SPORT

Hihetetlen baleset zárta az év eddigi legizgalmasabb Forma-1-es versenyét

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, ahol az idei szezon eddigi legizgalmasabb viadalát láthatták a szurkolók.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. szeptember 15.



A 23 éves Piastrinak ez pályafutása második futamgyőzelme, az elsőt július végén a Hungaroringen aratta. Ő a hetedik olyan versenyző az F1 történetében, aki 24 éves kora előtt legalább két viadalon diadalmaskodott, írja az MTI. Az ausztrál pilóta mögött a pole pozícióból rajtoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba másodikként, míg a harmadik helyen George Russell, a Mercedes brit pilótája zárt.

Az egyéni világbajnoki címért versengő Lando Norris (McLaren) a 15. helyről startolva - a leggyorsabb kört is megfutva - lett negyedik, ezzel három pontot hozott a címvédő és háromszoros vb-győztes, az összetettben élen álló Max Verstappenen (Red Bull), aki ötödikként zárt.

A rajtnál Leclerc magabiztosan megőrizte az első helyet, mögé Piastri sorolt be, a harmadik helyért viszont Sergio Pérez megküzdött Carlos Sainzcal (Ferrari) és a második kanyarban a Red Bull mexikói pilótájáé lett a pozíció. Norris a második kör végére már négy helyet tudott javítani és 11. volt.

A verseny elején Piastri rövid ideig közel tudott kerülni Leclerc-hez, de aztán lemaradt a monacói riválistól, aki viszont nagyon magabiztosan száguldott és építgette előnyét az élen. A dobogós pozíciókban haladók közül elsőként Pérez állt ki kerékcserére a 16. körben, majd rögtön utána Piastri is friss abroncsokat kapott.

A Red Bull mexikói versenyzője az eddigre már ötödik helyen száguldó Norris mögé tért vissza a pályára, a McLaren brit pilótája pedig igyekezett őt feltartani, hogy a használt gumikkal jelentősen lelassuló csapattársának, Piastrinak kedvezzen. A stratégia bejött, Piastrinak sikerült nagyjából másfél másodperccel Pérez elé visszatérnie a pályára, majd Leclerc állt ki az élről kerékcserére.

Kisvártatva Piastri gyorsabbnak bizonyult az élen álló ferraris ellenfelénél, akit egy bátor manőverrel a célegyenes végén meg is előzött. A féltávhoz közeledve így Piastri, Leclerc, Pérez volt az első három helyen a sorrend, de köztük egy másodpercnél kevesebb volt az időkülönbség.

Az élen száguldó hármas gyakorlatilag a leintésig "vonatozott" egymás mögött, végül Pérez járt nagyon rosszul, amikor megpróbálta megelőzni a jelentősen lelassuló Leclerc-t.

A monacóit ugyanis nem tudta maga mögé utasítani, viszont utolérte őket a negyedik Sainz, akivel Péreznek csatáznia kellett, ez pedig kettejük ütközésével zárult.

A futam így virtuális biztonsági autós figyelmeztetés mögött ért véget, Russellnek pedig így hullott az ölébe a harmadik hely.

Norris a hajrában előzte meg Verstappent, a McLaren pedig ezen a viadalon átvette a vezetést a konstruktőrök vb-pontversenyében a címvédő Red Bulltól.

Az eltiltását letöltő dán Kevin Magnussent (Haas) helyettesítő brit Oliver Bearman 10. lett, így egy pontot szerzett, a két hete Monzában debütáló argentin Franco Colapinto (Williams) pedig nyolcadikként pályafutása első F1-es vb-pontjait gyűjtötte be.

A világbajnoki idény a jövő hétvégén Szingapúrban folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Ezt üzente Cristiano Ronaldo a magyarok elleni vb-selejtező után
A portugál csatár nem volt túl csalódott a hazai pályán elért döntetlen eredmény miatt.


Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.

Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).

Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo is magabiztosan üzent Instagram-oldalán a meccs után.

„Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz! Hajrá Portugália!”

– írt egy portugál zászlós emojival kiegészítve a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Sorokat hagynak üresen a lelátón – tiltakozó akcióval készülnek a fociszurkolók a válogatott meccsére
A magyar válogatott szurkolói csoportja a Magyar Labdarúgó-szövetség nyáron bevezetett „zéró tolerancia” szabályozása ellen lép fel az Örményország elleni vb-selejtezőn.


Látványos módon tiltakoznak a magyar labdarúgó-válogatott szurkolói szombaton a magyar-örmény vb-selejtezőn. Erről a szurkolókat csoportosító Carpathian Brigade '09 Facebook-oldalán számoltak be:

„A mérkőzés első 5 percében a csoport helyéül szolgáló középső szektor első 10 sorát üresen hagyjuk. A teltház ellenére megköszönjük, ha minél többen csatlakoztok ehhez a figyelemfelkeltő kezdeményezéshez a kapu mögötti szektorokban.”

A drukkerek a „zéró toleranciaö szabályozás ellen akarnak fellépni, amelyet idén nyáron vezetett be a Magyar Labdarúgó-szövetség. A Carpathian Brigade '09 Facebook-oldalán olvasható nyílt levélben azt írják: ez olyan hatásokat eredményezhet, amelyek gátolhatják a nézőszámok további növekedését.

„Életszerűtlennek és fenntarthatatlannak tartjuk azt jelenlegi formájában, ugyanis ez a rendelkezés az esetek jelentős többségében nem támogatja azt a közös célt, hogy a stadionok megteljenek. Sőt, ennek ellenkezőjét érheti el.

Az elmúlt hónapokban tapasztalt eltúlzott bírságolási gyakorlat folytatásával hamarosan megtörténhet, hogy csak zártkapus mérkőzések vagy az érdektelenségtől üresen kongó stadionok lesznek”.

A szurkolói csoport ennek elkerülése érdekében együttműködésre kérte a szövetséget, javaslatokat is tennének a szabályozás módosítására. Abban egyetértenek, hogy nem cél az, hogy egy mérkőzés teljes ideje alatt szidalmazzák egymást a szurkolótáborok, de szerintük a hangulat egyik meghatározó eleme a rivalizálás, amelynek része az ellenfél ugratása is. Mint írják: „nem véletlen, hogy egy Ferencváros–Újpest mérkőzés több nézőt vonz, mint például egy Kazincbarcika–Kisvárda összecsapás, hisz ezen rangadók történelmi múlttal bírnak”.

Úgy érzik, a változtatás túl hirtelen és nagymértékű, hiszen évtizedek óta élő rigmusok és szurkolói hagyományok kerülnek szankcionálás alá, korábban nem tapasztalt szigorral.

Hozzáteszik, hogy ez a bérletes szurkolók számára pénzügyi hátrányt is jelenthet, hiszen egy előre megvásárolt szolgáltatást nem tudnak teljes egészében igénybe venni. Azt is megemlítik, hogy a szurkolók által használt pirotechnikai látványok is ugyanúgy a lelátói élet részét képezik.

„Javaslatunk, hogy a szabályozás szigorú betartása és annak beláthatatlan következményei előtt a drukkerek bevonásával, transzparens módon, és a lelátói kultúránk tiszteletben tartásával vizsgálják felül az újonnan meghozott szigorú intézkedéseket és szankciókat, valamint a jelenleg kialakuló gyakorlatokat a szurkolók érdekeinek szem előtt tartásával módosítsák.

Ne szankcionálják irreális mértékben a rigmusainkat és ne kriminalizálják a pirotechnikai elemek használatát, folytassanak nyílt és tiszta kommunikációt minden téren.

Fontosnak tartjuk, hogy minden érintett számára egyértelműek legyenek a közös egyetértéssel megalkotott szabályok, mert csak egységesen, egyetértésben, tehát csakis együtt tehetünk a magyar futballért” – olvasható a posztjukban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Megvan a magyar válogatott első győzelme a vb-selejtezőkön: Magyarország-Örményország 2:0
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott az örmény csapat felett a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen.


Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük.

A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.

Az immár négypontos magyarok a sikerükkel éppen az örményeket megelőzve jöttek fel a pótselejtezőt jelentő második helyre.

A magyar csapat legközelebb kedden a kvartett favoritja, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Szoboszlai a hosszabbításban harcolta ki a döntetlent Portugália ellen – 2-2-t játszott a válogatott Lisszabonban
Vezetést szereztünk, majd Cristiano Ronaldo fordított. Végül a 92. percben Szoboszlai Dominik pontot mentett, de előtte is volt már esélyünk az egyenlítésre.


A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.

Bátor kezdésének köszönhetően Szalai Attila fejesgóljával szerzett vezetést a nemzeti együttes. A hazaiak az első félidő derekán az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén, aki közvetlenül a szünet előtt a 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított.

A második félidőben eleinte csak kapufákig jutottak a csapatok, de a hosszabbításban Szoboszlai Dominik egyenlítése pontot mentett a magyaroknak.

A magyar csapat, amely története során továbbra sem tudta felülmúlni Portugáliát, a döntetlennel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, csak immár nem az örmények, hanem az írek előtt.

A magyarok legközelebb november 13-án Örményország vendégeként lépnek pályára, akiket múlt szombaton 2-0-ra vertek a Puskás Ferenc Stadionban.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk