Azt kérik a csepeli focisták Németh Szilárdtól, hogy ne tegye azt velük, mint a birkózókkal
Vagyis ne tegye ki őket a Béke téri sporttelepről. Korábban hasonló történt a kerületi birkózócsarnokban, a sportlétesítményeket csak a rezsibiztos által irányított csapat használhatja.
Kevés olyan hely akad az országban – különösen az április 3-án megszerzett negyedik fideszes kétharmad után –, ahol belharcról lehet beszélni kormánypárti szereplők között, ám egy budapesti kerület elhíresült erről. Csepelen nem az első alkalommal csap össze a fideszes kerületvezetés Borbély Lénárd polgármester vezetésével és Németh Szilárd, a párt alelnöke, kormánybiztos.
Korábban helyi hírforrásosokból és a Telex tudósításából tudni lehetett, hogy a konfliktus egyik fő oka, hogy miután 2,4 milliárdos állami támogatásból megépült a Kozma István Birkózó Akadémia (KIMBA) birkózócsarnoka, a csepeli birkózókat kitiltották onnan, Németh Szilárd pedig létrehozott egy új birkózó szakosztályt, mondván, a csarnok az övék, nem a Csepeli Birkózó Clubé.
Most nyílt levelet írt az országgyűlési képviselőnek Märtz János, a Csepel FC SE elnöke, és Révész Dániel, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület elnöke. Levelükben azt írják:
„Az összeolvadó egyesületek nevében azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy a kerületben működő legnagyobb létszámú sportegyesületként, a labdarúgó csepeli gyermekek és felnőttek sportolási, valamint fejlődési lehetőségeit szem előtt tartva, 2022. július 1-től változatlan feltételek mellett tegye lehetővé számunkra továbbra is a Béke téri sporttelep használatát”.
A Telex tudósítása szerint a nyílt levél megírására azért volt szükség, mert a Németh által irányított KIMBA állami támogatásból megvette a Csepel SC-t, valamint annak ingatlanjait.
A Csepel SC azonban most bejelentette, hogy június 30-a után már csak azok a gyerekek focizhatnak tovább, akik a Németh Szilárd által alapított új szakosztály tagjai.
Kevés olyan hely akad az országban – különösen az április 3-án megszerzett negyedik fideszes kétharmad után –, ahol belharcról lehet beszélni kormánypárti szereplők között, ám egy budapesti kerület elhíresült erről. Csepelen nem az első alkalommal csap össze a fideszes kerületvezetés Borbély Lénárd polgármester vezetésével és Németh Szilárd, a párt alelnöke, kormánybiztos.
Korábban helyi hírforrásosokból és a Telex tudósításából tudni lehetett, hogy a konfliktus egyik fő oka, hogy miután 2,4 milliárdos állami támogatásból megépült a Kozma István Birkózó Akadémia (KIMBA) birkózócsarnoka, a csepeli birkózókat kitiltották onnan, Németh Szilárd pedig létrehozott egy új birkózó szakosztályt, mondván, a csarnok az övék, nem a Csepeli Birkózó Clubé.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Feljelentették a gyermekvédelmi szakembert, aki arról beszélt egy interjúban, hogy magas rangú pedofil politikusok védhették a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság határozottan visszautasította Kuslits Gábor „valótlan és rágalmazó állításait”. Közölték, hogy „rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt” feljelentést tettek.
Feljelentést tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) a gyermekvédelmi rendszerről tett állítólagos hazug állítások miatt, miután a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) korábbi igazgatója interjút adott a Válasz Online-nak.
Kuslits Gábor, aki jelenleg egy budapesti intézményben dolgozik, az interjúban többek között arról beszélt, hogy a Szőlő utcai javítóintézet állami gondozottakat futtató igazgatóját, J. Pétert két nagyon magas rangú politikus védhette eddig. „Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat. Úgy tudjuk, hogy J. Péter igazgatói irodájában konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek” - fogalmazott a gyermekvédelmi szakember az interjúban.
Az SZGYF közölte: határozottan visszautasítják Kuslits „valótlan és rágalmazó állításait”, és „a közöltek miatt rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon”.
„Ha a Főigazgatóság volt dolgozójának valóban tudomása volt bűncselekmény elkövetéséről, akkor gyermekvédelmi szakemberként, különösen vezetőként, törvényi kötelessége lett volna azt jelezni a Főigazgatóság és a hatóságok irányába. Ezt nem tette meg, helyette azt a gyermekvédelmi rendszert vádolja, amelynek korábban vezetője volt”
- fogalmaztak a közleményben hozzátéve, hogy az akkor eltussolt ügyekkel kapcsolatban most is tesznek feljelentéseket.
Feljelentést tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) a gyermekvédelmi rendszerről tett állítólagos hazug állítások miatt, miután a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) korábbi igazgatója interjút adott a Válasz Online-nak.
Kuslits Gábor, aki jelenleg egy budapesti intézményben dolgozik, az interjúban többek között arról beszélt, hogy a Szőlő utcai javítóintézet állami gondozottakat futtató igazgatóját, J. Pétert két nagyon magas rangú politikus védhette eddig. „Az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat. Úgy tudjuk, hogy J. Péter igazgatói irodájában konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek” - fogalmazott a gyermekvédelmi szakember az interjúban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orosz drón csapódott egy lakóházba a Lublin vajdasági Wyryki településen – értesült a Polsat News. A ház teteje és az udvaron álló autó is megrongálódott.
„Szerencsére senkinek sem esett baja”
- közölte a lap megkeresésére Andrzej Fijołek rendőr alezredes, a lublini vajdasági rendőr-főkapitányság munkatársa.
Mariusz Zanko, a wlodawai járás vezetője is megerősítette, hogy egy lakóház károsodott, az viszont egyelőre nem világos, hogy maga a drón csapódott-e be, vagy annak darabjai.
„A helyiek robbanást hallottak, észleltek lengyel vadászgépeket is. A hangulat feszült, az emberek körében komoly aggodalom tapasztalható”
– fogalmazott.
Az önkormányzati vezető is megerősítette, hogy senki nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett. A helyszínen tartózkodnak a hivatal munkatársai, akik a károk felmérését végzik.
Egy másik lelőtt drónt is megtaláltak a hatóságok a Belarusz határtól nagyjából negyven kilométernyire található Czosnówka falunál.
Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalra virradóan orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.
Orosz drón csapódott egy lakóházba a Lublin vajdasági Wyryki településen – értesült a Polsat News. A ház teteje és az udvaron álló autó is megrongálódott.
„Szerencsére senkinek sem esett baja”
- közölte a lap megkeresésére Andrzej Fijołek rendőr alezredes, a lublini vajdasági rendőr-főkapitányság munkatársa.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor ismét az ÖT stúdiójában járt, és amikor a műsor felvételéről kijött, a Balzac Újság elkapta néhány kérdésre.
A miniszterelnököt többek között arról kérdezték, kiknek szólt az üzenete Kötcsén, amikor azt mondta: „Mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud. Ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.”
„A következő hét hónapban mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek. Azoknak szólt, akik ezt nem akarták”
- válaszolta a miniszterelnök.
Orbán Viktor kötcsei pikniken mondott beszédét most először közvetítették élőben. A fenti mondatot pedig sokan figyelmeztetésként, vagy egyfajta fenyegetésként értelmezték.
Orbán Viktor ismét az ÖT stúdiójában járt, és amikor a műsor felvételéről kijött, a Balzac Újság elkapta néhány kérdésre.
A miniszterelnököt többek között arról kérdezték, kiknek szólt az üzenete Kötcsén, amikor azt mondta: „Mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud. Ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nehéz elképzelni, hogy az orosz drónok legutóbbi lengyel légtérbe való behatolása véletlen lett volna – mondta Jim Townsend, az Egyesült Államok korábbi védelmi miniszterhelyettese a BBC Newsday című műsorában.
„Egy drón lehet véletlen, de több drón már nem az”
– fogalmazott Townsend.
„Több időre van szükség, hogy Lengyelország meg tudja vizsgálni, mit is találtak pontosan, és hogy lássuk, hogyan vélekednek erről. De nagy valószínűséggel ez egy teszt, amire a NATO-nak reagálnia kell”
– tette hozzá.
Townsend szerint jó hír, hogy Lengyelország és a NATO uralni tudta a helyzetet. „A drónokat észlelte a lengyel radar, és a NATO gépei azonnal felszálltak” - mondta.
„Most a NATO politikai oldala van nyomás alatt, hogy az erre adott válasz megfelelő legyen az egész szövetség részéről”
- jegyezte meg a korábbi amerikai védelmi miniszterhelyettes.
Mint azt mi is megírtuk: szerda hajnalban orosz drónok hatoltak be a lengyel légtérbe. A lengyel katonai parancsnokság közölte: az orosz drónok többször is megsértették az ország légterét. A BBC szerint a NATO és a lengyel vadászgépet is riasztották, a drónokat pedig lelőtték.