SZEMPONT
A Rovatból

1554 óta egyetlen brit uralkodó testvérét sem tartóztatták le, az András elleni eljárás példátlan – mondja a szakértő

A volt herceg kormányzati titkokat adhatott ki Epsteinnek, a botrány Bukovszky Zoltán Ákos szerint a monarchia jövőjére is hatással lehet. A volt herceg egyértelműen a család fekete báránya, az ellene készülő akcióról még testvérét, a királyt sem értesítették előre.


12 órányi kihallgatás után szabadon engedték András volt yorki herceget, akit csütörtök reggel, épp a születésnapján tartóztatott le a rendőrség az Epstein-ógy miatt. Azzal gyanúsítják, hogy titkos komrányzati információkat adhatott át az amerikai szexuális ragadozónak. Andrást bátyja, III. Károly király már korábban megfosztotta címeitől a Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolata miatt, most egyszerű, bár mesésen vagyonos alattvalóként éli életét Sandringham kastélyában.

Bukovszky Zoltán Ákossal, a téma szakértőjével beszélgettünk a történtekről, és arról, mennyire rázhatja meg a botrány a monarchiát.

— Mennyire rendkívüli, ami Andrással történt?

— Ez a modern történelemben precedens nélküli. Az alkotmányos monarchia idején egyetlen uralkodó testvérét sem tartóztatták le. Erre csak egy távoli történelmi párhuzamot találunk 1554-ből, amikor a későbbi I. Erzsébetet tartóztatták le mostohatestvére, Mária királynő uralkodása alatt egy rövid időre. Ami most ehhez a letartóztatáshoz vezetett, az az Epstein-iratok januári nyilvánosságra hozatala volt, amikor az amerikai igazságügyi minisztérium körülbelül hárommillió dokumentumot hozott nyilvánosságra. Azok között szerepeltek olyan e-mailek, amelyekben András herceg kormányzati információkat, jelentéseket, terveket továbbított Jeffrey Epsteinnek. Ezekhez az információkhoz a kormány kereskedelmi és befektetési különmegbízottjaként jutott hozzá. Jogilag ebben a pozícióban nem számított közalkalmazottnak, de

a hivatali titoktartásról szóló törvény rá is vonatkozott. Ennek a megszegésével vádolják,

és emiatt tartóztatták le ma, brit idő szerint reggel 8 óra körül, a sandringhami királyi birtokon. Ennek nincs köze a fiatalkorúakkal kapcsolatos visszaélésekhez vagy emberkereskedelemhez, hanem a gyanú szerint kormányzati információk továbbítása volt András részéről Jeffrey Epsteinnek 2010–2011-ben.

— Pedig olyan hírek is terjengtek, hogy más ügyekben is sáros lehet.

— Régóta felmerült, hogy ki kellene vizsgálni, pontosan mi volt a szerepe azokban az ügyekben. Eddig ezzel kapcsolatban egy bírósági ügy volt, ami végül peren kívüli megegyezéssel zárult András (akkor még András herceg) és Virginia Giuffre között. Ebben a megegyezésben András nem ismerte el a bűnösségét, viszont egy közelebbről meg nem nevezett, de valószínűleg 10 millió fontos nagyságrendű összeget fizetett ki Virginia Giuffre-nak. Ez azonban egy ettől teljesen különálló ügy.

A BBC információi szerint emberkereskedelmi ügyekben több brit rendőri szerv is nyomoz András ellen,

de a mai letartóztatásnak nem ehhez volt köze.

— Az a fajta hivatali titoksértés, amit elkövetett, valóban ennyire súlyos, hogy letartóztassák?

— Valószínűleg azért került sor a letartóztatásra, hogy ezzel egy időben házkutatást hajthassanak végre. Ezt már meg is kezdték reggel a Royal Lodge-ban, ami az előző húsz évben András lakhelye volt, illetve Sandringhamben, ahová január végén átköltözött. Nyilván azt akarta elkerülni a rendőrség, hogy András bizonyítékokat semmisíthessen meg.

— Erről a bíróság döntött?

— A brit jogi részletszabályait én sem ismerem, viszont a BBC visszatérően a „letartóztatás” és az „előállítás” szavakat használja. A szabályok szerint ez 24 óráig tarthat, amit rendőrségi kérésre meg lehet hosszabbítani, de a jelen esetben elengedték a késő délutáni órákban. Az efféle fehérgalléros bűncselekmények esetén általában még a 24 óra letelte előtt szabadon szokták engedni a gyanúsítottat. Ráadásul mindez pont a 66. születésnapján történt.

— Érdekes, hogy erre a napra időzítették. Az egész akció arról szólt, hogy zavartalanul végrehajthassák a házkutatást?

— Igen, valószínűleg. Időközben az is kiderült, hogy a királyt sem értesítették előre a reggeli letartóztatásról, ő is csak akkor értesült róla, amikor ez megtörtént.

— A király szerint szabad folyást kell hagyni a hatóságok munkájának, és hangsúlyozta, hogy mindenben együttműködnek.

— Igen, és napközben az igazságügyi minisztert, David Lammy is ugyanebben a szellemben nyilatkozott: egy törvényes, elfogulatlan, korrekt hivatalos eljárásnak kell végbemennie. Annak ellenére, hogy ez rövid távon rettenetesen kellemetlen a királyi családnak, egyes szakértők úgy vélekednek, hogy ez hosszabb távon akár a monarchia megerősítéséhez is vezethet.

Erkölcsi tőkét képezhetnek abból, hogy szabad folyást engednek a törvényes eljárásnak,

nem próbálják enyhíteni, befolyásolni, és cselekedeteikkel azt demonstrálják, hogy a törvény mindenkire vonatkozik, még a király öccsére is.

— Milyen büntetés várhat Andrásra?

— Erről még nem tudok semmit. Valószínűleg az is befolyásolja majd, hogy milyen tartalmú és hány dokumentumot továbbított. Az is lehet, hogy az Epstein-aktákban megjelenő dokumentumok nem a teljes levelezést fedik le. Valószínűleg emiatt kellett házkutatást tartani két helyen is.

— Azt említette, hogy maga a letartóztatás példátlan, de mi a helyzet magával a botránnyal

— Sokan azt gondolják, hogy ez a legsúlyosabb botrány a királyi család körül a modern időkben. Mindenképpen Károly király uralkodásának a legsúlyosabb helyzete, de valószínűleg generációkra visszamenőleg sem volt ennyire súlyos, mérhető ügy. Arra, hogy egy brit hercegtől elvegyék a hercegi címét, legutóbb több mint egy évszázaddal ezelőtt, 1919-ben került sor. Akkor az kellett hozzá, hogy Viktória királynő egyik unokája Nagy-Britannia ellen, a német oldalon harcoljon a világháborúban.

— A király és a kormány nyilatkozatait ismerjük. Más politikai szereplők kommentálták az ügyet?

— Az ellenzéki politikusoktól nem hallottam még megnyilatkozást. A Republic nevű egyesület, amely a monarchia eltörléséért kampányol már jó ideje, aktív volt ebben az ügyben. Ők tettek rendőrségi feljelentést, és ők továbbították az Epstein-dokumentumokban fellelhető e-maileket. Nekik ez nyilván nagyon kapóra jön arra, hogy a monarchia fenntartása ellen érveljenek.

— Mennyire befolyásos ez a szervezet?

— Annyira nem jelentős. Januárban készült legutóbb egy közvélemény-kutatás a YouGov által a brit monarchiához való társadalmi hozzáállásról:

a britek közel 60%-a támogatja és meg akarja tartani a monarchiát.

Ebben a felmérésben az egyes családtagok népszerűségére is rákérdeztek, és az nem hozott meglepetést: továbbra is Vilmos és Katalin áll az élen, őket követi Károly király, és a lista legeslegvégén áll András herceg. Róla a brit közvélemény 3%-ának van jó véleménye, és 90%-ának rossz. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy e botrány miatt erős igény lenne a monarchia eltörlésére, de az, hogy a mai események milyen irányba fogják elvinni a közvélemény hangulatát, néhány hét vagy hónap múlva lesz tisztábban látható.

— Számított-e, hogy András hivatalosan már nem visel uralkodóházhoz kötődő méltóságot, tehát ő most már csupán Andrew Mountbatten-Windsor nevű alattvaló?

— Nem, ennek ehhez nem volt köze, ugyanis

semmilyen jogi immunitást nem biztosított neki a hercegi rang

és az „Ő királyi fensége” megszólítás, tehát akkor is ugyanúgy letartóztathatták volna. Az ügyet ez nem befolyásolja. Viszont mivel a király öccséről van szó, feltehetően a rendőrségnek kellően megalapozott és erős oka volt az előállításra.

— Akkor most annyit tudunk, hogy előállították, házkutatást tartottak, és valószínűleg hazamehet. Elrendelhetnek kényszerintézkedést, például nyomkövetőt, lakhelyelhagyási tilalmat?

— Igen, lehetséges, hogy ilyen intézkedéseket fognak elrendelni: vagy rendszeresen jelentkeznie kell a rendőrségen, vagy nem hagyhatja el a települést, ahol él. Hiszen aktív nyomozás van folyamatban ellene, így a rendőrségnek érdeke, hogy ne szökhessen meg. Korábban felmerült, hogy esetleg száműzetésbe vonulna Dubajba a kellemetlen ügyek elől, de ehhez most már nyilván túl késő. A királyi család pedig a saját túlélése érdekében sem kérhet számára semmilyen különleges eljárást, nem segítheti a szökésben. Ezzel a letartóztatással a történet túl van azon a ponton, hogy András kibújhasson alóla.

— András az életmódjával mindig is kirívó volt a királyi családban. Fekete báránynak számított?

— Az a benyomásom, hogy igen, ő volt a fekete bárány. Nagyon bulvárosan hangzik, de

az előkerült dokumentumok szexfüggőségre is utalnak.

Például egy thaiföldi látogatása során, amikor a királynőt képviselte a thaiföldi király gyémántjubileumán, néhány nap alatt állítólag 40 prostituáltat rendeltek a lakosztályába. Negyvenet, néhány nap alatt. Ezt, úgy tudom, több forrás is megerősítette: a bangkoki brit nagykövetségről, a thai királyi családból, és egy harmadik helyről is. Ehhez hasonló híreszteléseket vagy állításokat én a királyi család egyetlen másik jelenlegi tagjáról sem hallottam.

— A király öccseként András, bár herceg volt, de a leendő uralkodó árnyékában élt. Ez a fajta feleslegesség-érzés könnyen rávezeti az embert, hogy valamivel elüsse az idejét, amire ráadásul rengeteg pénze van. Ezek a példák erős muníciót adhatnak azoknak, akik a királyság ellen érvelnek.

— Valóban. Ráadásul elég látványos a párhuzam mondjuk Harry herceggel, aki szintén a leendő trónörökös öccseként érezhette magát feleslegesnek, egy talonban tartott embernek, akire jó eséllyel nem lesz szükség. De akár Margit hercegnővel is látható párhuzam: ő is, mennyivel frivolabb életvitelt folytatott, mint II. Erzsébet. Azt gondolom, ez nagy lelki megterhelés lehet annak, aki ilyen helyzetben találja magát: hogy neki csak az a „feladata”, hogy létezzen, és ne csináljon semmi botrányosat, de valószínűleg soha nem lesz rá igazán szükség.

— Úgy tűnik, az Epstein-ügy csak most kapcsol turbófokozatra az akták nyilvánosságra hozatalával. Egy friss hír, hogy Bill Gates lemondta a nyitóbeszédét egy mesterségesintelligencia-konferencián, mert az ő neve is gyakran szerepel a fájlokban, noha nem büntetőjogi kontextusban. De már az is sokat ront valaki renoméján, ha csak szerepel a neve.

— Igen, és ezek szerint olyan széles ismeretségi köre volt Jeffrey Epsteinnek, hogy egészen különböző országokban vannak következmények. Szlovákiában lemondott egy miniszterelnök-helyettes, Nagy-Britannia washingtoni nagykövetét visszahívták. Stephen Hawking, Bill Gates, Noam Chomsky, Bill Clinton, Donald Trump – annyi emberrel volt kapcsolatban Epstein, hogy szinte követhetetlennek tűnik. Január legutolsó napján hoztak nyilvánosságra nagyságrendileg hárommillió dokumentumot, és annak érdemi, minőségi feldolgozásához idő kell.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk