SPORT
A Rovatból

Thai bajnokot győzött le Thaiföldön Kurdy István

A bangkoki IFMA muaythai-világbajnokságon elit kategóriában a 63,5 kg-osok között bronzérmet szerzett ifj. Kurdy István.


A magyar sportoló számára a muaythai több mint sport, életmód. Vele beszélgettünk a világbajnokságról, edzősködésről, webshopról és az egyesülete által szervezett Balaton Kupáról.

– A bangkoki muaythai-világbajnokságon elit 63,5 kg-ban bronzérmet szereztél. Milyen tapasztalatokkal, élményekkel lettél gazdagabb?

– Ez volt az ötödik, az IFMA nemzetközi szövetség által szervezett világbajnokságom. Az első érmemet 2018-ban nyertem, B-kategóriában, most azonban már elit kategóriában indultam. (B-kategóriában a 23 év alattiak versenyezhetnek, és testpajzsot is használnak.) Mondhatjuk, hogy az elit kategóriában a világ legjobbjai indulnak. Ráadásul súlycsoportom minden évben az egyik legnépesebb a 20+ indulójával, így az aranyéremig általában 5 mérkőzést kell nyerni. (A lenti videóban ifj. Kurdy István IFMA vb-menetelése látható)

Tudtam, hogy most is nagyon erős lesz a mezőny, bárkivel kerül össze az ember, kemény meccs lesz. Minden szempontból a legjobbat kell nyújtani. 24 nevező volt a súlycsoportomban, nekem összesen három mérkőzésem volt, mindhármat győzelemmel zártam. Az elsőt egy rutinos és kemény szlovák srác ellen sikerült megnyernem pontozással.

Már a második meccsen szembe jött a többszörös bajnok thai versenyző

A második meccset a súlycsoportom thai indulójával vívtam, aki egyetemi világbajnok, valamint a 2022-es IFMA világbajnokság ezüstérmese. Kiélezett és kemény mérkőzés volt, jól tudtam érvényesülni a kéztalálataimmal, valamint sikerült többször is látványosan borítanom.

A második menetben megszámoltak egy rám mért test rúgás miatt. Azonban sikerült hamar felülkerekednem és ezután végig nyomás alatt tudtam tartani az ellenfelemet. A meccset pontozással megnyertem. Életem eddigi legnagyobb győzelmeként tartom számon ezt.

Sajnos a 2. meccsen szereztem pár olyan sérülést, ami jócskán megnehezítette a dolgom a harmadik találkozón, amelyen egy teljesen friss amerikai fiúval kerültem össze. Tudtam, hogy itt most nem szabad megállni, hiszen a dobogó a tét.

A jobb kezemet, és a jobb lábamat egyáltalán nem tudtam használni, de fejben végig erős maradtam és sikerült olyan taktikát választanom, amivel ezt a mérkőzést is megnyertem egyhangú pontozással.

A további súlyos sérülésektől tartva végül nem folytattam a világbajnokságot. Ez egy nagyon nehéz döntés volt, hiszen úgy gondolom, esélyem lett volna még fényesebb érmet is nyerni.

– Azt kaptad ezen a thaibox világbajnokságon, amire előzetesen számítottál?

– A tavalyi világbajnokságokon szerzett tapasztalatimból kiindulva a legrosszabbra is felkészültem. Idén már nagyon szerettem volna bizonyítani. Fizikálisan és mentálisan felkészültebb voltam, mint eddig bármikor. Idén összesen 6 hetet edzettem Thaiföldön, ami nagyban hozzájárult az idei eredményeimhez.

– Az elért eredményedet reálisnak érzed?

– Teljes mértékben. Noha tudom, hogy tovább meneteltem volna, ha nem csúsznak be ezek a sérülések. Ez egy fontos állomás számomra; bizonyítottam, hogy ott a helyem az elit kategória élvonalában. Természetesen a helyén kezelem ezeket a győzelmeket, minden mérkőzést sokszor visszanéztem, a hibákat igyekszem javítani, és jövőre szeretnék még keményebb mérkőzéseket vívni és nyerni.

– Milyen volt a visszhangja a sikerednek?

A szüleim, a párom, a segítőim, a közeli barátaim és edzőtársaim is nagyon szorítottak értem, ők is mind büszkék voltak az elért eredményért. Sokat köszönhetek nekik, amiért nagyon hálás vagyok.

– Van egy közös egyesületetet édesapukáddal, a Kurdy Gym, ahol nemcsak versenyzőként, hanem edzőként is jelen vagy.

–Igen, a felkészülési- és versenyidőszakokon kívül edzőként tevékenykedem. A többéves versenyzés során szerzett tapasztalataimnak köszönhetően mostanra állt össze egy rám jellemző bunyó stílus. Azokat a számomra jól bevált technikákat és trükköket próbálom átadni a tanítványaimnak, amelyeknek köszönhetően én is érvényesülni tudtam a mérkőzéseimen.

A legfontosabb mindig az alapok megtanulása, ütések, rúgások, védekezés technikájának elsajátítása. Azonban emellett az is nagyon fontos, hogy megtanuld felismerni az egyes szituációkat, jó időben alkalmazd a megfelelő technikákat, és képes legyél megválasztani azt a stratégiát, ami az ellenfelednek a legkevésbé fekszik. Fontosnak tartom, hogy az edzők át tudják adni a ringben szerzett tapasztalataikat, így a fentiek tanítása nálunk nagy hangsúlyt kap.

 

– Nézzük tágabb képet: mennyire ismerik Magyarországon a muaythait?

– Úgy látom, az álló küzdősportok közül a muaythai egyre nagyobb népszerűségnek örvend, egyre többen űzik. Egy komplex sportról van szó: használjuk a kezünket, a lábunkat, a térdünket, a könyökünket. Egy brutális, mégis gyönyörű mozgásforma, amely magában hordozza a történelmet, tradíciót. Sokakat megragad ez a kettősség.

– Azok akik belépnek a sportág közegébe, mit kapnak, mire számíthatnak?

– A muaythai nagyon sok területen fejleszti, erősíti az embert. Ha valaki rendszeresen jár edzeni és elmerül benne, rájön mennyire teljes embert kíván ez a sportág.

Egy kívülről szemlélve úgy tűnhet, hogy csak ütjük-rúgjuk egymást, vagy a zsákot. Ennél azért jóval többről van szó; folyamatos gyakorlás, jól felépített edzések, alázat és nyitottság kell ahhoz, hogy valaki egyről a kettőre jusson, illetve tartani tudja a lépést nemzetközi szinttel. Nem csak, mint versenyző, hanem mint edző is. Ez a sport, mint minden más, rohamosan fejlődik. Nincs olyan, hogy valami tökéletes, mindig lehet mit csiszolni, alakítani a tanultakat.

– A muaythai számodra több mint sport, életforma.

– Ez így van! Hétfőtől-péntekig az edzőteremben vagyok. Minden nap edzek. Ha épp felkészülés van, akkor naponta kétszer is. Jelenleg, a világbajnokságot követően, szintentartó tréningek vannak. Ezzel párhuzamosan edzéseket tartok gyerekeknek, felnőtteknek. Versenyekre is járunk, vagy rendezvényeket szervezünk – például a legutóbbi a Sporttal a drog ellen nevet viselő eseményt.

Továbbá egy küzdősport-felszerelést áruló webshopot is üzemeltetünk. Szóval igen, minden szempontból a thaibox köré szerveződik életem.

Az elköteleződésem a táplálkozásban is megmutatkozik. A versenyzés óta sokkal tisztábban és tudatosabban étkezem. Lassan két éve egyáltalán nem eszem két- és négylábú állatot, halat ritkán. Ez nem azt jelenti, hogy csak salátán élek, pont, hogy sokkal változatosabban táplálkozom.

– Több lábon álltok: van saját klubotok, évente szerveztek edzőtábort, ráadásul idén először megrendezitek a Balaton Kupát.

– Minden évben nyári tábort rendezünk, amelyek szerencsére kivétel nélkül nagy létszámmal dübörögtek. A tábor utolsó napját nyílt sparring partival zárjuk, amire az ország minden pontjáról jöhetnek a mozogni vágyók. Volt már példa olyanra is, hogy több egyesületből közel 200 harcos volt jelen a sparringon.

Apukámnak – aki szakosztályvezetőnk – mindig nagy álma volt, hogy szervezzünk egy versenyt is. Most ez megvalósul, így idén a VIII. Nyílt Muaythai Edzőtábor utolsó előtti napján, július 8-án lesz egy amatőr verseny, az I. Muaythai Balaton Kupa.

A verseny célja, hogy a kezdők tapasztalatot, meccsrutint szerezzenek. Indulhatnak 0-5-ig, valamint 5+ mérközésszámmal rendelkező harcosok is.

A verseny két ringben zajlik majd, szabadtéren. Jó időre számítunk, így napvitorlákkal is készülünk a ring fölé, valamint sok-sok látványos mérkőzéssel.

– És akkor ott van még – mint egy sokadik láb – a küzdősport-felszerelést áruló webshop.

– Egyesületünk szerencsére nagy létszámmal működik, és azt láttuk édesapámmal, lenne arra igény, hogy nálunk helyben szerezzék be az edzőfelszereléseket.

Ezért párommal létrehoztuk a Kurdy Sport webshopot, ahol egy olasz márkat, a Leone1947 felszereléseit kínáljuk kiemelt magyarországi viszonteladókként.

A kezdő és hobbi sportolólóktól egészen a profi szintig ellátja a harcosokat minőségi és rendkívül stílusos edzőfelszerelésekkel.

Webshopunkat egyre többen ismerik, ráadásul a házhozszállítás és a csomagpont átvételnek köszönhetően, most már az ország minden pontjáról érkeznek be rendelések és egyre több emberhez jut el a Kurdy Sport.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Izomból behúzott egyet a szurkolónak a Zalaegerszeg kosarasa - azonnal kirúgták a játékost
A hazai szurkolók a harmadik és negyedik negyedben folyamatosan kritizálták a csapatot. Az ütés után a társak az öltöző felé kísérték Jericole Hellemst, akinél elszakadt a cérna.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 31.



A Zalaegerszeg pénteken újra kikapott a férfi kosárlabda NB I alapszakaszában: hazai pályán 90–83-ra nyert a Kaposvár. A ZTE jól kezdett, a nyitónegyedet négy ponttal hozta, utána viszont a vendégek átvették az irányítást, a második félidőben végig ők vezettek, írja a M4 Sport honlapja.

A zalaiaknál kedden távozott Sebastjan Krasovec vezetőedző. Erre a meccsre Bencze Tamás szakmai igazgató és Baki Gergely készítette fel a csapatot.

A harmadik és a negyedik negyedben a szurkolók élesen bírálták a játékosokat. A lefújás után a kosarasok a drukkerekhez mentek. Az M4 Sport felvételei szerint

Jericole Hellems megütött egy őt bíráló szurkolót, csapattársai ezután az öltöző felé kísérték.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Bencze Tamás megbízott vezetőedző azt mondta, nagyon szomorú, hogy ilyen megtörténhet. Jelezte, elfogadják a kritikákat, de ez csak egy játék, és ami a végén történt, nem megoldás. „Hiszem, hogy ennek egy olyan ünnepnek kell lenni, ahol a családok és mindenki jól érzi magát. Tudjuk, mindenki nyerni szeretne, nem babra megy a játék és a győzelem számít, de nem juthatunk ide, ami a meccs végén történt.”

Nem sokkal a meccs vége után a zalai klub a Facebookon jelentette be, hogy a történtek után menesztik a szurkolót megütő játékost.

„A mai, Kaposvar elleni mérkőzés után egyik játékosunk, Jericole Hellems megütött egy szurkolót. Ez egy olyan sportszerűtlen cselekedet, ami mellett klubunk nem mehet el szó nélkül.

Ezért a mai nappal, azonnali hatállyal a játékos szerződését felbontjuk" - olvasható a klub szűkszavú közleményében.

A ZTE hat meccs után egy győzelemmel és öt vereséggel áll.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Az osztrák belügyminiszter szerint nem igaz, amit Szijjártó Péter mondott: a pirotechnikázó futballhuligánok miatt állt meg a Fradi-vonat
Gerhard Karner levélben tette helyre a dolgokat, miután a magyar külügyminiszter botrányosnak nevezte, hogy a magyar szurkolók vonatát megállították a határnál.


Gerhard Karner osztrák belügyminiszter határozott hangvételű levélben utasította vissza, hogy Ausztria belépési tilalmat rendelt volna el a Ferencváros szurkolói ellen néhány hete – írta a Blikk. A miniszter szerint

az osztrák rendőrséget azért hívták a hegyeshalmi határra, mert a magyar területen közlekedő különvonaton a szurkolók pirotechnikai eszközöket vittek magukkal és többször is használták azokat, emiatt a vasúti társaság nem tudta garantálni a biztonságos továbbhaladást Salzburg irányába.

Karner egyenesen felszólította Szijjártó Pétert, hogy tartózkodjon a félretájékoztatástól. „Kérem, hagyjon fel azzal az állítással, hogy Ausztria megtagadta a belépést, mert ez egyszerűen nem igaz” – fogalmazott az osztrák belügyminiszter.

A diplomáciai üzengetés azután kezdődött, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter „felháborítónak és botrányosnak” nevezte a történteket, és úgy vélte, az osztrákok miatt nem haladt tovább a vonat. A magyar külügy be is kérette a budapesti osztrák nagykövetet az ügyben. Ezzel szemben

Karner mostani levelében kifejezetten megköszönte a magyar hatóságok gyors együttműködését, és hangsúlyozta: a magyar rendőrség határozott fellépése akadályozta meg, hogy „egyértelműen erőszakos futballhuligánok” megzavarjanak egy békés mérkőzést.

Október 23-án több mint 500 fradistát szállító különvonatot állítottak meg a hegyeshalmi határállomáson. A szurkolók a Red Bull Salzburg elleni Európa-liga-mérkőzésre tartottak. A történtek okáról már akkor is eltérő vélemények jelentek meg. Míg a magyar kormány az osztrák felet tette felelőssé, több osztrák orgánum a belügyminisztériumra hivatkozva hamisnak nevezte a vádakat. Szerintük a mozdonyvezető tagadta meg az utazás folytatását, mivel a vonat megrongálódott. A járat közlekedtetésére szerződött cég közlése szerint pedig biztonsági okokból, tűzveszély miatt nem engedték tovább a szerelvényt.

A pályán végül a Ferencváros örülhetett: a csapat 3-2-re győzött a Salzburg ellen.

További forrás: Krone


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
A családja szurkolt a lelátón, a fia születésnapját akarták megünnepelni – Dobozi Iván halála mindenkit sokkolt
A szegedi kézilabdázók technikai vezetője a meccs alatt lett rosszul, és már nem tudták megmenteni az életét. A 68 éves férfi jó barátságot ápolt az egykori játékosokkal is.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Ahogy már beszámoltunk róla, a szombat délutáni Szeged-Veszprém kézilabda-rangadó közben életét vesztette a hazaiak technikai vezetője, Dobozi Iván. A vendégek 32-31-re nyertek, de a lefújás után Nagy László sportigazgató és Bartha Csaba vezérigazgató visszafogottságra intette a játékosokat.

A technikai vezető családja is a mérkőzésen volt, ráadásul aznap volt a fia születésnapja, azt készültek megünnepelni

- írta a Blikk. Végül a csarnok melletti parkolóban hiába próbálták megmenteni a 68 éves szakember életét.

A szegedi klub közleményben búcsúzott a 37 éve náluk dolgozó munkatársuktól: „Ivuka – ahogy a legtöbben ismerjük – 37 éve dolgozott klubunknál elkötelezetten, mindig is meghatározó tagja volt a közösségünknek. Szakmai tudása, embersége, humorérzéke és hűsége pótolhatatlan veszteség klubunk számára.” A klub vasárnap délelőttre gyertyagyújtásra hívta a szurkolókat, és mindenkit, aki meg akart emlékezni Doboziról.

A veszprémiek kapusa, Mikael Appelgren a meccs után az M4-nek nyilatkozott a történtekről.

„A kézilabda, az kézilabda, de az életben vannak fontosabb dolgok is.

Hallottuk, hogy sajnos a Szeged stábjában elhunyt valaki a mérkőzés alatt. Mindannyian együtt érzünk a történtek miatt a csapattal, a szurkolókkal, és mindenki mással. Riválisok vagyunk, de ilyenkor ez nem számít” – mondta.

A klub korábbi játékosai is megemlékeztek Doboziról. „Ivukám. Egész pickes pályafutásom alatt itt voltál mellettem. Mellettünk.

Mindig számíthattunk rád a nap bármelyik órájában.

Soha nem foglak elfelejteni Ivukám” – írta posztjában Bajusz Sándor, a klub egykori válogatott átlövője. Dean Bombac, a Szeged korábbi irányítója így búcsúzott: „Drága Ivukám, amikor 2014-ben Szegedre jöttem, te voltál az első ember, akivel találkoztam – aki egyből mosollyal, jókedvvel és melegséggel fogadott. Köszönöm a sok beszélgetést, a mosolyt, a kedvességet, amit megosztottatok velem. Nyugodj békében barátom.”

A veszprémiek egykori világválogatottja, Éles József évtizedek óta jó barátságot ápolt Dobozival. „A pályán mi, játékosok ellenfelekként találkoztunk, de azon kívül jóban voltunk.

Úgy tizenöt éve kapott egy sztrókot, akkor egy kicsit el is tűnt, de teljesen rendbe jött”

– mesélte. Úgy tudni, az a tizenöt évvel ezelőtti sztrók is egy Szeged-Veszprém összecsapáskor érte Dobozit. Éles egy történetet is felidézett barátja humoráról: „Egyszer volt, hogy kértem tőle egy 6-os szegedi mezt. kaptam is, de miután volt egy meccsünk, és akkor éppen kikaptunk a Veszprémmel, rábírt, hogy utána menjek be abban a klubom irodájába. Az akkori veszprémi vezető Hajnal Csabának felment öt percre a vérnyomása, de amikor elmeséltem Ivánnak a történetet, szinte megszakadt a nevetéstől. Azt a mezt azóta is őrzöm otthon.”

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúznak a magyar ökölvívók Süllős Gyulától
Süllős Gyula fiatalon ismerkedett meg az ökölvívással, később édesapja példáját követve a magyar ökölvívósport és a fiatal magyar ökölvívók lelkes támogatója volt.


A Magyar Ökölvívók Szövetsége is búcsúzik a kenyai légi szerencsétlenségben elhunyt Süllős Gyulától és családjától.

A MÖSZ volt alelnöke családjával, többek között, gyermekeivel utazott azon a repülőn, amely kedden lezuhant Kenyában.

„Mély megrendüléssel értesültünk, hogy tragikus hirtelenséggel, életének 44. évében elhunyt Süllős Gyula, a Vasas SC ökölvívó szakosztályának elnöke, a Vasas SC elnökségi tagja, a Magyar Ökölvívók Szövetsége korábbi alelnöke és a magyar ökölvívás megbecsült tagja, elkötelezett támogatója.

Süllős Gyula fiatalon ismerkedett meg az ökölvívással, melynek mindig nagy tisztelője volt. Később édesapja példáját követve a magyar ökölvívósport és a fiatal magyar ökölvívók lelkes támogatója volt.

A Kovács „Koko” István által irányított Magyar Ökölvívók Szövetsége „osztozik a család fájdalmában”, Süllős Gyula emlékét szívükbe zárva megőrizik.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk