Kiss Noémi: „Előfordult, hogy egy fiút a wc-be vonszolt, majd ott agyba-főbe verte”
Egyre több úszó mer nyilatkozni az őket ért uszodai bántalmazásról. Cseh László és Kozma Dominik után most Egerszegi edzőtársa, Kiss Noémi mesélt a történtekről.
Cseh László olimpiai bajnok úszó bő egy hete fájdalmas uszodai emlékeiről vallott színt. Lelki terrorban éltek az edzések alatt, emellett pedig fizikailag is bántalmazták őket az edzők.
A Blikk most exkluzív interjút készített Kis Noémi íróval, aki Egerszegi Krisztina edzőtársa volt. Úgy érezte, mesélnie kell a történtekről, hiszen a múlt emlékeitől máig nem tudott teljesen megszabadulni.
Először meglepte Cseh vallomása, úgy gondolta Kiss, hogy ezeket a módszereket elvetették a nyolcvanas-kilencvenes évek végén. Szepesi Nikolett könyvet is írt az uszodai atrocitásokról, de sokan nem hittek neki.
A Spartacusban a Kicsi bácsiként elhíresült masszőr szexuálisan molesztálta a lányokat, lihegett körülöttünk. Nagyon vártam, hogy a fizikai erőszakról beszéljenek az úszók, hiszen mindez köztudott a sportágon belül, de sajnos a legtöbben hallgatnak, még mindig nem mernek megszólalni
- kezdte mesélni Noémi a megdöbbentő igazságot.
Kiss László volt a vezetőedző, állítólag sosem verte a gyerekeket, azonban Turi, a segítője igen. "Előfordult, hogy egy fiút a wc-be vonszolt, majd ott agyba-főbe verte."
A szülők ebben a zárt világban nem segíthettek a gyerekeken, ők pedig meg sem mertek szólalni a bántalmazásról. Noémi a mai napig nem tudta túltenni magát ezen, több társával együtt. "Mi, egykori úszótársak létrehoztunk egy Facebook-csoportot, ahol húsz-harminc év után is beszélünk arról, ami annak idején történt."
Most már sokkal jobb a helyzet, hiszen a hozzátartozók beszélhetnek az edzőkkel, nézhetik a tréningeket. És a szövetségtől is látni, hogy változást akar, elindult egy folyamat, Wladár Sándor elnök és Sós Csaba kezdeményezése után például már lehet jelenteni a gyerekek elleni jogsértéseket
- emelte ki Kiss Noémi, egy szebb jövőben reménykedve.
Cseh László olimpiai bajnok úszó bő egy hete fájdalmas uszodai emlékeiről vallott színt. Lelki terrorban éltek az edzések alatt, emellett pedig fizikailag is bántalmazták őket az edzők.
Öt orosz drón a lengyel NATO-bázis felé tartott, hármat holland vadászrepülők lőttek le
Összesen 19 pilóta nélküli eszköz sértette meg a lengyel légteret szerda hajnalban; több visszafordult, a többit megsemmisítették. A történtek után Varsó a 4-es cikkely alkalmazását kérte.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda hajnalban 19 orosz drón lépett be a lengyel légtérbe. A légvédelem a többséget lelőtte, több eszköz pedig visszafordult Ukrajna felé.
A történtek után a NATO szerda délután biztonsági tanácskozást tartott. A lengyel hatóságok ismertették az előzetes vizsgálat eredményét.
A Die Welt értesülése alapján a HVG azt írta, hogy
öt drón egy olyan NATO-bázis felé repült, ahonnan rendszeresen szállítanak katonai felszerelést Ukrajnába.
Az öt közül hármat holland F–35-ös vadászgépek lőttek le, kettő pedig eddig tisztázatlan körülmények között zuhant le a német lap szerint.
A Weltnek egy magas rangú NATO-tiszt név nélkül azt mondta,
nagy valószínűséggel szándékosan hatoltak be a drónok a NATO légterébe. Szerinte az orosz fél azt akarta felmérni, a szövetség milyen gyorsan és milyen eszközökkel reagál.
Erre utalhat az is, hogy a roncsokban nem találtak robbanóanyagot.
Az eset miatt Lengyelország kérte a NATO 4-es cikkelyének alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy a szövetség fő döntéshozó testülete megtárgyalja, veszélyben van-e a tagállam területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.
Az események után az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen úgy fogalmazott: „Európa harcban áll.”
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda hajnalban 19 orosz drón lépett be a lengyel légtérbe. A légvédelem a többséget lelőtte, több eszköz pedig visszafordult Ukrajna felé.
A történtek után a NATO szerda délután biztonsági tanácskozást tartott. A lengyel hatóságok ismertették az előzetes vizsgálat eredményét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.
Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.
Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.
Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.
A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy
a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.
Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,
ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.
A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.
Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.
Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ennyire durva támadásokra nem számított, ezt mondta az RTL-nek Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke
A hoteljükben 16 órával a kezdés előtt a Magyar Posta lemondott egy 100 fős rendezvényt, indoklás nélkül. Szerinte lejárató cikkek jelentek meg, és ha kár éri a vállalkozását, jogi lépést tesz.
Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt új alelnöke és a balatonfüredi Margaréta Hotel ügyvezetője. Az elnökség javaslatára szeptember közepétől a Tisza harmadik alelnöke lesz, vasárnap Kötcsén taps fogadta a színpadon.
Forsthoffer az RTL Híradónak számolt be arról, hogy politikai szerepvállalása után nem sokkal a Magyar Posta 16 órával a kezdés előtt lemondta a szállodába szervezett, 100 fős rendezvény foglalását. „Indoklást nem kaptunk erre, egy telefonban hangzott el, hogy felsőbb utasításra történt a lemondás. Nem tudjuk az okát továbbra sem, és nem állnak velünk kapcsolatban jelenleg sem levélben, sem telefonon.”
A Magyar Posta a hírműsornak azt írta, a közvetítővel kötött szerződés alapján bármikor elállhat a megállapodástól. Szerintük a vállalkozást nem érte kár, mert a Lounge Event Kft. a szolgáltató felé vállalt feltételeknek most is eleget tesz.
Forsthoffer szerint a kinevezése óta támadások érik.
„Mivel ebben az országban élek, teljes mértékben számítottam erre. A mértékére, azért nem ennyire durvára számítottam, de igen, tisztában voltam azzal, hogy mit vállalok, hogy a bőrünket viszem a vásárra.”
A kormánypárti sajtó koszos szobákat, romlott ételeket és rejtett költségeket emleget. A Tisza alelnöke olyan bejegyzéseket mutatott, amelyekben a most őt bíráló médium dolgozói korábban dicsérték a hotelt.
„Ez a szálloda 43 éve itt áll, és ez után is itt fog állni, és dolgozunk tovább, és felelősséget vállalunk a 30 munkavállalóért, aki itt dolgozik, mert nagyon fontosak ők a számunkra. Mindent megteszünk, hogy őket ez a legkevésbé terhelje. Jelenleg sok a terhelés emiatt, ők is kapják a bántásokat.”
Forsthoffer azt mondta, ha a lejárató kampány kárt okoz, jogi lépéseket tesz.
Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt új alelnöke és a balatonfüredi Margaréta Hotel ügyvezetője. Az elnökség javaslatára szeptember közepétől a Tisza harmadik alelnöke lesz, vasárnap Kötcsén taps fogadta a színpadon.
Forsthoffer az RTL Híradónak számolt be arról, hogy politikai szerepvállalása után nem sokkal a Magyar Posta 16 órával a kezdés előtt lemondta a szállodába szervezett, 100 fős rendezvény foglalását. „Indoklást nem kaptunk erre, egy telefonban hangzott el, hogy felsőbb utasításra történt a lemondás. Nem tudjuk az okát továbbra sem, és nem állnak velünk kapcsolatban jelenleg sem levélben, sem telefonon.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Németh Szilárd egy posztban számolt be arról, hogy éppen Székelyföldre tartanak, és mennyiért tankolnak útközben, vette észre a 444.
„Székelyföldre igyekszünk, itt az utolsó lehetőség, hogy megtankoljunk. (...) Most 639 forintért tudunk egy liter gázolajat tankolni az autóba. Közben azon gondolkodom, hogy ha sikeres lett volna az ukrán támadás a Barátság kőolaj-vezeték ellen, akkor ma ennek gyakorlatilag a dupláját fizetnénk”
- mondta a videóban.
A fideszes politikus a Birkózó Szövetség kisbuszát
639 forintért tankolta literenként. Ez drágább, mintha Romániában tankolt volna.
A holtankoljak.hu szerint Romániában átlagosan 598 forint a dízel literje, a peco-online.ro adatai alapján 580–600 forint között mozog.