Fotók: Eltemették Keleti Ágnest, aki éppen ma lett volna 104 éves
Csütörtökön délben vettek búcsút Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok sportolótól a Kozma utcai temetőben.
Fotósunk képei a szertartásról:















Egy fideszes belső mérés szerint 41–31-re vezet a Tisza Párt a teljes népességben – erről írt a Facebookon Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró. Szerinte ahogy közeledik az április 12-i országgyűlési választás, a Fidesz táborában ellentmondásos üzenetek keringenek a verseny állásáról. Mint írja,
Az újságíró szerint a szoros verseny képét erősítette Rényi Pál Dániel elemzése is, aki egy belső mérésre hivatkozva írt arról a 444-en, hogy a Tisza Párt a hibahatáron túl is megelőzi a Fideszt. A riport szerint a kormánypárt „kommandó-üzemmódra” állt át a mozgósítás érdekében, mert a belső köreiben sem beszélnek magabiztos Fidesz-vezetésről.
Panyi Szabolcs hozzáteszi, hogy hozzá is eljutottak olyan információk, melyek arra utalnak, hogy a Fidesz komoly gondokkal küzd.
Kiemeli, hogy „ez még nagyobb különbség, mint amit a független kutatók – például a Medián (40–33) vagy a 21 Kutatóközpont (35–28) – legutóbb mutattak ebben az összehasonlításban.
– idézi forrását Panyi.
Azt is írja, hogy beszélt több kormányközeli forrással is, akik azzal érvelnek, hogy
Az újságíró szerint ez azonban jelenleg „vágyvezérelt gondolkodásnak” tűnhet, különösen a Fidesz kampányát az elmúlt időszakban kísérő „bakik, botrányok és sorozatos következetlenségek” fényében.
A független közvélemény-kutatók legutóbbi publikált adatai ennél kisebb, de szintén Tisza-előnyt jeleznek: a 21 Kutatóközpont 35–28-at, míg a Medián 40–33-at mért a teljes népesség körében. Ezzel szemben a kormányközeli intézetek, mint a Nézőpont Intézet vagy az Alapjogokért Központ, továbbra is Fidesz-előnyt kommunikálnak.
A felvetés, hogy a Fidesznek akár kevesebb szavazattal is meglehet a parlamenti többsége, a magyar vegyes választási rendszerre épül. A rendszer 106 egyéni választókerületi és 93 listás mandátumot ötvöz, a „győzteskompenzáció” pedig a nyertes jelöltekre leadott többletszavazatok egy részét is a pártok listás eredményéhez adja. Elemzések szerint ez a struktúra aránytalan mandátumbónuszt adhat a legerősebb egyéni körzeti teljesítményt nyújtó pártnak. Ezt a dinamikát tovább árnyalják a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, levélben szavazó külhoni magyarok, akik csak pártlistára adhatják le voksukat.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy Facebook-posztban arról ír, hogy állítólag egy hozzá eljuttatott dokumentumból már a hatvanpusztai zebrák nevét is tudja.
– írja a képviselő, aki szerint az állatok „az eszement, abszurd rendszer szimbólumává váltak”.
A politikus felidézi, hogy a bicskei rendőrök szerinte nem hajlandóak megkérdezni Mészáros Lőrincet az állatokról, annak ellenére, hogy szerinte többen is állították, hogy egy részüket levadászták.
„A zebrák ugyanis lovaknak számítanak, szerepelniük kell az adatbázisban. Az zavarba ejtő, hogy a lebutított, a Lótenyésztők Szövetsége honlapján elérhető nyilvános rendszerben nem szerepelnek, pedig néhány más zebra megtalálható ott” – fejti ki.
A képviselő állítja, az általa kapott, neveket tartalmazó dokumentum hiteles, és
A politikus szerint lehetséges, hogy a hatóság nem fog válaszolni neki, és hozzáteszi, hogy az adatbázisban való szereplés sem jelenti azt, hogy az állatok biztosan élnek. Ő inkább abban bízik, hogy a helybéliek segítenek majd tisztázni az állatok sorsát. Azt írja, aki állítása szerint tudja, hová vitték a megmaradt állományt, nem meri elmondani.
A Mészáros-csoport korábban azt közölte, hogy az állatokat kedvtelésből tartják, nem vadásznak rájuk.
A Szeretlek Magyarország is beszámolt arról, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság – Hadházy január közepi feljelentése nyomán – elutasította a nyomozást állítkínzás ügyében. Hadházy megjegyezte, hogy a zebra nem szerepel a vadászható fajok listáján, így lelövése állatkínzásnak minősülhet.
Rövid üzenettel jelentkezett pénteken a Facebookon Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke azt írta,
A budai Várban található Karmelita kolostor 2019 óta a miniszterelnök irodájának és a kormányüléseknek a helyszíne.
Magyar Péter a beszédeiben és posztjaiban többször hivatkozott a Karmelitára, mint a jelenlegi hatalom és rendszer egyik szimbólumára. 2025 decemberében hatalmas tömeggel vonult az épület és a szomszédos Sándor-palota elé, ahol azt ígérte, hogy egy választás után a gyerekekkel együtt fog ünnepelni a Karmelitában és a Sándor-palotában is.
Magyar Péter korábban arról is beszélt, hogy a Karmelita a személyes történetében is szerepet játszott. Állítása szerint 2020-ban Rogán Antallal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel egyeztetett ott a válásának ügyében. Magyar elmondása szerint ekkor diplomáciai állást is felajánlottak neki, amit visszautasított.
Egyelőre Magyar Péter a Karmelita megnyitásáról szóló, és ehhez hasonló időnkénti megszólalásain kívül nem sokat tudunk arról, hogy milyen ígéretekkel vág neki a Tisza a 2026-os választásnak. A párt viszont szombaton bejelenti hivatalos kormányprogramját.
Miközben a magyar kormány hetek óta lebegteti Donald Trump budapesti látogatását, nyugati diplomaták és kormányközeli források szerint sokkal valószínűbb, hogy nem a volt elnök, hanem JD Vance alelnök érkezik Magyarországra – írta a VSquare hírlevelében Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró.
A kormányfinanszírozású CPAC Hungary szervezői és Orbán Viktor is nyíltan beszélnek arról, hogy meghívnák Trumpot, azt állítva, hogy a stábja „időpontokat keres”, noha a látogatást nem erősítették meg. Az eredeti terv szerint Trump érkezését már januárban bejelentették volna, ez azonban nem történt meg. A kormánybarát narratíva most azt sejteti, hogy Trump akár meg is jelenhet a március 21-i CPAC Hungaryn.
Panyi felidézi, hogy Orbán Viktor egy közelmúltbeli beszédében azt mondta: „Folytak erről köztünk egyeztetések… Megállapodás van arról, hogy a békecsúcs Budapesten lesz.” A miniszterelnök hozzátette: „Az amerikai elnök talán tartozik nekünk azzal a gesztussal, hogy eljön Magyarországra és köszönti a magyarokat… Ez tényleg elvárható tőle.”
Trump eddigi útitervei azonban mást sugallnak. Ismert európai vállalásai mindössze Davosra és a júniusi, franciaországi G7-csúcsra korlátozódnak, elnöksége idején pedig csak egyetlen volt keleti blokkbeli országot keresett fel: 2017-ben Lengyelországot.
Panyi Szabolcs szerint erről már több mint egy éve írt: „miközben Orbán köre már 2026-os Trump-látogatásról szövögetett meglehetősen légből kapott terveket, ezzel párhuzamosan B tervként Vance-en is dolgoztak — olyan, az alelnökhöz közel álló amerikai jobboldali szereplők segítségével, akik már Budapesten élnek és Orbán fizetési listáján vannak.”
A CPAC Hungary-t az Alapjogokért Központ szervezi, amely jelentős közpénzes támogatásból működteti a rendezvényt. Orbán az elmúlt hónapokban többször állította, hogy egy amerikai–orosz „békecsúcs” Budapesten tartható, sőt a kormányközeli sajtó tényként is hivatkozott rá, miközben hivatalos, dátummal ellátott bejelentés nem született, és a terv komoly nemzetközi vitát vált ki.
Orbán Viktor legutóbb a pénteki Kossuth Rádióban adott interjújában beszélt arról, hogy egyelőre nem tudja, mikor jön Trump Magyarországra. Az amerikai elnök egyébként szintén péntek reggel egy posztban biztosította támogatásáról a magyar kormányfőt.