HÍREK
A Rovatból

Akár tízmilliókkal is drágább lesz a lakásvásárlás csok nélkül

A kormány 2024-től átalakítja a családi otthonteremtési kedvezmény szabályait, ami miatt jelentősen megnőhetnek a családok lakásvásárlásának anyagi terhei.


A városi csok megszüntetésével jövőre egy 60 milliós lakás megvásárlása akár több mint 30 millió forinttal nagyobb hitelterhet jelenthet egy háromgyerekes családnak húsz év alatt, mintha azt idén vennék meg – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A kormány 2024-től átalakítja a gyereket nevelők és vállalók számára elérhető családi otthonteremtési kedvezmény (csok) szabályait.

A változásokról még nem jelent meg rendelet, de az eddigi információk alapján a támogatás jövőre már nem lesz elérhető az 5000 lélekszámúnál nagyobb településeken.

Emiatt a nagyobb településeken élő családok még idén igénybe kell venniük a csokot és a csok-hitelt a lakásvásárláshoz vagy -építéshez, ha ki akarják használni a 2023 végégi érvényben lévő kedvezményeket. Ugyanis ha 2024-től nem lesz elérhető az 5000 főnél nagyobb településeken a csok, akkor a családok elesnek a gyerekek számától függően 600 ezer és 10 millió forint közötti összegű csok-támogatástól, valamint az ahhoz igényelhető, kedvezményes csok-hiteltől.

A Bank360.hu számításai szerint csok-hitel nélkül a családok havi törlesztése egy 15 millió forintos lakáshitel esetén havi 50 ezer forinttal növekszik a mostani piaci kamatokkal számolva, ami 20 éves futamidő alatt 11-12 millió forint plusz kiadást jelent.

A csok-hitel rendkívül kedvező az államilag támogatott, legfeljebb 3 százalékos kamattal, a hitelfelvétel költségét jelző teljes hiteldíjmutató (THM) 3,04-3,07 százalék a forgalmazó bankoknál. A maximális, 15 millió forintos csok-hitelért 20 éves futamidővel számolva havonta mintegy 83 ezer forint törlesztést kell fizetni, amivel a futamidő végén a teljes visszafizetés 19,96-19,98 millió forint lesz a Bank360.hu csok-hitelkalkulátorának ajánlatai szerint.

A 3 százalékos kamatozású csok hitellel szemben jelenleg 8,5-9 százalékos kamattal lehet piaci lakáshitelt felvenni azoknak, akik nem jogosultak államilag támogatott kölcsönre, tehát legfeljebb egy gyerekük van, és nem vállalnak többet.

A 15 milliós lakáshitelért a legkedvezőbb ajánlatokkal – 10 éves kamatperiódusban rögzített kamattal – is több mint 31 millió forintot kell 20 év alatt visszafizetni az ügyfeleknek. A hitelteher a csok kölcsönhöz képest mintegy 11-13 millió forinttal nagyobb.

Ha például egy 60 millió forintért kínált lakás megvásárlásához egy háromgyerekes, illetve annyit vállaló család rendelkezik 20 millió forint önerővel és igényli a 10 milliós csok-támogatást, akkor még 30 milliót kell hitelből előteremtenie. A 15 milliós csok-hitel mellé 15 milliós piaci hitelt kell felvenni. Ezek havi törlesztője összesen több mint 200 ezer forint, ami húsz év alatt összesen több mint 50 millió forint visszafizetését jelenti.

Amennyiben a család nem lesz jogosult jövőre a „városi csokra”, akkor a 20 millió forint önerő mellé 40 millió forint piaci lakáshitelt kell felvenniük a lakásvásárláshoz. Jelenleg ilyen összegű hitel 600 ezer forint vagy magasabb nettó jövedelemmel igényelhető 8,7-8,9 százalékos THM-mel és 343-348 ezer forint havi törlesztővel. Ezért húsz év alatt 82,4-83,7 millió forintot kell visszafizetni.

Így ebben az esetben a jövőre halasztott lakásvásárlás csok nélkül több mint 31 millió forinttal nagyobb hitelterhet jelenthet húszéves futamidővel számolva a családnak.

További jelentős anyagi kedvezmények is járnak a családi otthonteremtési kedvezménnyel. A csokkal vásárolt ingatlan mentesül az illetékfizetés alól, ezt hivatalosan visszterhes vagyonátruházási illetéknek, míg a köznyelvben vagyonszerzési illetéknek hívják, és a mértéke az ingatlan forgalmi értékének 4 százaléka. Mindez jelenleg egy 60 millió forintos ingatlan esetén 2,4 millió forint, amit jövőre a csokkal együtt elbuknak azok, akik már nem lesznek jogosultak a támogatásra. Emellett a csokot igénybe vevő építkező családok 5 millió forintig visszaigényelhetik az áfát, amitől ugyancsak elesnek jövőre, ha már nem kaphatnak csokot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk