SPORT
A Rovatból

Tizedik lett a női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Két győzelemmel és négy vereséggel zárták a tornát.


A magyar női kézilabda-válogatott 32-21-re kikapott Norvégia csapatától a dániai Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, kedden, így két győzelemmel és négy vereséggel zárta a tornát.

A magyarok a csoportkörben legyőzték Szerbiát, viszont Horvátországtól és a világbajnok Hollandiától, illetve a középdöntőben Németországtól kikaptak, így már a románok hétfő esti legyőzése előtt biztossá vált, hogy nem játszhatnak helyosztót.

Bő nyolc perc alatt ötször adták el a labdát a magyarok, ezt a hétszeres Európa-bajnok norvégok minden alkalommal kihasználták, ezért a szakmai stábnak 6-1-es hátránynál időt kellett kérnie. Ezt követően egy rövid ideig felváltva estek a gólok, ám utána a skandinávok egy 4-0-s sorozattal tovább növelték előnyüket. Támadásban és védekezésben sem volt azonos súlycsoportban a két csapat, még akkor sem, amikor a norvégoknál a cserejátékosok kaptak lehetőséget.

Norvégia a szünetben 17-9-re vezetett, majd a negyvenedik percben alakult ki először tízgólos különbség a csapatok között. Bíró Blanka védéseinek köszönhetően nem nőtt tovább a magyarok hátránya, sőt, sorozatban háromszor voltak eredményesek. A hajrában ismét gyorsabb és pontosabb kézilabdával rukkolt elő az ellenfél, amely végül 11 találattal győzött, így a magyar együttes a tizedik helyen végzett.

A mezőny legeredményesebb játékosa Nora Mörk volt, aki nyolc lövésből hét gólt dobott. A Győri Audi ETO KC norvég játékosai közül Veronica Kristiansen nem szerepelt a mérkőzésen, Stine Oftedal és Kari Brattset is egy-egy gólt szerzett, Silje Solberg pedig 19-ből tíz lövést védett.

A többi kapus közül Katrine Lunde nyolc, Bíró Blanka kilenc, Szikora Melinda három lövést hárított.

A két csapat 84. egymás elleni mérkőzésén 49 magyar győzelem és három döntetlen mellett a 32. norvég siker született.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Ezt üzente Cristiano Ronaldo a magyarok elleni vb-selejtező után
A portugál csatár nem volt túl csalódott a hazai pályán elért döntetlen eredmény miatt.


Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.

Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).

Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo is magabiztosan üzent Instagram-oldalán a meccs után.

„Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz! Hajrá Portugália!”

– írt egy portugál zászlós emojival kiegészítve a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Horrorbaleset a motoros világbajnokság malajziai futamán – mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani a versenyzőket
Mindketten eszméletüknél voltak, de hatalmas volt a becsapódás. A futamot az ütközés után öt körrel lerövidítették.


A 2025-ös Moto3-as (250 köbcentiméteres) Malajziai Nagydíj bemelegítő köre alatt José Antonio Rueda, a frissen megkoronázott spanyol világbajnok, hátulról belerohant a lassan haladó svájci Noah Dettwilerbe. A kamerafelvételek szerint Rueda nem fékezett. A mentők helikopterrel vitték kórházba mindkét versenyzőt, akik eszméletüknél voltak – írta a Blikk.

A pálya a sepangi forróságban és a technikás, gyors kanyarok miatt már a bemelegítő körökben is komoly kockázatot jelentett. A paddockot sokkolta az eset, a csapatok azonnal jelezték támogatásukat a sérültek felé. A szervezők az ütközés után 15 kör helyett 10-re rövidítették a futamot.

A beszámoló szerint a pálya biztonsági zónái és a gyors orvosi beavatkozás kulcsszerepet játszottak abban, hogy a sérülések ne váljanak életveszélyessé. A versenyzők állapotáról és a sepangi futam folytatásáról a következő napokban ígérnek további hivatalos tájékoztatást.

Videón az ijesztő eset:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Kós Hubert hatalmas világcsúcsot úszott 200 méter háton
A magyar úszó elképesztő hajrával javította meg az eddigi csúcsot, és pályafutása első világcsúcsát szerezte meg. A rövidpályás Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Torontóban jelentős előnynel győzött.


Kós Hubert világcsúccsal nyerte meg a 200 méteres hátúszást a rövidpályás Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Torontóban. A 22 éves magyar versenyző 1:45.12 perces időeredménnyel csapott célba, ezzel több mint fél másodpercet faragott le az ausztrál Mitchell Larkin 2015-ben felállított, 1:45.63-as csúcsából.

Az olimpiai bajnok Kós a verseny első felében még nem haladt világcsúcsot érő tempóban: száz méternél három tizedmásodperccel volt lemaradva Larkin idejétől. A második százon azonban hatalmas hajrát indított, és jelentős előnnyel utasította maga mögé a rekordot jelző vonalat.

A magyar úszó a legutóbbi Világkupa-állomáson úgy fogalmazott: „lehet, hogy most meg lehet kóstolni a világrekordot.” Torontóban ez sikerült is neki, ráadásul ezzel a győzelemmel sorozatban harmadszor lett első ebben a számban, így elhódította a tripla koronát is.

Ez volt pályafutása első felnőtt világcsúcsa.

Jelenleg Kós Hubert Milák Kristóf mellett a második aktív magyar úszó, aki világcsúcsot tart. Milák 200 méteres pillangóúszásban vezeti az örökranglistát.

Kós a nap utolsó versenyszámában, 100 méter vegyesen is döntőbe jutott. A múlt heti versenyen ezen a távon 50.99-es idővel úszott országos csúcsot, most ezt is tovább javította, és 50.56 másodperces eredménnyel a második helyen végzett.

A torontói állomáson egy másik világcsúcs is született: férfi 100 méter pillangón a kanadai Josh Liendo 47.68 másodperces idővel ért célba, ezzel megdöntötte a svájci Noé Ponti tavaly, a budapesti Duna Arénában elért 47.71-es rekordját.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai a hosszabbításban harcolta ki a döntetlent Portugália ellen – 2-2-t játszott a válogatott Lisszabonban
Vezetést szereztünk, majd Cristiano Ronaldo fordított. Végül a 92. percben Szoboszlai Dominik pontot mentett, de előtte is volt már esélyünk az egyenlítésre.


A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.

Bátor kezdésének köszönhetően Szalai Attila fejesgóljával szerzett vezetést a nemzeti együttes. A hazaiak az első félidő derekán az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén, aki közvetlenül a szünet előtt a 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított.

A második félidőben eleinte csak kapufákig jutottak a csapatok, de a hosszabbításban Szoboszlai Dominik egyenlítése pontot mentett a magyaroknak.

A magyar csapat, amely története során továbbra sem tudta felülmúlni Portugáliát, a döntetlennel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, csak immár nem az örmények, hanem az írek előtt.

A magyarok legközelebb november 13-án Örményország vendégeként lépnek pályára, akiket múlt szombaton 2-0-ra vertek a Puskás Ferenc Stadionban.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk