SPORT
A Rovatból

Aranyérmet nyert Muszukajev Iszmail a budapesti birkózó Európa-bajnokságon

„Köszönöm a lehetőséget a magyaroknak, hogy Európa-bajnok lehetek” - mondta a kabardföldi származású, a magyar színeket 2019 óta képviselő sportoló a győzelem után.


A szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail parádés teljesítménnyel aranyérmet nyert kedden a budapesti birkózó Európa-bajnokságon.

Az FTC kabardföldi származású sportolója a számára ötödik hellyel zárult tokiói olimpia óta nem versenyzett, hétfőn azonban nem látszott rajta a kihagyás, ugyanis az albán színekben versenyző Islam Dudaevet, majd az elődöntőben a lengyel Krzysztof Bienkowskit is könnyedén, technikai tussal győzte le.

A kedd esti finálé előtt azonban az nyilvánvalónak tűnt, hogy a helyosztón nem lesz olyan könnyű dolga mint addig, ugyanis az ellenfél az olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok azeri Haji Aliyev volt, akivel korábbi meccseiken kiélezett csatákat vívott. Muszukajev aztán minden papírformára rácáfolt és elképesztő magabiztossággal, fantasztikus akciókat bemutatva, kevesebb mint öt és fél perc alatt győzött.

A finálé első két percében gyakorlatilag semmi sem történt a szőnyegen, a két kimagasló tudású szabadfogású láthatóan tartott egymástól, így nagyon óvatosan keresték a fogást. A meddő csatában a bírók szerint a magyar volt passzívabb, ezért kétszer is figyelmeztették. A második után fél perce volt Muszukajevnek pontot szerezni, ám nem erőltette az akciót, így Aliyev került előnybe (0-1).

A harmadik percben aztán Muszukajev meglepőt húzott, gyönyörű lábratámadással ledöntötte (2-1) az azerit, majd orsóba fogta és kétszer pörgette (6-1). A BOK Csarnok mintegy ezer fős szurkolóseregének magyar része üdvrivalgásban tört ki, míg a meglepően nagy számú azeri része elcsendesedett, s egészen a második szakasz kezdetéig igyekezett megemészteni az addig látottakat.

Ugyanakkor a vendégnézőknek a folytatásban sem jutott több öröm. Muszukajev rendkívül koncentrált maradt, az egyre frusztráltabb Aliyev pedig csak szabálytalan eszközökkel tudta őt felborítani. Az azerit kétszer is intették (8-1), a másodiknál kifejezetten sportszerűtlenül riválisa ágyékához nyúlt. A 29 éves magyart ezzel sikerült annyira felpaprikáznia, hogy nem sokkal később egy gyönyörű gáncs után hátára vágta (12-1) és technikai tussal zárta le a küzdelmet.

Muszukajev Iszmail 2019 óta versenyzik magyar színekben és még abban az évben vb-harmadik lett, majd a tavalyi tokiói olimpián az ötödik helyet szerezte meg. A mostani az első érme Európa-bajnokságról, egyúttal az első magyar dobogós hely az idei kontinensviadalon.

"Hosszú út vezetett idáig, voltak benne sérülések és egyéb problémák, de nagyon köszönöm a lehetőséget a magyaroknak, hogy Európa-bajnok lehetek" - kezdte értékelését Muszukajev.

Az FTC birkózója elmondta, előzetesen nem lehetett tudni, milyen eredményre lesz képes, de egész évben azért dolgozott, hogy el tudja hódítani a legfényesebb medált.

"A birkózás ilyen sport, van, hogy nem a döntő a legnehezebb. Nem volt a fejemben semmi különleges taktika, a mozdulatok, a fogások a sok edzés után ilyen helyzetben már jönnek maguktól, nekem csak mennem kellett előre" - fogalmazott a 29 éves Európa-bajnok, aki előtt legutóbb 21 éve a mostani szövetségi kapitány, Bánkuti Zsolt tudott Budapesten magyar Eb-aranyat nyerni.

