HÍREK
A Rovatból

Márciusban tüntették ki a rasszista és szexista kijelentései miatt feljelentett egyetemi professzort

A Szegedi Egyetemen oktató Gulyás Lászlót négy hallgató panaszolta be megjegyzései miatt. Szél Bernadett törvényjavaslatot nyújt be az állami kitüntetések visszavonhatóságáról.


Mint arról mi is beszámoltunk, négy hallgató bepanaszolta a Szegedi Tudományegyetem egyik oktatóját, Gulyás László történészt, főiskolai professzort, miután állításuk szerint

az egyik délutáni előadásán rasszista, homofób, szexista megjegyzéseket tett.

A panaszlevelet író hallgatók elmondták, hogy a Migráció és Menekültügy a XX. században című tantárgy előadását – ahogyan a digitális oktatás miatt más előadásokat és szemináriumokat – online tartották meg. Az előadás közben Gulyás - a diákok állítása szerint - többek között azt mondta:

Az afrikai kultúráról szólva közölte, hogy „az amerikai feka kultúra a rapre épül”, és állítólag „rendkívül csúnya niggerekről” is beszélt.

Joe Biden amerikai elnököt „félhülyének” nevezte, míg alelnöke még durvább sértést kapott: „a nőnek a nevére nem is emlékszem... Kamala Harris, én csak fekete ribancnak szólítom.”

Miután megtudta, hogy többen is feljelentették, azt írta: "A hallgatónak nem kötelező Velem egyetérteni! A hallottak a hallgató a saját értékrendje szerint elfogadhatja, illetve elutasíthatja. Mivel a migrációs kurzusom szabadon választható tantárgy, azt javaslom, hogy a) akinek nem tetszik előadásom világnézeti alapja b) nem ért egyet a nemzeti, polgári, konzervatív értékrenddel c) akit ennek hallgatása is zavar az AZONNAL ADJA LE ÓRÁMAT!"

A történész, aki egyben a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója is, március 15-én a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetését vehette át.

Gulyásnak a kitüntetést Áder János köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök ellenjegyzésével adta. A Magyar Közlönyben ezt írták:

"A magyarság történetével kapcsolatos kimagasló színvonalú kutatásai, jelentős oktatói és tudományszervezői tevékenysége, valamint a nemzeti, polgári értékrendet közvetítő publikációi elismeréseként dr. Gulyás László, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának egyetemi tanára, a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója részére, Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozom" - írja a 444.hu.

Az ügy kapcsán Szél Bernadett a közösségi oldalán azt írta:

"Törvényjavaslatot nyújtok be az állami kitüntetések visszavonhatóságáról.

Nemcsak az egyetemnek, de az országgyűlésnek is dolga van ugyanis ezzel a helyzettel: pár hete a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta a Szegedi Egyetem tanárának, egyben a Magyarságkutató Intézet "tudományos" tanácsadójának érdemei elismeréseként — a hallgatóknak köszönhetően most nyilvánosságra került rasszista és szexista kijelentések után a minimum az, hogy megköszönik Gulyás László munkáját és további sok sikert kívánnak neki a nemzeti, polgári értékrend jegyében és szépen visszavonják az érdemtelenül kapott állami kitüntetését.

A Fidesz 2011-ben eltörölte az állami kitüntetések visszavonhatóságát érdemtelenné válás esetén, és mindent meg is tesznek azért, hogy a kitüntetések ne az érdemeket, hanem a saját táborhoz való lojalitást jutalmazzák, én azonban elkötelezett vagyok amellett, hogy egy állami kitüntetés üzenet a társadalomnak, hogy a viselője erkölcsileg kiérdemelte az elismerést, munkássága példaértékű.

Gulyás László viszont semmilyen erkölcsi elismerést nem érdemel. Ha esetleg vitatkozna velem a Fidesz, árulja el Áder János és rajta keresztül az egész pártja, hogy mégis milyen nemzeti és polgári értékrendet közvetít Gulyás László a diákjainak akkor, amikor válogatott rasszista és szexista kijelentéseket tesz cigányokra, feketékre és nőkre az előadásán? Ami sok, az sok. A parlament tegye meg a feladatát, a törvényjavaslatom tárgyalását, a Fidesz érvelését közvetíteni fogom."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Brutális videón, ahogy lekapja a debreceni Spar tetejét az orkánerejű szél
Elképesztő pusztítást okozott a vihar az országban, de ilyet akkor is ritkán látni. A szél szinte egészben kapta le az épület tetejét.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 08.



Kedd reggelig majdnem 3000 helyre riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltókat.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte az MTI-vel, hogy a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben.

Utóbbi régióban akkora szélvihar tombolt, hogy egy debreceni Spar tetejét szinte egyben emelte meg, majd dobta odébb a vihar.

A döbbenetes pillanatokat egy közelben lakó Facebook-felhasználó, Kozma Krisztián rögzítette:

A hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn 896 emberrel és 246 technikai eszközzel avatkoztak be, a műveleteket 71 önkéntes tűzoltóegyesület és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel, valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta – sorolta közleményben az OKF.

Az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatók zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Felhőszakadásra Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vitézy: A Lázár-videóba belenagyítva látszik, hogy a MÁV-nál még fut a Vonatinfó, ami utasok tízezreinek segíthetett volna a teljes összeomlás idején
Vitézy szerint a Vonatinfó „a vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”.


A hétfői vihar okozta vasúti káoszról több videót is feltöltött a Facebook-oldalára Lázár János. Az egyik ilyen videóban szúrt ki egy érdekességet Vitézy Dávid.

„Lázár bement a haváriaközpontba videót forgatni, a háta mögött a diszpécseri monitorokon közben ott fut a Vonatinfó, bár direkt a lehető legtágabb nagyításra állítva, hogy a színes pöttyök ne legyenek feltűnőek. A rendszer nem meglepő módon tehát megvan, működik”

- írta posztjában a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

„A vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”

- tette hozzá Vitézy arra utalva, hogy néhány hete leállították a Vonatinfót.

„A vasutasok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy helyreálljon a vasúti közlekedés a vihar után. Köszönet nekik ezért, számos vonalon az éjjel el is távolították a kidőlt fákat, helyreállították a felsővezetékeket. De ehhez miniszteri döntések nem kellenek nekik, hősiesen végzik a munkájukat. Miniszteri döntésre az utasok várnak” - írja Vitézy, aki felidézte, hogy Lázár egy 444-es videóban azt mondta, hogy az utasok „boldogságához ez kell, nem zárkózik el” attól, hogy visszaállítsa a Vonatinfót.

„A boldogságtól nagyon messze vagyunk, de a legalapvetőbb utastájékoztatási térképi információk elérhetőséget miniszteri utasításra elzárni az utasoktól tarthatatlan álláspont, főleg most, annyira zavart vasúti közlekedés idején, mint amivel a viharok miatt tegnap és még ma is szembesülnek az utasok. Itt az idő az intézkedésre, miniszter úr! Kérjük vissza a Vonatinfót! Ha még mindig nem érti, mire jó, kérdezze meg a videódíszletként használt diszpécsereket a háta mögött” - jegyezte meg Vitézy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért ázott be a 2A Terminál Ferihegyen: az elromlott tűzoltóberendezés kinyitotta a vészhelyzeti ablakokat, amin bezúdult az eső
A tomboló vihar komoly károkat okozott a repülőtér épületeiben és berendezéseiben. A Budapest Airport Zrt. szerint a légiközlekedésben fennakadások voltak, de személyi sérülés nem történt.


A hétfőn érkezett vihar komoly fennakadásokat okozott a budapesti repülőtéren és a magyar légtérben. A meteorológiai ciklon hatására már a délelőtti órákban be kellett avatkozni, a légiforgalmi irányítás légtérhasználati korlátozásokat vezetett be – árulta el az MTI-nek a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke. Lóga Máté elmondta: a repülőtéren óránként közel 120 kilométeres, orkánerejű széllökések tomboltak. Ilyen időjárási körülmények között korlátozni kell a repülőtér működését, hogy megőrizzék az emberéleteket és a biztonságot.

Lóga kiemelte, hogy a repülőgépek fel- és leszállása viharos időben komoly veszélyeket jelent. Romlanak a pilóták látási viszonyai, zavar keletkezhet a navigációban, nő a villámcsapás kockázata, erős széllökés és turbulencia érheti a gépeket, valamint a jegesedés is károkat okozhat a repülőkben. Ezek a tényezők pedig súlyos balesetekhez vezethetnek.

A vihar jelentős károkat okozott a repülőtér épületeiben is.

A szél több helyen burkolatokat tépett fel, megrongálta a repülőtér tűzjelző berendezését, ennek következtében automatikusan kinyíltak a T2A terminál vészhelyzeti ablakai. A csapadék ezáltal bejutott a terminál területére. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt.

„Egyórás biztonsági lezárást követően, a futópálya törmelékektől való megtisztítása után, helyreállítottuk a forgalmat a repülőtér területén.”

Lóga Máté reagált az események után megjelent politikai nyilatkozatokra is. „Rendkívül károsnak és felelőtlennek tartom, hogy a repülőteret és légiirányítást kioktató politikai nyilatkozatot mer megengedni magának olyan ember (Magyar Péter), aki nyilvánvalóan nem ért a légiirányításhoz. A felelőtlen és felháborító nyilatkozatok helyett inkább köszönetet kellene mondania, hogy ilyen helyzetben személyi sérülések nélkül, rövid lezárás mellett tudtuk biztosítani a személyforgalmat, és ő is elutazhat Brüsszelbe” – fogalmazott a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Eltűnt a sápi templomtorony teteje – fotókon a hihetetlen látvány
Hétfő délután orkánerejű szélvihar söpört végig a Hajdú-Bihar vármegyei Sápon. A vihar több épületben is károkat okozott, a helyi református templom pedig súlyosan megrongálódott.


A Tiszántúli Református Egyházkerület tájékoztatása szerint az 1892-ben épült templom toronysisakját a szél „tőből kitépte”. A toronydarab egyik része a templom tetejére zuhant, és beszakította azt, a másik része viszont az utcára esett. Az egyházkerület képei alapján óriási a pusztítás:

Szerencsére senki nem tartózkodott az épület közelében a vihar idején, így személyi sérülés sem történt.

A helyszínt még hétfő késő délután megtekintette Fekete Károly püspök, Kis Dávid egyházmegyei főjegyző és Vári Attila egyházkerületi főépítész, akiket Papp Tibor lelkipásztor és Végh Imre József polgármester kísért el a megrongálódott templomhoz.

Az előzetes becslések szerint jelentős anyagi kár keletkezett, a biztosító megkezdte a helyszíni felmérést.

Az egyházkerület arra kér mindenkit, hogy imádsággal támogassa a sápi gyülekezetet és azokat, akiket érintett a vihar.


Link másolása
KÖVESS MINKET: