UTAZZ
A Rovatból

Segíts eldönteni, hogy melyik a legjobb szálloda az alföldi régióban!

Ha valaki voksol, akkor nyerhet is, övé lehet a nyeremények egyike!


AZ ÉV HOTELE közönségszavazás idén a Balatonon indult, aztán az Észak-Dunántúlon folytatódott, majd pedig az Alföld felé vette az irányt. A múlt vasárnapi adásban befejeződött azoknak a szállodáknak a bemutatása, melyek az utóbbi régióból neveztek a versenyre. De ezzel még nem ért véget a versengés, hiszen a régió hat szálláshelyére a héten még egyszer, egészen pontosan vasárnap délelőtt 11 óráig lehet szavazni a műsor hivatalos oldalán!

A nézők voksai rendkívül fontosak, hiszen a verseny kizárólag közönségszavazással dől el, szavazatukkal pedig megadják az esélyt kedvenc szállodájuknak arra, hogy az bekerüljön AZ ÉV HOTELE döntőjébe a másik négy turisztikai régió nyerteseivel és a második helyezettekkel együtt.

De természetesen nem csak a szálláshelyek nyerhetnek! Ha valaki voksol, akkor nyerhet is, övé lehet a nyeremények egyike!

Hogyan dől el, hogy melyik lesz az alföldi régió legjobb szállodája?

AZ ÉV HOTELE című műsor december végéig, Magyarország öt régiójának 28 szálláshelyét mutatja be. Októberben a népszerű hoteltesztelők az alföldi régióban hat szálláshelyet próbálhattak ki. A hotelek megtarthatták a korábban - az adások után kapott - szavazataikat, tehát az eredmények nem nullázódtak le. Most a nézők egy újabb vokssal segíthetik kedvencüket a havi döntőben, hogy a számukra legszimpatikusabb szálloda lehessen az alföldi régió legjobbja, azaz októberben A HÓNAP HOTELE. A szavazatokat vasárnap 11 óráig a műsor hivatalos oldalán lehet leadni. A nézőknek most még több nyeremény ütheti markát, hiszen a heti nyereményen kívül, az összes októberben voksoló közül sorsolják ki a havi fődíjakat is.

Ha nem láttad az összes alföldi indulót, vagy lemaradtál volna a múlt vasárnapi összefoglaló adásról, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódját az RTL+-on!

Az első alföldi adásban egy színész-művész házaspár utazott. Nagy Natasa és férje, a mostanában íróként is egyre ismertebb Jánosi Ferenc Békésszentandráson kezdték meg hétvégéjüket.

Bordűr Wellness Hotel****superior és Szőnyegmúzeum, Békésszentandrás

A négycsillag superior wellnesshotel 2023 telén nyitott meg és gyorsan kedvelté vált az utazók körében. Az egyedi hangulatú hotel Magyarország ötödik legnagyobb állóvize, a Hármas-Kőrös Kákafoki-holtágának partján áll. Békésszentandrás Budapesttől körülbelül két órára, Szegedtől pedig másfél órára található. A szállodának otthon adó kastélyszerű épületben korábban egy nagymúltú szőnyeggyártó üzem működött. A helyi szőnyeggyártás történetét a szálloda aljában található múzeum mutatja be egy interaktív kiállításon.

A Bordűr wellnessrészlegén három kültéri medencét is találhatunk, egyet a Kőrös-holtág partán. A pihenésről masszázs, finn szauna és egy különleges élményt adó float spa is gondoskodik. A tágas, dizájnos szobák és lakosztályok mindegyike légkondicionált, okostévével felszerelt. A modern és kreatív fine-dining éttermet a francia konyhatechnológia, a helyi alapanyagok, a hagyományok tisztelete, valamint a nemzetközi fúziós konyha jellemzi.

További információ ide kattintva!

Natasa és Ferenc hétvégéjüket egy másik alföldi településen, Mezőtúron folytatták egy nyugodt környezetben található hotelben.

Hercegasszony Birtok Wellness & Garden, Mezőtúr

A természetközei szálloda Mezőtúr és Szarvas között található, a Körös Túrtői-holtágának közvetlen vízpartján. Budapesttől körülbelül két órányi autóútra található ez a szálloda. A több, mint száz éve épült kastélyt a mai kor igényeinek megfelelően újították fel, ahol 13 szobában 26 fő részére tudnak szállást biztosítani. Csendes elegancia, pihentető, festői környezet - ez adja a Hercegasszony Birtok színvonalát. A birtok egykor Lelbach Irén hercegasszony lakhelye volt, aki Habsburg Albrecht főhercegtől 1931-ben jegyajándékként örökölte a birtokot. A szálloda külön épületben található wellnessrészlegében jakuzzi, úszómedence, finn- és infraszauna biztosít stresszoldó élményt. A szálloda melletti Kőrös-holtágon horgászni, vízibiciklizni, kenuzni, vagy éppen motorcsónakozni is lehet. A birtok éttermében elsősorban a saját maguk vagy környéken élő gazdák terményeit használják fel. A nyári időszakban óriási grillterasz teszi teljessé a kínálatot.

További információ ide kattintva!

A második alföldi adásban egy vagány és szexi rockénekesnő Sicu, vagyis Weiszné Koós Ilona Mónika és férje a Republic és a Kalapács gitárosa Weisz László „Kicsi” tesztelték a szállodákat. Hétvégéjüket Nyíradonyban kezdték.

Borostyán Med-Hotel****, Nyíradony-Tamásipuszta

A négycsillagos hotel Budapesttől 245 kilométerre, Nyíradonytól 14 km-re, csendes környezetben egy néhány utcás, csupán 250 lakosú településen, Tamásipusztán található. A fővárosból a hotel körülbelül három óra alatt érhető el. A hotel fél óra autóútra van a megyeszékhely Debrecentől, ha valaki nyüzsgőbb kikapcsolódásra is vágyna. Kétségkívül ez a főúri hangulatú szálloda a környék legimpozánsabb épülete! A szobák között standard, superior valamint tematikus családi szobák is megtalálhatóak. A hotel wellnessrészlegén 14 medence van kül- és beltéren – köztük: élménymedence, csúszdás gyerekmedence, babapancsoló, merülőmedence, és termálvizes jacuzzik is. Továbbá itt olyan extra szolgáltatásokkal is várják a vendégeket, mint a szaunaszeánsz vagy a hangtálas vízfürdő. Az étteremben egész nap folyik a munka, hiszen a szobák teljes ellátással foglalhatók, mely büféreggelit, svédasztalos ebédet és vacsorát tartalmaz.

További információ ide kattintva!

A második szálláshely, amit Sicu és Laci az utazásuk során kipróbálhatott Hajdúszoboszlón található.

Crystal Hotel****, Hajdúszoboszló

A négycsillagos szálloda Budapesttől 208 kilométerre Hajdúszoboszló központjában található, nem messze Európa legnagyobb fürdőkomplexumától. A hotel elhelyezkedése kiváló, csendes helyen épült, de a Hungarospa Gyógyfürdő, az Aqua Palace és az Aqua Park is mindössze pár perces sétával elérhető innen. A 31 szobás, 2023-ban teljeskörűen felújított családias hotel szobái elegánsak, légkondícionáltak, LED TV-vel felszereltek. A szálló alsó szintjén kialakított wellnessrészlegén finnszauna, sókamra és jakuzzi nyújt kikapcsolódási lehetőséget azok számára, akik nyugodt körülmények között szeretnének feltöltődni energiával. Az étterem a’la carte-, menü- és svédasztalos reggeli és vacsorakínálattal várja vendégeit. A szálloda konyhájának választékában egyaránt megtalálhatóak a magyar konyha tradicionális ételei és a nemzetközi gasztronómia ínyencségei, valamint a vegetáriánus és az egészséges táplálkozás jegyében készült különlegességek.

További információ ide kattintva!

A harmadik Alföldön forgatott ÉV HOTELE adásban Trap Kapitány, azaz Molnár Tibor és jóbarátja, a SzkiTon Produkcióból ismert Haintz Olivér próbált ki egy szegedi, aztán pedig egy algyői hotelt.

Safari Hotel***, Szeged

Az új, háromcsillagos szálloda - a napfény városának is nevezett - Szeged belvárosától néhány perces autóútra, a helyi Vadaspark bejáratától csupán 150 méterre, csendes környezetben található. A szálloda a fővárosból az M5-ös autópályán körülbelül 2 óra alatt érhető el.

A szálloda épületének eklektikus, egyedi körfolyosós hangulatát a tulajdonos Egyesült Államokban szerzett utazási élményei inspirálták.

A háromszintes szállodát gondozott, pálma és olajfás kert veszi körbe. Az épület mellett sorompóval védett zárt parkoló is található. A hotelben két- és háromágyas standard, összenyitható két- és egyágyas, valamint akadálymentesített szobák is foglalhatók, reggelis ellátással. Meleg időben a reggeli akár a teraszon is elfogyasztható. A szálloda remek kiindulópont lehet Szeged és környékének felfedezéséhez.

További információ ide kattintva!

Levendula Hotel***superior, Algyő

A háromcsillagos superior Levendula Hotel Szegedtől 10 kilométerre, Budapesttől körülbelül 2 órányi autózásra található. A tradíciók és a modernitás házasságából született, letisztult épület modern szobákat rejt, ugyanakkor a díszítő elemek és a kiegészítők a régi korokat idézik. A hotel családi pihenésre, esküvőkre vagy más eseményekre, de akár céges rendezvényekre is alkalmas. A Levendula Hotel 18 kétágyas szobával - ebből egy mozgáskorlátozottak fogadására is alkalmas – valamint két családi lakosztállyal rendelkezik. Minden szoba klímával, széffel, minibárral, és síkképernyős televízióval felszerelt. A szállodában szaunázni és jacuzzizni is lehet. A hotel udvarán zárt parkoló található. A 120 főt befogadó étteremben elsősorban a magyar konyha népszerű ételeit kóstolhatjuk meg. A séf nagy hangsúlyt fektet a minőségi és környékben termelt alapanyagokra.

További információ ide kattintva!

Szavazz és nyerj szállodai ajándékutálványt minden héten!

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE hivatalos oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek egyikére vasárnap délelőtt 11 óráig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy szállodai ajándékutalványt oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi, majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben!

Jövő hét vasárnap új adással folytatódik az idei AZ ÉV HOTELE! A következő tesztelők már két északkelet-magyarországi szállodát próbálnak majd ki. Várnagy Andrea zongoraművésznő, valamint lánya Farkas Laura színésznő egy egerszalóki és egy mátraszentimrei szállodát teszteltek.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL-en futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook (link: https://www.facebook.com/azevhotele ) oldalán lehet leadni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízióműsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Új szabályok az olasz strandokon: erre figyeljen, aki idén nyáron odautazik
A magyarok által is kedvelt Bibionéban és Jesolóban a zsúfoltság csökkentése a cél, ezért megnövelték a napernyők közötti távolságot. A változásokkal párhuzamosan az árak is emelkedtek: egy heti bérlet egy napernyővel és két nyugággyal átlagosan 225 euróba kerül.


Több tenger, kevesebb napernyő: Olaszország északkeleti tengerpartjain a minőségi szolgáltatás erősítése érdekében csökkentették a napernyők számát, ezzel több teret biztosítva a strandolóknak. Veneto tartományban a korábbi háromszor két méteres helyett már négyszer négy méteres területet biztosítanak napernyőnként – jelentette a La Repubblica című napilap kedden, az MTI híre alapján.

A változás Jesolóban a leglátványosabb, ahol a helyi sajtó szerint jelenleg nagyjából 45 ezer napernyő van a parton, de a cél a 30 ezres szám elérése, amint a 4×4 méteres helykiosztás általánossá válik.

A magyar turisták által szintén látogatott Bibionéban az idei jelszó: „kevesebb napernyő, több szolgáltatás”.

Nemcsak északon, hanem Szardínia délkeleti csücskében, a Punta Molentis strandján is korlátozásokat vezettek be. Itt kizárólag gyerekek és hatvanöt év felettiek számára lehet napernyőt kinyitni, és tilos az árnyékoló kendők kifeszítése is. A belépést fizetőssé tették, fejenként tíz eurót kell fizetni. A természetes oázisnak minősített területen – ahol 2025 júliusában tűzvész pusztított – október végéig egyszerre csak 150 személy tartózkodhat a parton.

A közeli parkolóba hetven járművet engednek be. Ha a strandolók hajóval érkeznek, közülük is csak száz főt engednek partra, fejenként legfeljebb egy órára. A jegyek beszedését és a forgalom ellenőrzését az önkormányzat külön cégre bízta.

A drágulás ellen a Genova melletti Chiavariban próbálnak tenni, ahol a városvezetés napi öt euróban szabta meg a nyugágyak, napernyők és strandszékek darabonkénti napi díját, ennél többet nem kérhetnek el értük. Erre szükség is lehet, mivel az Altroconsumo fogyasztóvédő egyesület felmérése szerint az utóbbi öt évben 24 százalékkal drágultak az olaszországi strandok. Tavaly nyárhoz képest hat százalékkal, de van, ahol a 2025-ös árakhoz képest a tizenhat százalékot is elérte az emelés.

Egy hét strandolás, egy napernyővel és két napággyal számolva, átlagosan 225 euróba, vagyis mai árfolyamon 80 ezer forintba kerül.

A fogyasztóvédők szerint Alassio a legdrágábbak között van, míg a magyarok körében is népszerű Lignano Sabbiadoro a legolcsóbbak közé tartozik.

Veneto partjain a 4×4 méteres „helypálcák” bevezetése nem a semmiből érkezett: a helyi lapok tavasz végétől írtak az átállásról. A cél a zsúfoltság mérséklése és a minőségi élmény erősítése a legkeresettebb szakaszokon. A kevesebb napernyő és a több hely egyúttal a szolgáltatások díjainak emelkedését is magával hozta több településen.

A természetvédelmi és közrendészeti megfontolások ugyancsak erősödnek. Szardínián a 2025-ös tűzvész után a Punta Molentis környékén idén nyárra belépődíjjal és szigorú létszámkorlátokkal próbálják óvni a sérülékeny partszakaszt. Liguriában ezzel párhuzamosan a chiavari ársapka a drágulás társadalmi hatásait tompítaná. Az Altroconsumo mérései pedig jelzik, hogy az elmúlt fél évtized tartós áremelkedése után is további drágulás jöhet – mindez együtt magyarázza, miért vált idén kulcskérdéssé a férőhely, az ár és a minőség egyensúlya az olasz tengerpartokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk