SPORT
A Rovatból

Teljesen lecsúszott, mezítláb sörözik az utcán a világhírű brazil focista

Adriano apja halála után depressziós lett, majd inni kezdett. Állítása szerint bármi, ami a kezébe került, azt mind megitta, és az edzésekre is ittasan járt.


Adriano fénykorában minden adott volt, hogy legendává váljon: olyan klubokban játszott, mint az Internazionale, és közel 50 alkalommal lépett pályára a brazil válogatottban is. Már 18 évesen bemutatkozott a nemzeti csapatban, és a 2000-es évek során karrierje csak felfelé ívelt. Míg végül egy családi tragédia – édesapja halála – mindent megváltoztatott. Adriano a gyász miatt mély depresszióba zuhant, és az alkohollal próbálta elfojtani a fájdalmát.

Egy 2018-as interjúban vallotta be, hogy akkoriban csapatának azt hazudta, hogy sérülés miatt nem tud játszani, miközben valójában csak részegen jelent meg az edzéseken.

„Mindenkinek azt mondtam, hogy megsérültem, de az igazság az volt, hogy az edzésekre is ittasan jártam”

– emlékezett vissza.

A sportvilág most ismét vele foglalkozik, miután újabb felvételek jelentek meg a neten, amelyek azt mutatják, hogy a brazil csatár újra mélyponton van. Egykori rajongói és pályatársai aggódnak érte, miközben Adriano története az egyik legfájdalmasabb példája annak, hogy a tehetség és a siker sem képes ellensúlyozni a személyes tragédiákat.

„Csak én tudom, mennyit szenvedtem. Apám halála hatalmas űrt hagyott bennem, nagyon magányosnak éreztem magam. Halála után minden rosszabb lett, mert elszigeteltem magam”

- idézi a Daily Mail a focista egykori nyilatkozatát.

„Egyedül voltam Olaszországban, szomorúan és depressziósan, majd inni kezdtem. Csak akkor éreztem magam boldognak, amikor ittam, minden este így volt. Megittam mindent, ami a kezembe került: bort, whiskyt, vodkát, sört. Sok sört.”

Végül odáig jutott Adriano, hogy saját bevallása szerint képtelen volt felhagyni az ivással – emiatt kellett búcsút intenie az Internek. Teljesítménye drámai módon esett vissza 2006-ban és 2007-ben, amikor már csak epizódszerepet kapott a csapatban. Végül a Sao Paulóhoz szerződött, és pályafutása utolsó napjait már otthon, Brazíliában töltötte.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Diogo Jota hatalmas vagyont hagyhatott a családjára, a sport mellett kiváló üzleti érzéke is volt
A fiatalon elhunyt sztár nemcsak a játékával keresett vagyonokat, hanem jó üzleti lépései is voltak, amikből további jelentős összegekre tett szert.


A nemrégiben autóbalesetben 28 éves korában elhunyt világhírű Diogo Jota özvegye és három kisgyermeke jelentős vagyont örökölhet. A Liverpool portugál sztárjának felesége, Rute és gyermekeik – a négyéves Dinis, a kétéves Duarte és a nyolc hónapos Mafalda – 35 millió fontot (16,2 milliárd Ft) is örökölhetnek - írja a Blikk.

A labdarúgó 2018-ban került az angol Wolverhampton Wanderershez. Itt heti 38 ezer fontot (17,6 millió Ft) kapott, ami 3,952 millió font (1,8 milliárd Ft) lehetett két év alatt. Ezt követően szerződött 2020-ban a Liverpoolhoz. Itt az első két évben összesen 8,632 millió font (4 milliárd Ft) volt a fizetése.

Majd a csapat meghosszabbította a szerződését, és a megemelet fizetésével pedig a haláláig 21,84 millió fontot (10,1 milliárd Ft) keresett. Kapott még különféle plusz juttatásokat is. hiszen Jota 182 mérkőzésen 65 gólt szerzett az angol bajnokcsapatnál. Évi 3,3 millió fontot (1,5 milliárd Ft) kapott szponzori szerződésekkel, és volt egy saját e-sport csapata, a Luna Galaxy, ahonnan szintén bevétele volt.

Egy 2023 februárjában megalapított cégében a 2024-es adatok szerint 186 ezer font (86,4 millió Ft) bevétele volt az 50 ezer fontos (23,2 millió Ft) kötelezettséggel szemben.

A sztár egy luxusvillában élt családjával Liverpool előkelő Blundellsands negyedében. Az ingatlant 2022-ben vásárolta 2,1 millió fontért (976,2 millió Ft). Ezen kívül luxusautó-gyűjteménye is volt, amely további több mint 1 millió fontot (464,8 millió Ft) ér.

Halála után a The Richest magazin kiemelte, hogy

a focista kiváló üzletember is volt.

„Olyan pénzügyi örökséget hagyott maga után, amit kevés sportoló ér el ilyen fiatalon. Üzleti éleslátása egyenértékű volt a pályán mutatott tehetségével. Példaképként szolgálhat más sportolók számára, hogyan építhetnek vagyont és örökséget a pályán túl is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Megható gesztus: A Liverpool kifizeti Diogo Jota szerződésének a hátralevő részét a családjának
Ezzel is támogatni szeretni anyagilag a családot. A futballista június végén vette feleségül három gyermeke édesanyját.


A portugál Record értesülése szerint a Liverpool FC vezetése úgy döntött, hogy Diogo Jota halála után is teljesíti a játékos szerződésében vállalt kötelezettségeket - adta hírül a Nemzeti Sport. A klub továbbra is utalja a portugál labdarúgó fizetését, ezzel támogatva az özvegyét és három gyermekét.

Jota 2027 nyaráig szóló szerződéssel rendelkezett az angol bajnokcsapatnál. Június 22-én vette feleségül három kisgyermeke édesanyját, Rute Cardosót.

A Liverpool szurkolói azt kérik a klubtól, hogy vonultassa vissza a 20-as mezszámot, és többé ne viselhesse azt senki. A klub közleményében már utalt arra, hogy a mezszám halhatatlanná vált.

„A 20-as mez és gazdája joggal válik halhatatlanná a klub 20. bajnoki címének megszerzésében játszott szerepével, a győzelemért tett erőfeszítésével, védjegyévé váló cseleivel és a Kop előtt élete utolsó, megrendítő erejű lövésével, amivel biztossá tette a győzelmet az áprilisi Mersey-parti derbin”

– írták.

Diogo Jota és öccse, André Silva csütörtök hajnalban vesztették életüket egy autóbalesetben. A temetésüket szombaton tartják a Porto melletti Gondomarban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Balhé a döntő után! A Chelsea szétzúzta a PSG-t, majd elszabadult a pokol
A lefújás után a Chelsea harmadik gólját szerző Joao Pedro a földre került, miután meglökte Luis Enrique-t, a PSG vezetőedzőjét. Enrique viszonozta a lökést, majd a torkánál fogva, Gianluigi Donnarummával együtt feldöntötte a játékost.


Az Egyesült Államok adott otthont a megújult, immár harminckét csapatos FIFA Klubvilágbajnokságnak. A torna döntőjében a Chelsea és a Paris Saint-Germain csapott össze, a találkozóra pedig az amerikai elnök, Donald Trump is kilátogatott. A papírforma szerint a remek formában lévő PSG számított esélyesnek, de a Chelsea már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést.

Cole Palmer kétszer is betalált, majd Joao Pedro is eredményes volt, így a Konferencia-liga-győztes angol csapat háromgólos előnnyel vonulhatott szünetre a Bajnokok Ligája-győztes ellen. A második játékrészben nem változott az eredmény, a párizsiak nem tudtak reagálni. Ráadásul a 85. percben a PSG portugál középpályása, J. Neves piros lapot kapott.

A lefújás után feszültté vált a hangulat. A játékosok egy kisebb csoportja dulakodásba keveredett. A Chelsea harmadik gólját szerző Joao Pedro a földre került, miután meglökte Luis Enrique-t, a PSG vezetőedzőjét. Enrique viszonozta a lökést, majd a torkánál fogva, Gianluigi Donnarummával együtt feldöntötte a játékost. A Chelsea trénere, Enzo Maresca is a pályára sietett, hogy csillapítsa a kedélyeket.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Luis Enrique elmondta: „sajnálja, amit tett”, és azt is hozzátette, hogy „csak szét akarta választani a játékosokat”, ám valaki meglökte, és emiatt reagált úgy, ahogy.

A döntő legjobb játékosának Cole Palmert választották, aki két gólja és egy gólpassza mellett így értékelt: „mindenki lebecsülte” őket, ezért számára „csodálatos érzés”, hogy győztek. Szerinte edzőjük „fantasztikus taktikát” eszelt ki, és „csodás munkát végez” a csapat élén. A Chelsea ezzel magabiztosan, három-nullás győzelemmel hódította el a trófeát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Kerkez Milos bemutatkozott a Liverpoolban, Szoboszlai Dominik gólpasszt adott
A magyar válogatott csapatkapitánya az első félidőben játszott a felkészülési meccsen. A frissen igazolt balhátvédet a második félidőre cserélték be.


Szoboszlai Dominik gólpasszt adott, Kerkez Milos pedig bemutatkozott a Liverpool labdarúgócsapatában a másodosztályú Preston North End vendégeként 3-1-re megnyert felkészülési mérkőzésen, írja az MTI.

Ez volt az angol bajnok idénybeli első felkészülési találkozója, amelyet tíz nappal azután rendeztek, hogy az együttes portugál válogatott futballistája, Diogo Jota közlekedési balesetben - az öccsével együtt - életét vesztette. A vasárnapi találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a 28 évesen elhunyt támadóról és testvéréről.

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a Liverpool kezdőcsapatában kapott helyet, míg a két friss igazolás, Kerkez Milos és Pécsi Ármin a kispadról nézte a mérkőzés elejét az angol futballélvonal első két idényében, az 1888/89-es és az 1889/90-es kiírásban bajnok házigazdák ellen.

Szoboszlai a 33. percben gólpasszt adott, az öt és felesnél passzolta a labdát Conor Bradleynek.

A Liverpool még felkészülési találkozókon is ritkán látható módon tizenegy játékost cserélt a szünetben: Szoboszlait a második félidőre le-, míg a Bournemouth csapatától érkezett hátvédet, Kerkezt becserélték.

A folytatásban a Liverpool kétszer, a vendéglátó egyszer talált be, a Felcsútról érkezett kapus, Pécsi végül nem kapott lehetőséget. A Liverpool legnagyobb nyári szerzeménye, a Bayer Leverkusentől érkezett Florian Wirtz nem volt a Vörösök keretében, így az ő bemutatkozására még várni kell.


Link másolása
KÖVESS MINKET: