News here
hirdetés

SPORT

Hosszú Katinka még nem tervez visszavonulni

Az úszónő cáfolta azt a sajtóhírt, hogy az idei világbajnokság és Európa-bajnokság után felhagy a versenyzéssel.
Címkép: Facebook - szmo.hu
2022. január 15.


Link másolása

hirdetés

A Nemzeti Sport készített interjút a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkával, miután felreppent a hír a visszavonulásáról. Már az Instagram-oldalán is beszámolt arról, hogy nem tervez ilyesmit, és most a Nemzeti Sportnak is elmondta, kicsit részletesebben.

Az egyik első kérdés egyből az úszónő visszavonulását célozta. Erről Hosszú elmondta, hogy nem tervez visszavonulni.

"Biztos, hogy egyszer visszavonulok, és az is biztos, hogy már sokkal kevesebb van előttem, mint mögöttem az úszásban. A sajtóban megjelent állítások között szerepelt egy igaz kijelentés is, hiszen valóban harminchárom éves leszek májusban, és ezt azért kicsit sajnálom, mert még mindig élvezem az úszást"

- magyarázta.

"Engem mindig is a saját céljaim motiváltak a leginkább. Ha találtam valami olyat, aminek kapcsán fellángolt bennem a tűz, ami fűtött, az vitt mindig előre a hétköznapokban, az adott erőt a kemény munkához" - válaszolta arra a kérdésre, hogy mi motiválja.

hirdetés

Azt is elmondta, hogy a tokiói olimpia után pihenő következett ugyan, de elkezdett hiányozni neki az úszás. Az interjú készítője ezt nehezen hitte el, Hosszú azzal győzködte, nagyon élvezi a munkát, a verseny közbeni adrenalint, és hogy akkor azt érzi, bármire, mindenre képes.

Arról, hogy a médián végigsöpört a visszavonulásának a híre, elmondta, hogy

"azt nem mondom, hogy így van rendjén, de az évek során azért már hozzászokhattam ahhoz, hogy olyanok jelennek meg rólam, melyek kapcsán még én sem tudom, miről is van szó – ki és honnan vette az információkat".



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SPORT
Soha nem fogjuk már élve látni Schumachert a legendás Forma-1-es riporter szerint
Sok mindenben már nem lehet reménykedni - mondta Frankl András.

Link másolása

hirdetés

Michael Schumacher 2013. decemberében szenvedett tragikus síbalesetet, a sztár azóta sem jelent meg a nyilvánosság előtt, svájci otthonában, a családja körében lábadozik. A pilóta állapotáról semmi konkrétumot nem lehet tudni.

A hétszeres világbajnokról most a legendás Forma 1-es magyar újságíró Frankl András beszélt a GP Híreknek adott interjújában. Frankl a lapnak azt mondta, hogy tavaly ott volt az Amerikai Nagydíjon Austinban, ahol a Haas-istállónál egyszer csak szembejött vele Corinna Schumacher, a pilóta felesége.

„Amint megláttam, elkezdtem zokogni, még ő vigasztalt engem. Elmondtam neki, hogy soha nem feledem el Michaelt, hogy mennyi mindent jelentett nekem az ő barátsága, jelenléte a Forma-1-ben” - mondta a 84 éves újságíró. Frankl szerint bár megrendítő ezt kimondani, de

„azt mindenkinek el kell fogadnia, hogy Michael Schumachert soha nem fogjuk már élve látni.”

A riporter szerint bár Schumachert megmenteni a világ legfantasztikusabb dolga lenne, de nem tudják. Azt is hozzátette: ha a pilóta hírneve nem volt arra elég, hogy a világ legjobb orvosai meggyógyítsák, „akkor itt sok mindenben már nem lehet reménykedni”.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SPORT
Horrorbaleset a Forma–1-ben: az egyik autó fejjel lefelé repült ki az első kanyarban – az újraindított versenyt Sainz nyerte
Csou Kuan-jü, az Alfa Romeo kínai pilótája jól van, de hordágyon vitték el a baleset helyszínéről.

Link másolása

hirdetés

Közvetlenül a rajt után hatalmas baleset történt a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjon, a versenyt pedig emiatt piros zászlóval félbeszakították.

A televíziós közvetítésben nem ismételték meg a startnál történt esetet, de Csou Kuan-jü, az Alfa Romeo kínai versenyzője hatalmasat bukott, versenyautója fejjel lefelé repült ki a bukótérbe az első kanyarban.

A viadalt azonnal félbeszakították, több mint tíz perccel később a Sky Sports az Alfa Romeo istállóra hivatkozva azt írta, a pilóta jól van, de hordágyon vitték el a baleset helyszínéről.

A rajt után a világbajnoki címvédő Max Verstappen állt az élre, míg a pole pozícióból startoló Carlos Sainz Jr. (Ferrari) második, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton (Mercedes) harmadik volt.

Csou versenyautója többszáz méteren keresztül csúszott fejjel lefelé az első kanyar bukóterébe, majd átesett a gumifalon is, és a nézőket védő fémkerítésnek csapódott.

Nagyjából 15-20 perc után kiderült, hogy Csou jól van, nem veszítette el az eszméletét, és nincs komolyabb sérülése.

hirdetés

A Brit Nagydíj 17 óra előtt néhány perccel újra elstartolt, a versenyzők az eredeti sorrend szerint állnak fel a rajtrácsra.

Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte végül a versenyt amely a rajt utáni hatalmas baleset miatt egyórás kényszerszünet után folytatódott.

A 27 éves Sainz pályafutása 150. Forma-1-es viadalán először diadalmaskodott.

A spanyol mögött Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője ért célba másodikként, míg a hazai közönség előtt szereplő hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája harmadikként.

A vb-címvédő Max Verstappen (Red Bull) hetedik lett, Charles Leclerc pedig a negyedik helyre hozta be a másik Ferrarit. Karrierje első vb-pontjait szerezte Mick Schumacher (Haas), aki nyolcadikként zárt.

A vb jövő hétvégén Ausztriában folytatódik.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT
„Boldog szülinapot, anya, belehaltam a vízbe!” – így köszöntötte a vb-döntős magyar vízilabdakapus az édesanyját
A magyar női vízilabda-válogatott az amerikaiak csapata ellen harcol majd az aranyéremért.

Link másolása

hirdetés

Csütörtökön Magyarország bravúros játékkal, izgalmas mérkőzésen 13-12-re legyőzte Hollandiát a női vízilabda-világbajnokság elődöntőjében, ezzel bejutottunk a döntőbe. A mérkőzés egyik sztárja kétségtelenük Magyari Alda kapus volt, aki több emlékezetes védést is bemutatott.

A meccs után Magyari otthonra üzent, mert mint mondta, édesanyja a legnagyobb rajongója – írja a 24.hu.

„Csak ezt az egyet kívántam, hogy a mai mérkőzést megnyerjük és a döntőben láthasson minket élőben. innen is üzenem, hogy nagyon boldog szülinapot, anya! Belehaltam a vízbe, nagyon szépen köszönöm az eddig belefektetett munkát!”

- mondta az M4 Sport riporterének.

A magyar csapat tehát kiharcolta a döntőt, ahol az Egyesült Államok csapata lesz az ellenfele.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT
A Rovatból
hirdetés
„Egy hangyafasznyival jobbak voltak” – értékelte a döntőt a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya
Bíró Attila szerint az amerikai válogatott azért a végén kapott „egy-két könnyebb ítéletet”.

Link másolása

hirdetés

Ezüstérmet szerzett a magyar női vízilabda-válogatott a hazai rendezésű vizes világbajnokságon. Bíró Attila együttese a szombati döntőben drámai küzdelemben kapott ki 9-7-re a sorozatban negyedszer győztes, az elmúlt három olimpián is első amerikai csapattól.

A szövetségi kapitány később igen zaklatott állapotban nyilatkozott az eredményről az M4-nek.

„Minimálisan jobb volt az amerikai válogatott, a végén azért kaptak egy-két könnyebb ítéletet, ami nem tetszett. Talán nincs erre szükségük, amúgy is jobb csapat nálunk, egy hangyafasznyival jobbak voltak”

- fogalmazott Bíró Attila, aki azt is hozzátette: meg akarták nyerni ezt a vébét, és erre sanszuk is volt.

A kapitány ugyanakkor azt is elismerte, hogy kritikus helyzetekben a magyar csapat is hibázott.

hirdetés
„Kár lenne letagadni, hogy gyengék voltak a lövéseink, és egy-egy emberelőnyös játékban nem álltunk a helyzet magaslatán, de tény, hogy sokkal jobban meg kellett szenvednünk az ítéletekért, mint nekik”

- mondta Bíró Attila.

A szövetségi kapitány arról is beszélt, hogy 2018 óta dolgozik ezzel a csapattal, és 2020 óta mindig dobogóra ért az együttese a világversenyeken. A fejlődés szerinte töretlen, de most már győzni is meg kell tanulniuk.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: