SPORT

Tizenegyespárbajban nyert Anglia, bejutott a legjobb négy közé

A meccs 1-1-re végződött, majd a hosszabbítás sem hozott megoldást. Így a büntetőrúgások döntöttek.


A legutóbb ezüstérmes angol válogatott 1-1-es döntetlen és hosszabbítás után tizenegyesekkel 5-3-ra legyőzte Svájcot a németországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati negyeddöntőjében.

A vezetést Svájc szerezte meg az alacsony iramú és kevés izgalmat hozó mérkőzés 75. percében Breel Embolo góljával, de Anglia öt perccel később Bukayo Saka pontos lövésével egyenlített. A folytatásban és a ráadásban újabb gól már nem esett, így következett a tizenegyespárbaj, amelynek során egyedül Manuel Akanji, a svájciak védője hibázott, így az angolok jutottak tovább.

Gareth Southgate angol szövetségi kapitánynak ez volt a 100. mérkőzése a szigetországi válogatott edzőjeként.

Az angolok a jövő szerdai elődöntőben a 21 órakor kezdődő Hollandia-Törökország mérkőzés továbbjutójával találkoznak majd Dortmundban.

Eredmény, negyeddöntő: Anglia-Svájc 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) - 11-esekkel: 5-3. Gólszerzők: Saka (80.), illetve Embolo (75.)

II. félidő:

75. perc: a tizenhatoson belül, jobb oldalon helyezkedő Ndoye kapott remek labdát, középre passzolt, ahol Stones lábáról pattant Embolo elé a labda, a csatár pedig becsúszva talált be három méterről (0-1).

80. perc: Saka kapott labdát a jobb oldalon, befelé húzott, majd nagyjából 20 méterről remekül - a kapufa segítségével - lőtte ki a svájci kapu jobb alsó sarkát (1-1).

Az Eb-n már megszokott felállásában, de az eddigiekhez képest lendületesebben és kreatívabb játékkal kezdett az angol együttes, ugyanakkor a magyarokkal azonos csoportban szerepelt svájciaknak is voltak felvillanásaik, nem egyszer szép támadást is vezettek, de a befejezésbe rendre hiba csúszott. Így volt ez a másik oldalon is, igaz, a svájci védelemnek gyakrabban volt dolga, mint a szigetországiak hátsó alakzatának. A középpályán olykor kemény ütközések jellemezték a játékot és a felek már az első félidőben nagy küzdelmet folytattak minden egyes szabad labdáért. Svájc általában sokkal jobban megbecsülte azokat az időszakokat, amikor nála volt a labda, az angolok ritkán lassítottak a játékon, inkább megpróbáltak valamilyen módon veszélyt jelenteni Sommer kapujára. A szünetig aztán végül egyik csapatnak sem sikerült kaput eltaláló lövést produkálnia, így a pihenőre gól nélküli állásnál került sor.

Fordulás után annyiban változott a játék képe, hogy a felek még annyi kockázatot sem vállaltak fel, mint az első 45 percben. Húsz perc után nemhogy helyzetet, de kapura lövésből is csak egyet láthatott a közönség, amelynek nagy része már azt is hangorkánnal díjazta, amikor valamelyik együttesnek sikerült kiharcolnia egy szögletet. Nem egyszer fordult elő, hogy valóságos állófutball alakult ki, a labdát birtokló csapat - jellemzően Svájc - ugyanis mindenáron magánál akarta tartani a játékszert, ezért csak a bombabiztos passzokat erőltette. Negyedórával a lefújás előtt aztán addig passzolgatott az angol tizenhatos előterében Svájc, hogy végül a tétovázó védők és Pickford kapus közreműködésével is megszerezte a vezetést. Öt perc múlva azonban a cserékkel felfrissített angolok Saka remek egyéni megmozdulása és lövése után egyenlítettek, ezzel kiharcolták a hosszabbítást.

A ráadás első részében Rice-nak és Bellinghamnek is volt gólszerzési lehetősége, de Sommer mindkét alkalommal védett. A folytatásban inkább a svájciak veszélyeztettek, Pickfordnak kétszer nagyot kellett védenie, gól viszont már nem esett. A tizenegyesrúgások során minden angol játékos pontosan célzott, Akanji gyengén elvégzett tizenegyesét azonban Pickford védeni tudta.

Az angol válogatott az 1996-os torna óta először nyert 11-es párbajt Európa-bajnokságon - akkor a spanyolokat verte így a negyeddöntőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Ezt üzente Cristiano Ronaldo a magyarok elleni vb-selejtező után
A portugál csatár nem volt túl csalódott a hazai pályán elért döntetlen eredmény miatt.


Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.

Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).

Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo is magabiztosan üzent Instagram-oldalán a meccs után.

„Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz! Hajrá Portugália!”

– írt egy portugál zászlós emojival kiegészítve a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai Dominikot ünneplik, jó eséllyel életet menthetett a Liverpool bajnoki meccsén
A magyar válogatott csapatkapitánya azonnal jelezte a játékvezetőnek, amikor észrevette, hogy rosszul lett egy szurkoló a lelátón. A mérkőzés hét percig állt az eset miatt.


Bár a Liverpool 2-1-re kikapott a Crystal Palace otthonában, Szoboszlai Dominik teljesítményét így is elismerően említette az angol sajtó.

A magyar válogatott csapatkapitánya végigjátszotta a találkozót, és a mérkőzés során egy néző életének megmentésében is szerepet vállalt.

A Premier League-találkozó 14. percében Szoboszlai szabadrúgásra készült, amikor észrevette, hogy egy szurkoló rosszul lett a lelátón. A Crystal Palace védőjével, Daniel Munozzal együtt azonnal jelezték a játékvezetőnek, Chris Kavanaghnak, aki megállította a mérkőzést. A mentőszolgálat gyorsan a helyszínre érkezett, és

a két csapat orvosi személyzetének közreműködésével sikerült időben ellátni a rosszul lett szurkolót.

A játék hét percig szünetelt, a stadion közönsége tapssal reagált a játékosok figyelmességére.

A meccset a Crystal Palace nyerte meg, miután a hosszabbítás 97. percében szerzett találattal beállították a 2-1-es végeredményt.

Ez volt a Liverpool első veresége a bajnokság 2024/25-ös idényében.

Arne Slot, a Liverpool holland vezetőedzője a mérkőzést követően így nyilatkozott:

„Mindig fájó a ráadásban gólt kapni, de a cserék miatt indokolt volt ennyi pluszjátékperc. Két ellentétes félidőt láttunk, mert az első után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk, de a fordulást követően mi uraltuk a meccset.”

A Crystal Palace a találkozó során folyamatos nyomást gyakorolt a Liverpool kapujára. A vendégek kapusa, Alisson több bravúros védést is bemutatott, teljesítményét Szoboszlaiéval együtt a csapat legjobbjai között említette a brit sajtó. A 37. percben egy másik néző is rosszul lett, de akkor a játékvezető már nem szakította meg a játékot.

A hazai csapat ezzel a győzelemmel továbbra is veretlen maradt a Premier League-ben. Oliver Glasner vezetésével immár 18 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre – ez a leghosszabb aktív veretlenségi sorozat jelenleg Európában.

A másik magyar játékos, Kerkez Milos teljesítményét közepesre értékelték. Kiemelték, hogy a második félidőben jobban játszott, mint az elsőben.

A Liverpool következő mérkőzését a Bajnokok Ligájában játssza, ahol kedden a Galatasaray ellen lép pályára Isztambulban.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Sorokat hagynak üresen a lelátón – tiltakozó akcióval készülnek a fociszurkolók a válogatott meccsére
A magyar válogatott szurkolói csoportja a Magyar Labdarúgó-szövetség nyáron bevezetett „zéró tolerancia” szabályozása ellen lép fel az Örményország elleni vb-selejtezőn.


Látványos módon tiltakoznak a magyar labdarúgó-válogatott szurkolói szombaton a magyar-örmény vb-selejtezőn. Erről a szurkolókat csoportosító Carpathian Brigade '09 Facebook-oldalán számoltak be:

„A mérkőzés első 5 percében a csoport helyéül szolgáló középső szektor első 10 sorát üresen hagyjuk. A teltház ellenére megköszönjük, ha minél többen csatlakoztok ehhez a figyelemfelkeltő kezdeményezéshez a kapu mögötti szektorokban.”

A drukkerek a „zéró toleranciaö szabályozás ellen akarnak fellépni, amelyet idén nyáron vezetett be a Magyar Labdarúgó-szövetség. A Carpathian Brigade '09 Facebook-oldalán olvasható nyílt levélben azt írják: ez olyan hatásokat eredményezhet, amelyek gátolhatják a nézőszámok további növekedését.

„Életszerűtlennek és fenntarthatatlannak tartjuk azt jelenlegi formájában, ugyanis ez a rendelkezés az esetek jelentős többségében nem támogatja azt a közös célt, hogy a stadionok megteljenek. Sőt, ennek ellenkezőjét érheti el.

Az elmúlt hónapokban tapasztalt eltúlzott bírságolási gyakorlat folytatásával hamarosan megtörténhet, hogy csak zártkapus mérkőzések vagy az érdektelenségtől üresen kongó stadionok lesznek”.

A szurkolói csoport ennek elkerülése érdekében együttműködésre kérte a szövetséget, javaslatokat is tennének a szabályozás módosítására. Abban egyetértenek, hogy nem cél az, hogy egy mérkőzés teljes ideje alatt szidalmazzák egymást a szurkolótáborok, de szerintük a hangulat egyik meghatározó eleme a rivalizálás, amelynek része az ellenfél ugratása is. Mint írják: „nem véletlen, hogy egy Ferencváros–Újpest mérkőzés több nézőt vonz, mint például egy Kazincbarcika–Kisvárda összecsapás, hisz ezen rangadók történelmi múlttal bírnak”.

Úgy érzik, a változtatás túl hirtelen és nagymértékű, hiszen évtizedek óta élő rigmusok és szurkolói hagyományok kerülnek szankcionálás alá, korábban nem tapasztalt szigorral.

Hozzáteszik, hogy ez a bérletes szurkolók számára pénzügyi hátrányt is jelenthet, hiszen egy előre megvásárolt szolgáltatást nem tudnak teljes egészében igénybe venni. Azt is megemlítik, hogy a szurkolók által használt pirotechnikai látványok is ugyanúgy a lelátói élet részét képezik.

„Javaslatunk, hogy a szabályozás szigorú betartása és annak beláthatatlan következményei előtt a drukkerek bevonásával, transzparens módon, és a lelátói kultúránk tiszteletben tartásával vizsgálják felül az újonnan meghozott szigorú intézkedéseket és szankciókat, valamint a jelenleg kialakuló gyakorlatokat a szurkolók érdekeinek szem előtt tartásával módosítsák.

Ne szankcionálják irreális mértékben a rigmusainkat és ne kriminalizálják a pirotechnikai elemek használatát, folytassanak nyílt és tiszta kommunikációt minden téren.

Fontosnak tartjuk, hogy minden érintett számára egyértelműek legyenek a közös egyetértéssel megalkotott szabályok, mert csak egységesen, egyetértésben, tehát csakis együtt tehetünk a magyar futballért” – olvasható a posztjukban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Megvan a magyar válogatott első győzelme a vb-selejtezőkön: Magyarország-Örményország 2:0
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott az örmény csapat felett a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen.


Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük.

A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.

Az immár négypontos magyarok a sikerükkel éppen az örményeket megelőzve jöttek fel a pótselejtezőt jelentő második helyre.

A magyar csapat legközelebb kedden a kvartett favoritja, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk