Szalay-Bobrovniczky Kristóf reagált a honvédség állapotáról kitálaló százados kritikáira
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy csütörtök éjszakai Facebook-posztban úgy fogalmazott, a Magyar Honvédség pártpolitikától független intézmény, és az is marad. Szerinte éppen ezért sajnálatos, amikor egyes személyek politikai célok szolgálatába állítják azt. A miniszter név szerint említette Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnököt, posztját pedig azzal a szó szerinti idézettel kezdte:
A miniszter hozzátette, hogy a fegyveres erők politizálástól való távol tartása mindannyiuk közös érdeke és kötelessége. Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezután a honvédség fejlesztéseit sorolta, mondván, a GDP 2 százalékát meghaladó költségvetés eredményei kézzelfoghatóak.
„A Magyar Honvédség elkötelezetten védi Magyarországot. A Nemzeti Össztermék2 százalékát meghaladó honvédelmi költségvetés eredményei kézzelfoghatóak: teljes fegyverzet-megújítás, fejlődő laktanyai infrastruktúra, 1976 óta újra először épülő szolnoki különleges műveleti komplexum, folyamatosan bővülő hivatásos és tartalékos állomány” – írta.
A miniszter szerint egy olyan időszakban, amikor a hazai kritikus energetikai infrastruktúra támadások célpontjává válhat, az energiabiztonság minden magyar állampolgár egyik legfontosabb ügye. Ezzel kapcsolatban a következőket állította:
„Ukrajna felrobbantotta az Északi Áramlatot és elzárta a Barátság kőolajvezetéket. Egy ilyen környezetben a kritikus energetikai infrastruktúra védelme nem politikai kérdés — minden katona kötelessége.”
A posztban a miniszter megjegyezte, sajnálatos, hogy Pálinkás Szilveszter százados számára ez nem egyértelmű. Bejegyzését azzal zárta, hogy a Honvédelmi Minisztérium köszönetét fejezi ki a Magyar Honvédség minden katonájának és munkatársának odaadó szolgálatáért, hozzátéve, hogy munkájuk elismerést érdemel, nem pedig politikai felhasználást.
A Telex április 2-án videóinterjút közölt Pálinkás Szilveszter századossal, aki a honvédség korábbi toborzókampány-arca volt, és 2025-ben jelezte leszerelési szándékát. Az interjúban éles kritikát fogalmazott meg a Honvédelmi Minisztérium vezetésével és a honvédség morális állapotával kapcsolatban, érintve a csádi misszió előkészítését is.