"Nem tudtam, hogy ilyen hosszú idő telt el azóta, de boldog vagyok, hogy ezt az örömöt én hozhattam el újra mindenkinek" - jelentette ki Muszukajev. Hozzátette, a továbbiakban is ilyen jó meccseket szerente vívni és ilyen jó eredményeket szeretne elérni, példát mutatva ezzel mindenkinek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Kínos jelenettel indult a vb-közvetítés az M4-en, Dragóner Attilának bocsánatot kellett kérnie
Dragóner Attila, az M4 Sport szakértője a férfi szurkolók ünnepének nevezte a világbajnokságot a nyitómeccs felvezetőjében. A műsorvezető, Berkesi Judit élő adásban kétszer is korrigálta, a volt focista pedig a félidőben kért elnézést.


Kellemetlen pillanatokkal indult az M4 Sport csütörtök esti közvetítése a labdarúgó-világbajnokságról. Amikor a stúdiót kapcsolták, az egyik szakértő, Dragóner Attila azzal indított, hogy a férfi szurkolóknak ez egy nagy ünnep és öröm. Ekkor a műsorvezető, Berkesi Judit közbeszólt, hogy nemcsak a férfiaknak szól a torna.

A korábbi válogatott játékost ez nem zökkentette ki, azzal folytatta, hogy elnézést kér a női szurkolóktól, amiért most öt hétre elveszítik a párjukat. Berkesi ismét jelezte, hogy sok nőt is érdekel majd a vb, mire Dragóner azzal zárta a gondolatmenetet, hogy ez mégiscsak a férfiaknak egy olyan, négyévente esedékes esemény, amit nagyon várnak - írta a 24.hu.

A nyitómeccs félidejében Dragóner Attila aztán elnézést kért, amiért félreérthetően fogalmazott.

A csatorna nemcsak a stúdióban, hanem a technikával is megküzdött. A vb-nyitány alatt az M4 Sport online közvetítései sem működtek, a hivatalos tájékoztatás szerint egy külső szolgáltatónál fellépő hiba miatt, amelynek elhárításán dolgoztak.

Márciusban a Magyarország–Koszovó barátságos mérkőzés alatt Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója tett egy vitatott megjegyzést a román játékvezetőre, miközben a Puskás Aréna közönségének egy része is ellenséges rigmusokat skandált. Az eset nagy visszhangot váltott ki, és a sportközvetítésekben elhangzó elfogadhatatlan kijelentésekről indított vitát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Teljesen máshogy fognak kinézni a meccsek a 2026-os vb-n: Percekig tíz emberrel játszhat egy csapat az új FIFA-szabályok miatt
A FIFA a 2026-os világbajnokságra új, időhúzás elleni szabályokat vezet be. Például, ha lecserélt játékos nem hagyja el időben a pályát, a beálló csere egy percig, vagy az azután következő játékmegszakításig vár, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 10.



A 2026-os világbajnokságra a FIFA és a szabályalkotó testület, az IFAB olyan szigorú szabálycsomagot vezet be az időhúzás ellen, amire még nem volt példa a sportág történetében. A cél egyértelmű: a tiszta játékidő drasztikus növelése.

Az OffsideBlueprint YouTube-csatorna által összegyűjtött újítások közül a leglátványosabb az 5 másodperces visszaszámlálás lesz.

Ha egy játékos túl sokáig késlekedik a bedobással vagy a kirúgással, a játékvezető látható jelzést ad, és ha öt másodperc alatt nem történik meg a játék folytatása, jön a büntetés:

bedobásnál a labda a másik csapathoz kerül, míg kirúgásnál az ellenfél végezhet el szögletet.

Hasonlóan drasztikus a cserékre vonatkozó 10 másodperces limit: amint felmutatják a táblát, a lecserélt játékosnak ennyi ideje van elhagyni a pályát.

Ha kifut az időből, a beálló csere egy percig, vagy ennek letelte utána következő játékmegszakításig az oldalvonal mellett várakozik, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.

A színlelt sérülések is költségesebbek lettek.

Ha egy mezőnyjátékos a pályán orvosi ellátást kap, egy percre kötelezően el kell hagynia a játékteret. Ez alól csak a kapusok képeznek kivételt, mivel az ő ideiglenes pótlásuk kivitelezhetetlen lenne. Viszont amíg a kapus ápolása zajlik, a mezőnyjátékosok nem hagyhatják el a pályát.

Ezzel a lépéssel a taktikai célú, sérülést színlelő játékmegszakításokat próbálják visszaszorítani.

Bővül a videóbíró hatásköre is: a VAR mostantól a második sárga lapból adódó kiállításokat is felülvizsgálhatja, nem csak az azonnali piros lapokat. Emellett korrigálhatja a téves személyazonosítást, ha rossz játékos kapott lapot, sőt, a nyilvánvalóan téves szögletdöntéseket is megváltoztathatja, amennyiben ez nem késlelteti a játékot.

Finomították a nyilvánvaló gólhelyzet meghiúsításának szabályát is: ha a játékvezető előnyt ad, és abból gól születik, a szabálytalankodó játékos már nem kap lapot, mivel a gólszerzési lehetőség végül nem hiúsult meg.

A mostani csomag egy hosszabb folyamat része.

A FIFA már a 2022-es katari világbajnokságon jelezte, hogy kíméletlenül fel fog lépni az elvesztegetett percekkel szemben, ami rekordhosszúságú hosszabbításokat eredményezett. A mostani szabályok már nemcsak pótolni, hanem megelőzni akarják az időhúzást.

Emellett a játékosok viselkedését is szigorúbban veszik: egy korábbi szabálymódosítás értelmében a játékvezető akár piros lapot is adhat, ha egy játékos a szája elé tett kézzel kommunikál tiszteletlenül.

A FIFA elnöke, Gianni Infantino azzal magyarázta a szigort, hogy a játékvezetőknek rossz szándékot kell feltételezniük.

„Feltételeznünk kell, hogy olyasmit mondott, amit nem lett volna szabad.”

Továbbá a versenyrendezők opcióként a játékvezetőknek testkamera viselését is engedélyezhetik, így akár a játékvezető szemszögéből is látaható lesz egy-egy szituáció.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Csak 9 perc kellett a vb első góljához, videón a találat
A mexikói Julián Quiñones a játékidő 9.percében bevette Dél-Afrika kapuját. Megszületett az első gól a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon.


Mindössze 9 percnyi játékidő volt szükséges ahhoz, hogy valaki betaláljon a 2026-os világbajnokságon. A Mexikó - Dél-Afrika nyitómérkőzésen már meg is szerezte a vezetést a házigazda zöld-fehér-piros együttes.

Egy védelmi hiba után Erik Lira elpattanó labdaszerzésére pont a mexikói csatár tudott lecsapni, egy remekül eltalált lövéssel kínálta meg Williams kapust, akinek lábai között becsusszant a labda.

Julián Quiñones góljával Mexikó-Dél Afrika 1-0.

Videón az első gól:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Itt a 104 meccses focivébé teljes programja
Megjelent a 2026-os, 104 mérkőzéses labdarúgó-világbajnokság teljes menetrendje magyar idő szerint. A torna június 11-én kezdődik és július 19-én a New York-i döntővel ér véget.


Június 11-én 21:00-kor Mexikóvárosban elrajtol a történelem első, 48 csapatos labdarúgó-világbajnoksága, és a most közzétett, percre pontos magyar idő szerinti menetrend segít abban, hogy egyetlen rangadóról se maradjunk le. A torna a Mexikó–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzéssel veszi kezdetét, a döntőt pedig július 19-én, vasárnap 21:00-kor rendezik New Yorkban. A teljes programot a 24.hu közölte, amelyből kiderül, mely csapatok játszanak az európai nézők számára is kedvező idősávokban.

A német, az angol és a francia válogatott mérkőzései az esti órákban kezdődnek, ám a spanyolok és a portugálok mérkőzéseire hajnali időpontokban kerül sor. Brazília és a címvédő Argentína mérkőzéseit is hajnali kezdéssel találjuk.

Az egyenes kieséses szakaszban sem ússzuk meg az éjszakázást, több olyan mérkőzés is lesz, amelyet éjfélkor vagy utána kezdenek. A negyeddöntőben lesz az utolsó ilyen alkalom, az elődöntők, a bronzmeccs és a finálé már közép-európai idő szerint este lesz.

A FIFA szabálykönyve egy külön mellékletben 495 lehetséges kombinációt vázol fel, így az utolsó csoportmeccsekig mehet majd a számolgatás.

Íme a teljes program:

Június 11., csütörtök

A csoport: Mexikó – Dél-afrikai Köztársaság, Mexikóváros, 21:00

Június 12., péntek

A csoport: Koreai Köztársaság – Csehország, Guadalajara, 4:00

B csoport: Kanada – Bosznia-Hercegovina, Toronto, 21:00

Június 13., szombat

D csoport: Egyesült Államok – Paraguay, Los Angeles, 3:00

B csoport: Katar – Svájc, Santa Clara, 21:00

Június 14., vasárnap

C csoport: Brazília – Marokkó, New York, 0:00

C csoport: Haiti – Skócia, Boston, 3:00

D csoport: Ausztrália – Törökország, Vancouver, 6:00

E csoport: Németország – Curacao, Houston, 19:00

F csoport: Hollandia – Japán, Dallas, 22:00

Június 15., hétfő

E csoport: Elefántcsontpart – Ecuador, Philadelphia, 1:00

F csoport: Svédország – Tunézia, Monterrey, 4:00

H csoport: Spanyolország – Zöld-foki Köztársaság, Atlanta, 18:00

G csoport: Belgium – Egyiptom, Seattle, 21:00

Június 16., kedd

H csoport: Szaúd-Arábia – Uruguay, Miami, 0:00

G csoport: Irán – Új-Zéland, Los Angeles, 3:00

I csoport: Franciaország – Szenegál, New York, 21:00

Június 17., szerda

I csoport: Irak – Norvégia, Boston, 0:00

J csoport: Argentína – Algéria, Kansas City, 3:00

J csoport: Ausztria – Jordánia, Santa Clara, 6:00

K csoport: Portugália – Kongói DK, Houston, 19:00

L csoport: Anglia – Horvátország, Dallas, 22:00

Június 18., csütörtök

L csoport: Ghána – Panama, Toronto, 1:00

K csoport: Üzbegisztán – Kolumbia, Mexikóváros, 4:00

A csoport: Csehország – Dél-afrikai Köztársaság, Atlanta, 18:00

B csoport: Svájc – Bosznia-Hercegovina, Los Angeles, 21:00

Június 19., péntek

B csoport: Kanada – Katar, Vancouver, 0:00

A csoport: Mexikó – Koreai Köztársaság, Guadalajara, 3:00

D csoport: Egyesült Államok – Ausztrália, Seattle, 21:00

Június 20., szombat

C csoport: Skócia – Marokkó, Boston, 0:00

C csoport: Brazília – Haiti, Philadelphia, 2:30

D csoport: Törökország – Paraguay, Santa Clara, 5:00

F csoport: Hollandia – Svédország, Houston, 19:00

E csoport: Németország – Elefántcsontpart, Toronto, 22:00

Június 21., vasárnap

E csoport: Ecuador – Curacao, Kansas City, 2:00

F csoport: Tunézia – Japán, Monterrey, 6:00

H csoport: Spanyolország – Szaúd-Arábia, Atlanta, 18:00

G csoport: Belgium – Irán, Los Angeles, 21:00

Június 22., hétfő

H csoport: Uruguay – Zöld-foki Köztársaság, Miami, 0:00

G csoport: Új-Zéland – Egyiptom, Vancouver, 3:00

J csoport: Argentína – Ausztria, Dallas, 19:00

I csoport: Franciaország – Irak, Philadelphia, 23:00

Június 23., kedd

I csoport: Norvégia – Szenegál, New York, 2:00

J csoport: Jordánia – Algéria, Santa Clara, 5:00

K csoport: Portugália – Üzbegisztán, Houston, 19:00

L csoport: Anglia – Ghána, Boston, 22:00

Június 24., szerda

L csoport: Panama – Horvátország, Toronto, 1:00

K csoport: Kolumbia – Kongói DK, Guadalajara, 4:00

B csoport: Svájc – Kanada, Vancouver, 21:00

B csoport: Bosznia-Hercegovina – Katar, Seattle, 21:00

Június 25., csütörtök

C csoport: Skócia – Brazília, Miami, 0:00

C csoport: Marokkó – Haiti, Atlanta, 0:00

A csoport: Csehország – Mexikó, Mexikóváros, 3:00

A csoport: Dél-afrikai Köztársaság – Koreai Köztársaság, Monterrey, 3:00

E csoport: Ecuador – Németország, New York, 22:00

E csoport: Curacao – Elefántcsontpart, Philadelphia, 22:00

Június 26., péntek

F csoport: Japán – Svédország, Dallas, 1:00

F csoport: Tunézia – Hollandia, Kansas City, 1:00

D csoport: Törökország – Egyesült Államok, Los Angeles, 4:00

D csoport: Paraguay – Ausztrália, Santa Clara, 4:00

I csoport: Norvégia – Franciaország, Boston, 21:00

I csoport: Szenegál – Irak, Toronto, 21:00

Június 27., szombat

H csoport: Zöld-foki Köztársaság – Szaúd-Arábia, Houston, 2:00

H csoport: Uruguay – Spanyolország, Guadalajara, 2:00

G csoport: Egyiptom – Irán, Seattle, 5:00

G csoport: Új-Zéland – Belgium, Vancouver, 5:00

L csoport: Panama – Anglia, New York, 23:00

L csoport: Horvátország – Ghána, Philadelphia, 23:00

Június 28., vasárnap

K csoport: Kolumbia – Portugália, Miami, 1:30

K csoport: Kongói DK – Üzbegisztán, Atlanta, 1:30

J csoport: Algéria – Ausztria, Kansas City, 4:00

J csoport: Jordánia – Argentína, Dallas, 4:00

Június 29., hétfő

C1 – F2, Houston, 19:00

E1 – A/B/C/D/F3, Boston, 22:30

Június 30., kedd

F1 – C2, Monterrey, 3:00

E2 – I2, Dallas, 19:00

I1 – C/D/F/G/H3, New York, 23:00

Július 1., szerda

A1 – C/E/F/H/I3, Mexikóváros, 3:00

L1 – E/H/I/J/K3, Atlanta, 18:00

G1 – A/E/H/I/J3, Seattle, 22:00

Július 2., csütörtök

D1 – B/E/F/I/J3, San Francisco, 2:00

H1 – J2, Los Angeles, 21:00

Július 3., péntek

K2 – L2, Toronto, 1:00

B1 – E/F/G/I/J 3, Vancouver, 5:00

D2 – G2, Dallas, 20:00

Július 4., szombat

J1 – H2, Miami, 0:00

K1 – D/E/I/J/L/ 3, Kansas City, 3:30

Nyolcaddöntő:

A2/B2 – F1/C2, Houston, 19:00 (1.)

E1/A/B/C/D/F3 – I1/C/D/F/G/H3, Philadelphia, 23:00 (2.)

Július 5., vasárnap

C1/F2 – E2/I2, New York, 22:00 (3.)

Július 6., hétfő

A1/C/E/F/H/I3 – L1/E/H/I/J/K3, Mexikóváros, 2:00 (4.)

K2/L2 – H1/J2, Dallas, 21:00 (5.)

Július 7., kedd

D1/B/E/F/I/J/3 – G1/A/E/H/I/J3, Seattle, 2:00 (6.)

J1/H2 – D2/G2, Atlanta, 18:00 (7.)

B1/E/F/G/I/J3 – K1/D/E/I/J/L3, Vancouver, 22:00 (8.)

Július 9., csütörtök – Negyeddöntő

2. nyolcaddöntő győztese – 1. nyolcaddöntő győztese, Boston, 22:00 (1.)

Július 10., péntek – Negyeddöntő

5. nyolcaddöntő győztese – 6. nyolcaddöntő győztese, Los Angeles, 21:00 (2.)

Július 11., szombat – Negyeddöntő

3. nyolcaddöntő győztese – 4. nyolcaddöntő győztese, Miami, 23:00 (3.)

Július 12., vasárnap – Negyeddöntő

7. nyolcaddöntő győztese – 8. nyolcaddöntő győztese, Kansas City, 3:00 (4.)

Július 14., kedd – Elődöntő

1. negyeddöntő győztese – 2. negyeddöntő győztese, Dallas, 21:00

Július 15., szerda – Elődöntő

3. negyeddöntő győztese – 4. negyeddöntő győztese, Atlanta, 21:00

Július 18., szombat – Bronzmérkőzés

Az elődöntők vesztesei, Miami, 23:00

Július 19., vasárnap – Döntő

Az elődöntők győztesei, New York, 21:00


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk