HÍREK
A Rovatból

25 éves csúcson az infláció: 20 százalékra ugrott szeptemberben

Megtette a hatását a rezsicsökkentés eltörlése, elsősorban a háztartási energiaárak emelkedése miatt ugrott meg az infláció.


20,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak szeptemberben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közlése szerint.

A Portfolio elemzésében kiemeli, hogy a mostaninál magasabb adatra legutóbb 1996 októberében volt példa, vagyis

huszonhat éves csúcsra szökött az áremelkedés.

A gyorsan változó külső gazdasági hatásoktól megtisztított maginfláció 20,7 százalékra emelkedett. Az adat az elemzőknek nem okozott meglepetést: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már előzetesen közölte, hogy számításaik szerint valahol húsz százalék körül lehetett az infláció. A kérdés csak az volt, hogy kicsivel alatta vagy felette alakul majd.

Az új adatban már látszik a rezsicsökkentés kivezetése is, hiszen a KSH inflációs módszertanába most került be ezen költségek emelkedése.

A nagy ugrásért ezért elsősorban a háztartási energia felelős, amely egy hónap alatt majdnem 60 százalékkal, egy év alatt pedig több mint 62 százalékkal drágult.

Ezen belül a vezetékes gáz ára 121, az elektromos energiáé 28,9, a palackos gáz ára 45, a tűzifáé pedig 43,8 százalékkal növekedett.

Emellett az élelmiszerárak emelkedése fűtötte az inflációt: ebben a termékkörben a drágulás szeptemberben már meghaladta a 35 százalékot. Ezen belül például

a kenyér 76,2 százalékkal, a sajt 68 százalékkal, a tejtermékek, valamint a vaj és vajkrém pedig 66,3 százalékkal drágult egy év alatt.

Egy hónap alatt az iskolai étkezés 13,5, a tojás 9,8, a vaj és vajkrém 8,3, a kenyér és a tejtermékek pedig egyaránt 7,6 százalékkal kerülnek többe.

A Portfolio szerint bár az új inflációs adat nem okozott meglepetést, azonban további kihívás elé állíthatja a jegybankot, ami két hete jelentette be, hogy lezárja a másfél éve tartó kamatemelési ciklusát. Az MNB akkor kiemelte, hogy az infláció várhatóan tovább emelkedik még a következő hónapokban, azonban szerintük ennek okai már a monetáris politika hatáskörén kívül eső tényezők, mint a rezsiköltségek emelkedése, illetve az élelmiszerárak megugrása az aszály miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győrfi Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.


A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.

A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.

Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.

A portálhoz eljutott személyes történetek között

volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.

Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.

„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.

A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.

A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.

A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.

Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek

– jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rendkívüli ülést kezdeményezett Ruff Bálint: öt fontos javaslatról dönthet a parlament a nyári szünet előtt
A miniszter szerint több indítvány megtárgyalásának elhalasztása fontos jogalkotói célokat veszélyeztetne, és problémákat okozna a jogalkalmazásban. Ezért kezdeményezte, hogy június 16-án tárgyaljon a parlament többek közt az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályokról is.


Rendkívüli ülést hívna össze jövő keddre, június 16-ra Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a parlament még a nyári szünet előtt tárgyaljon több sürgős törvényjavaslatról. A Forsthoffer Ágnes házelnöknek címzett indítvány szerint a képviselőknek öt témáról kellene dönteniük.

A napirenden szerepelne a házszabályi rendelkezések módosítása, a pedagógusok teljesítményértékelésének megújítása, valamint a Szlovákiával közös, határon átnyúló szénhidrogén-szállító vezetékekről szóló megállapodás módosítása. Emellett a pénzügyi szektort érintő törvények jogharmonizációs célú átalakításáról és az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést biztosító jogszabályokról is tárgyalnának.

A miniszter az indoklásban kifejtette, miért nem várhatnak a döntések az őszi ülésszakig. „A rendkívüli ülés megtartása a felsorolt önálló indítványok tárgyalása miatt szükséges. Az önálló indítványok megtárgyalásának az őszi ülésszakra történő halasztása fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné, illetve a döntések végrehajtásának kitolódása számos problémát okozhat a jogalkalmazásban” – fogalmazott Ruff Bálint.

A sietség oka, hogy a javaslatok egy része szorosan kapcsolódik a befagyasztott uniós pénzek felszabadításához, amelyről a kormány nemrég kötött politikai megállapodást Brüsszelben.

Magyar Péter miniszterelnök a tárgyalások után történelmi eredménynek nevezte az egyezséget, és azt ígérte, minden centet hazahoznak.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter korábban már jelezte, hogy a kormány a nyáron erőltetett menetben tervezi elfogadni a szükséges jogszabályokat, és felkészítette az ellenzéket arra, hogy intenzív nyárra készüljenek.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk