UTAZZ
A Rovatból

Nem csak a Balatonnál lehet nyaralni! Mutatjuk a legjobb belföldi szálláshelyeket országszerte

Összegyűjtöttünk hét szuper szálláshelyet Magyarországon, ahol garantáltan felejthetetlen élmények várnak.


Hova utazol idén nyáron? Felfedeznél egy újabb helyet az országban, vagy van bevált úti cél, ahova bármikor szívesen visszatérsz? Ha az idei nyaralás még a tervezési fázsban van és tanácstalan vagy, hogy hova utazzatok, ez a lista segíteni fog. Mutatjuk is, melyik az a hét szuper szálláshely Magyarországon, ahol garantáltan felejthetetlen élmények várnak, akár a családdal, akár a barátokkal tervezel kiruccanást.

Malom és Kacsa Bisztró és Rendezvényház, Tata

Ha olyan helyre mennétek, ahol a gasztroélményt összeköthetitek egy kirándulással, akkor mindenképp tudjuk ajánlani Tatát és a Malom és Kacsa Bisztró és Rendezvényházat.

Ez a hely sok minden egyben: elsősorban étterem, de közben rendezvényközpont is, szállást is kivehetünk itt, és nem mellékesen építészeti szempontból is jelentős, ugyanis gyönyörűen felújított malmok adnak otthon az ínycsiklandó fogásokat kínáló bisztrónak és rendezvényháznak.

Álomszerű, ahogy a mai látványos eredményt hozó terveket sikerült összhangba hozni a műemlékvédelmi megkötésekkel. Az egykori vízimalmok maradványai alig négy és fél év alatt, 2021 júliusára olyan egyedi komplexummá alakultak át, amely ugyan ténylegesen tartalmaz több évszázados elemeket, összhatása mégis abszolút korszerű.

A Malom és Kacsa klasszikus bisztrókonyhát visz, és az étlapot olyan ügyesen állították össze, hogy mindenki találhat rajta több számára kedves fogást is, legyen húsimádó, vagy éppen a spektrum ellentétes oldalán elhelyezkedő vegán. Neves chéf-ük garantálja a kulináris élményeket – legyen szó svédasztalos, tálszervizes vagy tányérszervizes tálalási módról. Kellőképpen bő a választék, a zöldségek saját termesztésűek, a szószok, szörpök ott, helyben készülnek.

A hely egyébként nemcsak étterem, hanem rendezvénytér is. Három különböző méretű rendezvénytermet kínálnak, két tóra néző nagyméretű terasz mellett amelyek lehetőséget adnak kisebb családi összejövetelektől kezdve nagyobb esküvőkig és konferenciákig. Emellett van lehetőség szállásfoglalásra is, két luxusapartman áll rendelkezésre, berendezésekkel jól felszerelten és lenyűgöző kilátással a tatai Öreg-tó, a vár valamint az Eszterházy-kastély panorámájával.

Malom és Kacsa Bisztró és Rendezvényház

2890 Tata, Tópart u. 19.

Open Hotel, Szentes

Szentes egyik legszebb részén, a város szívében, a Kurca folyó partján található a huszonnégy szobás, négycsillagos Open Hotel, amelynek különlegessége, hogy

minden szobának saját erkélye van gyönyörű, folyópartra néző panorámával.

Az Örvény soron, a Kurca folyó mellett 2500 négyzetméter alapterületen várja a családokat, a sportolni, feltöltődni vágyókat, a wellnesst kedvelőket, valamint az üzleti útra érkezőket is.

Zöldövezetben épült hotel wellness szolgáltatásai között kültéri medence, napozóterasz és hatszemélyes szauna található.

A családokra, babákra is nagy hangsúlyt fektetnek, így egy külön babamedence is kialakításra került.

Éttermükben nagyon figyelnek a bő, minőségi választékra, az ételérzékenységre, a szentesi és nemzetközi ízek jelenlétére, széles italválasztékukra, hiszen a belföldi látogatók mellett rengeteg külföldi vendégük is van. Számos helyi termelő kézműves termékei is megtalálhatók a kínálatukban, legyenek ezek, sajtok, lekvárok, zöldségek, gyümölcsök, pálinkák.

A helyrajzi adottságoknak köszönhetően a szálloda csodás panorámával rendelkezik, és a kedvező helyszínválasztásból adódó turisztikai adottságok számos kikapcsolódási lehetőséget kínálnak a Szentesre érkezőknek. A nyüzsgő, lendületes város egész évben hagyományos, kulturális és rendhagyó eseményeknek, nagy rendezvényeknek és sportfesztiváloknak ad otthont.

Tipp: A Szentesi Üdülőközpont fürdőjének bejárata mindössze 400 méterre található az Open Hoteltől, ami a Kurcán átívelő kishídon könnyen megközelíthető. Az Üdülőközpontban pár éve egy minden igényt kielégítő fedett élmény és wellness komplexum épült.

Open Hotel

6600 Szentes, Örvény sor 1.

Castellum Hotel Hollókő****

A Cserhát vidéke hihetetlen látnivalókat rejteget, ahova egyszer mindenkinek el kell jutnia. Ha tervezel a környéken egy kirándulást vagy egy kis pihenést, a Castellum Hotel Hollókő**** minden igényedet kielégítő szolgáltatásaival áll rendelkezésedre. Aki itt megszáll, az nyugodtan élvezheti a szálloda modern, kényeztető szolgáltatásait, például az élménymedencével, szaunával és jacuzzival felszerelt wellnes-részleget. A hatféle szobatípus között mindenki megtalálja a saját preferenciájához illőt, legyen az családi lakosztály, akadálymentesített vagy antiallergén szoba.

Céges rendezvények, üzleti, vagy családi étkezések helyszíneként is tökéletes választás a hotel étterme, melynek nevét „A nagy palóc”, Mikszáth Kálmán ihlette. Bár az étlap a palócföldi ízeken alapszik az ételeket a mai kornak megfelelő köntösben, kicsit megújítva tálalják. A séf szakmai tudását és elhivatottságát tükrözi à la carte étlap minden egyes fogása, a svédasztalos reggelik és vacsorák kínálata is. A cukrászmester pedig az elragadó desszertkülönlegességekért felel.

Kihasználva a környék adottságait, egy túrázással töltött nap után a szálloda szakértő sommelier-je vezetésével minőségi bor- és pálinkakóstolóban is részesülhettek, ahol a helyi nedűk ízeit és aromáit fedezhetitek fel.

Castellum Hotel Hollókő****

3176 Hollókő, Sport utca 14.

Aqua-Spa**** Konferencia és Wellness Hotel Cserkeszőlő

Az Aqua-Spa**** Konferencia és Wellness Hotel a Tiszazugi kistérség egyik legismertebb településén Cserkeszőlőben, a Gyógy- és Strandfürdőtől mintegy 200 m-re található. A négycsillagos konferencia és wellness szállodát méltán nevezhetjük a nyugalom szigetének, távol a városok zajától, magas szintű szolgáltatásaival kellemes kikapcsolódást biztosít mind az egyéni vendégek, mind pedig a szervezetten érkező üzleti utazók, csoportos turisták számára.

A szállodában 17 pótágyazható kétágyas szoba (ebből 2 superior kategóriájú) kapott helyet és területén további 16 vendégház került elhelyezésre valamint 18 db apartman. Saját wellness részlegük, saját strandjuk miatt a szálloda területéről ki se kell mennetek a teljes wellness részleg használatát tartalmazza már az ár.

Aqua Spa****Konferencia és Wellness Hotel

5465 Cserkeszőlő, Thermál út 1.

Hotel Gerardus**** Szeged

Az újonnan épült Hotel Gerardus**** 2023 augusztusában nyitotta meg kapuit Szegeden, a Szent Gellért Fórum területén, így megalkotva a Dél-Alföld legnagyobb és legkomplexebb sport- és rendezvényközpontját. Kifinomult dizájnja, 50 szobája, köztük 2 lakosztálya és kiváló séfük XXI. századi koncepcióval olyan központot alkot, ahol minden vendég számára egyedi élményt biztosítanak.

A szálloda saját wellness központtal rendelkezik. Felár ellenében különböző masszázsok is igénybevehetők. Továbbá gőzkamra, finn és infraszauna, relax szoba és napozóterasz áll a vendégek rendelkezésére.

A hotel kiváló, saját éttermében van lehetőség vacsorázni is, ahol a speciális étrendűek is megtalálhatják a számukra megfelelő falatokat.

Hotel Gerardus****

6728 Szeged, Dorozsmai út 2-4.

Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel**** Kecskemét

A Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel**** Kecskemét nyugati részén, Kadafalva területén, a városközponttól 7 km-re található. Az M5-ös autópálya lehajtótól 2 percre, nyugodt, csendes, erdő melletti, 2 hektáros területen van lehetőség a sokrétű kikapcsolódásra.

Az épületben 86 geotermikus energiával működő fal- és padlófűtéssel-hűtéssel ellátott, erkélyes, esztétikus kialakítású kétágyas szoba, illetve jakuzzival felszerelt lakosztály nyújt kényelmes pihenést egész évben. Szobáik telefonnal, mini bárral, LCD televízióval, wireless internet hozzáféréssel vannak felszerelve. Vendégeik számára ingyenes parkolási lehetőséget biztosítanak.

A teljes ellazulást és kikapcsolódást a wellness részlegük biztosítja, ahol jakuzzi, feszített víztükrű medence, Kneipp-taposó, melegített pad, finn- és infraszauna, gőzkabin , sókamra, infraszolárium élménytusoló valamint külön térítés ellenében különféle masszázsok segítik elő.

Emellett a szabadban is több kikapcsolódási lehetőséget kínálnak. Szállodájukban 2 teniszpálya, 2 pályás bowling várja a sportolni vágyókat. Ezen kívül számos beltéri szórakozási lehetőséggel, és ingyenes WI-FI hálózattal várnak. Télen-nyáron üzemelő kemencés grillteraszuk ideális helyszínt biztosít különböző rendezvények számára akár 400 –főig.

Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel**** Kecskemét

6000 Kecskemét, Harmónia u. 23.

Hotel Lycium**** Debrecen

A Hotel Lycium**** Debrecen belvárosában található, közvetlenül a főtér és a Nagytemplom szomszédságában. Valódi városközponti szálloda, kiváló megközelítési lehetőséggel. Közvetlen átjárási lehetőséggel és szolgáltatások széleskörű palettájával, magas szintű technikai felszereltséggel nyújt konferencia- és eseményhelyszínt az épületegyüttesben található Kölcsey Konferenciaközpont.

A szállodában 87 kétágyas, légkondicionált, igényesen berendezett szoba és 4 apartman áll a vendégek rendelkezésére, összesen 190 férőhelyet kínálva. A szobákban zuhanyzós fürdőszoba, LCD televízió, vezetékes és vezeték nélküli internet- csatlakozási lehetőség, szobai széf, minibár, telefon, beépített hajszárító és szobánként egyedileg szabályozható klímaberendezés biztosítja a vendégek kényelmét.

A szálloda felső szintjén kialakított közel 400 m2- es wellness-részleg test és lélek megújulását szolgálja: úszómedence, merülőmedence, jacuzzik, hagyományos és aromaterápiás szaunák, infraszauna, szolárium, és modern fitneszgépek várnak.

A szálloda mintegy 200 fő befogadására alkalmas Átrium Étterme rendezvényhelyszínnek is kiválóan megfelel. Éttermük büféreggelivel, a’la carte kínálattal, kávészünet variációkkal, a legkülönfélébb igényeknek megfelelő 3-4-5 fogásos menüs és büféasztalos főétkezéssel várja vendégeit. Az épületegyüttesben működő családias hangulatú Kölcsey Art Kávézó és a szálloda drinkbárja kellemes időtöltést biztosít.

Hotel Lycium**** Debrecen

4026 Debrecen, Hunyadi János u. 1-3.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Kvíz: Milyen típusú utazó vagy?
Precízen megtervezed az utad, vagy inkább hagyod, hogy az élmények vezessenek? Posztolsz minden pillanatot, vagy offline kapcsolódsz ki? Játékos tesztünkből most megtudhatod, melyik utazási stílus illik leginkább hozzád!


Itt a nyár, vele együtt pedig a várva várt utazások időszaka is. Ilyenkor végre kiszakadhatunk a hétköznapokból, és elmerülhetünk a tengerparti naplementékben, mediterrán estékben vagy egy izgalmas város felfedezésében. Van, aki már hónapokkal korábban lefoglalja a szállást, gondosan összeállítja a programtervet és pipálgatja a csomagolós listát, mások pedig inkább az utolsó pillanatban csapnak le egy jó ajánlatra, és úgy pakolnak, hogy minden elférjen egy kézipoggyászban.

Ilyen utazók vagyunk

A Visa friss felmérése szerint* a magyarok különböző módon közelítik meg idei nyaralásukat: közel 40%-uk igazi élményvadász, akik szívesen fedeznek fel újdonságokat és hagyják el komfortzónájukat.

De vajon te hogyan utazol? A legkülönlegesebb szállást keresed, vagy inkább az éppen aktuális akciók alapján döntesz? Ellenőrzöd a bankkártyád beállításait, mielőtt útnak indulsz, vagy csak reméled, hogy minden rendben lesz? És mi a helyzet a közösségi médiával – megosztod az élményeket azonnal, vagy inkább teljesen offline maradsz nyaralás alatt?

Töltsd ki az alábbi játékos kvízünket, és derítsd ki, milyen utazó típusba tartozol – felfedező vagy inkább szervező alkat vagy, tudatos tervezőként vágsz neki az útnak, vagy te vagy az, aki minden pillanatot megoszt?

Most megtudhatod!

És bár a nyaralás leginkább a kikapcsolódásról, feltöltődésről és élményekről szól, nem árt észnél lenni: ilyenkor a csalók is sokkal aktívabbak. Az utazás előtti időszakban különösen érdemes figyelni, amikor last minute ajánlatokra, szállásokra vagy belépőjegyekre vadászol. Egy hamis utazási oldal, gyanúsan olcsó szállás, vagy egy sürgető kedvezményről szóló e-mail könnyen bajba sodorhat, ha nem vagy elég körültekintő. A nyaralás alatt pedig már nem csak az online térben környékezhetnek meg – miközben fizetsz a part menti szuveníresnél, pénzt veszel fel egy idegen város ATM-jéből, vagy csak sétálsz egy zsúfolt piacon.

Éppen ezért a kvíz nemcsak egy jópofa játék, hanem figyelemfelkeltő eszköz is: segít rávilágítani arra, milyen digitális és pénzügyi szokásaink vannak utazás közben, és érdemes-e ezekből valamin változtatni, hogy valóban gondtalan legyen a pihenés. Mert egy jól időzített bakancslistás kaland, egy spontán street food-élmény vagy egy tökéletes fotó tényleg csak akkor tudja hozni az igazi nyaralós érzést, ha közben nem kell aggódnod a biztonságod miatt.

Egy kis odafigyeléssel és tudatossággal könnyen elkerülheted a kellemetlen meglepetéseket – így nyugodtan hátradőlhetsz, és élvezheted a megérdemelt pihenést.

(*A Visa Kelet-Közép-Európai Utazási és Fizetési Szokások 2025 tanulmány Lengyelországra, Csehországra, Magyarországra, Romániára, Bulgáriára, Szlovákiára és Horvátországra terjedt ki. A kutatást a GfK - a NIQ vállalat végezte 2025 márciusában, 1000 fős reprezentatív mintán - 18-65 évesek - az említett országok mindegyikében.)

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Öt perc nyaralás után kitoloncoltak egy skót nőt Marokkóból
A nő állítása szerint a gépen hagyta az útlevelét, amit a személyzet nem talált meg. Ezért a határrendészet Marrákesből percek után visszaküldték Nagy-Britanniába.


Rebecca McCurry júliusban három barátjával Marrákesbe utazott. Leszállás után a gépen hagyta az útlevelét, és öt percen belül észrevette, hogy nincs nála az irata. Vissza akart menni a dokumentumért, a személyzet átnézte a gépet, de nem találta meg. A határrendészek kihallgatták, mialatt krónikus fájdalmai miatt többször elájult. Mivel elhagyta az útlevelét, a határrendészek kitoloncolta az országból. Azt mondták neki, akár öt napot is várhat a visszaútra Edinburghbe.

Végül a légitársaság még aznap visszaküldte az Egyesült Királyságba, de nem Edinburghbe, hanem Manchesterbe. Rebecca elmondta, hogy az édesapja hat órát vezetett, hogy elhozza. Közben

egy ismerőse az edinburgh-i visszajáraton utazott, és ott találta meg az útlevelet azon a helyen, ahol Rebecca hagyta. A Ryanair munkatársai elvették tőle a dokumentumot. Rebecca több mint egy hónapig próbált kapcsolatba lépni a céggel, végül személyesen ment ki a repülőtérre, és 30 fontot fizetett, hogy visszakapja az útlevelét. Azt mondta, nem tudott panaszt beadni, mert mindenhol zsákutcába futott.

A Ryanair megerősítette, hogy az utas július 31-én az Edinburgh–Marrákes járaton hagyta az útlevelét, és a hatóságok nem engedték be Marrákesbe. A társaság kérésre még aznap átfoglalta a következő, Egyesült Királyságba tartó járatra. A cég hangsúlyozta, hogy minden utasnak a célország által előírt okmányokat kell bemutatnia, és az érvényes dokumentumok magánál tartása az utas felelőssége. A közlés szerint a személyzet a megtalált útlevelet az edinburgh-i repülőtér talált tárgyak irodájának adta át. Rebecca elmondta, hogy az átéltek óta fél a repüléstől.

(via LadBible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Nyári pihenés itthon: 5 mesés hotel, ahová érdemes elutaznod
Akár romantikus kikapcsolódásra, akár családi nyaralásra vágysz, ezek a magyarországi hotelek tökéletes helyszínt nyújtanak a nyári feltöltődéshez.


Ahogy beköszönt a nyár, egyre nagyobb a vágy bennünk, hogy kiszakadjunk a mindennapokból, és végre csak a pihenésre, feltöltődésre koncentráljunk. A jó hír az, hogy ehhez nem kell hosszú órákat utaznod, hiszen Magyarország bővelkedik olyan varázslatos helyekben, ahol minden adott egy tökéletes nyári kikapcsolódáshoz. Legyen szó egy romantikus hétvégéről kettesben, egy családi nyaralásról vagy egy csendes wellness-pihenésről.

Ezúttal tájegységek szerint válogattunk – így nemcsak a szállodák élvezete, de maga az ország felfedezése is része lehet az utazásnak. Ha a Balaton-felvidék bája és a levendulamezők illata vonz, a Hazai Provence mesébe illő, provence-i hangulatú vendégháza vár rád. Ha észak felé vennéd az irányt, az esztergomi Grand Hotel Esztergom elegáns belső tereivel, tetőtéri wellnessével és a Bazilikára nyíló panorámájával kényeztet. A főváros közelében, Zsámbékon a Szépia Bio & Art Hotel egyszerre kínál aktív kikapcsolódást, kortárs művészeti élményeket és családbarát szolgáltatásokat. Ha inkább a fővárosi pezsgést választanád, de szeretnél csendes környezetben pihenni, a Carlton Hotel Buda Castle**** a Budai Vár lábánál tökéletes választás. Ha pedig a napfényes Alföld csábít, a Colosseum Hotel családbarát wellness-szolgáltatásaival, saját Spa & Wellness részlegével és közvetlen gyógyfürdőkapcsolatával vár a teljes testi-lelki feltöltődés jegyében.

Fedezd fel az országot úgy, hogy közben végig kényeztetnek!

Dunántúl – Hazai Provence: Vidéki romantika Kapolcson

Ha a Balaton-felvidékre gondolsz, eszedbe jut a dombok ölelte táj, a pipacsos mezők és az az eltéveszthetetlen nyugalom, ami csak itt érezhető. Ennek a vidéki idillnek a szívében, Kapolcson – a Káli-medence kapujában – bújik meg a Hazai Provence, amely provence-i hangulatával és minden érzékszervet elvarázsló atmoszférájával válik felejthetetlenné: többszáz tő levendula illatozik a domboldalon, a vendégház, az udvar és az étterem pedig egy mediterrán hangulatot idéz.

A butikhotel, tíz hangulatos szobájával, saját wellnessrészlegével és többszörös Michelin ajánlású éttermével ideális állomás egy többnapos pihenésre.

Itt tényleg minden részlet a nyugalmat és a letisztult szépséget szolgálja – legyen szó egy pezsgő jacuzziról, egy szaunáról vagy egy pazar reggeliről a napfényes teraszon. A szobák mindegyike egyedi kialakítású és bennük kifogástalan kényelmet élvezhet a megfáradt utazó.

A szálláshelyhez tartozó 84 Bisztró, amely már kétszer is elnyerte a Michelin-ajánlást, jelenleg kizárólag a szállóvendégek kiváltsága – de jó hír, hogy az iskolaszünet kezdetétől a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit. Így bárki betérhet hozzájuk egy ízekben gazdag ebédre vagy egy nyugodt délutáni falatozásra. Az étlap folyamatosan a szezon ritmusához igazodik, és kizárólag helyi termelőktől származó friss alapanyagokra épül – az eredmény pedig mindig kifinomult és őszintén házias.

A környék felfedezésre csábít: hullámzó dombok, apró falvak, kitűnő minőségű bicikliutak és a Balaton közelsége – hiszen a legközelebbi strand alig 20 kilométerre van. De ha inkább a csendes feltöltődést választanád, a Hazai Provence saját kertjében vagy az udvar egyik árnyas szegletében ülve is megtapasztalhatod a vidéki nyugalom esszenciáját.

Észak-Magyarország – Grand Hotel Esztergom: Luxus a Bazilika lábánál

Ha rég jártál Esztergomban, ideje visszatérni – a város egyszerre történelmi és meglepően modern, és minden évszakban más arcát mutatja. Nyáron a Kis-Duna sétányon andalogni, az esztergomi Bazilika árnyékában kávézni vagy egy jót csobbanni az Aquasziget Élményfürdőben szinte kötelező program. És ha mindezt egy stílusos, nyugodt szállásról szeretnéd megtenni, akkor a Grand Hotel Esztergom a tökéletes választás.

A 4 csillagos superior szálloda 131 igényesen berendezett szobát és 18 tágas luxus lakosztályt kínál, néhányból pazar kilátással a Bazilikára.

A tágas lobby és a modern design az első pillanattól fogva luxusélményt sugall. A tetőtéri wellness, a Bazilika Day Spa, felnőttbarát kialakításának és különleges panorámájának köszönhetően tökéletes hely a lazításhoz.

A hotel mellett található Aquasziget Élményfürdő minden szállóvendég számára korlátlanul elérhető. Beltéri és kültéri medencék, sodrófolyó, csúszdák, gyerekmedencék, jakuzzik és szaunák gondoskodnak a teljes család szórakozásáról. Az Aquasziget Wellness Világa közel 1000 négyzetméteren, különleges odafigyeléssel, exkluzív szolgáltatásokkal a teljes kikapcsolódást és a felfrissülést biztosítja.

És ha inkább a hotelben maradnál, a hotel saját élménybirodalma, a 700 m2-es Pepper játéktér is rengeteg lehetőséget kínál. Van játszóház, pingpong, csocsó, léghoki, lézerszoba, virtuális sarok és ninja pálya is. Gyerekeseknek ez maga a kánaán!

A szálloda konferencia- és tárgyalótermei a legkülönbözőbb céges rendezvények helyszínéül szolgálnak a modern beépített technikai felszereltségükkel. A -1 szinten található játéktér pedig nemcsak családoknak, hanem csapatépítő programoknak is ideális helyszíne – a szórakozás itt valóban minden korosztálynak garantált.

A félpanziós ellátás is kiemelkedő: a hotel éttermében reggel és este bőséges, minőségi svédasztal vár, amit à la carte fogások egészítenek ki. A nyári estéken az étterem teraszán, zöld környezetben elfogyasztott vacsora igazán különleges hangulatot ad a nap lezárásához.

Budapest környéke - Szépia Bio & Art Hotel****: Aktív nyaralás Zsámbékon

Ha Budapest közelében keresel olyan helyet, ahol a természet nyugalma és a modern kényelem harmonikusan találkozik, akkor irány Zsámbék! Ez a hangulatos kisváros a Zsámbéki-medence északnyugati szélén bújik meg, alig félórányira a fővárostól – igazi rejtett gyöngyszem, amely egyszerre kínál csendes elvonulást és tartalmas kikapcsolódást. A település központjában található a Szépia Bio & Art Hotel****, amely ideális választás mindazok számára, akik kiszakadnának a mindennapokból, de nem szeretnének lemondani sem a mozgás öröméről, sem a kreatív feltöltődésről.

Ez a nyugodt, mégis lendületes szálloda nemcsak pihentet, de inspirál is – terei kortárs műalkotásokkal vannak berendezve, így a hotel minden szeglete egy élő kiállítás hangulatát árasztja. A szobák modernek, tágasak, sokukhoz saját erkély tartozik, ahonnan a zöld kertre vagy a kültéri medencére nyílik kilátás. Nyáron különösen jó érzés a friss levegőn csobbanni, a gondozott kert és a környező táj pedig még inkább elmélyíti a nyugalom élményét.

A hotel egyik nagy előnye a rendkívül széles sportkínálat: saját teniszpályák, squash, bowling, fitneszterem és kültéri futballpálya is rendelkezésedre áll, ha aktív pihenésre vágysz.

A wellness részleg is bőven tartogat élményeket – beltéri és kültéri medencék, finn szauna és jakuzzi gondoskodnak róla, hogy testileg-lelkileg is feltöltődj.

És ha mindez nem lenne elég, a ház saját étterme, a Nyárfás Étterem egészségtudatos, mégis ízekben gazdag fogásokkal csábít. A nyári időszakban különösen kellemes a teraszon elfogyasztani egy friss ebédet vagy egy pohár bort – igazi jutalom egy aktívan vagy épp lustálkodással töltött nap végén.

A Szépia Bio & Art Hotel nemcsak pároknak, hanem családoknak is remek választás, hiszen a szálloda minden korosztály számára kínál tartalmas kikapcsolódási lehetőségeket. A környék ideális a felfedezéshez – elég csak a közeli, impozáns Zsámbéki Romtemplomot vagy a természetjárásra csábító dombvidéket említeni. Ráadásul a hotel kiváló helyszín céges csapatépítők számára is: modern technikával felszerelt konferenciatermei és változatos szabadidős programlehetőségei miatt tökéletes választás, ha munkát és pihenést szeretnétek összekötni.

Budapest - Carlton Hotel Buda Castle****: Pihenés a Budai Vár lábánál

Ha nyáron is a város lüktetése vonz, de szeretnél egy nyugodt helyen megpihenni, a Budai Vár aljában található Carlton Hotel Buda Castle****  tökéletes választás számodra. A szálloda egy csendes mellékutcában bújik meg, mégis csak néhány perc sétára van a Halászbástyától, a Mátyás-templomtól és a Lánchídtól – így ideális kiindulópontja lehet a budapesti kalandodnak, ha felfedeznéd a fővárost.

A hotel története a 80-as évek végéig nyúlik vissza: az akkor Alfa Hotel néven megnyílt épület mindig is szállodaként működött.

2024-ben az Eventrend Group új arculattal és megújult szolgáltatásokkal keltette új életre, azóta szinte minden nap teltházzal üzemel – köszönhetően kiváló ár-érték aránynak és családias hangulatának.

Összesen 95 szoba közül választhatsz, 7 különböző típusban – legyen szó standard, superior, háromágyas vagy családi szobáról. Néhány szoba erkélyes, ahonnan részleges kilátás nyílik a városra. A modern, világos belső terek és a zajszigetelt kialakítás gondoskodnak róla, hogy valóban kipihenten ébredj. Nem véletlen, hogy a szálloda elnyerte a 2025-ös „Alvásbarát Hotel” díjat is.

A Carlton ideális választás, bárhogy is utazol: családdal, pároddal vagy üzleti útra. Élvezheted a hangulatos lobbyt, a reggeliző éttermet, a saját bárt, és ha autóval érkezel, a zárt mélygarázs is a rendelkezésedre áll. Céges utakhoz, tárgyalásokhoz vagy kisebb rendezvényekhez pedig a konferenciaterem is elérhető.

A reggeliző étterem valódi élményt nyújt: kézzel készített famunkákon tálalva válogathatsz frissen sült croissant-ok, helyi finomságok, müzlibár és juice kínálat közül. A legjobb rész? A saját interaktív kávébár, ahol te magad készítheted el a kedvenc italod, különféle tejekkel, édesítőkkel és szezonális kiegészítőkkel. Akkor is jó helyen jársz, ha speciális étrendet követsz – itt tényleg mindenkire figyelnek.

A Carlton Hotel Buda Castle akkor is jó választás, ha a történelem közelségét, a figyelmes kiszolgálást vagy a megfizethető, de minőségi szállást keresed. Itt minden adott ahhoz, hogy kényelmesen, nyugodt környezetben pihenj, miközben Budapest legszebb részei szó szerint a küszöbödön hevernek.

Dél-Alföld - Colosseum Hotel: Wellness és gyógyvíz egy családbarát helyen

A napfényes Dél-Alföld egyik legnépszerűbb fürdővárosa Mórahalom, ahol nemcsak gyógyvíz és kikapcsolódás vár, hanem egy igazi családbarát szálloda is, a város szívében található négycsillagos Hotel Colosseum. Szegedtől mindössze 20 percre, közvetlenül a híres Szent Erzsébet Gyógyfürdő mellett találod, ahová szállóvendégként korlátlanul beléphetsz – akár köntösben is átsétálhatsz a wellnessélményért.

A fürdő mellett a hotel saját Spa & Wellness részlege is bőséges kikapcsolódási lehetőségeket kínál: élménymedence, jakuzzi, szaunavilág, trópusi zuhany és pihenőtér vár, ahol minden adott a testi-lelki feltöltődéshez.

A 82 modern, világos szoba között találhatsz kétágyas, superior és családi kialakítású lehetőségeket is, többhöz pedig erkély is tartozik. Családoknak külön előny, hogy játszószoba és animációs programok is elérhetők a kicsiknek, így mindenki jól szórakozik.

A gasztronómiai élményekről a szálloda saját étterme gondoskodik: bőséges, friss alapanyagokból készült büféreggeli és vacsora, saját cukrászműhelyből érkező desszertek és gondosan összeállított menüsor vár minden nap. Nyáron a Grill Terasz is megnyílik, ahol szabadtűzön készült finomságokkal és hűsítő italokkal koronázhatod meg a napot. Napközben pedig az Átrium Snack Bár könnyed fogásaival és desszertjeivel csillapíthatod az étvágyadat egy fürdőzés után.

Ha egy kis felfedezésre vágysz, érdemes körülnézni Mórahalom környékén is. A természet szerelmeseit tanösvények, bicikliutak és a homokhátság különleges élővilága várja. És ha már ennyire közel vagy Szegedhez, egy délutáni városnézést, fagylaltozást vagy esti színházi előadást is könnyedén beiktathatsz a programba. Akár páros wellnesspihenésre, akár családi nyaralásra érkezel, a Hotel Colosseum igazi alföldi vendégszeretettel és teljes körű kényelemmel vár – ahol a feltöltődés garantált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Légy részese egy különleges túrának, amivel a hawaii magyar iskolát támogathatod – Vujity Tvrtkóval és a kint élő Bordás Istvánnal
Az évek óta egyre nagyobb létszámmal működő magyar iskola most bajban van. A további működéshez segítségre van szükségük. A népszerű újságíró és Hawaiin élő magyar barátja egy különleges jótékonysági programot kínál.


Van egy kis közösség igencsak távol Magyarországtól, ahova eljutni még repülővel is elég hosszú út. A paradicsomi szigetvilágban pedig több magyar is él, akik ápolják, őrzik magyarságukat, és a nyelvet, kultúrát szeretnék átadni az új generációknak is. Ebben nagy segítség számukra a helyi magyar iskola, aminek működtetése most veszélybe került. Az egyik kint élő szülő keresett meg minket, hogy adjunk hírt róluk, a kezdeményezésükről, hogy ezzel is sikerüljön életben tartani a közösség egyik kedves helyét.

A Hawaii-n élő Bordás Istvánról és családjáról mi is írtunk korábban, majd később Vujity Tvrtko mesélt róluk gyakran, amíg ő is a szigeten élt a családjával. Most ketten vágtak bele egy közös jótékonysági eseménybe. Hogy mit is terveztek el, arról István árult el részleteket portálunknak.

"A családunk több mint 10 éve él Hawaii-on. Turizmusban, oktatásban és kulturális projektekben dolgozunk, és aktív résztvevői vagyunk a helyi magyar közösségnek. Számunkra a kétnyelvűség, a gyökerek megőrzése és az értékalapú közösségépítés mindennapos cél és szívügy. Ennek egyik fontos helyszíne a magyar iskola, amely most segítségre szorul."

- Mióta működik a magyar iskola Hawaii-on, és mi volt a cél?

- Az iskola 2021 őszén indult, így immár több mint 3 éve működik folyamatosan, egyre bővülő közösséggel.

A célunk az volt, hogy a Hawaii-on élő magyar gyerekek megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat, és kapcsolódni tudjanak a magyar gyökereikhez. Emellett fontosnak tartjuk, hogy közösséget is építsünk, ahol a családok támogatást, barátságokat és értékes közös élményeket találnak.

- Ki működteti az iskolát, és kik tanítanak benne, milyen korosztállyal foglalkozik?

- Az iskolát egy szülői közösség hozta létre és tartja fenn önkéntes alapon. A foglalkozásokat magyar anyanyelvű pedagógusok és lelkes önkéntesek vezetik – köztük óvodapedagógus, tanár és kulturális szervező is van. A tanítás kéthetente, vasárnaponként zajlik, általában délelőtt. Az iskolai év során több tematikus foglalkozást, ünnepi alkalmat és közösségi eseményt is szervezünk. Főként óvodás, kisiskolás és alsó-középiskolás gyerekek járnak hozzánk. A létszám évről évre nő.

- Mi a tematika? Honnan van a tananyag és az eszköz hozzá?

- A tananyag részben saját fejlesztésű, emellett sokféle magyar tankönyvet és oktatási anyagot használunk. A tematika igazodik a magyar kultúrához, ünnepekhez és a gyerekek életkorához. Néptánc, kézműves foglalkozások, ünnepi megemlékezések (pl. március 15., Mikulás, Húsvét), kirándulások és közös családi napok is szerepelnek a programban. Emellett nyelvi játékokkal, mondókákkal, mesékkel segítjük a magyar nyelv ápolását. Évente szervezünk magyar-hawaii nyári tábort, amelyre a világ minden tájáról várjuk a gyerekeket és családokat. Az eszközöket részben Magyarországról hoztuk, részben a helyi közösség és támogatóink segítségével szereztük be.

- Miért van szükség most az adománygyűjtésre?

- Korábbi fő támogatónk az idei évben támogatásunkat 50 százalékkal csökkentette. Ez komoly kihívást jelent a nyári tábor megszervezésében, az eszközpótlásban, bérleti díjak és programköltségek fedezésében. Ezért van most égető szükségünk külső segítségre. A célunk, hogy biztosítani tudjuk az iskola és a nyári tábor zavartalan működését a következő tanévre is.

- Igen jó a kapcsolatotok Vujity Tvrtkoval is. Ő hogy kapcsolódik be a jótékonysági esemény támogatásába?

- Tvrtko mindig is elkötelezett volt a külhoni magyar közösségek támogatása iránt. Amikor hallott a hawaii-i magyar iskoláról, azonnal csatlakozott az ügyhöz.

Közösen szervezünk egész napos szigeti túrákat, amelyek során körülbelül 10 ikonikus helyszínt látogatunk meg. A program során Tvrtko személyes történetei, humoros stílusa és helyi tudása teszik igazán különlegessé az élményt. A túrák bevételeiből az iskola működését támogatjuk.

- Hogyan lehet jelentkezni a túrákra?

- Egy egyszerű online űrlap kitöltésével lehet jelentkezni, amelyet elérhetővé tettünk közösségi oldalainkon, vagy privát üzenetben is elküldünk. Az idei túrák nyáron lesznek, a pontos dátumokat és helyszíneket jelentkezés után egyeztetjük. Akik jönnek azokkal bejárjuk Oahu legszebb helyeit és elmeséljük Hawaiiról a legizgalmasabb történeteket – úgy, ahogy azt máshol biztosan nem hallották még. Ez nem egy két hetes utazás, hanem egynapos exkluzív élménytúrák kis csoportok számára – minden nap más résztvevőkkel, limitált férőhellyel.

Itt lehet támogatni az iskolát: Gofundme

A kérdőív itt található.

Minden támogatás számít – akár anyagi, akár az, ha valaki megosztja a kezdeményezést másokkal.

- Hogy jutott eszedbe, hogy te is támogasd az iskolát?

- Mivel mi magunk is érintettek vagyunk – gyermekünk is ide jár – személyesen látjuk, milyen fontos szerepet tölt be az iskola a közösség életében. Ezért döntöttünk úgy, hogy saját eszközeinkkel is segítjük: például túrákat szervezünk, melyek bevételéből az iskola is részesül. Az iskola éltében mi is aktívan részt veszünk mind szervezőként, mind önkéntesként. A gyermekeink is az iskola tanulói, így ez a projekt nekünk szívügyünk.

- Miért tartod fontosnak, hogy legyen magyar iskola Hawaii-on?

- Mert ez az egyetlen lehetőség arra, hogy gyermekeink ne veszítsék el a nyelvüket, és valóban át tudjuk örökíteni nekik azt a kulturális örökséget, ami ránk bízatott. Egy diaszpórában, főleg egy ilyen távoli helyen ez különösen nagy kihívás – és különösen értékes.

- Hány magyar él a vonzáskörzetében, milyen távolságról járnak az iskolába?

- A legtöbb család Oʻahu szigetéről érkezik, különösen a keleti partról, de volt már példa arra is, hogy más szigetekről csatlakoztak hozzánk. A szűkebb közösségünk kb. 50 főből áll, de a tágabb hawaii-i magyar közösség 100–150 fő körülire tehető.

- Van-e kapcsolat magyarországi iskolákkal, vagy más, külföldi magyar iskolákkal?

- Igen, kapcsolatban állunk több anyaországi és amerikai magyar szervezettel, például a Külföldi Magyar Cserkészszövetséggel is volt már együttműködésünk. Több amerikai magyar iskolával is kapcsolatban állunk. Tapasztalatokat, tananyagokat és ötleteket osztunk meg rendszeresen, mert fontosnak tartjuk, hogy tanuljunk egymástól és támogassuk egymást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: