Valaha narancsligeteket álmodtak a Balaton köré
Megúsztuk a szovjet ámokfutást
Ha csak az okozott kár mértékét tekintjük, akkor Magyarország meglehetősen olcsón megúszta
Trofim Liszenko, a Szovjetunió képzettség nélküli agrártudósának ámokfutását, hiszen a Nagy Testvér esetében több millió ember éhhalálát írják a mezőgazdasági lázálmok számlájára.
A keszthelyi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben különböző talajvizsgálati módszerekkel állapítják meg, hogy hazánk melyik területének földje legalkalmasabb a citromfajták termesztésére. Szabad Hazánkért, 1953. február 1./Arcanum
Bár itthon sem a sűrűbben ültetés (az azonos fajták nem bántják egymást, így a szokásosnál kétszer-háromszor sűrűbben is lehet vetni), sem az előfagyasztás (a vetőmagokat jeges vízben áztatták, hogy hozzászokjanak a hideghez) nem terjedt el széles körben, azért a Balaton, a Fertő-tó és a Villány környéki narancs- és citromültetvények ötlete sem maradt el sokkal Liszenko leghíresebb rémálmaitól.
A magyar narancs ötlete
A szovjet rendszer unszolásának köszönhetően már 1948 tavaszán felröppent az ötlet, hogy a magyar emberek déligyümölcsszükségletét legalább részben itthon kellene megtermelni. Igaz ebben az időszakban még Békéscsaba környékén tervezték az ültetvények létrehozását és olasz, speciálisan termesztett palántákat szerettek volna használni. Az elv azonban már ekkor is Liszenkótól, és rajta keresztül Micsurintól (az elődje és szellemi vezére) származott:
a növények bírják a hideget, csak rá kell szoktatni őket! Ráadásul az így „betanított” délszaki zöldek ezt az új tudást az utódjaiknak is továbbadják.
Esti Budapest, 1952. december 18./Arcanum
A kísérletek vezetésével és a magyar, nagyüzemi déligyümölcstermelés megalapozásával Porpáczy Aladárt, a Fertődi Kísérleti Gazdaság vezető kutatóját bízták meg, aki neki is állt a kísérletezésnek. A kísérleti gazdaság mellett az ország több pontján is ültettek el magokat, így 1949 áprilisában például már Balatonföldváron is szárba szökkent a szabadföldi citrom. A hideghezszoktatás elve mellett a szovjetektől vettük át
az árkos ültetés ötletét is, ahol a növényeket egy lövészárokszerű, hosszúkás gödörrendszerben ásták el,
mely megóvta a hűvös szelektől és hideg időben – szénával kitömve – a téli fagyoktól is.
