FELFEDEZŐ
A Rovatból

Kiakadtak a kommentelők Hámori Luca Instagram-bejegyzésein, kizáratnák az olimpiáról a magyar sportolót

Hámori azóta törölte az összes Imane Heliffel kapcsolatos bejegyzését, amit sokan „undorítónak” neveztek. A két sportoló szombat délután csap majd össze a negyeddöntőben, a mérkőzésüket vélhetően az egész világ figyeli majd.


A sportbible.com foglalkozik Hámori Lucával abból az alkalomból, hogy ő lesz Imane Helif következő ellenfele az olimpián. Imane arról híresült el, hogy sokan vitatták női mivoltát, egy korábbi versenyen nem is indulhatott, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint minden rendben van vele.

A magyar versenyző, Hámori, aki legyőzte az ausztrál Marissa Wiliamsont, és ezzel bejutott a negyeddöntőbe, azt mondta a sajtónak:

„Nem félek. Nem érdekel a sajtóhír és a közösségi média. Ha ő férfi, nagyobb győzelem lesz számomra, ha nyerek.”

A lap megemlíti azt az esetet is, amikor Hámori pénteken Instagram történetében megosztott néhány rajongói által Khelifről tett sértő megjegyzést, majd újraposztolt egy képet, amely egy nőt ábrázol, ahogy összecsap egy ördögi alakú izmos figurával egy boksz ringben. A közösségi média felhasználói közül sokan „undorítónak” és „szomorúnak” nevezték tevékenységét.

„Ez nagyon durva. Szomorú. Szörnyű. Csak remélem, hogy Helif csapata támogatja őt, ahogy szükséges” - írta egy X felhasználó. Egy másik hozzászóló hozzátette:

„Imane Khelif következő ellenfele, a magyar Hámori Luca, ezt tette közzé az Insta-történetében... nagyon undorító és visszataszító.”

Egyes hozzászólók pedig a magyar sportoló kizárását követelték, „a sportszerűség és a tisztelet megőrzése érdekében”.

Az események fényében várat még a Párizsi Boksz Szövetség (PBU) vagy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) reakciója Hámori közösségi médián történt magatartására. Az NOB egy nyilatkozatban megerősítette Helif jogosultságát a 2024-es párizsi játékokon való részvételre, anélkül, hogy külön nevezte volna meg őket.

„Mindenkinek joga van sportolni diszkrimináció nélkül”

– áll az állásfoglalásban.

Minden sportoló, aki részt vesz a 2024-es párizsi olimpiai játékok bokszversenyén, megfelel a verseny eligazítási és belépési szabályainak, valamint minden vonatkozó orvosi előírásnak, amelyet a PBU határozott meg.

Hámori szombatra törölte a Tiktok-videóját, amiben férfiként hivatkozott Imane Helifre, és eltávolította minden vele kapcsolatos bejegyzést is az Instagram-sztorijából.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Saját vizeletét itta meg, súlyos törésekkel élt túl hat napot egy újságíró a norvég hegyekben
A 38 éves amerikai Alec Luhn keresésére mentőhelikopter is indult, a gép azonban először elrepült mellette anélkül, hogy észrevette volna. A kórházban megállapították, hogy eltört a combcsontja, a medencéje és több csigolyája is, a lábán pedig súlyos fagyási sérülések vannak.


Alec Luhn amerikai újságíró július 31-én indult túrázni a norvégiai Folgefonna Nemzeti Parkba, ahol az ország harmadik legnagyobb gleccsere található. Már az első napon balesetet szenvedett: eltört a bakancsa, és a jeges, meredek lejtőn kezdett csúszni, mígnem egy sziklának csapódott. Az ütés következtében eltört a bal combcsontja, megsérült a medencéje és több csigolyája is - írta meg a 444.hu.

Mozdulni nem tudott, és tisztában volt vele, hogy legalább négy napig ki kell bírnia, amíg kiderül, hogy eltűnt. A hátizsákjában megmaradt a sátor és a hálózsák, de elveszítette a kulacsát, a mobiltelefonját és az élelme nagy részét.

Attól félt, hogy szomjan hal, ezért kétségbeesésében a saját vizeletét kezdte inni. A harmadik napon eleredt az eső, ekkor minden csepp vizet lenyalt, amit csak elért.

Időközben a felesége értesítette a hatóságokat, miután férje augusztus 4-én nem szállt fel a Bergenből Angliába induló járatra. A keresést azonban a viharos időjárás miatt átmenetileg leállították. A hőmérséklet fagypont közelébe süllyedt, a férfi teljesen átázott, és magára húzta a sátrat, abban próbált menedéket találni. Mindkét lábán súlyos fagyási sérüléseket szenvedett.

Augusztus 6-án a mentőhelikopter végül rátalált. A gép először elrepült mellette anélkül, hogy észrevette volna, ő pedig attól tartott, hogy elveszítette az egyetlen esélyét.

A helikopter később visszatért, Luhn pedig egy piros ruhadarabot kötött a túrabotjára, és integetett, kiabált. Ekkor figyeltek fel rá, és kimentették.

A férfit a bergeni kórházba vitték, ahol megállapították, hogy eltört a combcsontja, a medencéje és több csigolyája is, a lábán pedig súlyos fagyási sérülések vannak. Várhatóan még néhány hétig Bergenben marad, mielőtt hazatérhet.

„Hálás voltam, hogy életben maradtam, hálás voltam, hogy még egy darabban vagyok”

– mondta a Good Morning America műsorában, a kórházi ágyáról nyilatkozva. Hozzátette, hogy a jövőben újra szeretne túrázni, de most már tudja, szüksége lesz egy új bakancsra és egy nyomkövetős műholdas telefonra is.

A 38 éves Alec Luhn több mint tíz évig volt moszkvai tudósító, és dolgozott olyan lapoknak, mint a Guardian, a New York Times és az Atlantic. Korábban több háborús övezetből is tudósított, Ukrajnától egészen Szomáliáig.


Link másolása
KÖVESS MINKET: