HÍREK
A Rovatból

Reagált az úszószövetség kapitánya Hosszú Katinka levelére: Azt, hogy engem mindenféle üzenetben kritizál, nyelem, de már nem sokáig

Wladár Sándor szerint az ilyesféle „acsarkodó nyilatkozatok” a legnagyobb károkat tudják okozni az olimpiai csapatnak. Milák Kristóftól elnézést kért.


„Büszke vagyok a teljes olimpiai csapatra, természetesen különösképpen az úszókra, akik a történelmi belgrádi Európa-bajnokságot követően, ami után azt mondtuk, kezeljük helyén az ott megszerzett huszonhét érmet, Párizsban felülmúlták az elvárásainkat” – mondta Wladár Sándor a szövetség hétfői sajtótájékoztatóján.

A magyar úszók három arany- (Kós Hubert 200 m hát, Milák Kristóf 100 m pillangó, Rasovszky Kristóf 10 km), valamint egy-egy ezüst (Milák Kristóf 200 m pillangó) és bronzérmet (Betlehem Dávid 10 km) szereztek a francia fővárosban, ezen kívül két negyedik, valamint egy-egy ötödik, hatodik és nyolcadik hellyel összesen 39 pontot gyűjtöttek, ezzel a legeredményesebb magyar olimpiai sportág volt a játékokon.

Összességében ez minden idők ötödik legjobb magyar úszóteljesítménye az olimpiákon, ennél csak Helsinkiben (1952), Szöulban (1988), Barcelonában (1992) és Rio de Janeiróban (2016) szerepeltek eredményesebben a sportolók. Azt is meg kell említeni, hogy a világhatalmaknak, Ausztráliának és az Egyesült Államoknak négy-négy egyéni olimpiai bajnoka volt Párizsban.

„Ezek az eredmények a rendszerekben, a programokban rejlenek, és annak az ezerötszáz oktató edző munkájának is a gyümölcse, akik a szövetség kötelékében dolgoznak. Persze az érmek és a sikerek nem vakítanak el bennünket magunkkal szemben és kritikusak vagyunk” – tette hozzá Wladár Sándor, aki elmondta, hamarosan értékelik majd a szövetségi kapitányok beszámolóját.

Sós Csaba, a medencés úszók szövetségi kapitánya kiemelte, hogy az elmúlt években többször is "hangoztatott" generációváltás megtörtént, amit jól mutat, hogy Kós Hubert és Rasovszky Kristóf személyében két új olimpiai bajnokot avattak, illetve a Tokióban negyedik "veteránokat", Kapás Boglárkát, Verrasztó Dávidot és Kenderesi Tamást, Betlehem Dávid és Németh Nándor "váltotta le". Hozzátette, hogy a keret több mint fele, 12-en is olimpiai döntőt úsztak, ami egy kiváló arány.

Az olimpiai bajnokokat Kós Hubert képviselte személyesen, aki két nap múlva utazik vissza az Egyesült Államokba, ahol folytatja tanulmányait és a felkészülést.

„Még mindig hihetetlen kimondani, hogy olimpiai bajnok vagyok. Idén a nyaralás kimarad, hiszen már megyek is vissza Amerikába, az év végén pedig jön a budapesti rövidpályás világbajnokság, amire szeretnék a lehető legjobb felkészülni”

– mondta Kós.

Rasovszky Kristóf videós kapcsolaton keresztül számolt be arról, hogy ebben az évben azt tervezete, hogy mindhárom világversenyen – amire valószínleg már soha nem lesz példa –, azaz a világbajnokságon, az Európa-bajnokságon és az olimpián is dobogóra tudjon állni, és ugyan a belgrádi kontinensviadalon "csak" csapatban lett aranyérmes, előzetesen aláírta volna ezt a forgatókönyvet.

Betlehem Dávid már párjával, a női nyíltvízi úszók között ötödik Fábián Bettinával nyaral, mint videóban elmondta, mindketten túl vannak már a Szajna okozta rosszulléteken, és a pihenésre koncentrálnak.

Ugyan a sajtótájékoztatóra meghívást kapott Milák Kristóf, nem vett részt az eseményen, Wladár Sándor pedig újságíró kérdésére hosszabban beszélt a kétszeres olimpiai bajnokról. Wladár Sándor kijelentette, a szövetség továbbra is mindent megad majd a Párizsban "hőssé váló" Milák Kristófnak a folytatáshoz, ugyanakkor kezdeményezni fogja egy "hivatalos kapcsolattartó" megjelölését.

Az elnök elnézést kért Miláktól egy nagy port kavart októberi kijelentése miatt, ugyanakkor azt elmondta, hogy ezt egy olyan időszakban tette, amikor Milák éppen a szövetség segítségével jelentette be visszatérését, az 500 millió forintból megrendezett, az ő arcával reklámozott világkupa-versenyen, amint azonban végül nem vett részt.

A MÚSZ elnöke reagált arra a levélre is, amelyet Hosszú Katinka fogalmazott meg az olimpia közben, és amiben a háromszoros olimpiai bajnok lemondásra szólította fel az elnökséget, mert Milák állapotáról szóló nyilatkozatokkal "információkat szolgáltatott" Bob Bowmannek, a Léon Marchand-t is felkészítő legendás trénernek.

„A játékok közepén egy ilyen acsarkodó nyilatkozat a legnagyobb károkat tudja okozni az olimpiai csapatnak. Azt, hogy engem mindenféle üzenetben kritizál, nyelem, de már nem sokáig”

– mondta Wladár, aki elárulta, hogy Hosszú az ő elnöki döntésével kaphatott meg minden felkészülési támogatást úgy, hogy nem úszta meg az olimpiai szintet, de bízott abban, hogy kijut a hatodik olimpiájára, ezért a szervezet állta több külföldi edzőtáborát és versenyét is.

Ezzel a témával kapcsolatban Szántó Dávid megjegyezte, Hosszú vádjai egyszerűen szakmaiatlanok, Bob Bowman minden versenyzőjét – köztük Kós Hubertet is – az utolsó 50-re különösképpen felkészíti, Marchand-nak például a 2023-as világbajnokságon úszott utolsó 50-e is gyorsabb volt 200 méter pillangón, mint Miláknak a 2022-es világcsúcsánál a Duna Arénában.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk