Egy fiatal magyar nő digitális nomádként a malajziai esőerdőben
– Dehogynem! Sőt, érdekes volt felismerni azt, hogy mi a lényege egy erdőnek. Itt Európában talán hajlamosak vagyunk úgy tekinteni egy erdőre, mint az egymás mellett sorakozó fákra.
A malajziai esőerdőkben arra jöttem rá, hogy minden fa körül önálló kis ökoközösségek jönnek létre. A fa nemcsak önmagában értékes, hanem kapcsolódik hozzá egy lián, nő rajta egy bromélia, körülötte gombák. Láttam olyant is, hogy magából a fából nő ki egy másik növény. Ezek alkotják azt a nagyon sűrű dzsungelt, amit sokan áthatolhatatlannak tartanak. Ha elkezdenék irtani ezt az esőerdőt, nemcsak a fák pusztulnának el, hanem ezek a mikroökoközösségek is.
Itt jöttem rá a természet együttéléseire, hogy milyen sokféle rendszerből tevődik össze. Az egyik fotón egy olyan fa látható, amelynek a föld feletti, vizet raktározó gyökerei magasabbak, mint én. Megkérdeztem, hogy mennyi idő alatt nő meg ekkorára, és meglepetésemre azt felelték, hogy 30-40 év alatt – mert ott adottak a feltételek az ilyen gyors növekedéshez. De legalább ennyire idő kell egy mikro-ökoközösség regenerálódására is, ha kivágnak egy fát.
– Találkoztál az esőerdő őslakosaival is?
– Ebben az esőerdőben él az orang asli törzs jelentős csoportja. Malajzia soknemzetiségű ország, a lakosság felét alkotják a muszlim vallású malájok, közel a negyedét a kínai gyökerűek, 8% dél-indiai származásúak, a fennmaradó százalékokon kisebb törzsek osztoznak, akik már itt éltek a malájok bevándorlása előtt is. Az orang aslik számát 2-3000-re becsülik, de nehéz róluk pontos adatokat szerezni, mert szeretnék megóvni a maguk közösségét és igyekeznek nem érintkezni Malajzia többségi lakosságával. Egy falut jelöltek ki arra, hogy turisták látogathassák, de ezenkívül számos falujuk létezik még, amelyekről nem is tud a külvilág. Az orang aslik valamennyire megőrizték a hagyományos életformájukat, de azért hat rájuk a modern civilizáció: a dzsungel növényeiből épített kunyhókban élnek, de már nyugati ruhákat hordanak az államtól kapott pénzből. Ugyanakkor ma is fúvócsövekkel vadásznak. Elmondhatjuk róluk, hogy a kisujjukban van a dzsungel: tudnak növényi eszközökkel két perc alatt tüzet gyújtani, a legsűrűbb erdőben is megtalálják az utat a lakott terület felé, ismerik a növények gyógyító erejét. Falvaikban nincs internet, nincs elektromosság.
– Ezeket azért is jó felidézni, mert mi, „civilizált” emberek hajlamosak vagyunk lenézni az ősi tudásokat, amelyek nélkül a természetben magunkra hagyva esélyünk sem lenne a túlélésre…
– Az orang aslik között elgondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen mire is van szüksége az embernek, ahhoz, hogy életben maradjon? Internetre, kanapéra, mikrohullámú sütőre?
Ezek a tradicionális életmódot megtartó törzsek felhívják a figyelmet arra, hogy valójában nincsen szükségünk sok tárgyra, minimalista szemlélettel is lehet boldog életet élni, sőt, meg lehet szabadulni bizonyos komplikált stresszektől. Nekem is elég volt három hónapra az a holmi, amit magammal vittem egy hátizsákban. Ha valakinek az élete arról szól, hogy minél több anyagi javakat gyűjtsön, amit már nem is tud élvezni, az előbb-utóbb károsan hat a lelki egyensúlyára.
Érdekes tanulság volt számomra az is, hogy az orang aslik gyakran változtatják a lakóhelyüket – például azért, mert az áradás elmossa a falujukat, vagy mert kimerül a vadászterületük. De van egy olyan hagyományuk is, hogy ha haláleset történik a faluban, az elhunyt családja máshová költözik. Ez is megerősítette bennem azt, hogy nem kell félnünk a rugalmasságtól, mert minél inkább megőrizzük ezt a tulajdonságunkat, annál hatékonyabban tudunk alkalmazkodni az élet váratlan fordulataihoz. És ebben párhuzamot láttam az ő hagyományőrző, de azért rugalmas nomádságuk és az én digitális nomádságom között.
– Végül is az emberiség több százezer éves fennmaradásának éppen ez az alkalmazkodási képesség a titka…két hónapja vagy itthon, de még most is érződik rajtad a feltöltődés.
– Olyan tanulságokkal lettem gazdagabb, amelyek eligazítanak abban, hogy milyen irányban akarom folytatni az életemet, hogy mik az alapvetések, amelyeket továbbra is fontosnak tartok az itthoni életemben. Van, akinek utazni kell ehhez, van, akinek nem, az a lényeg, hogy járjuk a magunk belső útját. Az élet mindig elénk fog tenni kihívásokat, és ezek megoldását olyan kalandként, próbatételként élhetjük meg, mintha elmentünk volna a világ egy távoli pontjára.
– József Attila írja: „Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz”.
– És, ha az ember elmegy a világ másik végébe, ahogy én eljutottam az esőerdőbe, végső soron önmagához érkezik meg. Ahogy én is rájöttem, hogy a minimalizmus, a rugalmasság milyen érték, hogy a természet maga a megtisztulás…
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!