MOB-elnök: Egy bántalmazott lett Imane Khelifből a nemzetközi sajtóban
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke az ATV-nek adott interjújában arról beszélt, hogy
Az interjúban Gyulay elmondta, hogy a meccs utáni sajtótájékoztatón, ahol ő maga, Hámori Luca és Fürjes Balázs is jelen voltak, a nemzetközi sajtó élesen kritizálta Hámorit korábbi posztjai miatt.
– fogalmazott Gyulay.
Hámori egy eltávolított videóban férfiként hivatkozott Khelifre, és olyan videót is megosztott az Instagramon, ami transzfób megjegyzéseket tartalmazott, vagy „korcsként” hivatkozott Khelifre.
Gyulay reagált a magyar bokszoló, Kovács Richárd posztjára is, aki igazságtalannak tartotta, hogy Hámori Luca olimpiai bronzérmesnek járó pénzjutalmat kapott, annak ellenére, hogy veszített Khelif ellen, míg a szintén negyeddöntős Kovács nem részesült ilyen jutalomban.
Szerinte a magyar szövetségnek előzetesen egyeztetnie kellett volna erről az államtitkársággal és a sportolókkal is. A MOB elnöke szerint később lesz döntés a sportolók jutalmazásáról.
Az interjúban szóba került Hosszú Katinka nyílt levele is, amelyben az úszószövetség vezetőségének lemondását követelte Milák Kristóf felkészülésének kezelése miatt.
Gyulay ezzel kapcsolatban megjegyezte:
Hozzátette, hogy az úszósport szakmai kérdéseibe nem szeretne belemenni, és inkább a magyar sportolók eredményeinek örülne.