Egy nemzetközi áldozatvédő szervezet, a SNAP eljárást kezdeményezett Erdő Péter bíboros ellen, mivel szerintük nem megfelelően kezelte a gyermekbántalmazási ügyeket – számolt be róla a 444. A szervezet hivatalos panaszát a Szentszék államtitkárának, Pietro Parolin bíborosnak nyújtották be, és
átláthatóságot, valamint szükség esetén a bíborosok hivatalból való eltávolítását követelik.
A SNAP (The Survivors Network of those Abused by Priests) a világ legnagyobb áldozatvédő csoportja, amely saját bevallása szerint 25 ezer tagot számlál. Az 1988-ban alapított szervezet csoportos traumafeldolgozást, személyes tanácsadást és érdekképviseletet biztosít az áldozatoknak, valamint az elkövetők szigorúbb megbüntetéséért lobbizik.
A mostani beadványban
hat bíborost neveztek meg, akik közül ketten – Luis Antonio Tagle és Erdő Péter – a pápaválasztás lehetséges esélyesei.
A többiek között szerepel Kevin Farrell Írországból, Victor Manuel Fernandez Argentínából, Mario Grech Máltáról és Robert Francis Prevost az Egyesült Államokból. A SNAP szerint az ügyek nem újak, hanem részletes gyűjtések a bíborosok múltbeli cselekedeteiről és mulasztásairól.
Erdő Péter esetében a szervezet Pető Attila ügyére hivatkozik, akinek történetét több magyar orgánum is bemutatta korábban.
Pető Attila gyermekként egy pap által elszenvedett zaklatás ügyében próbált párbeszédet kezdeményezni az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyével, azonban az érsekség nem indított alapos vizsgálatot az ügyben.
Pető a Facebookon reagált a SNAP beadványára, és jelezte, hogy a szervezet képviselői nem keresték meg őt a dokumentum összeállítása előtt, amit sajnálatosnak és problémásnak tart. Mint írta:
„Úgy gondolom, hogy az áldozatok megszólítása, a velük való közvetlen kapcsolat kiemelten fontos – különösen akkor, ha az ő történeteikre is hivatkoznak.”
Hozzátette, hogy bízik benne, hogy a Szentszék alaposan megvizsgálja a beadványt. „Hiszek a párbeszéd erejében, és abban, hogy a gyógyuláshoz nemcsak felelősségvállalásra, hanem valódi meghallgatásra is szükség van – minden oldalon.” – fogalmazott.
A 444 Erdő Péter hivatalát is megkereste az ügyben, de egyelőre nem érkezett válasz.
Egy nemzetközi áldozatvédő szervezet, a SNAP eljárást kezdeményezett Erdő Péter bíboros ellen, mivel szerintük nem megfelelően kezelte a gyermekbántalmazási ügyeket – számolt be róla a 444. A szervezet hivatalos panaszát a Szentszék államtitkárának, Pietro Parolin bíborosnak nyújtották be, és
átláthatóságot, valamint szükség esetén a bíborosok hivatalból való eltávolítását követelik.
A SNAP (The Survivors Network of those Abused by Priests) a világ legnagyobb áldozatvédő csoportja, amely saját bevallása szerint 25 ezer tagot számlál. Az 1988-ban alapított szervezet csoportos traumafeldolgozást, személyes tanácsadást és érdekképviseletet biztosít az áldozatoknak, valamint az elkövetők szigorúbb megbüntetéséért lobbizik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Az Orbáni oligarchák 10 milliárdos értékben menekítik a vagyonukat, a Mészáros család Dubajba repül
A leendő miniszterelnök szombat este arról számolt be, hogy értesülései szerint a kormányközeli üzletemberek és családjaik elhagyhatják az országot. A politikus felszólította a hatóságok és a szolgálatok vezetőit, hogy tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek.
Magyar Péter egy Facebookon beszélt arról, hogy már majdnem két hét telt el azóta, hogy a magyar emberek győzelmet arattak a „Nemzeti Együttbűnözés rendszere felett”. Hozzátette, pártja gőzerővel készül a kormányzásra. „A Tisza gőzerővel készül a kormányzásra és a működő, emberséges Magyarország építésére. De közben a háttérben a maffia sem tétlenkedik.” Szerinte, miközben Orbán Viktor elkerüli a felelősségvállalást, a háttérben az ország elhagyását és a vagyonok kimenekítését készítik elő.
„Az Orbáni oligarchák 10 milliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba, az Egyesült Államokba és más távoli országokba.”
A politikus azt állítja, pontos információi vannak arról, hogy a NAV felfüggesztett több, Rogán Antal köréhez köthető nagyértékű utalást a bankok pénzmosásra utaló jelzései alapján.
„Felszólítom a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit a lopott pénzek haladéktalan zárulására. és ismételten felszólítom a legfőbb ügyészt, az országos rendőrfőkapitányt és a NAV elnökét, hogy vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnözőket, és ne hagyják őket a Tisza-kormány megalakulása előtt olyan országokba menekülni, ahonnan egyelőre nincs kiadatás.”
Magyar Péternek tudomása van arról is, hogy a kormányközeli üzletemberek áron értékesítenék a TV2-t és más médiumokat. Azt is állítja, hogy eladó „a 100 milliárdos rogáni gyűlöletpropaganda anyahajója, a Lange Event Kft. is.”
„Felhívom a becsületes hazai és külföldi befektetőket, hogy tartózkodjanak a maffia vagyonelemeinek átvételétől, ellenkező esetben ők is a nemzeti vagyon visszaszerzési és védelmi hivatal előtt találhatják magukat.”
A politikus arról is beszélt, hogy információi szerint több oligarcha család már elhagyta az országot, „és a napokban a Mészáros család is Dubajba repül.” Állítása szerint a hírek arról szólnak, hogy több befolyásos család már kivette a gyermekeit az iskolából, és a távozáshoz testőrséget szervez.
„Úgy tűnik, hogy miután a bátor kapitány Orbán Viktor elhagyta a sülyedő hajót, a janicsárok talpa alatt is forró lett a talaj.”
Magyar Péter felszólította a hatóságok és a szolgálatok vezetőit, hogy tegyenek eleget törvényi kötelezettségüknek. „Arra szólítok fel minden rendőri, ügyészi, banki és napvezetőt, valamint a szolgálatok irányítóit, hogy tegyék a törvényi kötelezettségüket és akadályozzák meg a bűnözők lelépését és a magyar emberektől lopott vagyonok külföldre menekítését.” Figyelmeztetett, hogy aki ezt nem teszi meg, az maga is bűncselekményt követ el.
Kijelentette, hogy a magyar nép ítélete egyértelmű, és a kormány kiszolgálóinak szembe kell nézniük a felelősségükkel.
„A magyar emberek forintjait elrablók között nincs különbség. Nincsenek kicsit, vagy nagyon felelősök. Mindenki, aki szem volt a láncban, számoljon a következményekkel.”
A posztot azzal zárta: „A bűnöket felfogjuk tárni, a vagyonokat vissza fogjuk szerezni, aki pedig jogtanul gazdagodott meg a magyar emberek pénzéből, az mind a független magyar igazság szolgáltatás előtt fog felelni.”
Magyar Péter egy Facebookon beszélt arról, hogy már majdnem két hét telt el azóta, hogy a magyar emberek győzelmet arattak a „Nemzeti Együttbűnözés rendszere felett”. Hozzátette, pártja gőzerővel készül a kormányzásra. „A Tisza gőzerővel készül a kormányzásra és a működő, emberséges Magyarország építésére. De közben a háttérben a maffia sem tétlenkedik.” Szerinte, miközben Orbán Viktor elkerüli a felelősségvállalást, a háttérben az ország elhagyását és a vagyonok kimenekítését készítik elő.
„Az Orbáni oligarchák 10 milliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba, az Egyesült Államokba és más távoli országokba.”
A politikus azt állítja, pontos információi vannak arról, hogy a NAV felfüggesztett több, Rogán Antal köréhez köthető nagyértékű utalást a bankok pénzmosásra utaló jelzései alapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Audiencián fogadta XIV. Leó pápa a Tisza képviselőit
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője úgy fogalmazott: a szentatya legfontosabb gondolata a politika szerepéről szólt. XIV. Leó szerint a politika a legnemesebb szolgálata az embereknek.
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy az Európai Néppárt képviselői egy pápai audiencián vettek részt. A képviselőket XIV. Leó pápa fogadta. A képviselő tolmácsolásában a szentatya legfontosabb gondolata a politika szerepéről szólt.
Mint írta: „Legfőbb üzenete felénk az volt, hogy a politika a legnemesebb szolgálata az embereknek.”
Kollár Kinga leírása alapján a pápa hangsúlyozta, hogy ehhez a politikusoknak jelen kell lenniük az emberek között, és meg kell hallgatniuk azokat, akiket képviselnek. A poszt szerint a pápa úgy véli, az ideológiák ezzel szemben ártalmasak és megosztó hatásúak. Kollár Kinga úgy fogalmazott: az ő pártjuk már ezen elvek szerint működik.
Azt írta: „A TISZA már bizonyította, hogy képes ezen elvek mentén tevékenykedni, nem hiába arattunk elsöprő győzelmet.”
A bejegyzését azzal zárta, hogy „Az elkövetkező munkánkat innentől a pápa áladásával is végezzük, ami különleges megtiszteltetés.”
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselője egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy az Európai Néppárt képviselői egy pápai audiencián vettek részt. A képviselőket XIV. Leó pápa fogadta. A képviselő tolmácsolásában a szentatya legfontosabb gondolata a politika szerepéről szólt.
Mint írta: „Legfőbb üzenete felénk az volt, hogy a politika a legnemesebb szolgálata az embereknek.”
Kollár Kinga leírása alapján a pápa hangsúlyozta, hogy ehhez a politikusoknak jelen kell lenniük az emberek között, és meg kell hallgatniuk azokat, akiket képviselnek. A poszt szerint a pápa úgy véli, az ideológiák ezzel szemben ártalmasak és megosztó hatásúak. Kollár Kinga úgy fogalmazott: az ő pártjuk már ezen elvek szerint működik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Földrengés a KDNP-ben: Semjén Zsolt és két tapasztalt társa sem veszi fel a mandátumát
A KDNP elnöke, Semjén Zsolt, Latorcai Jánossal és Soltész Miklóssal együtt nem veszi fel listás parlamenti mandátumát. Lépésük Orbán Viktor azon bejelentését követi, hogy a választási vereség után át kell alakítani a frakciót.
A KDNP három vezető politikusa, Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós nem veszi fel a listás helyért járó parlamenti mandátumát. Az információt Latorcai János, az Országgyűlés eddigi kereszténydemokrata alelnöke erősítette meg a 24.hu-nak.
A 81 éves politikus azt mondta,
a fiatalítás jelszavával adták át a helyet másoknak.
A döntés illeszkedik Orbán Viktor azon korábbi bejelentéséhez, miszerint a választási vereség miatt újra kell gondolni és át kell alakítani az ellenzéki szerepre készülő Fidesz–KDNP-frakciót.
A lépés nem előzmény nélküli. Pénteken Semjén Zsolt pártelnök a választási vereségre hivatkozva felajánlotta lemondását, amit az Országos Elnökség titkos szavazással, egyhangúlag nem fogadott el.
„Ugyanakkor meggyőződésem, hogy generációváltásra, személyi és politikai megújulásra van szükség.”
Ezt Semjén a döntés után írta, miután kifejtette, hogy a választási vereségből következik a személyes felelősségvállalás.
A frakció átalakításának terve sajtóértesülések szerint a KDNP-ben feszültséget okozott, a párt a katolikus egyház mozgósításával próbált volna nyomást gyakorolni.
A mostani döntés a Fidesz–KDNP országos listájának élvonalát érinti: a 63 éves Semjén Zsolt Orbán Viktor után a második, a 2010 óta alelnökként dolgozó Latorcai János a tizedik, míg Soltész Miklós államtitkár a harminckilencedik helyen szerepelt.
A pártelnök Semjén Zsolt, a 81 éves Latorcai János és Soltész Miklós államtitkár együttes visszalépése komoly átrendeződést jelez.
A döntés éles váltás a választás napján mutatott magabiztossághoz képest.
A KDNP három vezető politikusa, Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós nem veszi fel a listás helyért járó parlamenti mandátumát. Az információt Latorcai János, az Országgyűlés eddigi kereszténydemokrata alelnöke erősítette meg a 24.hu-nak.
A 81 éves politikus azt mondta,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Toroczkai László Orbánék távozásáról: Miután a bajt megcsinálták, lelépnek a színpadról
Toroczkai László éles kritikával illette a kormánypárti vezetőket, amiért nem ülnek be az új országgyűlésbe. A Mi Hazánk elnöke szerint ezzel felelősségük elől menekülnek, miközben ő maga ott lesz a parlamentben.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az X-en reagált Orbán Viktor és Semjén Zsolt parlamentből távozására. A pártelnök úgy látja, a leköszönő kormánypártok vezetői azután távoznak, miután problémákat okoztak.
„Miután a bajt megcsinálták, lelépnek a színpadról” - írja a posztban.
Ezzel szemben a Mi Hazánk elnöke kijelentette, pártja jelen lesz a Tisza Párt vezette parlamentben.
„Mi viszont, amennyiben az új Fidesz-SZDSZ-MSZP nagykoalíciós, valójában színtiszta globalista kormány hibázni fog, kárt okoz Magyarországnak, ott leszünk.”
Toroczkai László hozzátette, hogy ő személyesen „egyetlen pártelnökként az Országgyűlés ellenzéki oldalán, kíméletlenül rá fogok mutatni minden lehetséges kormányzati hibára, bűnre.”