SIKERSZTORIK
A Rovatból

Miatta hisz magában Liptai Claudia - ma már nem csak a sztárok követhetik tanácsait

Kende-Hofherr Krisztina nevét évekig leginkább a média világában ismerték jól, tudták, ő közel 40 hazai sztár menedzsere. 2019 óta több ezres civil követőtábora lett, akik mind tanulni akarnak tőle.


Többszörös újratervezőnek mondja magát Kende-Hofherr Krisztina. Az első komolyabb váltása még sok évvel ezelőtt volt, amikor egy kereskedelmi rádiótól egy kereskedelmi tévéhez került át. De az igazán nagy lépés akkor következett, mikor az alkalmazotti létet, a kommunikációs vezetői pozíciót – és az ezzel járó rangot, fizetést, juttatásokat – hátrahagyva megpróbált a saját lábára állni.

Hogy ez nem volt rossz döntés, azt többek között az is igazolja, hogy mostanra a legmenőbb sztárokat menedzseli, Dobó Katától Ábel Anitáig. De nem állt meg itt: 2019-re új kihívást talált magának.

VIDEÓ: Nézd meg Krisztával készült kisfilmünket!

Új szerepében csak így emlegették: „a sztárgyáros”

„Utolsó rendes munkahelyemen a TV2 kommunikációs és marketingigazgatója voltam. Ami egy nagy szervezet, sok adminisztrációval, kevés teret engedve a kreativitásnak, tenni akarásnak. Viszont magas pozíció, nagy fizetés, köztisztelet és egy sor járulékos dolog” – meséli Kriszta. – „Ezért is fordulhatott elő, hogy magánvállalkozóként az első hónapokban egyszerűen nem fizettem be a telefonszámlát, mert megszoktam, hogy azt valaki elintézte a tévénél.”

A saját maga által választott szakiránynak inkább a kommunikációs szakma emberközpontú oldalát tartja.

Ezért is vált a személyes márkaépítés specialistájává. Kezdetektől ismert emberekkel, sztárokkal dolgozott – Liptai Claudia, Hajós András, Gianni Annoni mind régi ügyfelei.

Mostanra az a jelentős változás, hogy a civil szféra felé is nyitott, sőt, ezreket – csupa olyan embereket, akiket személyesen nem is ismer – lát el tippekkel, jó tanácsokkal.

Pár éve még kínnak élte meg a nyilvános szereplést, most százak előtt tart workshopokat

Ennek egyik eleme, hogy workshopokat, előadásokat, motivációs beszédeket tart, pedig néhány évvel ezelőtt még maga sem gondolta volna, hogy képes százak előtt megszólalni egy színpadon.

„A nyilvános szereplés az olyan szintig kínt jelentett nekem, hogy egyszerűen fizikailag képtelen voltam rá, beálltak az izmok a szám körül. Kikerültem ezeket a helyzeteket, úgy voltam kommunikációs igazgató, hogy valahogy mindig kicsúsztam ebből a szerepkörből”

– árulja el Kriszta. 2018 nyarán találkozott egy hölggyel, aki felkérte, hogy szerepeljen egy konferenciáján és már kellemetlen lett volna sokadszorra nemet mondania. Ott beszélt először saját magáról nagy közönség előtt.

„Hetekig nem aludtam előtte rendesen, azon gondolkodtam, hogy ugyan kinek izgalmas az én életem. Aztán elmondtam első motivációs beszédemet, ami arról szólt, hogy a gimnazista lány elmegy pszichológia szakra, nem veszik fel – ez vagyok én, aki most itt áll a színpadon és elmeséli karrierje történetét. Ebben bőven van fent és lent, sírás és kacagás, de mára már ott tartunk, hogy az én tapasztalataim másoknak szolgálnak segítségül.”

Egyre többen vágynak rá, hogy kitűnjenek a tömegből

Kriszta úgy véli, hogy egyre inkább olyan világban élünk, amikor nincsenek hosszú távú állandók az életünkben munka szempontból. Míg a nagyszüleink egy emberöltőt eltöltöttek egy vállalatnál, ma ez nemhogy nem előny, hanem kifejezetten hátrány, mert ha 5-6 évente nem érezzük magunkban a motivációt, hogy váltsunk, akkor nem vagyunk elég motiváltak, nem vagyunk elég haladók.

Egyre többen választják azt, hogy szeretnék hallatni a hangjukat, szeretnének megmutatkozni, hogy mondjuk előrébb kerüljenek a vállalati ranglétrán. Vagy pedig saját útra lépnek, de ott teljesen elvesznek, mert hiába tudnak mindent a saját szakmájukról, de hogyan tudnák ezt megmutatni a nagyvilágnak. Hogyan lesz valaki az a pék, akihez majd betérnek kenyeret venni, mikor annyi más pékség van?

„A világ változásával fel kell vennünk egy sor tudást és képességet, ami nem biztos, hogy automatikusan jön. Én ebben vagyok jó, hogy van bennem egy olyan energia, ami másokra is hat, így könnyebben át tudom adni a tudásomat, tapasztalatomat.

Liptai Claudia szokta mondani, hogy azóta hisz magában, mióta én hiszek benne.”

Ha lépést akarunk tartani, mindig tanulnunk és fejlődnünk kell

„A mai világban nincs olyan, hogy én kész vagyok. Mert olyan gyorsan változik minden, hogy ha nem tanulok nap mint nap, akkor ami ma még elég, az holnap már kevés, holnapután pedig elégtelen. Ha az ember ennyire kilép a háttérből és kiáll mások elé, hol 20, hol 1000 ember elé, mint ahogy én tettem, akkor a saját területemen nem rendelkezhetem hiányos tudással."

"Én minden nap tanulok 1-1,5 órát, leginkább akkor, amikor az autóban ülök – hangoskönyvet hallgatok, online workshopokon veszek részt.”

Az elmúlt egy évben rengeteg minden megváltozott körülötte. 20 év alatt 5 interjú készült vele, de azok is mind gazdasági lapoknak – most sokkal többet szerepel, mert az emberek kíváncsiak rá. Mióta kilépett a fénybe, a szélesebb nyilvánosság elé, fontosnak tartja, hogy a saját márkáját is építse, hiszen hogyan hinnék el, hogy ehhez ért a legjobban, ha a saját imázsa nem lenne rendben.

Na de hogyan lesz sztárok háttéremberéből idegenek mentora?

2018-ban kapott egy felkérést, hogy legyen ő az arca egy határidőnaplónak – amerikai mintára kellett saját ízlésére formálnia a naptár kinézetét és tartalmát is. Bár először vonakodott, hogy ugyan ki venné meg azt a határidőnaplót, amit az ő neve fémjelez, mégis belevágott, mert izgatta a feladat.

„Legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna a kiadóval, hogy hat hét alatt elfogy az összes példány”

– újságolja Kriszta. Nem volt kérdés, hogy a következő évre jön a folytatás.

A siker magával hozta azt is, hogy egyre többen mintaként tekintettek Krisztára, tanácsokat kértek tőle, kérdéseket küldtek neki, amiket ő készséggel igyekezett megválaszolni. Míg nem már egész vasárnapokat elvitt az, hogy számára idegen embereknek fogalmazott meg válaszokat, és a családja jelezte, hogy bár rendkívül örülnek az eredményeinek, az tenné őket boldoggá, ha a hétvégéket együtt tölthetnék. Ekkor találta ki, hogy összegyűjti a hozzá befutott kérdéseket és egyszerre válaszolja meg őket, hétfőnként 9 órakor, egy úgy nevezett Hétindító Live-ban. Így nem csak annak segít, aki feltette a kérdést, hanem sok más emberhez is eljut, akik hasonló problémákkal küzdenek.

Mostanra komoly követőtábora alakult ki, akik ha tehetik, követik a hétfői bejelentkezéseket, tagjai a zárt Facebook csoportnak, és részt vesznek Kriszta worskhopjain, előadásain. „Nagyon inspiráló nekem, hogy látok ismerős arcokat, ez biztonságot ad, azt érzem, hogy azoknak, akik visszatérnek, tudok valamit adni, van értelme annak, amit csinálok.”

Mi segítheti az újratervezést?

„Megtörténhet, hogy azt érezzük, a munkánk már nem nyújt elég motivációt ahhoz, hogy reggelente örömmel induljunk dolgozni. Szerencsés esetben találunk egy jó példát, amit követhetünk, tanácsot kérhetünk egy tapasztaltabbtól - ahogy Krisztához is sokan fordulnak újratervezéssel kapcsolatos kérdésekkel.

A váltás azonban nem egyszerű, főleg akkor, ha már a család egzisztenciája, tervei is függnek a döntéseinktől. Ezért is fontos, hogy először jól körüljárjuk a lehetőségeinket és ahhoz, hogy a döntésünk ne csak bátor, de megalapozott is legyen, érdemes pénzügyi tervet is készíteni. Ha az első nagy lépés megtétele anyagi befektetéssel is jár, hatékony segítséget jelenthet a személyi kölcsön*, amelyet ma már akár néhány órán belül az otthonunkból, online is igényelhetünk. A felmerülő kérdések megválaszolásában pedig az ügyintézőink készségesen segítenek” – mondja Györkei Krisztián, az OTP Bank fogyasztási hitelek termékfejlesztési vezetője.

*THM mértéke: 7,99% - 21,49 %

Az akciós időszak 2020. január 13-tól visszavonásig, de legkésőbb 2020. március 29-ig tart.

Hasznos tanácsok újratervezőknek, váltásban gondolkodóknak

Sokan keresik meg Krisztát épp azzal a felvetéssel, hogy gondolkodnak azon, hogy valami másba fognának, váltanának, mit tanácsolna. Az újratervezőknek mindig két dolgot szokott mondani, függően attól, milyen életszakaszban vannak. Az egyik fontos tanács, hogy az ember nem hétfőről keddre rúgja fel az életét, a változtatás alaposabb tervezést igényel minden téren, így gondolni kell a pénzügyi tervezésre is. De nem szabad benne ragadni olyan helyzetekben, amikben nem érezzük jól magunkat, mert csak egy életünk van.

„Aki azt érzi, hogy váltania kell, kezdje el pici, apró lépésekben, és meg fogja érezni, mikor van az a pont, hogy lépnie kell.”

A másik tanács egy statisztikához kapcsolódik: az emberek 70%-a abbahagy valamit azelőtt, hogy kiderülne, jó benne. A leggyakoribb indok, hogy miért nem tartanak ki a próbálkozók az, hogy félnek, hogy mit mond más.

„Ez azt jelenti, hogy mások életét éljük, nem a sajátunkat. De az nem lehet, hogy azért ne csináljak valamit, mert mit szólnak majd mások.

„7,5 milliárd ember él a Földön, nem azokkal kell foglalkozni, akik visszahúznak. Azokra kell figyelni, akik fontosak nekünk, akik támogatnak minket, akik mellettünk állnak. Nagyon más nem számít.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
100 nap alatt több mint 63 ezer megmentett termék – így működik Magyarország első élelmiszer-outletje
A Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET-ben a közeli lejáratú vagy csomagolássérült termékek akár 70 százalékkal olcsóbban is megvásárolhatók, miközben több tonnányi élelmiszer menekül meg a kidobástól.


Az élelmiszer-pazarlás világszinten is égető probléma, de szerencsére egyre több hazai kezdeményezés mutat példát arra, hogyan lehet ezt a mindennapokban is kezelni. A budapesti Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET – Magyarország első élelmiszer-outletje – száz napos működése alatt bebizonyította, hogy a fenntarthatóság és a kedvező árak nem zárják ki egymást, sőt, kéz a kézben járhatnak.

Az eredmények önmagukért beszélnek: több mint 63.000 terméket mentettek meg a pazarlástól, ami 16,6 tonna élelmiszert jelent.

Ez a mennyiség 44 tonna szén-dioxid kibocsátásának elkerülésével egyenértékű – vagyis akkora megtakarítás, mintha egy átlagos magyar család 17 évnyi áramfogyasztását spórolták volna meg.

A vásárlók sem jártak rosszul: az outlet áraknak köszönhetően 21.737.043 forint maradt a pénztárcákban –

ez átlagosan 300–400 forint megtakarítást jelent termékenként,

miközben minden árucikk a jól ismert PRÍMA-minőséget képviseli.

A PRÍMA OUTLET kínálata naponta változik:

a polcokra csomagolássérült, közel lejáró, túlkészletezett vagy szortimentfrissítésből kikerülő termékek kerülnek, akár 70%-kal olcsóbban.

Az üzlet így egyszerre kínál okos, fenntartható és pénztárcabarát alternatívát a tudatos vásárlóknak.

„A PRÍMA OUTLET egyszerre nyújt kedvező árakat, magas minőséget és fenntartható megoldást az élelmiszer-pazarlás ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy rövid idő alatt kézzelfogható eredményeket értünk el: több tízezer termék kapott új esélyt, a vásárlóink pedig több millió forintot spóroltak meg.” – mondta Breier Péter, a vállalat tulajdonosa.

Segítség a rászorulóknak is

A fenntarthatóság azonban nem áll meg az üzlet polcainál: a századik működési napon a Breier Cégcsoport bejelentette, hogy a Récsei Centerben található Príma szupermarket együttműködési megállapodást kötött a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Céljuk az, hogy az élelmiszer-pazarlás csökkentése mellett, közvetlen segítséget nyújtsanak a nehéz helyzetben élő családoknak is.

A PRÍMA OUTLET mögött álló Breier Csoport több mint 30 éve meghatározó szereplője a hazai élelmiszer-kiskereskedelemnek. A családi tulajdonban lévő vállalat jelenleg 26 üzletet üzemeltet Budapesten és Pest megyében, és elkötelezett a minőség, az innováció és a közösségi értékteremtés mellett.

A PRÍMA OUTLET első száz napja megmutatta, hogy az élelmiszermentés nemcsak egy jó ügy – hanem mindannyiunk közös jövőjének kulcsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Orvosi bravúr: aranybevonatú, személyre szabott pacemakert kapott egy beteg Pécsen
Az országban elsőként a A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be ilyen pacemakert, amelyre eddig világszinten is csak nagyon kevés példa volt.


Itthon eddig példátlan beavatkozást hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján: októberben az országban elsőként ültettek be aranybevonatú pacemakert.

Ez azért is komoly bravúr, mert a nemzetközi szakirodalomban is csak elenyésző számú hasonló beavatkozásról számoltak be ezidáig.

A klinika közleménye szerint a beavatkozásra egy különleges eset kapcsán volt szükség: a beteg a hagyományos, titántartalmú generátorral szemben túlérzékenységi reakciót mutatott. A titánérzékenység egy rendkívül ritka állapot, amelynek kapcsán a szervezet allergiás reakcióval reagál a beültetett eszközzel szemben.

A pacemaker-generátort egyedileg, a beteg alapbetegségének megfelelően gyártották le részletes kivizsgálást követően.

A piacon nem is érhető el ilyen eszköz, hiszen minden esetben a beteg kórtörténetének részletes elemzését követően gyártják le, majd ültetik be. A speciális aranybevonat megakadályozza, hogy a beteg szervezete allergiás reakcióval reagáljon a beültetett generátorral szemben.

A közleményben azt is írják, hogy

a pacemaker-generátor nem csak összetétele miatt számít különlegesnek, hanem jól példázza azt is, hogy a modern orvoslás egyre inkább a személyre szabott ellátás irányba halad.

„A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának célja, hogy hazai és nemzetközi szinten élvonalbeli terápiás megoldásokat kínáljon betegeinek – az egyéni különbségek és a magas szintű szakmai gondoskodás szem előtt tartásával” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Több mint egymillióan voltak kíváncsiak a magyar pavilonra Japánban
A magyar megjelenés az Expó központi témájához egyedi módon kapcsolódott, a figyelmet a hagyományokra, az ember és a természet harmóniájára, valamint a múlt értékeiből építkező jövő gondolatára irányítva.


A magyar részvétel minden szempontból sikertörténetnek bizonyult: közel 70 kulturális programmal, több mint 80 szakmai és üzleti rendezvénnyel, 46 ezer éttermi és 2250 protokollvendéggel, valamint kézzelfogható turisztikai eredményekkel zárta Magyarország a fél éves oszakai bemutatkozását.

Élő Népzenei Előadás a Pavilon Szívében

A Magyar Pavilon központi élményét az állandó élő népzenei előadás jelentette, amely 184 napon át negyedóránként várta a látogatókat. A program keretében 21 énekesnő naponta 43 alkalommal szólaltatta meg a magyar népdalokat.

Az előadás összesen 7848 alkalommal csendült fel – több mint 58 000 percnyi élő műsort ajándékozva a közönségnek. A magyar népzene, a viseletek és az előadók közvetlensége különleges atmoszférát teremtett: a látogatók a pavilonba belépve nemcsak hallhatták, hanem át is élhették a magyar hagyományok lüktetését.

A Magyar Konyha Diadala

A Magyar Pavilon étterme a világkiállítás egyik legnépszerűbb vendéglátóhelyévé vált. A Miska Kitchen & Bar hat hónap alatt 46000 vendéget fogadott, napi mintegy 250 főt.

A kulináris sikerek számokban:

Gulyáslevesből: 18 600 adag

Hortobágyi palacsintából: 17 000 adag

Somlói tekercsből: több mint 4100 adag, azaz 164 méternyi desszert készült – ez több mint másfél futballpályányi édes élmény.

A magyar ételek iránti érdeklődést jól mutatja, hogy sok látogató már reggel 8:55-kor, közvetlenül az Expó nyitását követően beállt a sorba, hogy biztosan bejusson az étterembe, amely hivatalosan 13 órakor nyitott.

Tradíció Kézműves Formában

A pavilon harmadik emeletén 22 héten át kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, amelyek végig teltházzal működtek. Összesen 11 tradicionális magyar mesterség mutatkozott be, köztük a nemezelés, a gyékényfonás és a kékfestés. A látogatók saját kezűleg készíthettek el kisebb tárgyakat, miközben megismerkedhettek a magyar kézművesség aprólékos technikáival.

Kultúra, Üzlet és Diplomácia

A Magyar Pavilon az Expó egyik legaktívabb országpavilonjaként zárt:

Kultúra: Közel 70 koncertet szervezett 50 magyar fellépővel, csaknem 600 művész és stábtag közreműködésével. Ezzel Magyarország a harmadik legtöbb kulturális programot bemutató országként zárta a világkiállítást, bemutatva hazánk zenei örökségének sokszínűségét a klasszikus, népi és kortárs műfajokban egyaránt.

Üzleti és Szakmai Rendezvények: 84 szakmai és üzleti rendezvény valósult meg hat különböző helyszínen, köztük a pavilon Community Centerében és az Expó ikonikus Női Pavilonjában, ahol Magyarország szervezte a legtöbb eseményt. Összesen 31 magyar vállalat mutatkozott be a japán partnerek előtt, ami új gazdasági és turisztikai együttműködések alapját teremtette meg.

Diplomácia: A pavilon 2250 protokollvendéget fogadott, 440 delegáció tagjaként. Tiszteletüket tették a japán császári család tagjai, de a vendégek között volt Nobel-díjas, államfő, kormányfő, olimpikon, nagykövet, tiszteletbeli konzul és püspök is.

Turisztikai Eredmények és Jövő

A pavilon nemcsak megszólította, hanem inspirálta is a japán közönséget – a kulturális jelenlét érzékelhetően erősítette Magyarország turisztikai vonzerejét.

„A világkiállítás ideje alatt 19 százalékkal nőtt a Magyarországra beutazó japán turisták száma 2024 azonos időszakához képest. A magyar bemutatkozás hidat épített a két nemzet között: élményt és inspirációt adott mindazoknak, akik az expós látogatásukat követően személyesen is szerették volna felfedezni hazánkat. A kulturális jelenlétnek ez a formája hosszú távon erősíti Magyarország imázsát a szigetországban.”

Kristó Ákos miniszteri biztos

A Magyar Pavilon a „Múltunk nélkül jövőnk sincs” gondolat jegyében épült, és az elmúlt fél év során méltó módon képviselte Magyarország értékeit. A látogatók számára a pavilon nem csupán építészeti különlegesség, hanem egy érzelmi és kulturális utazás is volt – lenyomata annak, hogy a fenntartható jövő kulcsa a természethez és hagyományainkhoz való visszatérésben rejlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Mi köze a Túró Rudinak a babaváráshoz? Németh Nóri, a PregHello applikáció megalkotója elárulja nekünk
Saját várandóssága adta az ötletet Németh Nórinak az ingyenes applikációhoz, amit ma már több tízezer kismama használ a babavárás időszaka alatt és után.


Nem ritka, hogy sok nőt megihlet az anyaság, a babavárás, sokan ebben az időszakban találnak rá önmagukra, kezdenek új dolgokba, váltanak karriert, vállalkozást alapítanak. Németh Nórival, a PregHello applikáció megálmodójával és tulajdonosával is pontosan ez történt: észrevette, hogy nincs olyan magyar nyelvű információgyűjtemény a piacon, ahol a kismamák egyszerűen, gyorsan, átláthatóan és nem utolsósorban szórakoztatóan tájékozódhatnak, ezért úgy döntött, készít egyet ő maga. Nóri a mára rendkívül népszerűvé vált alkalmazás megszületéséről, a további célokról és tervekről mesélt nekünk.

  • SZMO: Hogyan született meg a PregHello ötlete, és mik voltak az első lépések, amiket megtettél, hogy applikációt fejleszthess?

Németh Nóra: Amikor elszántam magam, hogy összerakok egy olyan tartalomcsomagot, ami segíti a kismamákat, akkor fogtam egy A4-es lapot és elkezdtem összeírni, hogy milyen információk segítenének engem és más várandós kismamákat. Az alkalmazás fejlesztése ugyan csak akkor kezdődött el, amikor a kisfiam bölcsis lett, de addigra elég jól összeállt az első verzió tartalma.

A kezdetektől fogva fontos volt számomra, hogy a kismamák hiteles forrásra támaszkodhassanak, így szakmájukban elismert és aktívan dolgozó egészségügyi szakemberek validálták és a mai napig is folyamatosan aktualizálják az alkalmazásban szereplő összes tudásanyagot.

  • SZMO: Volt személyes élményed, ami inspirálta a fejlesztést?

 Németh Nóra: Azt gondoltam magamban: „Milyen jó lenne, ha lenne egy olyan platform, ami kifejezetten a magyar viszonyokat tükrözi.” Országonként ugyanis teljesen eltérőek a javaslatok, így szerintem nagyon fontos, hogy kifejezetten az itthoni viszonyokat vegyük figyelembe a magyar kismamák számára. Magába az applikációba is rejtettem pár személyes élményt.

A várandósság heteit az applikáció főként gyümölcsökhöz hasonlítva mutatja, a kismamák lelkesen mutatják mindig a párjuknak, hogy az adott napon épp milyen gyümölcs méretének felel meg a kisbabájuk. Van két dolog azonban, amik kifejezetten személyes emlék miatt kerültek be az appba..

A Playmobil figura a férjem nagy kedvence, és egyik alkalommal, miután az orvostól jöttünk haza, vidáman vette észre, hogy amekkora akkor volt a kisbabánk, teljesen megegyezett a kezében tartott Playmobil figura méretével. Ugyanígy a túró rudi a  a 14. hétnél szerepel. Én nagy túró rudi rajongó vagyok és a túró rudi hossza pont akkora, mint ebben a korban a magzat mérete. Lemértük vonalzóval.

  • SZMO: Mi volt a legnagyobb kihívás az applikáció fejlesztése és működése során?

Németh Nóra: Mindig vannak kisebb dolgok, amikkel meg kell küzdeni, amiket helyre kell hozni, mielőbb meg kell oldani. A rendszerhibák, illetve a határidők betartása, az ezekre való állandó koncentráció az, ami számomra nehézség, ez persze nem a legszórakoztatóbb része a dolognak. Nem volt könnyű olyan szakembereket, fejlesztőket találni, akikkel kifejezetten jó együtt dolgozni és nem csak értenek a dolgukhoz, de emberileg is könnyen megértetik magukat és gördülékeny velük a közös munka. De szerencsére találtunk megfelelő munkatársakat, és a szakértők, akikkel együttműködünk az egyik legfontosabb mozgatórugói a gépezetnek. Tőlük leszünk igazán hitelesek és naprakészek.

Szakértőink között találunk szakorvost, nőgyógyászt, gyermekápolót, védőnőt, pszichológust, bábát, szülésznőt, gyógytornászt, szonográfust, diabetikust, mentőtisztet, szülésznőt és visszérspecialistát is.

Úgyhogy azt hiszem joggal mondhatom, hogy tényleg minden területre odafigyelünk és profi, hiteles forrásból adunk információt a kismamáknak.

Szerencsésnek érzem magam, mert tudom, hogy sokan, akik vállalkozásba kezdenek, eljutnak egy olyan ponthoz, amikor  el kell dönteniük, hogy megéri-e folytatni, vagy nem. Nálam nem volt ilyen pont, mindig tudtam, hogy mit szeretnék a PregHellóval. Viszont egyértelműen szükség van néha pihenésre, megújulásra, mert azért el lehet  fáradni a vállalkozásvezetésben.

  • SZMO: Mikor érezted először azt, hogy az applikáció sikeres, mikor gondoltad, hogy „Igen, pontosan ezt képzeltem el, megcsináltuk”! ?

Németh Nóra: Az alkalmazás létrejötte után két héttel. Ugyanis szinte azonnal letöltötte 2500 kismama, ez pedig egyértelmű visszajelzés volt számomra, hogy mekkora szükség volt már itthon egy ilyen platformra. Amire pedig nagyon büszke voltam akkor is és most is, hogy ezek a kismamák nem csak letöltik és használják az applikációt, de visszajelzést is adnak folyamatosan.

Már az elején is rengeteg pozitív üzenetet kaptunk, de ami nekem külön öröm, hogy javaslatokat, ötleteket írnak, ami mind hozzájárul ahhoz, hogy megfelelően fejlesszük az alkalmazást és minél inkább kielégítsük a felhasználók igényeit. Ez pedig nagyon nagy érték.

Ha már visszajelzés: számomra például az egyik legkedvesebb a MAVE-hoz (Magyar Védőnők Egyesülete) kapcsolódik, akik előszeretettel ajánlják a PregHellót a kismamáik számára, ez pedig szakmailag is egy szuper elismerés.

  • SZMO: Mi volt az eddigi legnagyobb mérföldkő az applikáció életében?

Németh Nóra: Majd most jönnek az igazi mérföldkövek! De eddig az applikáció „kistestvérének”, a BabyHellónak a létrejötte volt különös jelentőségű. Ez az app is egyre népszerűbb, ezt is már több ezer kismama töltötte le itthon, így erre mindenképp büszke vagyok.

De említhetem mérföldkőként  az idén ősszel első alkalommal megrendezésre kerülő Babaváró fesztivált, amit már elképesztően várok! Tényleg egy igazi jó hangulatú, szakmai, ám vidám és színes, közösségépítő fesztiválra készülünk, ami úgy gondolom, hogy más lesz, mint az eddig itthon megrendezett baba-mama expók.

Preghello Babaváró fesztivál - Írd be a naptárba már most!

A fesztivált szeptember 13-án, szombaton egy gyönyörű helyszínen, az Eiffel Műhelyházban rendezik meg és a szervezők nem titkolt célja, hogy egy olyan közösségi élmény legyen ez a nap, ahol minden kismama és kispapa jól érzi magát és az eseményről magabiztosan és boldogan távozzanak.

Jegyvásárlás és részletek: www.preghello.com

  • SZMO: És mit gondolsz, maga az applikácó miben különbözik akár az itthoni, akár a külföldi alkalmazásoktól?

Németh Nóra: Amellett, hogy kifejezetten a magyar viszonyokat tükrözi, amit meglehetősen hiányoltam, átláthatóra, letisztultra terveztük az alkalmazást, amiben nincsen felesleges s töltet és forgatag, amiben el tudna veszni a kismama.

  • SZMO: Milyen terveitek vannak a jövőre nézve a PregHellóval?

Németh Nóra: Minden folyamatosan változik, én inkább közeli célokat szoktam kitűzni elsősorban, mint például amilyen a fesztivál is. De mindenképpen tervben van, hogy szeretnénk külföldi piac felé is nyitni, létrehozni a PregHellót több nyelven is, jelenjünk meg minél több helyen. De mindennek meg van a maga ideje, én ebben nagyon hiszek. A BabyHello és a fesztivál is pont akkor valósult meg, amikor itt volt az ideje, és biztos vagyok benne, hogy ezek a tervek is a megfelelő időben fognak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk