prcikk: Hosszú Katinka visszaszólt Shane Tusupnak: Megértem, hogy az egóját bántja, hogy nélkülem nem ért el eredményeket | szmo.hu
SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Hosszú Katinka visszaszólt Shane Tusupnak: Megértem, hogy az egóját bántja, hogy nélkülem nem ért el eredményeket

Nem finomkodott Hosszú Katinka, miután exférje és volt edzője, Shane Tusup kiosztotta őt.


Mint azt mi is megírtuk, Shane Tusup alaposan kiosztotta Hosszú Katinkát csütörtökön este a Facebookon. Tusup azt írta: csalódott az úszónőben, aki szerinte nélküle semmire sem ment volna.

shane-tusup-kiosztotta-hosszu-katinkat-egyetlen-dolog-maradt-meg-egy-nagy-szaj/

Hosszú Katinka pénteken délelőtt a Facebook-oldalán reagált volt férje és edzője szavaira.

„Először is sok boldogságot kívánok Shane-nek a családi élethez!”

– kezdi Katinka, majd úgy folytatja:

„Megértem, hogy Shane egoját bántja, hogy a karriérjét tekintve közös munkánk előtt és után sajnos nem tudott eredményt elérni, mint úszó, edző, golfozó vagy boxoló.”

Az úszónő azt is leírja, hogy valóban a Shannel való közös munka alatt érte el a legtöbb eredményt, „mivel egy sportoló 20-as évei számítanak a teljesítő képességük fénykorának”.

„A tényekhez azért hozzátartozik, hogy én már 4 évvel Shane előtt Dave Salóval világbajnok voltam, valamint későbbiekben Petrov Árpáddal is. Layber-Gelencsér Máté aszisztálásával "csak" Európa bajnoki címet sikerült elérnünk, viszont ha a 2020-as tokiói olimpiát nem halasztják egy évet, nagy eséllyel megnyertem volna a két vegyes számot.

Az olimpia halasztását követően, főleg úgy, hogy az utolsó pillanatig nem volt biztos, hogy 2021-ben egyáltalán lesz olimpia, mi közösen úgy döntöttünk Mátéval, hogy a családalapítás és a magánélet többet ér, mint további sikerek hajszolása. Természetesen az úszást ezen időszak alatt nem tudtam elengedni egészen Kamília születéséig” – írja az úszónő, aki azt is hozzátette, hogy a párizsi felkészülésére visszagondolva, az az év arról szólt, hogy példát mutasson, illetve erőt adjon az újdonsült anyukáknak azzal, hogy gyorsan versenyformába lendül.

„A nap végén biztos vagyok benne, hogy a nyugodt magánélet és az idilli családi környezet többet ér bárminél”

– fogalmaz Katinka, aki posztjában arra is kitért, hogy a jelenlegi megnyilvánulásait sem azért teszi, mert a MÚSZ elnöke szeretne lenni, "ahogy azt sokan gondolják”.

„Nem szeretnék elnöki pozíciót, valamint az akadémiáról is lemondtam már egy ideje. Csupán egy egészséges magyar úszótársadalmat szeretnék.

Ugyanakkor megértem azt, hogy a Széchy korszakban károsult jelenleg még jelenlévő sportvezetők ezt nem értik meg. Sokuknak nincs családja, amit nagyon sajnálok. A Magyar Úszósport egy szebb és tisztább közeg lenne, ha ez máshogy alakult volna. Nem pedig az őket ért morális sérelmek és atrocitások végett viszonyulnának az úszókhoz” – zárta posztját az úszónő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka a legrosszabbtól tart a Rendszerbontó Nagykoncerten: Ne üljetek fel semmilyen provokációnak
A rapper szerint van esély rá, hogy „fizetett bajkeverők” kihasználhatják a Hősök terén tartandó koncertet. Azt kérte mindenkitől, hogy legyen nagyon óvatos.


Két nappal a választás előtt tartják a Rendszerbontó Nagykoncertet, amelyen olyan előadók lépnek színpadra, mint Azahriah, Krúbi, Beton.Hofi vagy a Carson Coma. Bár sokan biztosra vették, hogy Majka is elfogadja a szervezők meghívását, a rapper végül úgy döntött, nem lép fel a rendezvényen. Ezt a héten jelentette be egy Facebook-posztban, amely elég nagy port kavart a követői körében.

Majka pénteken újra az eseményről posztolt, de most egészen más okból: a lehetséges provokációk veszélyére hívja fel a figyelmet.

A rapper azzal kezdi, hogy talán csak a paranoiája beszél belőle, de mindenképp ki kellett adnia magából az aggodalmát. Arra kér mindenkit, aki kimegy a koncertre, hogy legyen rendkívül óvatos:

„Mindenkit arra kérek, aki ellátogat erre az eseményre, hogy sokkal, de sokkal jobban figyeljen az este folyamán arra, hogy ne üljön fel semmilyen provokációnak”.

Majka szerint a választás előtti utolsó pillanatokban a rendezvényen „fizetett bajkeverők” jelenhetnek meg, akiknek ez az utolsó lehetősége arra, hogy „valami olyan dolgot tegyenek, ami miatt a vasárnapi szavazás veszélybe is kerülhet”. A rapper végül azt kérte, hogy mindenki vigyázzon magára és egymásra.

Ahogy arról beszámoltunk, péntek reggel Orbán Viktor reggeli videóüzenetében azt mondta, politikai ellenfelei semmitől sem riadnak vissza, és balhékat szerveznek. Erre reagálva Magyar Péter arra kérte a híveit, hogy a következő napokban ne üljenek fel semmilyen „orbáni hamis-zászlós műveletnek”. Eközben Rácz András Oroszország-szakértő szintén egy lehetséges, előre megtervezett provokációra hívta fel a figyelmet.

A Rendszerbontó Nagykoncertet a Polgári Ellenállás mozgalom szervezi Puzsér Róbert vezetésével, két nappal az országgyűlési választás előtt. Az ingyenes, demonstratív eseményen az előadók egy-egy rendszerkritikus dalt adnak elő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszületett Nyári Dia második gyermeke, a fotón a különleges nevét is elárulta
Instagram-oldalán közölte, hogy világra jött első kislánya. A bejelentést egy megható képpel tette közzé, amelyen hétéves fia, Zétény öleli a kishúgát.


„Hát szia Emma Panni” – ezzel a rövid, de annál meghatóbb mondattal és egy tündéri fotóval tudatta Nyári Dia az Instagram-oldalán, hogy világra jött a második gyermeke.

A képen a színésznő hétéves kisfia, Zétény tartja a karjában újszülött kishúgát, aki az Emma Panni nevet kapta.

A színésznő tavaly decemberben, több hónapnyi titkolózás után hozta nyilvánosságra, hogy ismét babát vár, később a terhespocakját is megmutatta.

A karrier és az anyaság összeegyeztetésének nehézségeiről akkor őszintén beszélt a Glamour magazinnak adott exkluzív interjújában. „Amióta beindult a karrierem, soha nem éreztem időszerűnek félretenni bármit, csak egyre több lett a feladat. Egyszer aztán mégis azt mondtam magamnak, hogy így nem mehet tovább. Ha szeretnénk gyereket, bele kell vágni, mert soha nem lesz olyan időszak, amikor ez lemondás nélkül megoldható. Mindig jár valamennyi lemondással – legalábbis a karrier szempontjából –, de biztos vagyok benne, hogy megéri. Egyszer már átéltem, akkor is azt éreztem, hogy nincs ennél fontosabb” – mondta el Dia, aki 24 évesen lett először édesanya.

Amikor meglátta a pozitív terhességi tesztet, ösztönösen arra gondolt, hogy a hírt azonnal megosztaná mindenkivel, de később lecsillapodott, és a család felvette az új élethelyzet nyugodtabb tempóját.

A tudatos felkészülés mögött egy korábbi, fájdalmas élmény is állt. „Korábban sajnos volt egy terhességem, ami nem volt tudatosan tervezett, és végül véget ért. Ez nagyon megviselt minket, de egyúttal ráébresztett arra, hogy nem szeretnénk, ha a kisfiunk egyedül nőne fel. Onnantól tudatosan készültünk a családbővítésre” – árulta el a színésznő. Férjével, Kovács Dániellel fél évig családtervezési programra jártak, de komolyabb beavatkozásra végül nem volt szükség.

A névválasztás sem véletlen: az Emma már 2018-ban, első terhessége idején is szerepelt a lehetséges lánynevek között.

A szülés közeledtét már sejteni lehetett, hiszen a színésznő két nappal ezelőtt egy kórházból jelentkezett be az Instagram-sztorijában.

A FOTÓT ERRE A LINKRE KATTINTVA LÁTHATOD.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Danny Blue azt állítja, már tudja, ki nyeri a vasárnapi választást
A mentalista egy kapszulába zárta, hogy szerinte ki nyeri a 2026-os országgyűlési választást. A jóslatát a szavazás napján, délelőtt 11 órakor fedi fel a közösségi oldalain.


Miközben az ország a vasárnapi országgyűlési választásra készül, Danny Blue mentalista azt állítja, ő már tudja a végeredményt. A Bors cikke szerint a híresség egy kapszulába zárta a jóslatát, amit holnap délelőtt 11 órakor, a szavazás ideje alatt fog nyilvánosságra hozni a közösségi oldalain.

Egy videóban a mentalista arról beszélt, hogy már előre látta a választás kimenetelét.

„Itt tartom a kezemben a 2026-os országgyűlési választások eredményét. Ebben a kapszulában helyeztem el azt, hogy szerintem mit ír a jövő, hogy mi lesz 2026 április 12-én” – mondta Danny Blue.

„Én már láttam előre és én már leírtam, úgyhogy aggodalomra semmi ok” – jelentette ki a videóban.

A mentalista bejelentése jóval megelőzi a hivatalos eredményeket: a szavazókörök vasárnap reggel 6-kor nyitnak és este 7-kor zárnak, az első előzetes adatok pedig csak az urnazárás után várhatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Üzent a választásra Ráthonyi-Palácsik Tímea: ellenzéki videókat osztott meg Instagramon a követőivel
Wáberer György, Balogh Levente és Lengyel Tamás videóit is közzétette, amelyek a vasárnapi szavazáson való részvételre buzdítanak.


Párizsból, amerikai otthonától távol is figyelemmel kíséri a magyarországi választási kampányt Ráthonyi-Palácsik Tímea.

Április 10-én, péntek délután egy sor ismert közéleti szereplő videóját osztotta meg korlátozott ideig elérhető Instagram-történeteiben.

A posztolt tartalmakban Wáberer György, Balogh Levente és Lengyel Tamás is arra buzdít, hogy minél többen menjenek el szavazni vasárnap

– szúrta ki a 24.hu.

A videók közös üzenete, hogy a választás tétje Magyarország európai uniós jövője.

Ráthonyi-Palácsik Tímea emellett

Geszti Péter egyik bejegyzését is megosztotta, amiben gyerekrajzokkal leragasztott választási plakátot méltatott.

A megszólalók súlyt adnak az üzeneteknek, hiszen mindannyian ismertek a maguk területén. Wáberer György, a Waberer’s alapítója, aki korábban kormánybiztosi tisztséget is betöltött, drámai hangvételű üzenetben fordult a követőihez.

„Adj esélyt magadnak! Április 12-e sorsdöntő dátum. Arról fogsz dönteni, hogy Európához akarsz-e tartozni vagy az oroszokhoz”

– fogalmazott videójában az üzletember.

Hasonlóan komoly tétekről beszélt Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója is, aki szerint a jövő generációinak sorsa a tét.

„Arról kell szavaznunk, hogy gyermekeink, unokáink és leszármazottaink az Európai Unióban, európaiként élhessenek tovább”

– mondta a vállalkozó.

Ráthonyi-Palácsik a politikai üzenetek mellett egy civil akciót is támogatott, amikor megosztotta Geszti Péter posztját, amelyben a zenész egy különleges megoldást dicsért.

„Csókolom a kezét annak … aki ezekkel a gyerekrajzokkal leragasztotta az abuzív választási plakátot a Bartók Béla úton! … a kis rajzok sebtapaszként fedik be az alatta üvöltő agressziót” – írta Geszti.

Az influenszer jelenleg a férjével Párizsban tartózkodik, de a család alapvetően az Egyesült Államokban él. Nemrég költöztek el Los Angelesből az amerikai keleti partra, hogy két kisgyerekük biztonságosabb környezetben nőhessen fel. A költözésről korábban így nyilatkozott: „A költözés … két kisgyerekkel és az állatainkkal pedig különösen nagy kihívás volt.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk