SIKERSZTORIK
A Rovatból

Meghódítaná a világot egy új magyar társasjáték

Az AZAKI gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt különleges élményt nyújt, ráadásul a készségeket is fejleszti.
Láng Dávid - szmo.hu
2015. november 07.


Link másolása

Már tart a közösségi finanszírozási kampánya annak a különleges családi társasjátéknak, amelyet egy nyolcfős magyar csapat dolgozott ki. Az AZAKI célja, hogy a manapság szinte egyeduralkodó digitális világból kiszakítva szórakoztasson, és észrevétlenül fejlessze a család minden tagjának képességeit.

Az alapötlet Szilágyi Andrea pedagógus-játéktervezőtől származik. Olyan játékot szeretett volna létrehozni, amiben tudástól és tulajdonságoktól függetlenül minden résztvevőnek aktív szerepe van, a győzelemhez elengedhetetlen az egymásra figyelés, és hasonló élményt nyújt, mint egy közös kirándulás.

azakitabla

A játéktábla

Az AZAKI képi világát Schmal Róza képzőművész álmodta meg. A társas minden elemét, a játéktáblát és a kártyákat is saját kezűleg festette, majd digitalizálta. Megérte az aprólékos munka: a végeredmény magáért beszél, csodaszép lett.

A fejlesztő pedagógusokkal és diákokkal is tesztelt AZAKI nemcsak egy különleges mesevilágba repíti a játékosait, de észrevétlenül segíti a rugalmas gondolkodást, fejleszti többek között a megfigyelőképességet, memóriát, szókincset és a test koordinációját is.

azaki4

Bár külső megjelenésében és alapsztorijában leginkább gyerekeknek szól, a játék igazi különlegessége az, hogy szabadon alakítható. Személyre, családra, korra szabható, így ugyanúgy lehet könnyed szórakozás a kisebbeknek és egy összetettebb, taktikai játék a nagyobbaknak. Mi is játszottunk vele, és tényleg remekül szórakoztunk.

A játék menete

A kerettörténet szerint az óriáskerék gazdája, Panda Papa nagy gondban van: egy hirtelen széllökés kisodorta kezéből a kisfia, Panda Bandi születésnapi zsúrjára előkészített Lufikat. Ezért a vidámparkban lófráló gyerekekhez fordul, hogy segítsenek lehalászni a lufikat.

Egy lufi megszerzéséhez két feltételnek kell teljesülnie: két kockával való dobás után a közelébe kell férkőzni (minden kosárból három lufi érhető el), és teljesíteni kell az Azaki Feltételt.

azaki3

A feltételek nagyon sokfélék lehetnek: vannak gyorsaságra vagy ügyességre épülők (például "Az, akinek a papírrepülője a legmesszebbre száll", "Az, aki előbb megnevetteti a másikat", "Az, aki először érinti meg a mellette ülőt"), mindennapos dolgokra rákérdezők ("Az, aki a héten járt színházban"), de teljes képtelenségek is ("Az, aki utazott már felhőn"). Utóbbi esetben az nyeri a lufit, aki először mondja ki hangosan, hogy "Azaki".

Persze az előre legyártott kártyák mellett bárki szabadon adhat hozzá további feltételeket is a játékhoz, a résztvevők életkorától, tudásától és érdeklődési körétől függően. Ettől lesz akár felnőttek számára is élvezhető.

azaki5

A feltételkártyák mellett vannak akciókártyák is, amelyekkel például elnémíthattok egy másik játékost (így ha a lufi megszerzéséhez beszélni kell, abból a körből kimarad), vagy a feltétel teljesítése esetén az adott kosár közelében lévő összes lufit megszerzitek, nem csak egyet. A játékot az nyeri, akinek végén a legtöbb lufija van.

A részletes szabályokért KATT IDE (pdf fájl)

A játék közösségi finanszírozása november 3-án indult el a Kickstarter oldalon. Az Azaki otthon kinyomtatható, pdf-es verzióját 10 euróért kaphatjátok meg, a normál, keménytáblás-dobozos változat ára pedig 25 eurónál kezdődik. Van lehetőségetek társasjátékot adományozni a Bátor Tábor számára is.

A harmincnapos kampány, ha sikerrel zárul, az első ezerötszáz darab társasjáték gyártását és a támogatókhoz való eljuttatását finanszírozza majd. Az alkotók Magyarország mellett a nemzetközi terjeszkedésre is nagy hangsúlyt fektetnek, bemutatkozó anyagaikat mind elkészítették angol nyelven is. Ki tudja, lehet hogy ez lesz az új magyar sikersztori - mi mindenesetre szurkolunk neki.

Bővebb infókat a hivatalos honlapon találtok.

Ha tetszik a játék, oszd meg ezt a cikket!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
„Két napon át nem találták a szelvényt a lakásban” – sofőrként dolgozik az első magyar lottónyertes unokája
Gáborban csak nagymamája halálakor tudatosult, hogy híres család tagja: felmenője igazi híresség volt az ötvenes években. Miután nyertek, napokig keresték a lottószelvényt a lakásban.

Link másolása

Ring Sándorné vitte el a hazai lottójátékok történelmének első főnyereményét 1957-ben. Az asszony a 6. játékhéten játszotta meg négy gyermeke életkorának számát, ötödikként pedig a saját életkorát húzta be. Misi 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci 37, ő maga pedig 66 éves volt. Pár nap múlva éppen ez az öt szám volt a nyerő, Ring néninek 855 ezer forint ütötte a markát. Érdemes tudni, hogy

az akkori az átlagkereset 1442 forint volt, mai értékre átszámolva pedig 146 millió forintot érne ez a nyeremény.

„Édesapám volt a legfiatalabb, ő nem is kapott olyan sokat a nyereményből. A nagyi elég szigorú asszony volt, poroszosan nevelte a gyerekeit és velünk is így viselkedett. Festményekbe, műtárgyakba fektette a pénzt, emlékszem, hogy édesapám is kapott egy nagy képet, de nagy gazdagság nem köszöntött ránk” – mesélte Gábor a Blikknek.

Nagy volt az izgalom a sorsolás után, ugyanis két napon át nem találták meg a szelvényt a lakásban.

Végül egy kabátzsebből került elő az értékes papírdarab. Ring Sándorné akkoriban azt nyilatkozta, hogy egyelőre takarékba teszi a pénzt. Később ugyan próbált okosan gazdálkodni az összeggel, de gyermekei nehezen tudták kezelni a hirtelen jött gazdagságot.

Gábornak ha pénz nem is jutott, a lottózás szeretete azért megmaradt. Ő is mindig ugyanazokkal a számokkal játszik, bízva abban, hogy egyszer rámosolyog a szerencse.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Szinte csoda: közel 30 év után találták meg a Forma-1-es versenyző ellopott Ferrariját
Mint kiderült, Gerhard Berger 1995-ben eltűnt autója Japánba került, majd onnan Nagy-Britanniába, ahol most találta meg a Scotland Yard.

Link másolása

Londonban találták meg Gerhard Berger volt Forma-1-es autóversenyző csaknem 29 éve ellopott Ferrariját.

Az osztrák expilóta Ferrari F512M típusú személyautóját 1995 áprilisában, a San Marino-i Nagydíj első időmérő edzése után lopták el ismeretlen tettesek Berger imolai szállodájának parkolójából, a Ferrari-istálló akkori másik versenyzője, Jean Alesi ugyancsak Ferrari típusú autójával együtt.

A Scotland Yard hétfőn bejelentette, hogy Berger Ferrariját az autókhoz kapcsolódó szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyosztálya 29 évvel az eset után Nagy-Britanniában megtalálta.

A beszámoló szerint a londoni rendőrség januárban értesítést kapott a Ferrari autógyártól arról, hogy egy amerikai vásárló tavaly egy brit közvetítő révén kívánt megvásárolni egy Ferrari személyautót, ám a cég vizsgálatai kiderítették, hogy lopott kocsiról van szó.

A Scotland Yard ilyen ügyekre szakosodott részlege kiterjedt vizsgálatot indított, amelyből kiderült, hogy Berger ellopott autójáról van szó. Az ügyosztály kiderítette azt is, hogy a kocsit a 29 évvel ezelőtti lopás után nem sokkal Japánba szállítottak, és onnan érkezett 2023 végén Nagy-Britanniába.

Az ügyosztály négynapi vizsgálattal feltárta a kocsi múltját, és a Scotland Yard ezután lefoglalta a járművet, megakadályozva elszállítását Nagy-Britanniából – áll a londoni rendőrség hétfői beszámolójában.

A vizsgálatot vezető nyomozó, Mike Pilbeam közölte: szakértői becslések szerint a kocsi értéke megközelíti a 350 ezer fontot (162 millió forint).

Pilbeam közölte azt is, hogy Alesi ellopott Ferrarija továbbra sem került elő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Balogh Levente: Az első évadban egészen szelíd voltam ahhoz képest, amilyen a másodikban vagyok
Keménykezű vezető vagy szőrösszívű üzletember? Milyen valójában Balogh Levente? Tényleg minden üzletet megköt? Az Álommeló és a Cápák között befektetője fogadott minket az irodájában.

Link másolása

Balogh Levente üzletember, befektető, televíziós személyiség, a Szentkirályi Magyarország Kft. alapítója és vezetője. Vízmárkája mellett kozmetikai termékeket és kávékat értékesít a piacon, közvetett módon több tízezer embernek ad munkát. Jelenleg is új munkatársat keres.

- Néhány hete indult az Álommeló 2, az első évad megosztó volt, egyértelmű volt a második évad elindítása?

- Nem volt egyértelmű. Amikor az első évadot forgattuk, szó sem volt a folytatásról, viszont olyan jól sikerült, hogy adta magát. A műsor nézettségét tekintve úgy döntöttünk az RTL Klubbal, hogy érdemes továbbvinni. Ami a személyes megélést illeti, nagyon jó élmény volt számomra, arról nem beszélve, hogy valóban egy remek munkatársat kaptam az Álommelónak köszönhetően.

- Mondjuk el, hogy az irodájában itt van velünk Keserű Balázs, az Álommeló első győztese, aki szemmel láthatóan jó munkaerő, amióta itt vagyok, elképesztő tempóban dolgozik, és az is látszik, hogy jól kijönnek egymással. De meg kell hagyni, hogy a műsorban kemény kezű volt a versenyzőkkel, és ez most sincs másképp.

- Az első évadban egészen szelíd voltam ahhoz képest, amilyen a másodikban vagyok.

Ez pedig semmi ahhoz képest, ahogy a műsor amerikai változatában viselkedik a cégvezető, igazi kispályás vagyok hozzá képest. Ezzel nem teljesen értek egyet, édesapám volt ilyen keménykezű, én ebben különbözök tőle.

Ugyanakkor tudom, hogy milyen sok múlik a kiválasztáson, ha rossz embert választok, akkor csak hátráltatom magamat, ha viszont megtalálom a pozícióra legalkalmasabb kollégát, akkor sokat tehetek a cégért. Vagyis az én elméletem a következő: legyél nagyon kemény, ha új munkatársak keresel.

- Ilyen az igazi Balogh Levente?

- Aki szeretné tudni, hogy milyen vagyok valójában, nézze meg az Álommelót és a Cápák között műsort. Az igazság a kettő között van.

Balogh Levente és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL

- Az üzleti műsorról akartam kérdezni. Megszámlálhatatlan vállalkozásba szállt be, legalábbis mi ezt láttuk a képernyőn.

- Azért a gyakorlatban ez nem egy nagy szám, ráadásul folyamatosan változik, ezért most nem tudom megmondani, hogy ezen a napon pontosan mennyi együttműködésről van szó. Ennek oka, hogy folyamatosan változnak a részesedések,

van, hogy kivásárolnak engem a vállalkozásból, vagy hogy egy vállalkozó nem teljesíti a műsorban foglalt feltételeket, ezért nem tudok beszállni.

Persze még ez is változhat. Előfordult, hogy egy cég nem teljesítette a feltételeket, viszont sok pontenciál volt az üzletben, ezért újra tárgyaltunk arról, hogy érdemes lenne szerződni. Összességében a Cápák között műsorban kötött üzleteknek az ötven százaléka valósul meg.

- Ez játék vagy üzleti stratégia?

- Ezen a szinten játék. A Szentkirályi 70 milliárdot ér, ezzel szemben a néhány milliós vállalkozások eltörpülnek.

- Mi a helyzet a saját vállalatával? Van itt ivóvíz, kozmetikumok és már kávé is.

- A Szentkirályinál jelenleg kőkemény automatizálás folyik. A cél, hogy megőrizzük azt a minőséget, amit megszoktak a fogyasztók, ebből nem engedek. Most, amikor itt beszélünk, közvetlen módon négyezer embernek ad munkát a Szentkirályi, közben szépen halad a maga útján. Akárcsak a Vízangyal, amelyből két kategóriát készítettem, egy mindennapi, könnyen elérhető termékcsaládot, valamint egy prémiumkategóriás termékcsaládot, amelyre kozmetikai láncot építettem.

A legújabb üzletem a kávéra épül, ez egy szerelemprojekt, aminek a célja, hogy olyan magas minőségű kávét áruljak, amelyek vélhetően sosem fognak bekerülni a boltok polcaira, elvégre az igazán jó kávékat nem a multikban árulják.

Miért éppen kávé? Szeretem, jó ötletnek tűnt beszállni a kávépiacra, de a fókusz mindig a Szentkirályin lesz. Ez a legfontosabb minden üzlet között, és büszkén mondhatom, hogy a Szentkirályi tőkeszerkezete sokkal erősebb, mint bármikor korábban, arról nem beszélve, hogy a cég régen kinőtte magát. Negyven év múlva fellövöm az űrbe, ott lesz a Holdon a Szentkirályi!

Fotó: Ujvári Sándor

- Mintha csak a magyar Elon Musk lenne. Külföldre is terjeszkedik?

- Nem célom az exportálás. Nem lenne jó döntés, márcsak azért sem, mert az Európai Unió korlátozza. A kút forrástól számított ötszáz kilométeres sugarú körön kívül nem adhat vizet.

Ez védi a vízbázist attól, hogy ne fosszuk ki.

Így van ezzel minden nemzet, Szerbiában például ott van Milos víz vagy Ausztriában a San Pellegrino, és még hosszan sorolhatnám a többi ország nemzeti vízmárkáját. Ezt pedig tiszteletben tartja minden cégtulajdonos, valamint ezt támogatja a nemzetközi Centrál European Mineral Water Holding, amelynek ez elnöke vagyok.

- Mindig is erre vágyott: cégvezetés, üzleti döntések, elnöki poszt?

- Édesapámtól láttam, hogyan lehet felépíteni egy sikeres vállalkozást. Majd megismertem egy görög milliárdost, akinek tetszett a vezetői stílusa, az élete, a gondolkodása, és elkezdtem figyelni őt. Mellette rengeteget olvastam a világ legnagyobb, leghíresebb márkáiról, kezdve a Gucci háztól a Mercedesig. Tizennégy éves korom óta tudatosan építem magam, ez lett az eredménye, amit ön most felsorolt.

- Tehát kemény munka árán jutott ilyen magasra?

- Sok munka van benne, ez nem vitás, de azért hozzá kell tenni, hogy erre születni kellett. Mert vagy vezetőnek születik valaki, vagy nem. Itt vannak például a zeneművészek. Vegyünk egy zseniális hegedűművészt: hiába tanul sokat a virtuóz, ha nem erre született, akkor nem lesz nagy művész. A gyerekekkel is ezt akarom megértetni, amikor előadásokat tartok számukra. Arra ösztönzöm őket, hogy

vizsgálják meg, minek születtek: vezetőnek vagy menedzsernek. Ha vezetőnek, akkor ennek megfelelően kell továbbmenni az életben,

ha menedzsernek, akkor ennek megfelelően edukálják magukat. És van még valami, legyenek értékeik! Sajnos ma egyre kevesebben vagyunk azok, akik saját értékeink mentén teremtettünk vállalkozást, holott erre óriási szükség lenne ma Magyarországon, mert a német cégek nem fogják képviselni a mi értékeinket…

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Hide the Pain Harold 80 éves lesz jövőre, de most is dolgozik és tele van tervekkel és meghívásokkal
Előfordult, hogy külföldön testőröket kellett mellé állítani, mert annyian akartak vele fotózkodni. Ám ő szívesen pózolt mindenkivel.

Link másolása

Arató Andrást - aki világszerte a „Hide the pain Harold” nevezetű internetes mémnek köszönhetően vált ismertté - igazi világsztárként fogadják Hegyeshalmon túl. Kolumbiában például testőröket kellett mellé adni, mert annyian akartak fotózkodi vele - árulta el.

Nemrégiben is több felkérése volt külföldön és most is készül, például Olaszországba. Reklámot csinált, fesztiválra készül, beszélgetéseken vesz részt.

Jövőre lesz 80 éves, de tele van tervekkel

- mondta a Reggeli műsorában.

A családja és a menedzsere, akivel igazi baráti viszonyban vannak, áll mellette - árulta el.

VIDEÓ: Az RTL Reggeli beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: