek.

Szoktam viccesen mondani, hogy „mutasd meg a játékpolcodat, megmondom, ki vagy”, de persze ez nem ilyen fekete vagy fehér, sokfélék vagyunk, sokféle játékot szeretünk. Nem lesz mindenkinek minden társasjáték jó élmény, ezért is fontos mindenfélét kipróbálni, videókat nézni, informálódni mielőtt választunk.Mi pont tegnap játszottunk Rékával, a feleségemmel egy ügyességi, konfrontatív játékkal, ami Őt nagyon felidegesítette, utána elbeszélgettünk arról, hogy miért, mi volt az az emlék, amit felhozott.

Végignyomkodnak, és lehet, hogy találnak egy görcsöt. Olykor egy játékos élmény felszínre hozhat valami fájdalmas emléket is, mint a kiesés vagy a legyőzöttség érzése... A játék története szerint kiestél, „meghaltál”, „nélküled megy tovább a játék”, ami még egy rövid játék esetén is erős üzenet lehet. Fontos, hogy beszéljünk ezekről, és engedjük meg magunknak a játék önismereti és társismereti élményét is, mert a szórakoztatás, tanítás és relaxálás mellett ez is egy hasznos dolog lehet az életünkben.

Jelenleg 300 covid-fertőzöttet kórházban ápolnak, 43-an vannak lélegeztetőgépen - áll a koronavírusos esetek hivatalos, legfrissebb jelentésében.

A Szeretlek Magyarországnak egy dunántúli és egy főváros környéki rendelőből, illetve Gyöngyösről nyilatkoztak a gyanús betegekről. Mindhárom helyen azt mondták, hogy covidhoz hasonló tünetekkel jelentkeznek a páciensek, de a PCR-tesztek nagyrészt negatívak.

Volt, aki szerint a deltát esetleg nem mutatja a PCR, a tesztet is módosítani kellene a mutációkhoz, de Rusvai Miklós virológus azt mondja, nem lehet ilyen gond, inkább csak nyári nátha és allergia lehet most több.

A covidos esetek emelkedésével a rendelőkben szeretnék, ha óvatosabbak lennének a betegek.

- mondja a dunántúli orvos, aki szerint csak telefonos egyeztetés után mehetnének a betegek a rendelőbe.

Ő mindenkit hazaküld, aki nem egyeztetett és covid-gyanús. Szerinte sokan nem értik, hogy értük van ez a szabály.

„Mi napi két-három tesztet végzünk, de az elmúlt 3 hétben csak három covidost találtunk. Mindannyian külföldről jöttek, ők letöltötték a karantént.”

A háziorvos elmondta, hogy az időpontkéréses rendszer miatt általában 2 beteg van a váróban, de hiába van elég helyük, gyakran egymás mellé ülnek és lehúzott maszkkal beszélgetnek.

„Belefáradok az állandó küzdelembe az ilyen emberekkel. Nem értik, hogy őket védem, amikor rájuk szólok, hogy maszkot fel, kiküldöm és visszahívom máskorra, ha köhög, ha nincs időpontja. Néha azt gondolom, fel kéne adni az egészet, jöjjenek, ahogy akarnak, rábízni mindent az oltásra, az oltatlanok vessenek magukra!”

A gyöngyösi háziorvos sem enged be mindenkit.

„Nálam ablakrendelés van, csak azt engedem be, akit meg kell vizsgálni.

Ő azzal küzd, hogy még a rendelő előtt is köpködött kint valaki, akit tesztelésre küldtek. Egy bácsi lázasan, köhögve ment, hogy fáj a szíve, de még maszkot sem vitt.

„Ráadtam egy maszkot, megvizsgáltam, de ha ez tömegessé válik,

„Szerencsére elindultak újra a mintavételi pontok, így nem a mentősöknek kell rohanniuk tesztet csinálni, hanem elmehet a beteg, ha beküldjük a telefonos egyeztetés alapján.”

Ő örülne, ha újra elrendelnék a maszkhasználatot a boltokban, tömegközlekedési eszközökön is.

Egy főváros közeli rendelő asszisztense még mindig a leterheltségre panaszkodik.

„Napi három órával nőtt a munkaidőnk. Ingyen csináljuk, másfél éve. Mi nem home office-ban dolgozunk. Majdnem minden kolléga covidos lett. Sokan ránk mérgesek, mert ha mi is elmegyünk, ellátatlan lesz egy-egy körzet” – magyarázza, mivel küzdenek.

Naponta körülbelül száz oltást kell beadniuk, négyféle vakcináról egyeztetnek, hogy ki-mikor mehet, ezen kívül van napi legalább 80 beteg, egyre több COVID-gyanús, beutalókat, recepteket, táppénzt, közgyógyászati javaslatot, igazolást, gyógyszer támogatást intéznek.

„És ott van a sok fekvő betegünk, akikhez mi járunk. Dolgozunk a kórház helyett is, a bezárt szakrendelők helyett is. Ez három munkahely. Legalább az oltást vennék át tőlünk. Ez azért is lenne jobb, mert egyre több a Covid-gyanús, akik megfertőzhetik a harmadik oltásért jövőket.”

- mondja az asszisztens.

Szerinte ez a helyzet nagyon mérgezi a beteg-háziorvos kapcsolatot, mindenki türelmetlen, rohamtempóban dolgoznak a rendelőben, nehéz őket telefonon elérni, és az emelkedő covid-gyanúsak mellé jön jövő hónaptól az influenza elleni oltás is.

– mondja kimerülten az asszisztens.

Elkezdődött az ellenzéki előválasztás. Azaz elkezdődött volna, de tíz órára összeomlott a rendszer. Az ellenzék szerint túlterheléses támadás érte a szervereket.

“...nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett” - írja az egyesült ellenzék közleménye. És ami a legdurvább: meg sem lepődik már ezen senki.

Történetesen én reggel kilenc után nem sokkal leszavaztam online. Mint kés a vajban, úgy zajlott a procedúra, a link birtokában kevesebb, mint fél perc alatt már készen is voltam. Semmi jel nem mutatott arra, hogy a rendszer alkalmatlan lenne feladatára.

Valóban elképzelhető, hogy Orbánék beavatkozzanak az előválasztásba? Ilyen durva módon? Jó ez nekik? Egyszerű, józan ésszel az első válasz az, hogy: nem, dehogy.

Mindenki rögtön rájuk gyanakodna egy ilyen támadás kapcsán, mert ugyan, ki másnak lenne érdeke ellehetetleníteni az ellenzéki előválasztást, ha nem a kormánynak? Az egy-egy szembenállás komoly esélyeket ad az ellenzéknek és ezek az esélyek annál megalapozottabbak, minél jobban mozgósít. Ha így nézzük, persze, zavarjuk jól meg, vegyük el a kedvét az ebadta ellenzéki polgárnak az egész vircsafttól!

Két eshetőség van, mindkettőnek, sőt a kettő kombinációjának is komoly esélye van. Az első az, hogy nincs itt már semmi józanság. Erre több jel mutat: az utóbbi időben a kormányzás már semmi másból nem áll, csak gátlástalan lenyúlások sorozatából, friss hír, hogy rémültükben most faragják törvénybe, hogy az alapítványokba áttolt egyetemek melyik évben mennyi állami juttatást kell kapjanak. Más stiklikről szó ne essék. Szóval, ahol már elmentek otthonról, ott nincs józan mérlegelés, menekülés van, szűkölés, pánik. S hát lássuk be, nem ez az első teljesen irracionális lépés a kormánytól.

A második cinikusabb: nyugodtan megtehetjük, gondolják, hiszen a nyilvánosság nagy részét úgyis blokkolni tudjuk, nem jut el ez a hír sem a bázishoz, éppen annyi embert lehet megfosztani az információktól, amennyi kell, hogy meglegyen legalább az egyszerű többség.

És ebben sajnos van igazság: ma fellapoztam a 118 milliárd adóforintunkból működtetett állami média hírportálját, a hirado.hu oldalt. A skandalum délelőtt történt, de estig egy sornyi hír sem jelentt meg. Sem az előválasztásról, sem a rendszerek összeomlásáról. És ez beszédes.

És igen, ez a kérdés. Bizonyíték természetesen nincsen. Ha lesz is, sokára. De a történettudomány művelőitől tudjuk, hogy sok esetben, bizonyosság híján a legvalószínűbb megoldáshoz így lehet eljutni, hogy feltesszük az egyszerű kérdést: cui prodest? Kinek áll érdekében?

Az persze lehet, hogy ha egyszer ki is derül, honnan érték a támadások a szervereket, más, baráti országok irányából azonosítják a támadást. Kiszervezték. Ezt is.

Egykori virágboltból lett hivatalos, mentőszolgálati Covid-tesztpont Esztergomban, a Kossuth utcában. Az aprócska üzlet ajtaja körül még kint van a bolt neve, és nagybetűkkel az is, hogy nyitva. Az ablakon meg egy megfakult A4-es papír, miszerint itt nem azt várják, aki csokrot szeretne, hanem azt, aki bizonyosságot, hogy megkapta-e a koronavírust.

Schiller-Kertész Tamás azt mondja, már másodszor jár itt. Amikor először jött, akkor csak a belépésre emlékezett, kifelé már nem tudja, mi történt, egészen addig, amíg fel nem ébredt a kórházban.

„Nagyon küzdöttek értem. Igazán kedves emberek ápoltak. Magam sem tudom kik, csak a szemüket láttam a beöltözött egészségügyieknek. Hálás vagyok nekik” - mondja.

Decemberben kapta el a koronavírust, februárban még csak járókerettel tudott járni. Aztán nekivágott az Esztergom melleti hegynek, a napi sétákkal visszatornázta magát majdnem a régi formába. Két oltást is kapott, viszont post-Coviddal azóta is küzd.

"A tüdő hirtelen megterhelését nem bírom. A fibrózis nem gyógyítható."

A múlt héten még csak három napja dolgozott, amikor allergiás tünetek jelentkeztek nála. Orrdugulás, tüsszögés, könnyezés, aztán lázas lett. Úgy hallotta, hogy ez a delta variánst jelezheti. Felhívta a háziorvosát.

„Először csak a nővérnek mondtam el, mi a baj. Mire újra hívtam, már regisztrált az orvos tesztre, gyógyszert is felírt. Ő mindent tud rólam, a betegségeimről, mindig szakszerűen áll a rendelkezésemre. Azt mondta, maradjak otthon, értesít majd a mentő, mikor lesz mintavétel. Péntek este hívott az OMSZ, hogy nem jönnek, hanem menjek a tesztpontra hétfőn.”

Lefotózta, hogy heten álltak épp az utcán, egy férfi az épület aljához vackolt be. Megkérdezte lefotózhatja-e. A válasz az volt, persze és küldje el mindenhova, „hadd lássa mindenki, milyen gyalázat ez.”

Odabentről egyetlen széket tudtak kiadni a kint várakozóknak, de az egy másik embernek jutott.

A lepusztult, üres virágboltban egyetlen férfi dolgozott egy íróasztalnál. Ő végezte a teszteket és az adminisztrációt is. Egy ember tesztelése 5-10 perc lehet Tamás szerint. Egy nap 50 tesztet csinált.

Zúgolódnak, mert sokat kell várni. A Covid-gyanús emberek alapvetően maszkban vannak, de Tamás szerint a hosszú várakozás miatt előkerülnek a cigik is, és ilyenkor lekerül a maszk. Egy forgalmas utcán állnak, ahol megvan a veszély, hogy az arra járókat is megfertőzik. Akik elfáradnak, nem tehetnek mást, a földre ülnek. A mentős bentről kiabálja ki a nevet, de a sorban állók gyakran nem hallják az autóktól, épp kit szólítanak. Viszont ha gyerekkel jön valaki, azonnal előre veszik.

„Ez természetes, én is így csinálnám. Csak ha csúszás van az előre kapott időponthoz képest, akkor is kiszólhatnának, hogy menjen haza pár ember és jöjjön vissza egy óra múlva.”

Tamás azt mondja, kézmosást, kesztyűcserét sem látott. Persze lehet, hogy ez akkor történt, amikor nem ő volt bent, mégis fél, nehogy gond legyen a higiéniával.

- összegzi tapasztalatait.

Sem a tesztelésre beutaló háziorvost, sem a teszteket végző mentőst nem hibáztatja, de úgy látja, valaki nem gondolta végig a következményeit annak, ha ilyen körülmények közt létesítenek tesztpontot.

Megkerestük az ügyben az Országos Mentőszolgálatot is. Azt írták, az elmúlt napokban jelentősen megemelkedett a háziorvosok által leadott mintavételi megrendelések száma. Bárki megvárhatja otthon a mentős mintavételt vagy előre egyeztetett időpontban felkereshet egy mintavételi pontot.

Szerintük a mintavétel Esztergomban is a szakmai protokollnak, eljárásrendnek megfelelően történik. A tevékenységhez az önkormányzat biztosította számukra a helyiséget. Hozzátették,

Azt ígérték, ezután is igyekeznek a mintavételt a lehető leggyorsabban (lehetőleg 48 órán belül) megszervezni és elvégezni, de fontos tudni, hogy a járványügyi mintavétel nem sürgősségi beavatkozás, hiszen a beteg ellátása és gyógyítása a panaszok, a tünetek, az aktuális egészségi állapot alapján megtörténik.

„Az Országos Mentőszolgálat mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy az érintettek a mintavétel során a lehető legkevesebb kellemetlenséget szenvedjék el, ehhez az állampolgárok részéről is lehetőség szerinti türelmet, és együttműködést kérünk.”

Végül arról írtak, hogy a mintavételi tevékenységet továbbra is az alaptevékenységen felül, attól elválasztva, önálló logisztikával és a rendelkezésre álló többletkapacitással végzik, és a kapacitást folyamatosan erősítik.

Anyjával és nővérével együtt sikerült elmenekülnie az országból egy afgán aktivistának, aki a Mirrornak beszélt arról, hogy nagyon kevésen múlt, hogy élve be tudtak jutni a kabuli repülőtérre.

A női jovédő Zahra Nazarit elmondása szerint percekkel azelőtt húzta ki egy szennyvízzel teli csatornából egy amerikai katona, hogy az öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. A merényletben több mint száz afgán civil és amerikai katona vesztette életét.

A kabuli repülőtér előtt Zahra és családja szemtanúi voltak agyontaposott embereknek, kiszáradás miatt haldokló nőknek és gyerekeknek, valamint a tálib katonák által elkövetett atrocitásoknak.

A 20 éves nő élete legszörnyűbb élményeként emlékszik vissza a történtekre. "Csak a csodának köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Meg kellett volna halnunk a többi emberrel együtt a repülőtéren" - mondta.

- emlékezett vissza.

Zahra és családja az Egyesült Államokban kezdhet új életet. Afgaisztánban egy Kabultól 160 kilométerre fekvő városban éltek, gyermekkorában négy nagybátyját és féltestvérét is elvesztette egy tálib merényletben.

A városban édesanyja volt az első nő, aki boltot nyitott, ahol kézműves termékeket, szőnyegeket és ruhákat árult. Zahra még iskolás korában átvette az üzlet vezetését, miután anyja másik vállalkozásba kezdett. Húga, Fatima Afganisztán első profi női síelője lett.

A Mirror közbenjárásával sikerült amerikai útlevelet szerezniük, ezt követően indultak el a reptérre. "Minden kapun megpróbáltunk bejutni a repülőtérre, de nem tudtunk, éjszakákon és napokon át próbálkoztunk" - emlékezett vissza Zahra.

Végül egy szennyvízzel teli csatornán keresztül tudtak eljutni az egyik kapuig. "Férfiak eltaposták az anyámat, akit alig tudtunk megmenteni. Más nők, gyerekek meghaltak, szét volt zúzódva a testük. Órákat töltöttünk el az iszapban" - mondta.

Végül egy amerikai katona húzta ki őket a csatornából. Harminc perccel később, amikor Zahra és a családja a repülőgép felé sétáltak, a bomba felrobbant, pontosan ott, ahol korábban ők is várakoztak.

A család jelenleg egy amerikai menekülttáborban várja a menedékkérelmük elbírálását. Zahra izgatott, hogy megmenekült, de közben gondolatai az Afganisztánban, a tálibok uralma alatt rekedtek körül járnak, aggódik értük, a hozzá hasonló aktivistákért, nőkért, akikre most nehéz időszak vár.