Van, ami nem változik: Gigi Buffon 40 évesen is a világ egyik legjobb kapusa
1997-ben történt, hogy e sorok írója riportra érkezett a Budapesten vendégszereplő olasz U21-es válogatotthoz. A szövetségi kapitány, az egykori legendás söprögető, Cesare Maldini maga ajánlotta játékosai közül interjúra a bohókás, nyurga fiatalembert, akitől akkor már másfél éve hangos volt az olasz sportsajtó. 1995 novemberében még nem töltötte be 18. életévét, amikor a Milan ellen debütált a Parma kapujában az olasz első osztályban és „kivédte a világsztárok szemét”. Egy évvel később pedig már tagja volt az Európa-bajnokságot nyert U21-es csapatnak - néhány név a korabeli „azzurrinik” közül: Totti, Nesta, Cannavaro…
Gigi Buffon Budapesten kedvesen, szerényen, ám korához képest igen megfontoltan nyilatkozott, majd a fotós kedvéért sajátos ivótechnikát mutatott be egy ásványvizes palackkal. Egy leendő világbajnokkal szorítottam kezet és kaptam tőle autogrammot…
A carrarai születésű Gianluigi Buffon a családból hozta a sportszeretetet, hiszen apja, anyja válogatott szintű atléták voltak, nővérei röplabdáztak, egyik nagybátyja kosárlabdázott, nagyapjának testvére pedig nem volt más, mint Lorenzo Buffon, az 50-es évek kiváló Milan-kapusa.
Ennek ellenére Gigi nem hálóőrként kezdte, sőt, amikor 13 évesen a Parmához került, még középpályást játszott, és a serdülőcsapat kapusainak sérülése miatt került e kulcspozícióba. Előélete persze nem veszett kárba, hiszen rugótechnikája pályatársai átlaga fölé emelkedik, és mezőnyjátékosként „lát a pályán”.
Aztán ismét egy sérülés, a válogatott Luca Bucci kiesése miatt bekerül a kék-sárgák kapujába 17 évesen – Nevio Scala mester jobban bízott benne, mint a második számú kapusban - és ki sem került onnan, míg a hercegi város csapatában játszott. Közben 1997 októberében vb-selejtezőn mutatkozott be a nagyválogatottban, 1-1 lett az eredmény Moszkvában, amellyel az azzurrik biztosították részvételüket a franciaországi vb-n. A Parmával 1999-ben ért a csúcsra, amikor a kék-sárgák az olasz kupa, olasz szuperkupa mellett az UEFA-kupát is elhódították.
Várható volt, hogy az ifjú klasszis nem marad sokáig a még oly sikeres „kiscsapatban” sem: 2001-ben a francia világbajnok Thurammal együtt a Juventusba igazolt (Cannavaro 2004-ben követte őket) és a torinói gárda legnagyobb 21. századi szimbóluma lett.
Napjainkban százmillió eurós összegekért cserélnek csapatot a legmenőbbek és a klubhűség már-már kiveszőben lévő fogalom, ám Buffon egyike azon keveseknek, akik minden körülmények között kitartottak csapatuk mellett.
Amikor 2006-ban nemcsak hogy elvették a Juventustól az utolsó két bajnoki címet bundagyanú miatt, sőt a Zebrákat emiatt még a másodosztályba is száműzték, több sztárjátékos is elhagyta a csapatot. Buffon maradt: „A Juventus egy életre szóló választás” – mondta, és lett a csapat karizmatikus vezére, a 2010-es évek nagy sikersorozatának egyik fő kovácsa.
De közben volt 2003-ban egy Bajnokok Ligája-döntő a Milan ellen, amelynek a végén 11-es párbajt vívott a két olasz csapat. Buffon három büntetőt védett ki – csak az volt a pechje, hogy az Ördögök portása, Didá négy 11-est hárított… Három évvel később azonban a németországi világbajnokságon csak egy öngóllal, valamint büntetőből tudták bevenni a kapuját, és az emlékezetes franciák elleni fináléban a szerencse is mellé állt, mert Trézeguet kapufára lőtte a „szétlövésben” a második 11-est.
Nem kis meglepetésre mégsem ő, hanem Cannavaro kapta meg abban az évben az Aranylabdát… Igaz, kapusként minden létező díjat begyűjtött, sőt, 2016-ban még a Golden Foot díjat is megkapta, első kapusként.
Buffon akkor 28 éves volt, a legjobb kapuskor, azt mondják, csak ekkor kezdődik. Ő elért a csúcsra, de sikeréhsége nem múlt el, mint ahogyan a következő 11 évben senki nem kérdőjelezte meg helyét sem a Juvéban, sem pedig a válogatottban.
Miközben egyre tapasztaltabb lett és levetkőzte kezdeti „bohóckodásait”, és szenvedélyességgel párosuló higgadtsága biztonságot adott mindenkori csapatának – fogalommá váltak egy-egy védés utáni, nyugalomra intő kézmozdulatai, mosolyai, grimaszai – még a negyvenhez közeledve is lehet számítani bravúrjaira, mert bár egyesek szerint kezd kicsit lelassulni, helyezkedése és reflexei ma is káprázatosak.
Aligha vitatja bárki is meghatározó szerepét a Juventus sorozatban elnyert 6 bajnoki címében. Közben 2012-ben megint neki köszönhették az azzurrik, hogy bejutottak az EB-döntőjébe, ott azonban ő sem segíthetett 10 emberre fogyatkozott csapatán a szuperformában lévő spanyolok ellen.
Nem volt szerencséje a BL-ben sem: 2015-ben, majd 2017-ben is finálét játszhatott a Juve, de a Barcelona, illetve a Real Madrid akkor legyőzhetetlennek bizonyult. A legnagyobb traumát kétségkívül tavaly novemberben élte át, amikor az olasz válogatott a vb-pótselejtezőn kiesett a svédek ellen. Szinte néhány pillanat alatt az életerős férfiból megtört öregember lett. De ez csak a következő bajnoki és BL-meccsig tartott nála.
Gigi Buffon nemcsak tudásával vívott ki elismerést, hanem ízig-vérig sportemberi magatartásával is. A pályán árad belőle az ellenfelek tisztelete, a vesztest szinte mindig ő gyámolítja először a lefújás után, és nincs benne irigység a riválisokkal, trónkövetelőkkel szemben.
Barátságuk a spanyol Iker Casillasszal már legendásnak számít. Amikor először mérkőzött meg a nem érdemtelenül utódának kikiáltott Gianluigi Donnarummával, a Juve-győzelemmel végződött meccs után Buffon ment oda a 16 esztendős csodagyerekhez és megajándékozta a mezével. Azóta is figyelemmel kíséri, tanácsokkal látja el a hirtelen jött sikertől kissé megszédült „Gigiót”.
De ugyancsak emlékezetes, hogy amikor pótselejtező-kudarc után, mint csapatkapitány nyilatkozott, a csapat kollektív felelősségét taglalta, és egy rossz szava sem volt a mindenki által átkozott szövetségi kapitányra, Giampiero Venturára. És valamennyiük nevében bocsánatot kért azoktól a gyerekektől, akik őket tekintették példaképüknek. Közösségi oldalairól kiderül, hogy odafigyel a világ dolgaira, gyakran vesz részt segélyprogramokban, mostanában éppen az afrikai gyerekek alultápláltsága elleni közösségi gyűjtést propagálja.
Gigi Buffon 2017 nyarán bejelentette, hogy a következő lesz az utolsó szezonja, hacsak nem nyerik meg a Juvéval a BL-t, mert akkor illik ott lennie a címvédésnél. Aztán a vb-ről való kiesés után először a válogatottságról mondott le, majd közölte: májusban befejezi. Döntése azonban nem tekinthető még véglegesnek, hiszen ő nem az az ember, aki meghátrál, ha szükség van rá. Az sem kizárt, hogy a válogatottbeli szereplése sem áll meg 175-nél...
