KULT

Új klip: Megzenésített 117 éves Ady verssel szól a mai fiatalokhoz a ThisMustBeLove együttes

A vár fehér asszonya című örök szépségű költeményt dolgozták fel az Álmodok című dalban. A klip modern képi világa jó aláfestés a versben is megjelenő magányos, misztikus, álomszerű lelkiállapothoz.

Link másolása

„Adyt nagyon szeretem, az egyik kedvenc költőm” - meséli Mogyorósi Tímea az együttes énekese, aki maga írta a széles skálán mozgó énekdallamot.

„Mondhatjuk úgy, hogy a dal a szövegét tekintve goth stílusú, bár Adynak, amikor ezeket a sorokat írta, nyilván fogalma nem volt, hogy egyszer majd ebbe a zsánerbe passzol a verse. Az elhagyott, régi vár, az üres termek, kriptaillat, köd, lélekjárás, az elsuhanó, nyöszörgő árnyak, tipikus „gót” toposzok. Ehhez passzol az elszálló dallam, mintha egy álomban lennénk.”

A hangszerelésben is visszaköszön a dark wave: széles, puha szintetizátor- akkordok (ehhez a zenekar egy eredeti, 70-es évekből származó ELKA Symphony-t használt a felvételeknél); a visszhangos, torzított és effektezett gitárok; a lendületes, négynegyedes ritmus; mind a műfaj alapkellékei.

A dal szövegében Ady versének első és utolsó versszakát a refrén fogja össze, amiben egy kérdez -felelek keretében kifejezésre jut, hogy a szereplő egy álomszerű lelkiállapotban lebeg.

„…Hova mész? / Itt vagyok / Miért nem félsz? / Most nem tudok / Ébredj fel / Nem fogok / Miért jó ez? / Álmodok… “

Egy kocsiban utazik az éjszakai Budapest villódzó, káprázatos fényeiben. Az utazás elején és a végén egyedül vezeti a kocsit, ezzel is sejtetve, hogy a később a kocsiban lévő mosolygós lányokat és a zenekar tagjait csak a képzelete vetíti oda. „Egy álmodozó, aki nem igazán szeret a valóságban élni, a nehézségei elől inkább a képzeletbe menekül, és ha valaki ebből ki akarja zökkenteni, akkor is inkább a biztonságot nyújtó álomban marad, ami mindig szebb, mint a realitás. A történetben nem igazán lehet tudni, hogy ez a valóság, vagy csak álmodom” - mondja Timi.

„Verset megzenésíteni nagyon nehéz, a dalszöveg külön műfaj, egy jó vers nem viseli el az énekdallamot és a zenei kíséretet, külön maradnak, nagyon kevés a sikerült példa. Nekünk - szerintünk – sikerült, erre különösen büszkék vagyunk. Nem tudom, hány hallgató ismeri majd fel a dalban az eredeti költeményt, jó lenne azt hinni, hogy mindenki - de ha mégsem, és számunk miatt egy kicsit több emberhez jut el Ady Endre, már megérte” - vallja Lakatos Bence az együttes billentyűse.

A ThisMustBeLove első albuma 2022-ben jelent meg Engedj el címmel. Az Álmodok című szám és a hozzá készült videó garancia, hogy még sok izgalmas, értékes zenére számíthatunk az együttestől, amit az is bizonyít, hogy már javában készítik második nagylemezüket.

VIDEÓ: ThisMustBeLove - Álmodok


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: