A Gladiátor II legnagyobb hibája, hogy nem tudni, melyik filmnek a folytatása…
Egy dolgot tisztázni szeretnék. Nem volt a kedvenc filmem a 2000-es Gladiátor, mint oly sokaknak. Egy nagyon jó filmnek tartom, de inkább csak egy szórakoztató, epikus kalandfilm, mint korszakalkotó klasszikus. Minden érdemét elismerem, de ahogy Russell Crowe is fogalmazott, miután átvette a legjobb színésznek járó szobrocskáját: ez egy váratlan győzelem, mert ez egy tipikus „rendezői Oscar-film”.
Hihetetlen számomra, hogy Scott 86 évesen ennyire energikus, akciódús és jól megkomponált, feszes akciófilmet tett le az asztalra. Néhány fiatalabb rendező tanulhatna a mester lendületéből. Márpedig ez az egyik legnagyobb problémám is a filmmel: ez sajnos nem több egy jó akciófilmnél. Nem epikus, történelmi kalandfilm, amit az első rész után várnánk. Csak próbál az lenni.
A 2000-es film forgatása maga volt a pokol. Forgatás közben elhunyt Olvier Reed, aki Proximót alakította. A jelenetei többségét még nem vették fel, ezért teljesen át kellett írni a történetet, eredeti tervek szerint ellene harcolt volna Maximus (Russell Crowe) a császár helyett. Majd miután a végeredmény elképesztő siker lett, a stúdió producerei már fontolgatták is a lehetőségeiket.
Egészen 2023 májusáig, amikor is megkezdték a forgatást. A forgatókönyvírók között ott volt Scott régi tettestársa, David Scarpa, akivel a Napoleont is együtt készítették, illetve a 2022-es Batmant és Bad Boys 3-at jegyző Peter Craig. A történet alapvetően nem rossz. Az első részben valamennyire érzékelhető volt, hogy Maximus aggódott Luciusért, így gyorsan megtették őt a Gladiátor „elveszett” gyermekének. Commodus császár (Joaquin Phoenix) halálával Lucius lett volna a jogos trónörökös, ezt tudva, az anyja úgy döntött, kimenekíti fiát a birodalomból. Ám a menekülés közben Lucilla (Connie Nielsen) elvesztette a fiút, és az nem talált többet haza.
Róma megtámadja a várost, és Hano elveszíti feleségét, Arishatot (Yuval Gonen). A férfi egy római tábornokot, Marcus Acaciust (Pedro Pascal) okolja a történésekért, és vérbosszút fogad elvesztett szerelméért. Elfogják a rómaiak, és a gladiátor „szakmára” kényszerítik. Itt ismerkedik meg Hano a mesterével, Macrinussal (Denzel Washington), aki a tábornok fejét ígéri Hanónak, ha harcol az arénában a nevében. Innentől pedig elindulnak a véres és kegyetlen harci játékok. Ismerős? Vajon honnan?
Mindez leírva epikusnak hathat. Pedig nem az. Nagyon siet a film, pedig ideje lett volna a karakterfejlődésekre a 2 óra 28 perces játékidő mellett. Nincs egy pillanat se, amikor kifújhatnánk magunkat. Mindenki sürög-forog, egyik akciójelenet követi a másikat, és még azt sem értettem, hogy Hano miért lett „kiválasztott” a Gladiátorok között.
Senki sincs, akiért még izgulhatnánk, csak arctalan gladiátorok. Hano karaktere is átmegy egy gyors pálforduláson a film tetőfokán, ami szerintem kissé logikátlan, de ez nem a színész hibája volt. Paul Mescal elismerésre méltó a száműzött herceg szerepében. A probléma megint csak az, hogy ott van felette egy Russell Crowe, aki teljesen beárnyékolja az alakítását. Pedig a színész nagyon tehetséges, mindenkinek ajánlom a 2022-es Volt egyszer egy nyarat, abban brillírozik az ír színész. Itt ugyan csak nagyon dühösnek kellett lennie az első perctől az utolsóig, amit tisztességesen teljesített.
A rosszak oldaláról Washington karaktere olyan, mint amilyennek anno Scott megálmodta Proximót. A mindenkit kijátszó, kiszámíthatatlan rosszfiú, akinek sosem tudjuk, hogy pontosan mi a célja. Ő volt a legizgalmasabb karakter, még akkor is, ha a körülötte lévő többi „gonosz” szereplő aktívan idióta, így nem volt nehéz dolga. Az ikercsászároknak együtt sem volt annyi esze, mint korábban Commodusnak, ám kellőképpen őrülten hozzák a szerepeiket. Nem is értettem, hogy kerültek ezek a pszichopaták hatalomra.
Látszott, hogy élvezték a gennyes, undorító, őrült császári szerepeket. Visszatérő szereplőként találkozunk még Gracchus szenátorral (Darek Jacobi) és Lucius anyjával, Connie Neilsennel, akin mintha nem fogott volna a kor. Még mindig gyönyörű Lucilla. Pedro Pascal pedig továbbra is a mindenki által szerethető „apuka” szerepét hozza, lassan valamit újítani kellene, mert be fogják teljesen skatulyázni, mint Ryan Reynoldsot.
Rosszul érzem magam, mert nem rossz film a Gladiátor 2. Csak az a baj vele, hogy ez a címe, és túlságosan közel helyezték magukat az első filmhez.
A gond az, hogy rossz dolgokat modernizált. A CGI sok esetben nagyon zavaró. Az első jelenetben a digitális víz botrányosan néz ki, a második akciójelentben a majmok rettenetesek, majd jön a Colosseum digitális pora és vize (igen, az előzetesekből is tudni lehet, van vízi ütközet a Colosseumban). Sokkal nagyobb próbált lenni, mint elődje, és ez nagyon nem sikerült. Az első film velőig hatoló harci jeleneteit meg sem közelíti a sok digitális effekttel teletolt habosbabos, véres akciójelenet. Zenei téren nem Hans Zimmert halljuk, hanem a szegényember Zimmere vette át a szerepét: Harry Gregson-Williamson, akivel többször dolgozott már együtt Scott.
John Mathieson visszatért, mint operatőr, és azt kell mondjam, ő az egyik legjobb dolog, ami történhetett a látvánnyal. A néha ronda vizuális effekteket félretéve minden akció jól követhető, és gyönyörű képekkel operál. Úgy gondolom, néhány technikai Oscar-jelölésre azért számíthat a film, főleg hangkeverés és operatőri oldalon, illetve egy legjobb mellékszereplő jelölés is valószínű Washingtonnak.
Többre is vihette volna a film, de a végeredmény sem rossz. A legnagyobb hibája, hogy egy olyan filmnek a második része, amit nem kellett volna folytatni. Ugyan tisztelettel nyúl az alapanyaghoz, de túltenni még legnagyobb igyekezetében sem tud rajta.
Ez nem az a Gladiátor 2, amit vártunk, csupán egy jó akciófilm, semmi több. Higgye el mindenki, én lennék a legboldogabb, ha siker lenne, de félek, hogy el fog bukni ez az amúgy szórakoztató akciófilm.
