ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Az Y generáció emberséges, empatikus vezetést akar, és ebben jók a nők

Milyenek a női vezetők? Miért jó, ha egy nő irányít? Mi okozza a legnagyobb stresszt a női főnököknek? Három női vezetővel beszélgettünk.


Vezetői pozícióban dolgozó nőkkel beszélgettünk. Férjezett anyukákkal, akik olyan feladat-és felelősségkört visznek, amit jó néhány helyen még ma is csak a férfiak kaphatnak meg. Milyen a női vezetői lét? Hogyan lehet összeegyeztetni a családdal? Miben erősebbek a női és miben a férfi irányítók?

r2

Ránky Katalin 2013 végéig, 17 éven át volt a L’Oreal magyarországi leányvállalatának ügyvezetője, előtte a Richter Gyógyszergyár kozmetikai ágazatát vezette. Saját bevallása szerint világéletében egy önálló, "önfejű" ember volt. Míg kollégái a kőbányai gyógyszergyárban az általánosan elvárt feladatokat teljesítették a laborban, ő könyvtárba járt, szakértőket keresett, tárgyalt. Lassan észre vették a körülötte lévők, hogy ő nem kutató, hanem vezető típus, és elkezdett másféle feladatokat kapni.

Úgy véli, azon kevés multinacionális cégvezetők közé tartozik, akik boldogan mentek nyugdíjba.

Szerinte aki azt mondja magáról, hogy vezető akar lenni, az sose lesz az.

Tehetség, szorgalom és szerencse. Ez a három dolog kell a sikeres vezetéshez, és a háromnak egyszerre kell jelen lennie: Katalin szerint ha valamelyik hiányzik, akkor nem lehetséges eredményesen vezetni.

pexels-photo-210647

Emellett nőként sokkal többet kell bizonyítani, és éppen ez adja meg a sikerességet. Ha egy férfi vezetői pozícióba kerül, megnyugszik, "hátradől", mert elérte a célját. Ha egy nő kerül vezetői szerepbe, neki a munkája utolsó percéig bizonyítania kell, hogy alkalmas rá. Ez folyamatos kitartást és odafigyelést, szorgalmat vált ki. Persze, ez az egész olyan is, mint ahogy hangzik: nagyon stresszes. Katalin ezt a stresszt a sporttal küzdötte le: minden egyes héten háromszor felkelt negyed 6-kor, és elment edzeni. A futógépen is post-iteket hordott magánál, amikre felírta a hirtelen jövő ötleteit.

"
Aki így kezdi a napot, azt általában 2-ig, 3-ig nem igen lehet kiborítani

- fogalmaz. A sportolást igazi, kulcsfontosságú megoldásnak tartja a feszültség kezelésében.

Katalin azt is vallja, hogy a nők, mivel sokkal több feladat hárul rájuk, sokkal jobban tudják beosztani az idejüket. Ezért

egyáltalán nem gondolja azt sem, hogy választaniuk kellene a karrier és a család között - ha mégis, akkor a családot kell megtartani, mert munkából lehet szerezni újat. Katalinnak két gyermeke és öt unokája van.

Tapasztalatai alapján a női vezetői szerep egyik legnagyobb nehézsége, hogy a "gyengébbik" nem emocionálisabb. Ő is volt olyan helyzetben, amikor a pánik miatt egyszerűen elsírta volna magát, de csupa férfi alkalmazottjával körülvéve egész egyszerűen nem engedhette meg ezt magának. Egyszer, mikor még a Richternél dolgozott, beteg volt és engedélyt kért a főnökétől, hogy hazamehessen. Azt kapta válaszul, hogy valóban nem néz ki jól: kenjen fel még egy kis sminket. Így tett.

"
16 úgynevezett "vezetői tulajdonság" van. Ezekből mindössze 3 az, ami a férfiakban erősebb, a többi 13 a nőkben az. Ezt egy 1000 fős vizsgálat alapján állapították meg

- mondja a magyar L'Oréal egykori feje. A férfiak jobbak a hosszútávú tervezésben, a nők viszont tárgyalási képességeikkel, kitartásukkal, a csoportok harmonizálásában, a motiválás terén, vagy a környezetükhöz való idomulásban sokkal erősebbek.

any

Szenes Mártonné Anna 7 éve a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatónője. Az oktatásban vezetői pozíciót betölteni szerinte ma jóval nagyobb kihívás, mint korábban: régebben sokkal stabilabb volt az oktatási rendszer, manapság újabbnál újabb szabályok és szabálymódosítások születnek. Így az elvárások is állandóan megújulnak. Ő sosem törekedett rá, hogy irányítója legyen valaminek, valósággal meglepte, amikor sokéves tanítás után a gimnáziumi tantestület őt javasolta igazgatóhelyettesi pozícióba. Arra a kérdésre, hogy ezt, majd 5 évvel később az igazgatói széket miért foglalta el, az volt a válasza: egyfelől az azok iránt érzett bizalma hajtotta, akik a vezetői szerepre ösztönözték, másfelől a kíváncsiság. Kíváncsi volt ugyanis, mennyire tudja megállni a helyét a még nagyobb jogkörrel, de még több felelősséggel járó, magasabb lépcsőfokokon.

Az ő munkahelyén nem annyira szokatlan, hogy nő legyen az igazgató: elődei is nők voltak.

Azért persze előfordult már, hogy férfi beosztottjától olyan hangnemet, hozzáállást érzékelt, mintha az illetőt zavarná, hogy egy nő áll felette.

a

Anna azt tapasztalta: az oktatási rendszer állandó változása mellett mindig a személyes problémák okozzák a legtöbb nehézséget. Például, ha nagyon ellentétes jellemű emberek közt kell mediálnia egy közös döntés meghozásáért. A stresszt szerinte a férfi vezetők jobban tudják kezelni, ők kevésbé viszik haza a munkahelyi feszültséget. Van viszont egy fontos tippje:

a munka végeztével még ne akarjunk rögtön hazarohanni, ehelyett próbáljunk beiktatni valamilyen köztes programot, például testmozgást vagy egy találkát a barátnőnkkel.

A saját bőrén is megtapasztalta, hogy ha munka után egyből hazamegy, akkor sokkal inkább viszi magával a problémáit és a feszültséget. Egy köztes program viszont jól "kirántja" ebből.

Anna sem gondolja úgy, hogy választani kellene a női vezetői lét és a családalapítás között, de nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy a kettő közül a család jöjjön később. Előbb tehát a családalapítást, utána a karrierépítést tartja kivitelezhetőnek. Katalinhoz hasonlóan ő is házas, két felnőtt gyermeke van.

Bite_Barbara_retusált_kép01

Bite Barbara a Coaching Team Kft. ügyvezető igazgatója, emellett business coach, tréner és vezetői tanácsadó. Élsportoló kézilabdázó volt, onnan csöppent az üzleti világba. Neki sem volt zökkenőmentes a vezetés kitanulása. Valahol mindig is érezte magán, hogy szeret a dolgok élére állni, és úgy véli: ha már gondolkodik rajta az ember, hogy alkalmas lehet-e főnöknek, akkor benne van az ambíció. Viszont úgy véli, a jó vezetéshez kell egyfajta küldetéstudat. A saját egónk erősítésén felül kell, hogy motiváljon valamilyen magasabb rendű dolog kiszolgálása.

Szerinte azt a felfogást, hogy a női vezetőknek sokkal jobban kell bizonyítaniuk az alkalmasságukat, sokszor maguk a nők generálják, miközben a környezetük egyáltalán nem gondolja ezt.

A különböző cégeknek különböző kultúrájuk van: akad, ahol cseppet sem furcsa, ha nő az irányító, máshol, ahol igazi patriarchális felépítés uralkodik, nagyon is furcsán veszi ki magát.

Arra a kérdésre, ő mikor érzi igazán nehéznek a vezetői szerepet, azt felelte: amikor férfikörben kell érvényesítenie mondandóját. Van, hogy úgy is érzi: túlságosan erőteljesen kommunikál, amit belülről már kellemetlennek érez, viszont szükségesnek véli a sikeres kommunikációhoz.

bite

Barbara saját céget alapított, miután feladott egy multis karrierutat a családalapításért - most egy 7 és egy 8 éves gyermek büszke édesanyja. Férjével együtt szükségesnek tartja az állandó kommunikációt és egyeztetést a család és a munka harmonizálásához.

"

Ma az emberközpontúság és az érzelmi intelligencia egyre inkább előtérbe kerül. Ezt az Y generáció is elvárja: emberséges, empatikus vezetést akarnak, különben azonnal továbbállnak. Egy nő a szocializálódásából adódóan általában jobb ebben, ösztönből érzi, hogyan bánjon a beosztottaival. De a férfiak is megtanulhatják ezt. És fordítva: a stratégiai gondolkodást, a versengést, amiben általában a férfiak erősebbek, a nők is elsajátíthatják tanulással

- magyarázza Barbara, aki a munka okozta stresszt rendszeres testmozgással - egyedül és családi körben egyaránt - , jógával és meditációval oldja. Mindemellett a folyamatos önismeret-fejlesztésre is esküszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Azt hiszed, lusta a gyerek, pedig a reggeli hiszti mögött sokkal súlyosabb dolog állhat
Sok szülő nézi tehetetlenül a reggeli sírást, és egyszerűen dacnak gondolja az egészet.


Reggeli hiszti, hasfájás, sírás az iskolakapu előtt: ha egy gyerek nem akar közösségbe menni, az ritkán egyszerű lustaság. A háttérben gyakran a sötét hónapok okozta fényhiány, a kialvatlanság, a szorongás vagy a közösségi terhek állnak, amelyek jelzik, hogy a kicsinek segítségre van szüksége.

Annak, hogy a gyerek nem szívesen megy óvodába, iskolába, sokféle oka lehet – ám biztosak lehetünk benne, hogy nem egyszerű lustaságról van szó.

Mögötte gyakran bántás, csúfolódás vagy a teljesítménykényszer miatti szorongás húzódik meg, és sokszor reggeli hasfájással, hányingerrel jár. A megoldás első lépése a beszélgetés, de ha a probléma súlyos, pszichológus bevonására, végső esetben pedig akár intézményváltásra is szükség lehet.

A fizikai állapot is kulcsfontosságú. A kialvatlanság nemcsak az iskolai teljesítményt rontja, de ingerlékennyé és szorongóbbá is teszi a gyereket, akinek több alvásra van szüksége, mint egy felnőttnek.

Az ajánlott napi alvásidő egy 6-12 éves gyerek számára 9-12 óra. Az internet és a sok inger miatt a gyerekek egyre későbbre tolnák a lefekvést,

ezért fontos a következetes villanyoltás, ahogy a reggelit sem szabad kihagyni, hiszen megfelelő „üzemanyag” nélkül nehezebben indul a nap.

A téli hónapokban a gyerekeket ritkábban viszik ki a szabadba, pedig a fényhiány okozta lehangoltságra, vagy akár a gyerekeknél is jelentkező szezonális hangulatzavarra a friss levegő és a természetes fény a legjobb gyógyszer. A szakértői ajánlások szerint ősztől tavaszig a D-vitamin pótlása is elengedhetetlen.

A téli időszakban a betegségek is megszaporodnak, ami nem meglepő, hiszen a gyerekek immunrendszere még fejlődésben van,

a zárt terekben pedig könnyebben terjednek a kórokozók. Az első közösségi években évi 8-12 fertőzés teljesen normálisnak számít, egy-egy betegség pedig akár 10-14 napig is elhúzódhat.

A megelőzéshez elengedhetetlen a változatos, vitamindús táplálkozás, mivel az év ezen szakaszában a szervezet vitaminraktárai kiürülnek. Szükség esetén bevethetők olyan étrend-kiegészítők is, amelyek homoktövis-kivonatot vagy béta-glükánt tartalmaznak a védekezőrendszer támogatására, de pótlásuk előtt mindenképpen érdemes gyermekorvossal egyeztetni.

Via Meglepetés magazin


Link másolása
KÖVESS MINKET: