KÉK HÍREK
A Rovatból

45 évre ítélték az apát, aki 7 éven át erőszakolta lányát, ezzel 2500 részre szakítva a személyiségét

A most 49 éves Jeni Haynes egész gyermekkora rettegésben telt. Tíz évig küzdött azért, hogy apja megbűnhődjön borzalmas tetteiért. Felkavaró történet.


Tíz év után került pont Ausztrália legsúlyosabb gyermekbántalmazási ügye (ezt nem mi állítjuk, hanem az ausztrál rendőrség): elítélték azt a férfit, aki 7 éven át folyamatosan megerőszakolta és kínozta a lányát, aki ezzel olyan traumát szenvedett, hogy összesen 2500 részre szakadt a személyisége. A borzalmas családi erőszakot a BBC foglalta össze, amit a 444.hu szemlézett.

Jeni Haynes családja 1974-ben költözött a London környéki Bexleyheath-ből Ausztráliába. A lány életét 4 évesen elkezdte megkeseríteni az édesapja, aki már ilyen kicsi korában zaklatta. Amikor már Sydneyben éltek, az erőzak már szinte mindennapos volt.

"Apám előre megtervezte, hogy bántani fog. Szándékosan tette, és minden percét élvezte. Hallotta, hogy könyörgök neki, hogy hagyja abba, hallotta, hogy sírok, látta rajtam a fájdalmat és a rettegést, amit ő váltott ki belőlem, és a vért is, amit az erőszakkal okozott. Másnap pedig újra megtette ugyanezt"

- idézte fel Jeni egy tanúvallomásában még májusban.

Az apa sikeresen elhitette a lányával, hogy olvasni tudja a gondolatait, és azzal fenyegette őt, hogy ha csak gondolni merészel azokra a dolgokra, amiket vele tesz, megöli az anyját és a testvéreit.

"Apám teljesen uralta a belső világomat. A saját fejemben nem érezhettem magam biztonságban. Már azon se tudtam gondolkodni, mi történik velem, nem tudtam következtetéseket se levonni belőle”

- mondta a most 49 éves nő a BBC-nek.

Richard Haynes a lehető legjobban próbálta korlátozni Jeni szociális életét. A lány megtanulta, hogy csendben kell lennie és meg kell húznia magát, mert ha feltűnést kelt, apja megbüntetni. Ilyen eset volt például az, amikor az úszóedzője elmondta a férfinak, hogy Jeni tehetséges úszó és bátorítani kellene.

A lány sérülései, amelyeket apja okozott neki a szexuális erőszak és a bántalmazások során, maradandókká váltak. Szeme, állkapcsa, a belei és más szervei visszafordíthatatlan károsodásokat szenvedtek. A belső lelkivilága is teljesen felborult: személyisége meghasadt, mára már összesen 2500 különböző személyiség lakozik benne.

A többszörös személyiségzavar azért jött elő nála, mert képtelen volt elviselni az éveken át tartó szenvedést. Ez a betegség jellemzően gyerekkorban alakul ki, amikor a gyermek nem érzi magát biztonságban, ezért "egy másik énjébe menekül", amely képes ezt kezelni.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Nagydorogon: két hetes kisfiát gyászolja a kétségbeesett apa – az anyát gyanúsítják
Sírással küszködve nyilatkozott a gyászoló apa, akinek két hetes kisfiát holtan találták meg a kukoricásnál. A rendőrség az édesanyát hallgatta ki az ügyben.


Baráth Attila két hete még a legboldogabb napjait élte Nagydorogon, amikor megszületett kisfia, Attila. Augusztus 20-án azonban tragédia történt: a rendőrség tájékoztatása szerint a mindössze kéthetes babát holtan találták meg a falu határában, egy kukoricás szélén. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani, és kiderült, hogy a csecsemő idegenkezűség miatt vesztette életét. A halál pontos okát a boncolás tisztázza majd.

Aznap délelőtt

az édesanya, Viktória sétáltatta a kisfiút a falu főutcáján. Elmondása szerint egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóval elhajtott.

A bejelentés után azonnal keresni kezdték a gyermeket és az autót, de senki nem látott semmit, írta a Blikk.

A településen azonban akadtak szemtanúk, akik észrevették a nőt. Úgy látták, lehajtott fejjel tolta a babakocsit a falu széléhez, nem köszönt, zavartnak tűnt. Fél órával később ismét látták, akkor már visszafelé tolta a kocsit, és szerintük a baba nem volt benne.

A keresés hat órán át tartott, a kisfiút végül a Vécsey utca végén, a kukoricás szélén találták meg. A mentők már nem tudtak segíteni rajta.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk információi szerint

a hatóságok az anyát gyanúsítják, de hivatalos részleteket nem közöltek.

A családtagok viszont hisznek neki. „Hiszek a lányomnak, Attila a második kisfia, nagyon várták a gyermeket” – mondta a nagymama, Olga. Az apa is kiállt párja mellett: „Én is hiszek a páromnak, nem volt semmi baja, nem volt fáradt, zavart, depressziós.”

Baráth Attila arról is beszélt, hogy párja korábbi kapcsolatából született fiának apja nehezen fogadta el a bírósági döntést, amely szerint a gyermek az anyánál maradhatott. A férfi szerint többször is kijelentette, hogy hasonló fájdalmat fog okozni nekik. „Ha kiderül, hogy emiatt halt meg a kisfiam, nem állok jót magamért, kegyetlen bosszút fogok állni!” – mondta Attila.

A gyászoló apa úgy érzi, a hatóságok nem hisznek nekik.

„Attól félek, nem hisznek a páromnak, pedig én a kezem is tűzbe tenném érte, annyira biztos vagyok abban, hogy elrabolták tőle a babánkat majd megölték”

– mondta. Hozzátette: „Nem hisznek nekünk, már most meg vagyunk bélyegezve, én már nem is akarok itt élni. A gyászom csak az enyhíthetné, ha a párommal együtt, kézen fogva, felemelt fejjel távozhatnánk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET: