HÍREK
A Rovatból

30 milliót akart kizsarolni tőle Vogel Evelin, majd 11 órányi hangfelvételt adott át Kubatov Gábornak – állítja Magyar Péter

A Tisza Párt elnökének Facebook-posztjából egy merőben más történet rajzolódik ki, mint amit volt párja mondott el korábban az Indexnek.


Szerda délelőtt már reagált is Magyar Péter arra a reggel megjelent interjúra, amit volt párja, Vogel Evelin adott az Indexnek. Ebben az exbarátnő többek között arról beszélt: „Ő [Magyar Péter] alapvetően nem bátor ember, ő az az ember, aki feltett mindent egy lapra. Neki nem volt elképzelése, meggyőződése, ő nem akart változást az országban.” Az interjúban alapvetően hirtelen haragú, agresszív embernek írta le a Tisza Párt elnökét, aki vele is félelmet keltően viselkedett.

Magyar Péter délelőtt Facebook-posztjából egy másik történet bontakozik ki. E szerint a házassági ajánlatra Vogel valóban nemet mondott, majd eltűnt a későbbi pártelnök életéből, de Magyar állítása szerint exe kereste fel ismét a kegyelmi ügy nyomán adott partizános interjúja után, „azzal hogy mégis szeretne velem újra összejönni.” „Hittem neki” – teszi hozzá a politikus, aki azt is megemlíti, hogy „2023 áprilisa óta támogattam őt anyagilag”.

Majd írását így folytatja: „A tavaszi turbulens időszakban komoly nyomás nehezedett rám, szerettem volna, ha van valaki mellettem, akiben bízhatok, aki támogat. Tudta hogy milyen terhelés alatt vagyok, de amikor valóban szükségem lett volna rá, nem volt mellettem.”

„Ebben az időszakban is én tartottam el, én fizettem a lakását. Ekkor kezdett világossá válni számomra, hogy Evelin nem velem akar lenni, hanem csak lehetőséget látott bennem.”

„Ahogy mondta, soha nem volt ilyen közel a “first lady” pozícióhoz. Mikor szakítottunk, akkor vált teljesen nyilvánvalóvá számunkra, hogy mi motiválta igazából a velem való kapcsolatában.”

Magyar Péter súlyos állításokat is tesz posztjában.

„A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a TISZA Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nem csak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget”

– írja. „Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével Kubatov Gáborral és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az indexen megjelent hazug propaganda interjút” – teszi hozzá.

A Tisza Párt elnöke azt is állítja, kapcsolatuknak nem úgy lett vége, ahogy az interjúban Vogel beszélt róla, „hanem a fenyegetései miatt”. „Rájöttünk arra, hogy Evelin hang- és képfelvételeket készített a velem és a párt vezetőivel folytatott beszélgetéseiről és vitáiról. A Fidesszel kötött piszkos megállapodásának részét képezi a hang- és képfelvételek átadása is” írja Magyar Péter, ami a felvételek esetleges kiszivárgását is előrevetíti.

Állítása szerint amikor Radnai Márk alelnökkel szembesítették Vogel Evelint, hogy tudomásuk van a hangfelvételekről, „ő meglepődött, de semmit nem tagadott”.

„Evelint a történtek és a fenyegetései ellenére az utolsó pillanatig meg akartuk óvni a büntetőjogi és politikai következményektől. Megkértük, hogy próbáljon kifarolni a Fidesz vezetésével megkötött megállapodásból, de ő láthatóan másképp döntött” – írja Magyar Péter.

„Ebben a helyzetben nem tehetek mást, mint hogy feljelentést teszek zsarolás bűntette miatt az illetékes hatóságnál.”

„Milyen érdekes, hogy valakinek eszébe jut annak a propagandának interjút adni, amely tavasszal egy hónapon keresztül gyalázta a saját édesanyját…” – teszi hozzá a politikus.

„Innen is üzenjük Rogán Antalnak, Kubatov Gábornak és a gazdájuknak, Orbán Viktornak, hogy nem ijedünk meg a stázi módszerektől sem és bármit is tesznek, bármilyen maffia módszerhez nyúlnak is, mi akkor is lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat és magyar emberek millióival közösen építünk egy békés, igazságos és élhető Magyarországot” – üzeni Magyar Péter. Posztját pedig személyesebb hangvételben fejezi be:

„Nagyon szerettem Evelint. Óriási csalódás amit tett. De ami nem öl meg, az megerősít.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter Sulyokról: Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere abban bízik, hogy a köztársasági elnök legkésőbb a választások után önként távozik a posztjáról.


„Ha volt is valaki, aki eddig azt gondolta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökként valódi támasza lehet a magyar demokráciának, annak az augusztus 20-i beszéde után végképp ki kell ábrándulnia” – kezdte Facebook-bejegyzését Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere arról írt, hogy az államfő szerint Magyarország „keresztény értékekkel felvértezett szuverén, európai jogállam”, a „nagylelkű, szabad emberek otthona”.

„Szép szavak, csak épp fájdalmasan távol állnak a valóságtól.

Ahol a hatalom szűk kör kezében összpontosul, ahol a gazdaságot a dinasztia és a NER bitorolja, ahol a bíróságokat, médiát, intézményeket folyamatosan ellehetetlenítik, ott nem beszélhetünk jogállamiságról.

Nem is értem, hogy jogászként, volt alkotmánybíróként Sulyok hogy mer ilyen nyilvánvaló hazugságokat hangoztatni” – fogalmazott Márki-Zay, majd hozzátette: Sulyok beszéde példája volt a tökéletesre formálódott szervilizmusnak.

„Igaz,

nem is azért tette oda Orbán, a gazdája, hogy a nép köztársasági elnöke legyen, hanem azért, hogy a sajátja. Magyarországnak nem szép szavakra van szüksége, hanem valódi szabadságra, fékekre és ellensúlyokra, a jogállam biztosítékaira,

amelyek közül nyilvánvalóan egyiket sem várhatjuk el Sulyok Tamástól… Remélem, hogy legkésőbb a választások után önként távozik” – zárult a bejegyzés.

Márki-Zay egy másik csütörtöki posztjában reagált Sulyok Tamás megváltoztatott Facebook-bejegyzésére is. Mint arról már beszámoltunk, a köztársasági elnök törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából. Az ellenzéki politikus csak ennyit írt: Sulyok Tamás:o̵r̵o̵s̵z̵ rakétatámadás. Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából
A munkácsi támadásról szóló bejegyzésben először orosz rakétatámadás állt, de ezt később módosította a köztársasági elnök. Török Gábor szerint létezik a digitális analfabétizmus.


Ahogy már hírt adtuk róla, csütörtök hajnalban Munkácson, a magyar határtól mindössze 30 kilométerre egy elektronikai gyárat ért robotrepülőgép-találat. A helyszínen tűz ütött ki, amely reggelre is lángolt. A támadásban legalább 12 ember megsérült, közülük ötöt kórházban ápolnak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök reggel a Facebookon fejezte ki együttérzését a sérülteknek. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi lezárása mindannyiunk érdeke. „Bízom abban, hogy a háborúzó felek képesek ezt belátni, és a nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően hamarosan pontot tesznek ennek az embertelen és értelmetlen vérontásnak a végére” – írta.

A köztársasági elnök posztja azonban rövid időn belül módosult.

A Facebook-poszt előzményei szerint a 8:35-kor megjelent szövegben még az „orosz rakétatámadás” kifejezés szerepelt, ám a 9:33-kor frissített változatban már csak „rakétatámadás” olvasható.

A történtekre Török Gábor politikai elemző is reagált.

„Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet.

Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb” – fogalmazott.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ebből mi lesz? Amerikai tulajdonban lévő gyárat bombáztak le az oroszok Munkácson
Az ukrán külügyminiszter tájékoztatása szerint ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.


Ahogy már hírt adtunk róla, csütörtök hajnalban súlyos támadás érte Munkácsot, ahol hatalmas tűz ütött ki, mintegy 7000 négyzetméteren. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy zárják be az ablakokat, és lehetőség szerint maradjanak otthon.

A sürgősségi szolgálat reggel 7 óráig tíz embert szállított a Szent Márton kórházba, ketten maguk kerestek fel orvost. Az ukrán katasztrófavédelem szerint összesen 15 sérültről van szó. Minden érintett megkapta a szükséges ellátást, állapotuk stabil.

Az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha megerősítette, hogy az orosz erők egy amerikai tulajdonban lévő gyárat támadtak meg. A felvételek alapján a Flex elektronikai üzeme lehetett a célpont.

Szibiha így fogalmazott: „Egy teljesen polgári létesítményről van szó, amelynek semmi köze sincs a védelemhez vagy a hadsereghez. Ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.

Nincs ebben semmilyen katonai logika vagy szükségszerűség – puszta terror az emberek, a vállalkozások és a normális élet ellen országunkban.”

Az ukrán légvédelem közlése szerint csütörtökre virradóra Oroszország 614 célpont ellen indított légi csapást, amelyek közül 577-et sikerült megsemmisíteni. A támadások során 574 Sahíd típusú drónt indítottak, ezek közül több csaliként szolgált. Emellett kilőttek 4 darab H–47M2 Kinzsal aeroballisztikus rakétát Lipeck és Voronyezs megyéből, 2 darab Iszkander–M/KN–23 ballisztikus rakétát Voronyezs megyéből, 19 darab H–101 cirkálórakétát Szaratov megyéből, 14 darab Kalibr cirkálórakétát a Fekete-tengerről, valamint 1 azonosítatlan rakétát a megszállt Krímből.

(viia 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás báb köztársasági elnök mélységesen szégyellje magát!
A Tisza Párt elnöke reméli, hogy Szijjártó Péter, „mint a nemzettársaiért aggódó külügyminiszter", már bekérette Oroszország nagykövetét.


Magyar Péter is reagált Sulyok Tamás csütörtöki Facebook-poszt módosítására. Ahogy már megírtuk, a köztársasági elnök bejegyzésének közzététele után nem sokkal törölte az „orosz” szót abból a bejegyzésből, amiben együttérzését fejezte ki a munkácsi orosz rakétatámadás sérültjei felé.

„Sulyok Tamás báb köztársasági elnök pedig mélységesen szégyellje magát!” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter, aki szerint „mindig van lejjebb”. A Tisza Párt elnöke azt írta, „mélységes szomorúsággal” értesültek a hírről, és jobbulást kívánt a sérülteknek.

Magyar Péter reméli, hogy Szijjártó Péter, „mint a nemzettársaiért aggódó külügyminiszter, már bekérette »a más országok belügyeibe soha be nem avatkozó Oroszország« nagykövetét”.

Csütörtök hajnalban a magyar határtól mindössze 30 kilométerre fekvő Munkácson egy amerikai tulajdonú, többek között kávéfőzőket gyártó üzemet ért rakétatalálat. A telephelyen nagy tűz ütött ki, amely még reggel is bőven égett. A csapásban Volodimir Zelenszkij csütörtök délelőtti beszámolója szerint legalább 15-en megsérültek, több embert kórházban ápolnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: