SPORT
A Rovatból

30 kiló plusszal teszik egyensúlyba a fiúkkal – Vogel Adrienn, az év női autóversenyzője

A Dakar-kamionban a gázpedált sem érte el, de azt mondja, mindenre van megoldás. Tudja, a raliban a kényeskedésre senki nem kíváncsi.


Az év utolsó rali versenye a Kanári-szigeteken nagyon megdolgoztatta Vogel Adriennt és navigátorát, Notheisz Ivettet.

„Kaotikus volt az időjárás, lent a parton 22, a hegyekben meg 4 fok volt. Nedves, vizes úton csúsztunk sokat. Ráadásul mindkét első kereket cserélnünk kellett” – mesélte Adri első rali Európa-bajnokságának évadzárójáról. A nehézségek ellenére hiba nélkül mentek, de az autó az egyik kanyarban megállt, a komputer megadta magát. Így kiestek. Összetettben hetedikként végeztek az EB-n, harminc indulóból.

Három évnyi versenyzésük alatt még nem történt olyan, hogy nem tudták befejezni a versenyt. A koronavírus miatt is nehéz évet mégis úgy zárták, hogy ez azért jó kezdés volt Európában. Ezt már csak erősítette, hogy az Autósport és Formula Magazin az év autóversenyzőjének választotta Adrit.

Vogel Adrienn

Majd amikor a töltött káposztát és a húslevest csinálta karácsonyra, meglepték egy újabb ajándékkal.

„A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség hívott, hogy az év raliversenyzőjének választottak Ivettel. Erre abszolút nem számítottam. Köszönöm a partnereimnek, a csapatomnak és a szurkolóknak, nélkülük nem sikerült volna.”

A Roger Racing Team tulajdonos csapatfőnöke, Jobbágy Ákos biztos abban, hogy jövőre még jobbak lesznek a lányok.

Adri a fejlődésért az idén is megdolgozott. Az év elején a sarkkörhöz közel, extrém körülmények között tanult fékezési, gyorsulási technikát és az alul -vagy túlkormányozottság kezelését. Armin Schwarz akadémiáján is bizonyított.

„Sötétben, egy teljesen ismeretlen pályán kellett végigmennem úgy, hogy Armin Schwarz angolul navigált nekem.”

”Az itt futott időm a szezon legjobb eredménye lett. Volt egy párharc is párhuzamos oválpályán, ezt is megnyertem.”

vogel Adrienn

Adri szerint ma Magyarországon nagyjából tíz nő versenyzik, de nem mindenki aktív egész évben. Ehhez a sporthoz elvileg jobb a kis termet. Minden szériának megvan a határa, Adri jóval kisebb ennél.

„Az én autómba 30 kiló pluszt be kellett tenni, hogy egálban legyek a fiúkkal.” – árulja el, hogy lesznek egyensúlyban a férfi versenyzőkkel.

Amikor tesztelhetett egy dakaros Tátrát Csehországban, akkor is voltak méretkülönbségek. „Meglepett, hogy rábízták az ezer lóerős járgányt egy 52 kilós kislányra."

„Kellett egy kis átalakítás, fakockát fúrtak a gázpedálra, hogy elérjem és a nagy övet és a sisakot is átszabták. Ez a komfort nélküli kamion úgy megy át árkon bokron erős gázzal, hogy nekem az ütésektől elment a látásom.”

„Nem az a kérdés, hogy a kocsi kibirja-e, hanem a sofőr.” – mesélte egyik legérdekesebb kalandját.

Az apró női sofőr úgy kibírta, hogy azonnal meghívták egy kínai kamionos versenyre. 18 indulóból a 11. lett. Ketten voltak lányok, és Adri az évek óta kamionozó versenytársát is legyőzte.

Büszkén emlékszik arra, hogy tavaly Monzában utolsó helyről indulva küzdötte fel magát a dobogóra a Kia Platinum Cup évadzáróján. Az első versenyen kitört a futóműve, így utolsóként indult a következőn. „A mezőny végéről rajtolva, hatalmasakat csatázva lettem második.”

vogel Adrienn

Adri már 13 éve nagy rajongója volt a ralinak, de csak 3 éve lett szerelmese versenyzőként. Még előtte pályaversenyeken kezdett 29 évesen. Nem bánja, hogy nem vágott neki korábban.

„Nyilván könnyebb fiatalon indulni, amikor még vakmerő és könnyen formálható vagy. Mivel én évekig egy motorsport csapatnak dolgoztam kommunikációsként, elméletben rengeteget kaptam. Már csak át kellett ültetni mindent a gyakorlatba.”

Az első versenyen rettenetesen izgult, de megérte:

„A Hungaroringen volt egy lányos széria, a Lotus Ladies Cup. Stresszes volt, pláne, hogy élő kamera volt az autóban. Tíz indulóból a 4. lettem, ami első megmérettetésnek nem rossz. Három olyan versenyem volt, amin kizárólag lányokkal küzdöttem. Az első után két évig fiúk között tanultam, úgyhogy innen a csak lányok közötti harcban már nagy volt az előnyöm.”

Ő nem hiszi, hogy a vezetés minőségét a nem határozná meg. Azt mondja, elsősorban attól függ, hogy ki milyen felkészítést kapott. Szerinte a tanuláson múlik minden. Adrienn a határozottságát tartja legfőbb erényének.

„A motorsportban tizedmásodpercek alatt kell döntést hozni. Ez kihat az egész életedre.”

És hogy a pálya vagy a rali a nehezebb?

„Pályaversenyzésben az adja a nyomást, hogy 17-en indulunk egyszerre és egymás ellen, test-test ellen küzdünk. A rali egy hosszú folyamat, az egész napra leterheli a versenyzőt. A legalább 6, de akár 27 kilométeres versenyen 10 gyorsasági szakasz is lehet. Ez azt jelenti, hogy hajnali kelés után este 10-re végeznek a versenyzők.

Raliban az egész napos terhelés mellett a változó körülmények is tesztelik az agyat, mint az eső vagy felhordások a kanyarban. Ilyenkor semmi más nem fér a fejbe. „Ahogy beülsz az autóba, bármilyen gondod is lehet előtte, ahogy elrajtolsz, kizársz mindent. Olyankor csak a verseny létezik.”

Nem szokványos karrierje szerinte azt mutatja, mindent lehet, csak akarni kell. "Nem szabad feladni az álmokat. Sok ütköző, gödör lehet, de ha van kitartás, akkor folyamatos lesz a fejlődés."

Vogel Adrienn

„Szeretek nő lenni, de itt senki nem kíváncsi a kényeskedésre, hogy például tisztább vécét akartam volna. Van, hogy magamnak kell elmondanom, nyugi, ez csak hiszti, többet kell tűrnöm.” - magyarázza, hogy

az autóversenyzés a komfortzónán kívül van. A nők meg szeretik a komfortot és ez olykor összecsap Adriban.

Családot is szeretne, de mivel nem találta még meg az örök társát, nem gondolkodik azon, hogyan lehetne jó anya és jó versenyző is egyszerre. Biztos abban, hogy lesz megoldása, ha kell.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Óriási tömegbukás a Tour de Hongrie-n, sokkoló videón a baleset
25-30 bringás került a földre, közülük többen súlyos sérülést szenvedtek. Két mentőautó és egy mentőhelikopter szállította kórházba a sérült kerékpárosokat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 15.



Tömegbukás történt a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, több versenyzőt kórházba kell szállítani. Az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel azt közölte: négy férfit könnyebb sérülésekkel földi úton, míg egyet súlyos sérülésekkel, stabil állapotban légi úton vittek kórházba.

A szervezők tájékoztatása szerint mintegy 25-30 versenyző földre került, néhányan súlyos sérülést szenvedtek.

A Red Bull-BORA-hansgrohe dán bringását, Frederik Wandahlt a mentőhelikopter a székesfehérvári kórházba szállította, csapattársai közül az ausztrál Sam Welsfordot és az ír Ryan Mullent, illetve az osztrák Rainer Kepplingert (Bahrain Victorious), valamint a spanyol Pablo Torrest (UAE-XRG) mentőautó vitte a veszprémi kórházba. A mentősök szerint valamennyiük állapota stabil.

A balesetet itt lehet megnézni:

A Budapest-Győr nyitóetap után a veszprémi Óváros térről rajtolt el a százéves magyar körverseny mezőnye csütörtökön, a siófoki Fő utcáig 178 kilométert tekernek a bringások.

Két emelkedő megmászása után, nyílt és sík területen a csepergő esőben és befújó szélben növekedett a mezőny tempója, amikor - a céltól nagyjából 125 kilométerre - a sorban második helyen tekerő kerékpáros megcsúszott és bukott. Mintegy 25-30 versenyző földre került, néhányan súlyos sérülést szenvedtek.

Szilasi László versenyigazgató korábban az MTI-nek megerősítette, hogy két mentőautó és egy mentőhelikopter szállítja kórházba a sérült kerékpárosokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Beverte a fejét a bíró, a földön feküdt, és a sztárcsatár fújta le a meccset az angol bajnokságban
Ilyen is ritkán történik: David Webb játékvezetőt a 22. percben kellett lecserélni, miután összeütközött Jordan Ayew-vel, és megsérült a Premier League hétvégi fordulójában.


Szokatlan jelenet zavarta meg a Leicester City–Southampton mérkőzést az angol Premier League-ben. A találkozó 22. percében a játékvezető, David Webb összeütközött a Leicester játékosával, Jordan Ayew-vel.

A bíró beverte a fejét, szédülni kezdett, és nem tudta folytatni a meccset, ezért le kellett cserélni.

A játék emiatt 12 percre félbeszakadt. A történet különös fordulatot vett, amikor a Leicester klubikonja, Jamie Vardy a földön fekvő bíró sípját a szájába vette, és belefújt, hogy leállítsa a játékot.

A mérkőzést a félidő végéig Sam Barrott vezette, majd a szünetben egy cserebírót is találtak, a közelben lakó Akil Howsont. Az Athletic információi szerint Webb nem szenvedett súlyosabb sérülést, de az orvosi csapat nem engedte vissza a pályára.

A Leicester már biztos kieső, Jamie Vardy azonban betalált a találkozón, és ezzel megszerezte 199. gólját a klub színeiben.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Egymás képébe üvöltött a Fradi edzője és játékosa a győri meccs kellős közepén
A Fradi súlyos vereséget szenvedett Győrben, a meccs alatt elszabadultak az indulatok. A játékos és az edző hangos veszekedése az egész csarnokot megdöbbentette.


A Ferencváros jól kezdett a szombati bajnokin Győrben, de végül 32–24-re kikapott az ETO-tól a női kézilabda NB I-ben. A rangadó második félidejére elszabadultak az indulatok a vendégkispadnál.

A feszültség akkor tetőzött, amikor Dragana Cvijic lecserélése után kivörösödött fejjel kiabálni kezdett saját edzőjével, Allan Heinévalírta posztjában a M4 Sport közösségi média oldalán, ahol egy videót is közzétettek a jelentről. A felvételen hallható, ahogy

a beállós több trágár kifejezést is használ, amire a dán szakember is visszaszól. Heine végül szinte a helyére lökte Cvijicet.

A Fradi egy ponttal van lemaradva a tabella élén álló Győrtől. Az FTC még a Vác és az Alba Fehérvár ellen lép pályára, míg a Győr az utolsó két fordulóban az Alba Fehérvárral és a Budaörssel játszik. Ha a győriek mindkét meccset hozzák, megszerzik a bajnoki címet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Brutális baleset a Forma-1-ben, rommá tört az egyik Red Bull
Cunoda Juki a Q1-ben csapódott a gumifalnak, de szerencsére sértetlenül szállt ki. A pole-t végül a világbajnokságot vezető Oscar Piastri szerezte meg.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 17.



Oscar Piastri indulhat az élről az Emilia Romagna Nagydíjon, miután mindössze 34 ezredmásodperccel előzte meg Max Verstappent a szombati időmérő edzésen. A kvalifikáció azonban nemcsak az időeredményekről szólt: drámai pillanatok is történtek a pályán, írja a 24.hu.

Cunoda Juki, a Red Bull versenyzője már a Q1-ben búcsúzni kényszerült. A japán pilóta agresszívan támadta meg a kerékvetőt, az autó azonban rossz szögben érkezett, megpördült, felborult, majd a gumifalnak és a kerítésnek csapódott.

A Red Bull végül a talpára érkezett, Cunoda pedig saját lábán hagyta el a baleset helyszínét. Elővigyázatosságból orvosi vizsgálatra is sor került.

A baleset miatt néhány percre megszakították az időmérőt piros zászlóval, hogy a pályabírók kiemelhessék az autót a kavicságyból.

Cunoda néhány futammal ezelőtt vette át Liam Lawson helyét a csapatnál, és eddig két főversenyen, valamint egy sprintfutamon tudott pontot szerezni.

Nem sokkal Cunoda balesete után Franco Colapinto is kiesett. Az argentin pilóta túl szélesen vette az egyik kanyart, megcsúszott az Alpine, majd a gumifalnak csapódott. Colapinto Jack Doohant váltotta a mezőnyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: