SPORT
A Rovatból

Még pár hét és Budapest lesz a vizes sportok fővárosa

Több mint két héten át nálunk vendégeskednek majd a legjobb úszók, vízilabdázók, műugrók, hosszútávúszók és szinkronúszók, hiszen július 14-én kezdődik Budapesten a vizes világbajnokság.


Reméljük, hogy a hazai pálya sok-sok magyar sportolónak segít majd a még jobb szereplésben. Bőven lesz kinek szurkolni, sőt, nyugodtan kijelenthetjük, hogy igazi éremesőben reménykedhetünk.

Legutóbb két évvel ezelőtt az oroszországi Kazanyban 10 érmet nyertek a magyarok, amiből három világbajnoki címet is jelentett Hosszú Katinkának (200 és 400 méter vegyes) és Cseh Lászlónak (200 pillangó).

Téged is lázba hoz a hamarosan kezdődő budapesti vizes vb?

Ti várjátok már a vizes vb-t? Kinek fogtok leginkább szurkolni? – kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, és cikket készítünk majd az összegyűlt válaszok alapján.

Kattintsatok erre a linkre, és töltsétek ki rövid kérdőívünket! Előre is köszönjük!

Jó hír, hogy a két éve érmet szerzők mindegyike – Hosszú Katinka és Cseh László melett Gyurta Dániel, Verrasztó Dávid, Kapás Boglárka és Olasz Anna – ismét rajthoz áll, és mi más lehetne a céljuk, mint újra dobogóra állni, pláne magyar közönség előtt a Himnuszt hallgatni.

De bizonyítani szeretnének a vízilabdások is, hiszen az előző vb-n, sem a női, sem a férfi csapatnak nem sikerült a legjobb négy közé kerülnie, de most megújult keretekkel szállnak harcba az érmekért.

uszok_1

És az új trónkövetelekről, fiatal reménységekről, mint amilyen például a 200 pillangón Cseh Lászlót is megszorongató Kenderesi Tamás, még nem is beszéltünk.

Bár Magyarország már többször otthont adott úszó vagy vízilabda Európa-bajnokságnak, de világbajnokságot most először rendezhetünk. Ráadásul még hamarabb is, mint az eredetileg tervben szerepelt – a mexikói Guadalajara visszalépett az idei verseny rendezésétől, a korábban a 2021-es vb rendezési jogát elnyerő Budapest pedig beugrott a helyére.

A legnagyobb élmény a helyszínen követni a versenyeket, de ha erről lemaradnátok, még mindig nagyszerű program lehet egy-egy szurkolói központban, barátokkal együtt, egy kivetítő előtt drukkolni a magyar sportolóknak.

Tippünk: a Mastercard a Március 15-e téren, a Kioskban alakít ki egy ilyen központot, ahol óriáskivetítőn látható majd az élő közvetítés, a szurkolók pedig játékokban is részt vehetnek, vagy fotófal előtt készíthetnek magukról fényképet emlékbe.

A sportolóknál már jó ideje elkezdődött a visszaszámlálás, ők a felkészülés finisében tartanak – most már hamarosan rajtatok, szurkolókon a sor: lehet gyakorolni a tévé előtt kiabálást, hogy biztosan meglegyen az a pár centi a falig, vagy a labda a hálóba kerüljön.

Szurkolj és nyerj Sziget vagy Budapest Park VIP belépőket!

Te hogyan szurkolsz magyar sportolóinknak? Tölts fel Facebook és/vagy Instagram oldaladra #summerwithcard és #magyaroknakszurkolok hashtaget használva egy olyan képet, ami kifejezi, mennyire szurkolsz a vizes világbajnokságon részt vevő magyar sportolóinknak! Nagyon fontos, hogy posztodat mi is lássuk, mindenképpen állítsd nyilvánosra.

Cikkünket a játékról ITT TALÁLOD, a játékszabályokat pedig ITT.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
„Héder eltűnt a pénzzel, ígérgetett, de nem fizet” – tavaly nyár óta várnak a pénzükre az olimpia vívóversenyein dolgozó stábtagok
A stáb több tagja végrehajtást indított a Sportos Aramis Média Zrt. ellen, de a számlán mindössze 200 ezer forint alatti összeg volt. Héder Barna elismerte a tartozást, és ígéretet tett arra, hogy három héten, de legfeljebb egy hónapon belül kifizeti az elmaradásokat.
Fotó: MTI/Zih Zsolt - szmo.hu
2025. szeptember 02.



A Nemzeti Sport információi szerint Héder Barna, az ismert sportriporter a 2024-es párizsi olimpia vívóversenyein dolgozó 47 ember bérét még mindig nem rendezte. A tartozás összege legalább 50 millió forint, de ennél nagyobb is lehet.

A lap arról számolt be, hogy Héder elismerte a tartozást, és ígéretet tett arra, hogy három héten, de legfeljebb egy hónapon belül kifizeti az elmaradásokat. Azt mondta, mindenki megkapta az előleget, és a fedezet is rendelkezésre áll. Hozzátette, hogy a nyár és a szabadságok miatt lassult le a folyamat, de a múlt héten ismét tárgyalások kezdődtek az ügyben.

A Nemzeti Sport felidézte, hogy az olimpiai közvetítések kifizetésével évek óta gondok vannak. Már a 2021-es tokiói játékokon is előfordult, hogy a magyar Emmy-díjas stáb késve vagy egyáltalán nem kapta meg a pénzét, pedig a fedezet akkor is megvolt. A stáb a Sportos Aramis Média Zrt.-vel kötött szerződést, amelynek vezetője Héder Barna.

A helyzet egy Facebook-videó alatt került napvilágra, ahol Varga Norbert és Ács Ferenc is hozzászóltak. Varga arról írt: „Héder neki és a teljes magyar stábnak tartozik a fizetésével, ám nem lehet őt elérni, és azt sem tudni, hol van a pénz.” Ács hozzátette: „Héder eltűnt a pénzzel, ígérgetett, de nem fizet, és heteken-hónapokon keresztül elérhetetlen.”

A lap szerint a stáb több tagja végrehajtást indított a Sportos Aramis Média Zrt. ellen, de a számlán mindössze 200 ezer forint alatti összeg volt. A végrehajtók a cég telephelyén sem találtak semmit, mert Héder korábban eladta az ingatlant.

A 47 érintett közös levélben fordult Mark Wallace-hoz, az Olympic Broadcasting Services tartalomgyártásért felelős sportigazgatójához. Azt kérték tőle, hogy a jövőben, ha elégedett a magyar stáb munkájával, inkább más céggel kössön szerződést.

A Nemzeti Sport cikke szerint a tartozás folyamatosan nő, mivel a párizsi olimpia óta már egy év telt el, és minden hónapban késedelmi kamat rakódik az összegre. Héder egyszer, 2024. október 15-én tájékoztatta e-mailben a stábot, hogy a cég vállalja a következményeket, de a források szerint a feltételek irreálisak voltak.

A lap emlékeztetett arra is, hogy Héder Barna három évtizede ismert szereplője a sportmédiának. Dolgozott a Telesportnál, az Eurosport magyar adásában, volt a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, az M4 Sport igazgatója, legutóbb pedig az RTL Sztárbox című műsorának műsorvezetőjeként láthatták a nézők. Az olimpiai közvetítések rendezőjeként 1996 óta dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Videó: Szoboszlai Dominik bombagóljával verte a Liverpool az Arsenalt
A magyar válogatott csapatkapitánya a 83. percben lőtt szabadrúgásból a londoni csapat kapujába. Rayának esélye sem volt a 25 méterről megeresztett lövés ellen.


Harmadik meccsét is megnyerte a Premier League idei szezonjában a Liverpool. A bajnokcsapatban ezúttal is jobbhátvédként kapott szerepet a kezdőcsapatban Szoboszlai Dominik, a védelem másik szélén Kerkez Milos játszott.

A mérkőzés előtt mindkét csapat 2-2 győzelemmel állt a tabellán, a lefújás után azonban már csak a Liverpool mérlege maradt száz százalékos. A meccs egyetlen gólját Szoboszlai Dominik szerezte szabadrúgásból a 83. percben.

A magyar válogatott csapatkapitánya 25 méterről vágta a jobb sarokba a labdát, mely előtte még a kapufát is érintette. Hiába vetődött Raya, az Arsenal kapusa, esélyes sem volt elérni a lövést.

A bombagólt itt lehet megnézni a bíró szemszögéből:

Itt pedig egy néző szemszögéből:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
„Ne cigányozz, és az XY homoszexuált is felejtsd el!” - Varga Barnabás és az MLSZ visszafogottságot kér a szurkolóktól
A magyar táborban rendre felhangzik a „Cristiano homoszexuál” rigmus, ha a portugálokkal játszunk. Többek között ezt akarja megfékezni az MLSZ Varga Barnabás segítségével.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 04.



A közelgő világbajnoki selejtezők előtt kampányt indított a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), hogy a válogatott mérkőzésein minden szurkoló tartózkodjon a diszkriminatív szabálysértésektől, írja az MTI.

Varga Barnabás, a Ferencváros 23-szoros válogatott csatára szerepel abban az egyperces kampányvideóban, amely a válogatott mérkőzésekről korábban kitiltott huszonhárom szurkoló bevonásával, egyetértésével és pénzügyi támogatásával készült.

Az MLSZ tájékoztatása szerint a nemzetközi és európai szövetség egyaránt zéró toleranciát alkalmaz a rasszista, diszkriminatív megnyilvánulások esetében, amelyek közé tartoznak az etnikai kisebbségekre és a szexuális hovatartozás megkülönböztetésére vonatkozó rigmusok.

A szövetség kiemeli, hogy tilos megsérteni „egy ország, egy személy vagy egy embercsoport méltóságát vagy integritását faj, bőrszín, népcsoport, nemzetiség, társadalmi származás, nem, fogyatékosság, szexuális orientáció, nyelv, vallás, politikai vagy bármilyen más vélemény, gazdagság, születés alapján.”

A felhívásban az MLSZ kéri a szurkolókat, hogy tartózkodjanak a hasonló szólamok éneklésétől, ellenkező esetben az UEFA zártkapus büntetés kiszabását alkalmazhatja a vb-selejtezők alatt.

A kampányhoz egy videó is készült. Ebben Varga Barnabás, a Ferencváros válogatott támadója többek között azt mondja:

„Ne cigányozz, és az XY homoszexuált is felejtsd el, mert ezek esetén a következő meccs zártkapus lesz!”

Varga ezzel arra céloz, hogy a Portugália elleni meccsek során rendre felhangzik a magyar táborból az a rigmus, amivel Crsitiano Ronaldo - ő lenne a kampányfilmben csak XY-ként emlegetett játékos - vélt szexuális beállítottságára utalnak a szurkolók.

A kampányfilmet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Pech: Rögtön össze is törte a trófeáját a Forma-1-es újonc, aki először állhatott dobogóra
A 20 éves Isack Hadjar korábban nem jutott be az első háromba. A nagy eredmény miatt elszabadult az ünneplés, ami a trófeájába került.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. szeptember 01.



A hétvégén rendezett Holland Nagydíjon Lando Norris kiesett, így az időmérőn bravúrosan teljesítő Isack Hadjar végzett a harmadik helyen, ami a Forma-1-es pályafutása során először történt meg a húszéves versenyzővel.

A Racing Bulls újoncát jó alaposan megünnepelte a csapat a dobogós helyezésért, így hirtelen azt sem tudta, hogy az autótól merre induljon el az eredményhirdetésre.

Az önfeledt ünneplés a csapatfotózás közben is folytatódott, és közben valahogy eltört a harmadik helyért járó trófea. Hadjar ezt csak akkor vette észre, amikor le akarta tenni: a trófeának csak a csonka felső része maradt meg a kezében.

Hadjarnak ettől függetlenül nyilván kiváló hétvégéje volt, de ugyanezt nem mondhatja el magáról a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, aki a verseny első kiesője volt, sőt, a leintés után még meg is büntették.

A versenyfelügyelők bejelentették, hogy Hamilton a felvezető körön egy figyelmeztető zászlót hagyott figyelmen kívül: túl gyorsan hajtott, ezért a következő futamra érvényes, ötrajthelyes büntetést szabták ki rá. Ezt éppen a Ferrari hazai versenyén, Monzában hajtják majd végre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: