„Ezt álmomban nem gondoltam volna” – saját elképzeléseit is bőven felülmúlta az Ultrabalaton női győztese
Bár már nem most kezdte a futást, és a maratoninál hosszabb táv sem újdonság számára, Bogárdi Szilvia mégis alig tudta elhinni, hogy hétvégén ő lehetett az első női versenyző, aki átszelhette a célvonalat az Ultrabalatonon. Az ünneplés még várat magára, de már a következő verseny jár a fejében. A győzelemmel járó érzés azonban nem múlik el olyan gyorsan.
A 2018-as Ultrabalaton női kategóriájának győztesével beszélgettünk:
Mikor kezdte a futást?
Tizenévesen rendszeresen sportoltam, aminek része volt a futás is, már akkor is szerettem. Aztán kimaradt egy nagyon hosszú időszak, 2011-ben kezdtem el újra, 2016-ban pedig már komolyabban vettem, és azóta edzői segédlettel futok.
Azonban távol áll tőlem a versenyzés, én csak a saját magam kis lépcsőit szeretném meglépni.
A futás abszolút hobbi számomra. Sok versenyen vettem már részt, de alapvetően a futóbarátok, futóközösségek, a társaság miatt. Ezek főleg a barátságokról és a futókapcsolatokról szóltak, az időeredmények csak másodlagosak voltak.
Az Ultrabalaton viszont egy elég komoly kihívás. Mi motiválta arra, hogy elinduljon rajta?
Amikor megfutottam a maratoni távot, elkezdtem kacsintgatni az ultramaratonok, vagyis az 50 kilométer feletti távok felé. Kíváncsi voltam, milyen lehet, mert nagyon vonzott. 2015 őszén futottam az első 6 órás versenyemet, 2016-ban már elmentem az Ultrabalatonra párban, majd még abban az évben futottam 81 kilométert, 2017-ben pedig már teljesítettem két 12 órás versenyt is. Szeretnék még idén egy 24 órás versenyt futni, ezért gondoltam, hogy elindulok az Ultrabalatonon, amely ugyan egy hosszabb verseny időben, de úgy voltam vele, hogy eljutok, ameddig eljutok, és meglátjuk, hogy alkalmas vagyok-e egy 12 óra feletti versenyre.
Beneveztem, és ahogy közeledett az időpont, már beférkőzött a fejembe, hogy szeretnék körbeérni. Nem csak megnézni, hogy meddig jutok, hanem teljesíteni is.
Tulajdonképpen így is álltam végül rajthoz.
A verseny közben gondolt arra, hogy akár meg is nyerheti?
Egy idő után igen. A kísérőimtől kértem, hogy ne adjanak információt arról, hogy hogy állok, mert én nem másokkal versenyezni mentem, a saját versenyemet futottam, saját magamra akartam koncentrálni. Valahol Dörgicse környékén már megtaláltak a hírek, hogy az elején vagyok, később pedig már azt is megtudtam, hogy vezetem a mezőnyt. Ez akkor erőt adott, így hál’ Istennek, meg tudtam tartani a vezető pozíciót.
Melyik szakaszt érezte a legnehezebbnek?
Keszthely környékén olyan állapotban volt a bicikliút, ahol a sötétben minden lépést meg kellett nézni. Erre nagyon oda kellett figyelni, ami fáradtan már elég nehéz. Az emelkedők a verseny elején még élvezetesek is tudnak lenni, meg lehet őket mászni, ezekkel nem volt gond.
Hogyan, mivel tudta pótolni az elvesztett energiát futás közben?
Táplálékkiegészítőket használok, az energia- és az elektrolit-utánpótlást ezekkel oldottam meg. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy amennyit izzadunk, folyadékként óránként bevigyük. Félóránként pedig figyeltem arra, hogy szilárd táplálékból is egyek pár falatot.
26 óra folyamatos futás azért elképesztően soknak tűnik. Mikor jött el a holtpont?
Volt egy holtpontom olyan 70-80 kilométer környékén, alapvetően gyomorbántalmak okozták. Ez jó 2 órán át kitartott, és bár tudtam, hogy egyszer ennek is vége lesz, de azért nagyon hosszúnak tűnt. Amikor kijöttem ebből, utána kisebb holtpontok voltak még, majd a végén az utolsó maratoni táv volt rettenetesen nehéz. Sokan mondták nekem, akik már futottak ilyen hosszan, hogy
ezek a versenyek 170-180 kilométernél kezdődnek, amikor elfogy a lábból az energia. Onnantól érdekes, hogy hogyan tudja megoldani a futó, hogy célba érjen.
És ez valóban egy nehéz küzdelem volt!
Mi lendítette át a nehézségeken?
Nagyon szerettem volna azt a szalagot. Az lebegett a szemem előtt, hogy a célban nálam lesz a saját nevemmel ellátott szalag, amire nagyon vágytam. Tudtam, hogy menni kell, és azt is felismertem magamban, hogy csak sajnálom magamat, amivel nem jutok előrébb. Arra gondoltam, hogy egyben vagyok, nincs semmi bajom a fáradtságon és a lábfájdalmon kívül, amikkel el lehet jutni a célig, csak menni kell, haladni kell.
De nagyon fontos volt a lelki támogatás is. Volt két kísérőm, akik felváltva bringáztak, valamint a párom jött mellettem autóval. Nagyon sokat segített a jelenlétük ahhoz, hogy körbeérjek. Ez egy csapatmunka ilyenkor, mert ha nehézségek akadnak, azokat ők próbálják megoldani. A háttérben is olyan szeretetet és drukkolást kaptam a barátoktól és ismerősöktől, hogy az elmondhatatlan. Ezt végig tudtam vinni magammal az úton. Nagyon köszönöm nekik!
Milyen érzés volt végül győztesként átszelni a célvonalat?
Hogy őszinte legyek, el se hittem. A mai napig nem nagyon tudom felfogni, rettenetesen szokatlan érzés ez számomra. Természetesen nagyon boldog vagyok, de még próbálom rendezni a gondolataimat, még úgymond feldolgozás alatt van ez az egész.
Óriási élmény volt. A célegyenesben győztesként befutni egyszerűen fenomenális.
26 óra 13 perc 17 másodperc alatt sikerült mindez. Mennyire elégedett ezzel az időeredménnyel?
Minden várakozásomat felülmúlta, maximálisan elégedett vagyok. 32 órát céloztam meg ahhoz, hogy körbeérjek, ez volt a szintidő. Titokban nagyon örültem volna, ha sikerül 30 órán belül teljesítenem, de ezt álmomban nem gondoltam volna.
Egy ilyen nagyszerű teljesítmény után milyen kihívásra vágyik még?
Egyelőre szeretném tartani magamat a fejemben lévő ütemtervhez, tehát változatlanul a 24 órás versenyre szeretnék jól felkészülni. Az Ultrabalaton megerősített abban, hogy merjek elindulni, legyen hozzá valamennyi önbizalmam, ne féljek tőle. Majd ha egy kicsit lecsillapodnak a dolgok és összegzem a tapasztalataimat, akkor az esetleges hibáimat is ki tudom küszöbölni.
Hogyan készül fel egy ilyen hosszú versenyre?
Az edzőm, Ispánki Zoltán segítségével készülök. Ő írja az edzésterveimet, kontrollálja a futásaimat, és így egy jó képet kap arról, hogy hogy végzem az edzéseket. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk, megbeszéljük, mit csinálok jól, min kell változtatni. Beszámolok neki a nehézségekről és a sikerélményekről, amelyekről megkapom a visszajelzést, és e szerint tudunk dolgozni tovább. Az Ultrabalatonra is így készültünk és a 24 órás versenyre is hasonló terv lesz.