Szeptember közepén kiderült, hogy Galambos Lajost áramlopási ügye miatt a tetemes pénzbüntetés mellett letöltendő börtönbüntetésre is ítélték. De nemcsak emiatt fájhat Lajcsi feje: az ellene folyó eljárás során három férfi 200 millió forintot próbált tőle kizsarolni, hogy kedvezően befolyásolják az ügy menetét – írja a HVG. A zenész ebbe nem ment bele, sőt, jelezte az esetet a hatóságoknak, így a zsarolók börtönbe kerültek.
Most viszont a zenész megdöbbenve értesült arról, hogy a férfiak kiszabadultak. A Blikknek elmondta:
Nagyon meglepődtem. Nem tudom, ez mit jelenthet, talán hamarosan vádemelésre kerül a sor, elképzelésem sincs.
Galambos arról is beszámolt, hogy egyáltalán nem érzi magát biztonságban, hiszen ő és az ügyvédje már kaptak is fenyegető üzeneteket a frissen szabadult zsarolóktól.
A fenyegetések után „felvetődött a lehetősége annak, hogy jogosult vagyok a tanúvédelmi programra, amely azt jelenti, hogy folyamatosan vigyáznak rám a nyomozók, nehogy bajom essen. Elgondolkoztam azon, hogy igénybe veszem
– nyilatkozta a lapnak.
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos közleménye szerint a nyomozás jelenleg is folyamatban van. A gyanúsított személyek közül kettő esetében bűnügyi felügyeletet rendeltek el – ez lehet házi őrizet vagy lakhelyelhagyási tilalom –, a harmadik pedig szabadlábra került.
Most, hogy tudom, szabadlábon van a zsarolóm, fokozott óvatossággal élem majd a napjaimat, és az biztos, hogy jobban figyelek mindenre
– tette hozzá Lajcsi.
Szeptember közepén kiderült, hogy Galambos Lajost áramlopási ügye miatt a tetemes pénzbüntetés mellett letöltendő börtönbüntetésre is ítélték. De nemcsak emiatt fájhat Lajcsi feje: az ellene folyó eljárás során három férfi 200 millió forintot próbált tőle kizsarolni, hogy kedvezően befolyásolják az ügy menetét – írja a HVG. A zenész ebbe nem ment bele, sőt, jelezte az esetet a hatóságoknak, így a zsarolók börtönbe kerültek.
Most viszont a zenész megdöbbenve értesült arról, hogy a férfiak kiszabadultak. A Blikknek elmondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Részletesen beszélt Azahriah-val való kapcsolatáról is Luna Joanna Michelle egy YouTube-videóban, amit a BorsOnline szemlézett.
Az influenszer elmondta, hogy már nincsenek együtt, és a szakítás nem egy konkrét esemény, például egy újabb megcsalás vagy egy nagy veszekedés miatt történt, hanem az élet hozta így.
„Ezt a szakítást a sors hozta, az élet hozta nem egy nagy veszekedés, nem egy megcsalás, semmi ilyen konkrét indok nem volt. Csak kétfele ment az utunk” – fogalmazott.
A három évig tartó kapcsolatuk 2024 végén kezdett megromlani, amikor lejárt a közös albérletük szerződése, és külön költöztek: Luna Törökbálintra.
Elmondása szerint nem voltak konfliktusok, a viszonyuk egyszerűen átalakult.
„Ettől már egy kicsit kezdtünk eltávolodni egymástól, de nem volt semmi veszekedés, semmi rossz érzés, csak így kezdett átmenni baráti kapcsolatba ez az egész” – magyarázta.
A pár kapcsolata már korábban is komoly próbát állt ki, amikor 2022-ben az énekes a Szolnoki Palacsintafesztiválon, egy koncert után félrelépett, de akkor még sikerült megmenteniük a kapcsolatukat. A szakításról korábban egyik kommentje alapján írtunk, amiből kiderült, hogy nincsenek együtt.
Luna számára az eltávolodás időszaka különösen nehéz volt.
„Ebben a depressziós időszakban nekem nagyon sokat segített az, hogy ott van Vili, ott vagyok az állatok közelében, az hogy reggel korán kelek, kitakarítok, csinálom a dolgomat” – mondta az influenszer.
Azt mondta, Vili, az állatok közelsége és a vidéki napi rutin sokat segített neki az önállósodásban is.
A kapcsolatuk formálissá válását jelezte, hogy 2025 januárjára már az újévet sem töltötték együtt. Bár a szerelmük véget ért, baráti viszonyban maradtak, és még egy korábban betervezett, háromhetes ecuadori utazásra is együtt mentek el. Luna szerint ez az út már nem a szerelemről, hanem a barátságról szólt, és lezárta a közös történetüket.
Luna videóját itt láthatjátok:
Részletesen beszélt Azahriah-val való kapcsolatáról is Luna Joanna Michelle egy YouTube-videóban, amit a BorsOnline szemlézett.
Az influenszer elmondta, hogy már nincsenek együtt, és a szakítás nem egy konkrét esemény, például egy újabb megcsalás vagy egy nagy veszekedés miatt történt, hanem az élet hozta így.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meglepő dolgot mondott a Fideszről a nyíltan kormánypárti Németh Kristóf
Németh Kristóf az RTL Reggeliben beszélt a Fideszhez fűződő viszonyáról a választási vereség után. A színész szerint nem értett egyet a párt minden döntésével, és a választás eredményét történelminek nevezte.
A Fidesz támogatói között számon tartott Németh Kristóf a választási vereség után árnyaltan beszélt a korábbi kormánypárthoz fűződő viszonyáról. A színész a tegnapi Reggeli vendége volt – írta a 24.hu az RTL adásrészlete alapján.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatójaként mindennel egyetértett-e, amit a párt képviselt, a színész egyértelmű választ adott.
„Természetesen nem értettem mindennel egyet, hiszen nem gondolom, hogy akár egy házasságban mindenben egyetértene egy férj meg egy feleség egymással. Ez nem minősíti a kapcsolatot, vagy jelen esetben a kormánypártot, hogy én mindennel egyetértettem-e vagy sem.”
Németh Kristóf a választás eredményét több szempontból is történelminek nevezte, és elmondta, két nagy választói akaratot látott megmutatkozni. „Közülük több mint kétmillió ember azt mondta – nagyon leegyszerűsítve –, hogy ők a »biztos választásra« teszik le a voksukat. A másik fele, több mint hárommillió ember, egy jelentős többség, pedig azt mondta, hogy egy dolog legyen biztos ebben a választásban: az, hogy a jelenlegi kormánypárt és emberei nélkül.”
A színész pozitívumként említette a politikai óriásplakátok eltűnését a kampány után.
A plakátok szerinte „deprimálták [lehangolták - a szerk.] az egész országot, és tematizálták az óvodába menet a hatéves gyerekemmel a beszélgetéseket”.
Németh Kristóf is a hétköznapi ügyek fontosságára helyezte a hangsúlyt.
Szerinte az olyan „nagy ügyeken” túl, mint az „elszámoltatás, vérivás szándéka”, mindenkit érintő kérdés a támogatási és adózási rendszerek helyrehozatala.
((Az általa is említett elszámoltatás igénye a választás óta a közélet egyik központi témája. Ezzel párhuzamosan olyan, a Guardianre és ellenzéki politikusok állításaira épülő hírek is megjelentek, amelyek szerint Orbán Viktor köréhez köthető szereplők külföldre vihetik vagyonuk egy részét.))
Németh Kristóf szerint Magyarország most a Macskafogó végére emlékeztet, amikor „mindenki delíriumban van”.
A beszélgetés végén hozzátette, a politikai nézeteltérésektől függetlenül „egy célja lehet mindenkinek, hogy egy csodálatos országban éljünk”.
A korábbi kormányoldalhoz kötődő művészek közül Tóth Gabi énekesnő is arról beszélt, hogy egy időre kevesebbet szerepelne a nyilvánosság előtt, mert a támadások lelkileg megviselték, de hozzátette, az elvei mellett kitart.
A Fidesz támogatói között számon tartott Németh Kristóf a választási vereség után árnyaltan beszélt a korábbi kormánypárthoz fűződő viszonyáról. A színész a tegnapi Reggeli vendége volt – írta a 24.hu az RTL adásrészlete alapján.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatójaként mindennel egyetértett-e, amit a párt képviselt, a színész egyértelmű választ adott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Elütötték az influenszert, miközben élőben közvetítette, ahogy egy autópályán gyalogol
Az Indiana államban elgázolt Isaiah Thomas a kórházból is folytatná jótékonysági útját. A streamer egy olyan szakképző iskola létrehozására gyűjt, amely egyetemet nem végző fiataloknak adna esélyt.
Élő adás közben gázolták el Indiana államban a Philadelphiából Kaliforniába gyalogló Twitch-streamert, a hmblzayy néven ismert Isaiah Thomast kedden. A sérülései nem életveszélyesek, és eltökélte, hogy felépülés után folytatja a 4800 kilométeres jótékonysági utat.
Az eset az Indiana állambeli U.S. 40-es úton történt, Centerville-től nyugatra, miközben a streamer láthatósági mellényben, egy kézikocsit tolva haladt. A baleset egy láncreakció eredménye volt: a Wayne megyei seriff hivatalának előzetes vizsgálata szerint egy 2000-es évjáratú Buick LeSabre hátulról nekiütközött egy 2017-es kék Mazda CX-5-nek – írja a New York Post. A Mazda biztonsági kísérőautóként haladt a streamer mögött, a sofőrje a férfi egyik nézője volt, aki önkéntesként segítette az útját. Az ütközés erejétől a Mazda előrelökődött és elütötte Thomast.
A balesetben Thomas mellett a Mazda sofőrje és a Buick egyik fiatalkorú utasa is megsérült, mindhármukat kórházba szállították, ahol a streamernél bokarándulást, zúzódásokat és agyrázkódást állapítottak meg. A rendőrség vizsgálja az ügyet.
"Isten a legnagyobb, jól vagyok, csak most végeznek rajtam néhány vizsgálatot" – mondta egy Instagram-videóban a kórházi ágyból, nyakmerevítőben bejelentkező streamer.
A helyszínre érkező rendőröknek arról beszélt, hogy szerinte a hátmerevítő viselése mentette meg a súlyosabb sérülésektől. A baleset ellenére eltökélt szándéka, hogy folytatja a küldetést.
A férfi a 4800 kilométeres gyalogtúrával 200 ezer dollárt szeretne összegyűjteni a "HMBL Egyetem" létrehozására. Az intézmény olyan végzős középiskolásoknak kínálna szakmai képzéseket, akik nem tudnak vagy nem szeretnének egyetemen továbbtanulni.
"Befejezzük ezt a versenyt, nem hagyjuk, hogy az ördög nyerjen!" – üzente követőinek.
A tervezett képzések között CNA/ápolási asszisztensi, vízvezeték-szerelői, villanyszerelői, HVAC-, ács- és orvostechnikai tanfolyamok szerepelnek, de pénzügyi tudatosságot és vállalkozói ismereteket is oktatnának. A GoFundMe oldalon indított gyűjtés péntek reggelig nagyjából 55 ezer dollárnál tartott.
A balesetet szenvedett Isaiah Thomas egy philadelphiai streamer, vállalkozó és lelkipásztor, és nem azonos a korábbi profi NBA-kosárlabdázóval, aki szintén ezt a nevet viseli.
Streamer “hmblzayy” who is walking from Philly to California was hit by a car in Indiana and had to be taken to the hospital. pic.twitter.com/kKpzTjyfAp
Élő adás közben gázolták el Indiana államban a Philadelphiából Kaliforniába gyalogló Twitch-streamert, a hmblzayy néven ismert Isaiah Thomast kedden. A sérülései nem életveszélyesek, és eltökélte, hogy felépülés után folytatja a 4800 kilométeres jótékonysági utat.
Az eset az Indiana állambeli U.S. 40-es úton történt, Centerville-től nyugatra, miközben a streamer láthatósági mellényben, egy kézikocsit tolva haladt. A baleset egy láncreakció eredménye volt: a Wayne megyei seriff hivatalának előzetes vizsgálata szerint egy 2000-es évjáratú Buick LeSabre hátulról nekiütközött egy 2017-es kék Mazda CX-5-nek – írja a New York Post. A Mazda biztonsági kísérőautóként haladt a streamer mögött, a sofőrje a férfi egyik nézője volt, aki önkéntesként segítette az útját. Az ütközés erejétől a Mazda előrelökődött és elütötte Thomast.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rózsaszín ruhában, apjával ugyanabba a pózba simulva: Hosszú Katinka férje, Gelencsér Máté egy ritka, bensőséges fotót osztott meg kisebbik lányukról, Szofiról.
A képen a korábbiaknál többet látni a kislányból, aki sokak szerint kiköpött édesapja.
A tavaszi napsütésben készült fotót Gelencsér Máté Instagramon tette közzé.
A családi pillanat különlegességét az adja, hogy Hosszú Katinka következetesen óvja gyermekeit a reflektorfénytől, és csak ritkán tesznek kivételt.
A kislány érkezését már a születése előtt is nagy figyelem övezte, Hosszú Katinka korábban egy Instagram-posztban árulta el második gyermeke nemét és nevét.
Szofi születését tavaly októberben jelentették be egy családi fotóval, amelyhez a háromszoros olimpiai bajnok úszónő ezt írta: „Szia, Szofi. Üdv a családban”.
A pár első gyermeke, Kamília 2023 nyarán jött világra.
A leírások szerint az adja a pillanat intimitását, hogy apa és lánya ugyanabban a pózban szundikálva élvezi a napsütést.