Meghalt Szabó „Bregyó” János, a magyar motorversenyzés legendája
A Magyar Motorsport Szövetség gyorsasági szakágának hivatalos oldala szívszorító bejegyzésben emlékezett meg a 67 évesen elhunyt legendás versenyzőről.
Szabó János az 1970-es és az 1980-as években a magyar motorversenyzés egyik legnagyobb alakja volt. Huszonhét Európa-bajnoki futamon és kilenc világbajnoki versenyen állt rajthoz. Karrierje során összesen hetvenhat dobogós helyezést, harminckilenc győzelmet, valamint két Béke Barátság Kupa győzelmet és három Európa-bajnoki futam elsőséget ért el.
A Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) gyorsasági szakága a Facebook-oldalán osztotta meg a fájdalmas hírt. A bejegyzésben így búcsúztak tőle:
„Az igazi MOTORVERSENYZŐ – BÚCSÚZUNK... Nehéz szavakat találnom. Immár harminc éve 'élek' versenypályákon. Kevesen vannak, akik végig, valamennyi szezonom részesei voltak.
Bregyó számomra nem csupán egy versenyző, egy szülő, egy szerelő, egy szakág-vezető, egy edző volt... Ő volt az, aki a szememben egy élő karakterként megtestesítette az igazi MOTORVERSENYZŐT.”
Barátai és tisztelői szívszorító posztokban emlékeztek meg róla, fekete-fehér és modernebb fotókat is megosztva életének emlékezetes pillanatairól. „Fájdalommal búcsúzunk Tőled, BAJNOK!” – írták.
A gyorsasági szakág emlékeztetett Szabó János tanítványainak sikereire is, akik számtalan győzelmet arattak a dobogón. A szövetség őszinte részvétét fejezte ki a családjának és hozzátartozóinak: „Isten Veled, Bregyó...”
Szabó János az 1970-es és az 1980-as években a magyar motorversenyzés egyik legnagyobb alakja volt. Huszonhét Európa-bajnoki futamon és kilenc világbajnoki versenyen állt rajthoz. Karrierje során összesen hetvenhat dobogós helyezést, harminckilenc győzelmet, valamint két Béke Barátság Kupa győzelmet és három Európa-bajnoki futam elsőséget ért el.
A Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) gyorsasági szakága a Facebook-oldalán osztotta meg a fájdalmas hírt. A bejegyzésben így búcsúztak tőle:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kínos jelenettel indult a vb-közvetítés az M4-en, Dragóner Attilának bocsánatot kellett kérnie
Dragóner Attila, az M4 Sport szakértője a férfi szurkolók ünnepének nevezte a világbajnokságot a nyitómeccs felvezetőjében. A műsorvezető, Berkesi Judit élő adásban kétszer is korrigálta, a volt focista pedig a félidőben kért elnézést.
Kellemetlen pillanatokkal indult az M4 Sport csütörtök esti közvetítése a labdarúgó-világbajnokságról. Amikor a stúdiót kapcsolták, az egyik szakértő, Dragóner Attila azzal indított, hogy a férfi szurkolóknak ez egy nagy ünnep és öröm. Ekkor a műsorvezető, Berkesi Judit közbeszólt, hogy nemcsak a férfiaknak szól a torna.
A korábbi válogatott játékost ez nem zökkentette ki, azzal folytatta, hogy elnézést kér a női szurkolóktól, amiért most öt hétre elveszítik a párjukat. Berkesi ismét jelezte, hogy sok nőt is érdekel majd a vb, mire Dragóner azzal zárta a gondolatmenetet, hogy ez mégiscsak a férfiaknak egy olyan, négyévente esedékes esemény, amit nagyon várnak - írta a 24.hu.
A nyitómeccs félidejében Dragóner Attila aztán elnézést kért, amiért félreérthetően fogalmazott.
A csatorna nemcsak a stúdióban, hanem a technikával is megküzdött. A vb-nyitány alatt az M4 Sport online közvetítései sem működtek, a hivatalos tájékoztatás szerint egy külső szolgáltatónál fellépő hiba miatt, amelynek elhárításán dolgoztak.
Márciusban a Magyarország–Koszovó barátságos mérkőzés alatt Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója tett egy vitatott megjegyzést a román játékvezetőre, miközben a Puskás Aréna közönségének egy része is ellenséges rigmusokat skandált. Az eset nagy visszhangot váltott ki, és a sportközvetítésekben elhangzó elfogadhatatlan kijelentésekről indított vitát.
Kellemetlen pillanatokkal indult az M4 Sport csütörtök esti közvetítése a labdarúgó-világbajnokságról. Amikor a stúdiót kapcsolták, az egyik szakértő, Dragóner Attila azzal indított, hogy a férfi szurkolóknak ez egy nagy ünnep és öröm. Ekkor a műsorvezető, Berkesi Judit közbeszólt, hogy nemcsak a férfiaknak szól a torna.
A korábbi válogatott játékost ez nem zökkentette ki, azzal folytatta, hogy elnézést kér a női szurkolóktól, amiért most öt hétre elveszítik a párjukat. Berkesi ismét jelezte, hogy sok nőt is érdekel majd a vb, mire Dragóner azzal zárta a gondolatmenetet, hogy ez mégiscsak a férfiaknak egy olyan, négyévente esedékes esemény, amit nagyon várnak - írta a 24.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Teljesen máshogy fognak kinézni a meccsek a 2026-os vb-n: Percekig tíz emberrel játszhat egy csapat az új FIFA-szabályok miatt
A FIFA a 2026-os világbajnokságra új, időhúzás elleni szabályokat vezet be. Például, ha lecserélt játékos nem hagyja el időben a pályát, a beálló csere egy percig, vagy az azután következő játékmegszakításig vár, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.
A 2026-os világbajnokságra a FIFA és a szabályalkotó testület, az IFAB olyan szigorú szabálycsomagot vezet be az időhúzás ellen, amire még nem volt példa a sportág történetében. A cél egyértelmű: a tiszta játékidő drasztikus növelése.
Ha egy játékos túl sokáig késlekedik a bedobással vagy a kirúgással, a játékvezető látható jelzést ad, és ha öt másodperc alatt nem történik meg a játék folytatása, jön a büntetés:
bedobásnál a labda a másik csapathoz kerül, míg kirúgásnál az ellenfél végezhet el szögletet.
Hasonlóan drasztikus a cserékre vonatkozó 10 másodperces limit: amint felmutatják a táblát, a lecserélt játékosnak ennyi ideje van elhagyni a pályát.
Ha kifut az időből, a beálló csere egy percig, vagy ennek letelte utána következő játékmegszakításig az oldalvonal mellett várakozik, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.
A színlelt sérülések is költségesebbek lettek.
Ha egy mezőnyjátékos a pályán orvosi ellátást kap, egy percre kötelezően el kell hagynia a játékteret. Ez alól csak a kapusok képeznek kivételt, mivel az ő ideiglenes pótlásuk kivitelezhetetlen lenne. Viszont amíg a kapus ápolása zajlik, a mezőnyjátékosok nem hagyhatják el a pályát.
Ezzel a lépéssel a taktikai célú, sérülést színlelő játékmegszakításokat próbálják visszaszorítani.
Bővül a videóbíró hatásköre is: a VAR mostantól a második sárga lapból adódó kiállításokat is felülvizsgálhatja, nem csak az azonnali piros lapokat. Emellett korrigálhatja a téves személyazonosítást, ha rossz játékos kapott lapot, sőt, a nyilvánvalóan téves szögletdöntéseket is megváltoztathatja, amennyiben ez nem késlelteti a játékot.
Finomították a nyilvánvaló gólhelyzet meghiúsításának szabályát is: ha a játékvezető előnyt ad, és abból gól születik, a szabálytalankodó játékos már nem kap lapot, mivel a gólszerzési lehetőség végül nem hiúsult meg.
A mostani csomag egy hosszabb folyamat része.
A FIFA már a 2022-es katari világbajnokságon jelezte, hogy kíméletlenül fel fog lépni az elvesztegetett percekkel szemben, ami rekordhosszúságú hosszabbításokat eredményezett. A mostani szabályok már nemcsak pótolni, hanem megelőzni akarják az időhúzást.
Emellett a játékosok viselkedését is szigorúbban veszik: egy korábbi szabálymódosítás értelmében a játékvezető akár piros lapot is adhat, ha egy játékos a szája elé tett kézzel kommunikál tiszteletlenül.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino azzal magyarázta a szigort, hogy a játékvezetőknek rossz szándékot kell feltételezniük.
„Feltételeznünk kell, hogy olyasmit mondott, amit nem lett volna szabad.”
Továbbá a versenyrendezők opcióként a játékvezetőknek testkamera viselését is engedélyezhetik, így akár a játékvezető szemszögéből is látaható lesz egy-egy szituáció.
A 2026-os világbajnokságra a FIFA és a szabályalkotó testület, az IFAB olyan szigorú szabálycsomagot vezet be az időhúzás ellen, amire még nem volt példa a sportág történetében. A cél egyértelmű: a tiszta játékidő drasztikus növelése.
Brutális jegyárak a foci-vb-n: már a második meccsen kongtak a lelátók
A mexikói Guadalajarában rendezett világbajnoki meccsen a magas árak miatt több ezer szék maradt üresen. A torna nyitónapja előtt a hivatalos viszonteladói portálokon még közel 180 ezer jegy várt gazdára.
Papíron teltház, a valóságban kongó szektorok – már a 2026-os labdarúgó-világbajnokság második mérkőzésén, a péntek hajnali Dél-Korea–Csehország találkozón kirobbant a vita a jegyárakról. A mexikói Guadalajarában rendezett meccsen a kamerák képén jól látszott, hogy több ezer ülőhely maradt üresen, különösen a VIP-zónákban és a fő kamerával szembeni lelátórészeken. Mindez annak ellenére történt, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan 44 985 fős, tehát csaknem telt házas nézőszámot közölt.
A hivatalos adat arra utal, hogy a belépők nagy részét eladták, ám vélhetően sokan nem tudtak túladni a megvásárolt jegyükön. Az üresen maradt szektorokba szóló jegyek ára 400 dollártól (kb. 145 ezer forint) egészen 5000 dollárig (kb. 1,8 millió forint) terjedt a vállalati vendégcsomagok esetében – írta a New York Post. A torna nyitónapja előtt a hivatalos viszonteladói portálokon még közel 180 ezer jegy várt gazdára.
Gianni Infantino, a FIFA elnöke ennek ellenére megvédte a stratégiát, hangsúlyozva, hogy az árképzés mindenki számára elérhetővé teszi a tornát.
„El akarjuk juttatni a világbajnokságot minden futballszurkolóhoz, és erről szól ez az árstruktúra. Ez a dinamikus árazás lényege is” – jelentette ki Infantino, aki a tavalyi Klub-világbajnokság tapasztalataira hivatkozva érvelt az árazási modell mellett. „Volt tavaly Klub-világbajnokság, egyes meccsek ára feljebb ment, másoké lejjebb. Ebben a helyzetben is mehettek volna lejjebb. Valójában nem nagyon mentek le. Ez talán azt mutatja, hogy az árszint megfelelő volt.”
A szervezet a torna előtt tett lépéseket a helyzet kezelésére, például felszabadította a nagy tételben lefoglalt szállodai szobáinak 70 százalékát is, de ez sem bizonyult elegendőnek.
Összehasonlításképp: a 2026-os döntő legolcsóbb jegyének ára a 2022-es katari fináléénak a többszöröse lett.
A mostani helyzetet a FIFA új, „változó árazásnak” nevezett modellje idézte elő, amelyet most először alkalmaznak világbajnokságon. Ennek lényege, hogy az árak a kereslethez igazodva változhatnak. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a 104 mérkőzésből 90 esetében az árak átlagosan 34 százalékkal emelkedtek 2025 októbere és 2026 áprilisa között.
A magas jegyárak és a szállásköltségek miatt már a torna előtt is komoly aggodalmak merültek fel, a szurkolók elriasztása pedig a helyszíni keresletre is hatással volt. A FIFA jegyértékesítési gyakorlata miatt New York és New Jersey főügyészei vizsgálatot is indítottak.
A világbajnokság péntek éjszaka két újabb mérkőzéssel folytatódik: az Egyesült Államok Paraguayjal, míg Kanada Bosznia-Hercegovinával csap össze.
Papíron teltház, a valóságban kongó szektorok – már a 2026-os labdarúgó-világbajnokság második mérkőzésén, a péntek hajnali Dél-Korea–Csehország találkozón kirobbant a vita a jegyárakról. A mexikói Guadalajarában rendezett meccsen a kamerák képén jól látszott, hogy több ezer ülőhely maradt üresen, különösen a VIP-zónákban és a fő kamerával szembeni lelátórészeken. Mindez annak ellenére történt, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan 44 985 fős, tehát csaknem telt házas nézőszámot közölt.
A hivatalos adat arra utal, hogy a belépők nagy részét eladták, ám vélhetően sokan nem tudtak túladni a megvásárolt jegyükön. Az üresen maradt szektorokba szóló jegyek ára 400 dollártól (kb. 145 ezer forint) egészen 5000 dollárig (kb. 1,8 millió forint) terjedt a vállalati vendégcsomagok esetében – írta a New York Post. A torna nyitónapja előtt a hivatalos viszonteladói portálokon még közel 180 ezer jegy várt gazdára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mindössze 9 percnyi játékidő volt szükséges ahhoz, hogy valaki betaláljon a 2026-os világbajnokságon. A Mexikó - Dél-Afrika nyitómérkőzésen már meg is szerezte a vezetést a házigazda zöld-fehér-piros együttes.
Egy védelmi hiba után Erik Lira elpattanó labdaszerzésére pont a mexikói csatár tudott lecsapni, egy remekül eltalált lövéssel kínálta meg Williams kapust, akinek lábai között becsusszant a labda.