HÍREK
A Rovatból

Kubatov Gábor: Magyar Péter egy idegbeteg, gyenge idegzetű csávó

Kubatov egy posztban üzent a TISZA Párt vezetőjének, aki azonnal reagált is. A kommentje eltűnt, majd visszakerült, de addigra már újat írt Magyar is.


Hétfőn interjút ad az Indexnek Kubatov Gábor, amit ő maga jelentett be a Facebook-oldalán – számolt be róla a Telex. A beszélgetés előtt egy előzetes idézetet is megosztott, amelyben Magyar Péterről mondott markáns véleményt.

„Magyar Péter egy idegbeteg, gyenge idegzetű csávó. Minden ütés fáj neki, és egyre inkább kirajzolódik az igazi arca, hibát hibára halmoz”

– áll a bejegyzésben.

Nem sokkal később Magyar Péter is megjelent a poszt alatt, ahol kemény szavakkal reagált.

„Elmész az egyik propaganda lapotokhoz, előre megírt kérdésekre elmondani az előre megírt válaszokat? Válaszolsz arra, hogy hogyan lett milliárdos vagyonod, móta nem autónepper vagy már? Miért nézted hüyének a követőidet egy nem jogerős bírósági papírral, egy per kezdetén?”

– írta a TISZA Párt elnöke. Majd további kérdéseket tett fel Kubatovnak, személyes és pénzügyi ügyeit érintve.

Magyar hozzászólása azonban eltűnt a bejegyzés alól (most újra látható - a szerk.). Később újra kommentelt, ahol arra utalt, hogy törölték az írását. „Bátran törölgeted a kommenteket?” – írta egy bohóc emojival.

A TISZA párti politikus törölt hozzászólásában egy frissebb esetre is reflektált. Kubatov vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy válik a feleségétől. Erről Magyar Péter már korábban beszélt nyilvánosan. Azt állította, hogy Kubatov nevéhez köthetők azok a mesterséges intelligenciával manipulált hangfelvételek, amelyekkel a Fidesz megpróbálta lejáratni.

A konfliktus nem most robbant ki közöttük. Már január végén is Facebookon esett egymásnak Magyar és Kubatov egy bírósági ügy kapcsán.

Magyar pénteken közölte, hogy a bíróság jogerősen is neki adott igazat a Kubatov által indított rágalmazási perben. Kubatov erre egy bírósági meghagyást osztott meg, amely szerinte azt támasztja alá, hogy Magyar hazudik. Magyar viszont azt állította, hogy ez a meghagyás még nem jogerős, csupán formaság,

amelyet a bíróság akkor küld ki, ha egy keresetlevelet nem sikerül kézbesíteni.

A feszültség tehát nem csitul, és valószínű, hogy Kubatov interjúja további reakciókat vált majd ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tragédia az M1-esen: Magyar Péter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



Ahogy már hírt adtunk róla, egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét. Magyar Péter miniszterelnök a Facaebookon fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak.

"A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!" - írta a kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter azonnali jelentést kér az M1-es autópályán történt tragédia miatt
Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.


Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.

Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya közlekedésbiztonsági helyzetéről.

„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről” – fogalmazott a közösségi oldalán.

A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!” – írta a kormányfő még korábban a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk