Gyurcsány Ferenc üzent a repülőjegyét keresőknek: „Édes tündérnokedlik nagyon vigyáznak rám”
Mint azt mi is megírtuk, a Szardínián pihenését töltő Gyurcsány Ferenc rosszul lett, ezért haza kellett utazniuk. A politikust pedig vakbélgulladás miatt megműtötték.
A hírt a közösségi oldalán osztotta meg, ahol leírta azt is, hogyan jutottak haza. Az Origo.hu ezt követően arról írt, hogy nem utazhatott EasyJettel, mert szerintük onnan nincs járat Budapestre ősszel.
Erre reagált most a DK elnöke. Mint írja:
- kezdi a posztját. Majd arról ír, hogy érti, hogy aggódnak érte:
"Tudom, hogy szeretnek. Kicsi malackáim, de jó, hogy vagytok!
Dehogy értem félre. Nyilván azt akartátok megkérdezni a műtét után, hogy ugye minden rendben van és ugye nem fáj semmi. De jó, hogy kérdezitek. Köszönöm, rendben vagyok. Kijöttem a kórházból. Biztosan segített, hogy fohászkodtatok értem, felépülésemért.
Aranyló kis Sherlock Holmes-ok"
- zárja sorait a politikus, majd a két repülőjegyet is közzétette.