prcikk: Összefogott a fél ország az autista kisfiúkat nevelő édesanya kétségbeesett levele után | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Összefogott a fél ország az autista kisfiúkat nevelő édesanya kétségbeesett levele után

Úgy érezte, már csak a csoda segíthet rajtuk. És a csoda megtörtént.


Egy édesanya blogot vezet és közösségi oldalán megosztja mindenkivel, hogy milyen az élete a két autista kisfiával. Milyen gondjaik, és örömeik vannak itt, Magyarországon.

Legutóbbi bejegyzésében kétségbeesetten írt arról, hogy már nincs tovább, a helyzete annyira kilátástalan. Írt arról, hogy nagylánya, aki rengeteget segít, most végre elindulhat egy új úton, amit annyira megérdemel.

Ám a kétségbeesett édesanya nem tud már mit kitalálni, ezért nyílt levelet írt a blogjára, hátha lesznek, akik segíteni tudnak neki.

autizmus

Az Autizmus Live blogban ezt írta:

"Reggel elmentem a bankba, levettem az utolsó húszezrest a kártyámról, hazajöttem, és könnyeimbe temetkeztem. Tizedike van, július.

Te jó szagú nyár! Ezt nem így terveztem.

Ez már a padló alatt van, de tényleg, és teljesen kilátástalan. Nincs előre. Hazafelé a Juhász Gyulán úgy támolyogtam, mint egy holdkóros, csak az aszfaltot néztem, másra nem voltam képes. Folyamatosan jár az agyam, hogy most akkor mi a fenét csináljak? Nincs ötletem. Nincs mibe kapaszkodnom, nincs mibe kapaszkodnunk.

Itt állok két autista gyerekkel, meg a nagyobb nővérükkel, akinek tizennégy éves kora óta nem volt egy rendes nyara sem, mindig rámaradtak a kicsik, igen az autista kicsik, és jól tudom, hogy pokoli sokat tett le értük az asztalra. Mi mindig dolgoztunk, mindig húztunk. Ő meg egész nyáron nevelt, hajnaltól délutánig, a maga módján...

Sosem panaszkodott. Idén nyáron tanul. Tanul, mert neki muszáj... Fizikát, matematikát, informatikát, hogy behozza az évek hátrányát, hisz szeptembertől várja az Egyetem, a hőn áhított, ahová nagyon kemény munkával a háta mögött bekerült. Megérdemelte, ez elvitathatatlan. A jövőjét nem vehetem el... Tanulnia kell, hogy esélye legyen.

Ne olyan kilátástalan, mint az enyém.

Itt állok két autista gyerekkel, és egy nagyobbal, reménytelenül... Nem tagadom, belebetegedtem, és nem találom sem a helyem, sem kiutat ebből a csapdából, ebből a helyzetből. Megfojtanak a problémák, megfojt a stressz, nincs jövőm, csak kapálódzom, mint az éppen vízbe fulladó. Nem merek előre nézni, nem merek már bízni sem.

Itt állok két autista gyerekkel, és egy nagyobbal, akikért foggal-körömmel mindent megteszek, vagyis mindent megtennék, ha lennének lehetőségeim. De nincsenek...

Szó szerint elvitte a betegség mindenünket. Megint. Ha azt mondom, elegem van, az kevés. Már nem is tudom, mit mondjak... Megfojtott a pénztelenség, megfojtott a nélkülözés... Bámulom a befizetetlen csekkjeim, és azon gondolkozom, hová is jutottunk...

A múlt héten, amikor megkaptam a táppénzem, megfordult velem a világ.

Egy hete tudom, hogy nincs tovább. Ezt már nem lehet életnek nevezni. Pedig minden nap mosolyognom kell, a gyerekeimre, és egyre nehezebben tudok.

Csak ők ne érezzék. De érzik. Nem kérnek, semmit. Csak a legkisebb, akinek nem tudom elmagyarázni, nem érti meg, az autizmusa gátat szab az értésnek.

Itt állok két autista gyerekkel, és egy hete tudom, hogy nincs tovább. A táppénzem, a családi pótlékom - mindenem a postára vittem, és a felét nem tudtam feladni annak, amit kell. Nem futotta a lakbérre, és a távhőtartozásra.

Nem megy az az elszámoló számla. Nem tagadom, 90 000 a deficitem. csak az e havi. Csütörtökön megfejelte,még nyolcvanhatezerrel a munkahelyem. Fizessem vissza a cafetériát. Beteg vagyok, nem jár. A férjem fele fizetése pont az éhenhalásra elég, meg Dorogra járni, dolgozni, és a gyerekek gyógyszereire.

Itt állok két autista gyerekkel, és tombol a nyár.

Tizedike van, 10 000 forintom van, és 176 000 forint tartozásom. Pedig beosztok mindent rendesen, fillére, forintra.

Beteg lettem, nem kellek, belém verték, hogy értéktelen rongy vagyok. Haszontalan.

Itt állok két autista gyerekkel, és elúszik az életünk, szép lassan és csendben. Vesznek a lehetőségeink, az autónk, nem telik a vizsgájára. Úszik a rég befizetett nyaralás... az az egyetlen hét, vagyis csak ötnapnyi kismarosi boldogság, hogy ne kelljen egész évben panel rabságban éljünk. Az egyetlen kapaszkodónk, ami egész évben éltet. Egy hete mondom a férjemnek, befizettük februárban, de ne álmodjunk nagyot, két hét múlva az utca végére sem fogunk tudni elmenni. Nem hogy Kismarosra... Sajnálom a kicsiket, és szégyenlem a helyzetünk.

Itt állok két autista gyerekkel, és pénteken megtudtam, hogy még a Providentnél is hitelképtelen vagyok. Egy hete keresem a megoldást, hogy elkerüljük a teljes csődöt, egy hete a bankokat járom, hogy hátha valaki....

De mindenhonnan csak kirúgtak. Pénteken még a Provident is. A szegények bankja.

Délután hívott az ügyintéző, hogy bár nagyon szeretné, ez most nem fog menni. Kevés a jövedelmem, túl kevés, és hát ott az OTP-nél még az az a hathavi tartozás a volt férjem után - majd utána talán. Hat hónapig még minden éjjel jönnek a rémálmok. Jó, tudom, Levente miatt úgysem alszom...

Itt állok két autista gyerekkel, te jó szagú nyár, és nem tudom, hogy csinálok nekik nyarat. Tudom, mosolyognom kell, de belül patakokban folynak a könnyeim. Levente nem érti, miért nem jön a fejlesztő. Nincs rá apanázs. Nem érti, miért nem megyünk az erdőbe, legalább annyit, amennyit tavaly. A játszótérről csak kinéznek minket, az nem a mi világunk, és azt sem érti, hogy séta közben miért nincs már egy gombóc fagyi sem. Nem is megyünk a cukrászda felé. Kínosan kerülök mindent, ami egy kicsi jó. Nem telik.

Itt állok két autista gyerekkel, és július tizedikéig tudtam felhőtlen nyarat csinálni, emlékezeteset. Most már csak a panelfogság marad, és délután négykor, a menetrend szerinti kutyasétáltatás. Félszeg mosoly a kín-torna parkban. A magam fejlesztése... a hullafáradtság.

Itt állok két autista gyerekkel, és teljesen elvesztem. Elveszett az életem, már nem megy a hajó. Pedig nem vagyok rossz ember, iskoláztattam becsülettel, diplomáig, technikusi minősítőig, és a kicsiket is iskoláztatom a legjobb tudásom szerint. Mindent megtettem és megteszek, amit csak tudok. A férjemmel szépen élek, de ehhez az élethez kevesek vagyunk, pedig nagyon szerényen élünk. Nincsenek anyagi javaink. Mindig segítünk a hozzánk fordulóknak, a legjobb tudásunk szerint. Csak most elfogyott egy kicsit az erőnk.

Mögöttünk nem áll senki. Tesszük a dolgunk. Próbálunk élni. Élni egy olyan életet, ami a fogyatékossággal élő gyermekeink miatt háromszor annyira drága, mint az átlagembereké.

Próbálunk, próbáltuk... Eddig bírtuk.

Bajban vagyunk.

Régen nem kértem segítséget, csak leírtam mindig, ami bennem lakik. A sorsom, a problémáim, az életünk a gyermekeinkkel, az autista gyermekeinkkel.

Most segítséget kérek. Tőletek, akik olvassátok a blogot, nap mint nap.

Ha tehetitek, kérlek, SEGÍTSETEK. Hogy tudjuk tovább tolni a hajót, hogy legyen esélyünk az újrakezdéshez, ahhoz, hogy felállhassunk, hogy tudjunk még mosolyogni, hogy esélyt kapjuk lakni, élni, enni, létezni, a gyerekeinket taníttatni, fejleszteni, a legjobb tudomásunk szerint.

Köszönöm, hogy elolvastátok az írásom, és nagyon köszönöm, ha megosztjátok. Hátha számunkra is van valahol még csoda... és egy emberibb élet.

Köszönöm, ha megteszitek értünk.

Ha tehetitek és megteszitek értünk, hogy esélyt kaphassunk. Esélyt az életre.

A számlaszámunk 11773030-10575035-00000000 OTP Nyrt., Tóth Dóra LAFO

A helyzetünkkel kapcsolatban a tdori1020@gmail.com email címen nagyon szívesen válaszolok minden kérdésre.

Minden segítséget KÖSZÖNÜNK amit értük, értünk tesztek."

A bejegyzést hétfőn tette közzé, és két nappal később egy újat írt. Ezúttal teljesen meghatódva arról írt, hogy vannak jó emberek, akik reményt adnak a legnagyobb kilátástalanságban is.

"Most nem is tudom, mit írjak vagy mondjak... Őszinte leszek: belül sírok az örömtől, úgy, mint a záporeső.

KÖSZÖNÖM NEKTEK!!!

Köszönöm Nektek, hogy visszaadtátok a hitem az életben, és a családunkért tett összefogásotok bebizonyította azt, hogy vannak még igazi érző és óriási empátiával bíró nagybetűs EMBEREK ezen a világon.

Vannak! Ti vagytok. Azok, akik mögénk áltatok, és kirángattatok minket a kilátástalanságból, az anyagi kiszolgáltatottságból. Abból a mélységből, ahol megrekedtünk már jó ideje, és nem találtunk kiutat.

Köszönöm Nektek! Mindazoknak, akik segítettek minket bármilyen formában, segítettek a gyerekeinknek és nekünk, a szüleiknek.

Köszönöm NEKTEK!! Mert mosolyt csaltatok az arcomra, és erőt adtatok a továbbiakhoz, reményt arra, hogy előre tudjunk tekinteni.

KÖSZÖNÖM NEKTEK EZT A CSODÁT!

Angyalok vagytok, és most komolyan sírok, de örömömben.

Mindenkinek köszönöm, aki idáig is segített, most segít, avagy a jövőben fog, és marad mellettünk hosszabb távon, és nem engedi el a kezünk.

Ez nem könnyű élet, a fogyatékossággal élő gyerek sohasem fog 'meggyógyulni' - az autizmus nem betegség!!-, nem lehet csak úgy megszervizelni, az állapot tartós, és élethosszig tart. Nekünk is élethosszig tartó szolgálat, amit tennünk kell, a nap mind a huszonnégy órájában.

Köszönöm Nektek, hogy ezt a nem könnyű életet igyekeztetek lehetőségeitekhez mérten, vagy azon túl is egy kicsit megkönnyíteni nekünk. Pokoli hálás vagyok, MINDENKINEK KIVÉTEL NÉLKÜL!!

Sosem hittem, hogy lehetnek csodák. Most bebizonyítottátok,hogy mégis van CSODA...

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! Az itthoniaknak, a külhoniaknak, mindazoknak akik megmozdultatok értünk.

Sokan írtatok levelet, tudom, még nem válaszoltam mindenkinek, hisz tennem kell a dolgom itthon is az autista fiúk mellett. Ne haragudjatok rám érte. Igyekszem mindenkinek napokon belül minden kérdésére válaszolni. Tudom, idő, és azt is, hogy várjátok. Írok, ígérem.

Remélem, hogy maradtok egy páran itt a blogban olvasók, és olvastok tovább. Én megígérem azt is, hogy írok NEKTEK a továbbiakban is.

Írom az AUTIZMUS LIVE-ot NEKTEK! Talán majd egy könyvet is belőle, hamarosan. Sokan biztatnak rá.

Szóval, hogy Dóri-nyelven is írjak valamit a végére: NAGYOK VAGYTOK!! KÖSZÖNÖM! Mindnyájatoknak!

Már van fény az alagút végén... Óriási SZÍVETEK VAN, és mi nagyon HÁLÁSAK vagyunk NEKTEK!!

Kérlek osszátok meg ezt a bejegyzést is, hogy mindenki olvashassa aki segített/segít/segíteni fog a jövőben is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni
Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.


Egy Lökösházán élő 86 éves néni nagy magányában a hatósághoz fordult. Segélykérő levelét nem a megszokott módon juttatta el hozzájuk - írta a Blikk. A rendőrök nem mosolyogtak a szokatlan megkeresésen, hanem azóta is segítik őt, ahogy csak idejük engedi.

Lehoczki Zsolt, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság raktárosa egy egykori határrendészeti épületet ellenőrzött, amikor a földön egy különös csomagra figyelt fel. „A kiürítés után én vettem át a területet, így rendszeresen járok oda ellenőrizni” – mondta Zsolt, aki néha a kiskapu környékét is alaposabban szemügyre veszi, mert olykor a környék macskái is bebújnak itt. Aznap azonban nem az állatok, hanem egy nejlonzacskóba csomagolt könyv és egy papírlap várta.

A raktárosnak azonnal feltűnt, hogy a csomagot szándékosan helyezték el.

„Gyanús volt a csomag, látszott, hogy nem véletlenül esett oda”

– emlékezett vissza Zsolt. A gondos csomagolásból arra következtetett, hogy a feladó mindenképp el akarta juttatni az üzenetét. „A könyvet szinte biztosan azért csomagolta bele a 'feladó', hogy egyfajta nehezék legyen és ne sodorja el a mellé tett levelet a szél. A nejlonzacskónak pedig az volt a szerepe, hogy nehogy egy eső eláztassa a fontosnak tűnő papírt.” Amikor felbontotta a zacskót, a levél megszólítása – „Tisztelt rendőrség!” – egyértelművé tette, kinek szánták a küldeményt.

Zsolt azonnal értesítette a békéscsabai bűnügyi osztályvezetőt, és átadta neki a levelet. „Néhány napja heverhetett ott, hiszen nemrégiben jártam a területen, akkor még nyoma sem volt” – idézte fel. A nyomozók intézkedni kezdtek, de a folyamatot lassította, hogy Lökösháza a Gyulai Rendőrkapitánysághoz tartozik, így az ügyet végül az ottani kollégáknak adták át. A néni asszonynéven írta alá a levelet, így némi nyomozásba telt, mire azonosították.

Mikor kiderült, ki a segélykérő, a rendőrök azonnal elindultak hozzá. Az idős asszony nagyon megörült, amikor becsöngettek hozzá. Elmondta, hogy

feledékenysége miatt már ritkán mozdul ki otthonról, de nagyon hiányzik neki a társaság, és nincs kivel beszélgetnie.

A Lökösházán szolgáló egyenruhások azóta már újra meglátogatták őt, és megígérték, hogy a jövőben is így tesznek, amikor csak idejük engedi. A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pedig jelezte a történteket a kistérségi szociális intézmény vezetőjének, így teljes lesz az odafigyelés. Lehoczki Zsoltnak, a levél megtalálójának pedig a történtek óta folyamatosan gratulálnak a kollégái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Évtizedek után egy régi levél segítségével találta meg svéd és norvég rokonait a gödi Topház egykori lakója
A lebénult férfi családi kapcsolatai a szülei halálával teljesen megszakadtak. Gondozója egy véletlenül megtalált boríték alapján írt a rokonoknak, akik azonnal válaszoltak. A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki.


A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy egy egykori intézeti lakó, Raymund újra kapcsolatba került a családjával. A bejegyzés szerint Raymi „majdnem 40 évig élt intézetben”. Azt írják, a férfi gyermekkorát a családja körében töltötte, de 1979-ben, 14 éves korában a szüleinek be kellett adnia őt a halmozottan sérült gyerekeket gondozó gödi Topházba.

A poszt szerint az intézményt az államtól 2018-ban vették át. A Szeretetszolgálat állítása szerint a valaha kerekesszékkel közlekedő Raymi addigra már ágyhoz kötött beteg volt, mivel egy baleset miatt mind a négy végtagja lebénult.

A szervezet szerint az egykor szebb napokat látott, de 2018-ra már erősen leromlott állapotú, korszerűtlen intézetet végleg bezárták, és a közel 200 lakóját kis létszámú, családias környezetben helyezték el. Raymit tizenegy társával együtt egy frissen felújított veresegyházi családi házba költöztették. A poszt úgy fogalmaz, a körülmények ellenére Raymi időnként szomorú volt, mert a családi kapcsolatai idős szülei halála után megszakadtak. A hiányt egy svéd zászlóval díszített pólóval igyekezett pótolni, mert úgy tudta, vannak rokonai Svédországban.

A bejegyzés szerint a sejtése beigazolódott.

„Igaza volt. Kollégáink a régi intézmény felszámolásakor találtak az irattárban egy Rayminak címzett levelet, amelyet valaha Oslóban adtak fel. Talán most is ott élnek még azon a címen hozzátartozói? Raymi gondozója írt pár sort arról, hogy a férfi új helyre költözött, egy róla készült fotóval együtt borítékba tette, és postára adta”

– idézik fel a posztban.

„Pár hét múlva csoda történt. Rayminak levele érkezett, ráadásul nem is egy, hanem mindjárt kettő: az egyik Svédországból, a másik Norvégiából! Az unokatestvérei írtak kedves üzenetet neki, lerajzolták az egész családfát, és küldtek magukról sok-sok fényképet is, a hátukra gyöngybetűkkel ráírva, hogy hol készült, és kiket ábrázol. Raymi boldogsága határtalan volt” – áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bejegyzésében.

A poszt azzal zárul, hogy a rokonok azóta is tartják a kapcsolatot a férfival.

„A svéd és norvég rokonok azóta is tartják vele a kapcsolatot, születésnapjára zenélő, világító üdvözlőlapot és egy doboz csokit, Valentin-napra pedig szívecskés képeslapot küldtek neki. Ezeket a kincseket Raymi az ágya melletti polcon tartja, hogy bármikor nézegethesse őket, amikor csak kedve tartja. A tervek szerint a családja nyáron személyesen is meglátogatja majd. A találkozás örömére a kollégáink már tervezik a bográcsos kerti partit, hogy a svéd és norvég rokonok megtudják, milyen az igazi magyar gulyás.”

A gödi Topház intézményével kapcsolatban 2017 tavaszán kerültek nyilvánosságra súlyos visszaélések és embertelen körülmények, a botrányt civil jogvédők robbantották ki. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2018 nyarán vette át a fenntartói feladatokat, és megkezdte a nagy intézmény kiváltását kis létszámú, közösségi alapú lakhatás irányába. A folyamat részeként 2024 szeptemberében új lakóépületeket adtak át Gödön, amivel az egykori Topház épületének kiürítése lezárult, 2025 júniusában pedig a komplexum új nappali ellátó épülete is megnyílt.

Az átalakítás során az MMSZ több családi házat vásárolt és újított fel Gödön, Erdőkertesen, Veresegyházon és Őrbottyánon, ahol 8–12 fős lakóközösségek élnek 24 órás szakmai jelenlét mellett. A költözések előtt hónapokig készítették fel a lakókat, akiknek lehetőségük volt megismerkedni jövőbeli otthonukkal. A Gödről kivált lakók egy része ma a 2022-ben létrehozott támogatott lakhatás hálózatában él, amely 56 férőhelyen, több házban biztosít személyre szabott ellátást súlyosan, illetve középsúlyosan fogyatékos embereknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Csodával határos módon 12 nap után megtalálták a kutyájukat, Pipának egy autóbaleset után veszett nyoma
A 11 éves kutya egy autóbaleset után menekült el, végül halőrök találtak rá a váci Kompkötő-szigeten. Kimerülten, de sértetlenül került haza a gazdáihoz.


Tizenkét nap után, egy dunai szigeten találtak rá Pipára, az eltűnt kutyára a rendőrök. Február végén veszett nyoma az állatnak, miután gazdái autóbalesetet szenvedtek.

A 11 éves kutya kálváriája akkor kezdődött, amikor gazdái autóbalesetet szenvedtek a 12-es úton februárban. Az ütközés erejétől kinyílt a csomagtartó és az állat szállítóboxa is, a sokkos Pipa pedig az erdőbe rohant. Hiába futottak utána, a sötétedésig tartó kutatás sem hozott eredményt.

A gazdák azt mondták, hogy mindent bevetettek, hogy megtalálják kedvencüket. A keresésbe az egész Dunakanyar bekapcsolódott. „Kutyával, drónnal, mindenféle módszerrel kerestük; plakátoltunk, Facebookon élőztem, szórólapoztunk, és az egész Dunakanyar tudta a történetet. Tényleg akárhová mentünk, szájról szájra terjedt ez a sztori. Nagyon sok barátunk, ismerős és ismeretlen segített; elképesztő volt az összefogás” – mesélte Tóth-Czudar Orsolya, a kutya gazdája.

A napokig tartó reménytelen keresés után végül múlt héten érkezett a várva várt hívás: halőrök jelezték, hogy látták a kutyát a váci Kompkötő-szigeten – számolt be róla az RTL Híradó. Orsolya hiába volt lázas, férjével azonnal a helyszínre sietett. Ott szembesültek a drámai helyzettel: a kutya a szigeten volt, és megpróbált volna átúszni hozzájuk.

„Örömében folyton oda akart jönni hozzánk, be is akart menni a vízbe, hogy átússzon. De láttuk, hogy a sodrás nagyon veszélyes, ezért folyamatosan arra kértük: üljön, maradjon, feküdjön. Így három órán keresztül távol tartottuk a víztől”

– idézte fel a feszült órákat a gazdája.

Mivel a sodrás miatt nem tudtak átjutni a szigetre, a rendőrök segítségét kérték. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának két járőre sietett a helyszínre. „A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két járőre átvitte a kutya gazdáját a szigetre, és a sűrű bozótoson átvágva végül megtalálták az állatot” – mesélt a mentőakcióról Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 12 napnyi csatangolástól Pipa teljesen kimerült és sokat fogyott, de végre épségben hazakerülhetett. Gazdái szerint azóta már jobban van, és kedvenc kanapéján hortyogva piheni ki a megpróbáltatásokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Tragédia után a csoda: milliókkal mentik meg a Dawson és a haverok sztárjának árván maradt gyermekeit
A családnak ugyanis a színész hosszan tartó betegsége miatt elfogyott a pénze. Az Egyesült Államokban gigantikus összegeket emészt fel az egészségügyi ellátás.


Példátlan összefogás mozdította meg a rajongókat és a sztárvilágot James Van Der Beek halála után.

Napok alatt milliók gyűltek össze az özvegy és a hat árva gyermek megsegítésére.

A Dawson és a haverok főszereplője február 11-én, 48 évesen hunyt el. A család támogatására indított közösségi gyűjtés pedig már az első 24 órában 1,3 millió dollárt hozott, mostanra pedig 2,75 millió felett jár.

A színész özvegye, Kimberly Van Der Beek szűkszavúan, de méltósággal közölte a tragédia hírét. „Békében hunyt el” – írta, hozzátéve, hogy férje „bátorsággal, hittel és méltósággal nézett szembe utolsó napjaival.”

A gyűjtés leírása kendőzetlen őszinteséggel tárja fel a drámai helyzetet: „James orvosi ellátásának és a rákkal vívott elhúzódó harcának költségei miatt a család kifogyott a pénzből"

- írják.

„Keményen dolgoznak, hogy otthonukban maradhassanak, és hogy a gyerekek folytathassák tanulmányaikat.”

 

Az özvegy egy külön bejegyzésben köszönte meg a segítséget: „A barátaim hozták létre ezt a linket, hogy támogassanak engem és a gyerekeimet ebben az időben… Hálával és összetört szívvel.”

A színésznél 2023 augusztusában diagnosztizáltak vastagbélrákot, de erről csak 2024 novemberében beszélt a nyilvánosságnak.

James Van Der Beek 2025 decemberében úgy próbált pénzhez jutni a kezelésekhez, hogy a pályafutása emléktárgyait bocsátotta árverésre.

A gyűjtés kapcsán vita alakult ki a közösségi médiában, miután kiderült, hogy a család alig 33 nappal a színész halála előtt, január 9-én megvásárolta a korábban bérelt, 36 hektáros texasi birtokát.

Az adományozók között olyan hírességek is feltűntek, mint Steven Spielberg és felesége, Kate Capshaw, ők 25 ezer dollárt adományoztak. A szervezők köszönetnyilvánításukban azt írták, a támogatás „fény gyújtott a mély gyász idején”.

Via People


Link másolása
KÖVESS MINKET: