SIKERSZTORIK
A Rovatból

Klein Dávid elmesélte, hogyan hódította meg az Annapurna csúcsát

Első magyarként jutott fel a 8091 méteres csúcsra, oxigénpalack és teherhordók nélkül. Hazaérkezése után részletes élménybeszámolót tartott.


"Lélekben nagyon sokat gazdagodtam, sokat kaptam a hegytől. Egy nagyon vad heggyel ismerkedtem meg, emellett pedig nagyon sok szépséggel találkoztam" – mesélte tegnap Klein Dávid azon a sajtótájékoztatón, amelyen fotókkal színesítve mesélt az expedíció részleteiről. Dávid első magyar hegymászóként érte el az Annapurna 8091 méter magas csúcsát oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül.

13178943_1013233572046320_4503434047838126073_n

Dávid szerint bár a magyar hegymászók a II. világháború előtt világszínvonalon teljesítettek, a háború után egészen a '80-as évekig elzárta őket az élet az expedíciós hegymászástól. Utána viszont expedíciós programunk újjáéledt és az erős gyökereknek köszönhetően egy különleges etikai hozzáállás alakult ki a hazai hegymászókban. Dávid hozzátette, hogy boldog, hogy a magyar statisztikákat javította, de számára nem ez volt a fontos, neki inkább önmaga mélyebb megismerését, jobb emberré válását jelenti a hegymászás. "Odafent egy nyers, letisztult világ fogad, olyannak látod magad, amilyen a valóságban vagy" – mondta Dávid.

13179099_1013099265393084_5316698828048046348_n

Az alaptábor megközelítése

A sajtótájékoztatón résztvevők kronologikus sorrendben ismerhették meg a Johnnie Walker Annapurna Expedíció részleteit. Dávid elmesélte, hogy az alaptábort először gyalog közelítette meg és 6 napot töltött teljesen egyedül, miközben csaknem 4000 méter magasságba jutott, azonban ösvény nem nagyon látszott sehol, hatalmas földrajzi formák alapján tudott csak tájékozódni és mivel – hiába közelítette meg néhány száz méterre az alaptábort - nem látta a célt, a műholdas telefonja és víz nélkül a negyedik napon úgy döntött, hogy mindenképp vissza kell fordulnia. Végül helikopterrel jutott fel a 4200 méter magasságban található alaptáborba.

Dávid a 60 napos expedíció során összebarátkozott Jost Kobusch német hegymászóval, akivel az első hét kivételével végig együtt mozogtak, hasonló volt a stratégiájuk és mindketten oxigénpalack nélkül másztak. A 14 nem serpa és a nagyjából 20 serpa származású hegymászó közül kevesebb mint tízen másztak oxigénpalack nélkül. Közülük egy fő április 30-án, a többiek pedig május 1-jén érték el a csúcsot.

klein3

Akklimatizációs körök

Dávid elmondta, hogy az akklimatizációs köröket jól teljesítette. A 2-esbe felvezető szakasz elsőre még veszélyesnek tűnt számára, de a legveszélyesebb Crosshair kuloár után az már csak egyszerű ujjgyakorlat volt. Szerinte a Crosshair kuloárra mentálisan is fel kellett készülni. Megfigyelte, hogy a nap 7.30-kor süti meg a kuloár felett függő jégtömeget és megállapodott magával, hogy 7 óra után nem keresztezni felfelé menet ezt a szakaszt, mert a hatalmas jégtömeg árnyékában túl sok időt kellene eltölteni. Dávid az expedíció 37. napján már a csúcs közelében járt, azonban a rossz időjárási viszonyok miatt kb. 7300 méter magasról a többi hegymászóhoz hasonlóan társával, Josttal visszafordultak.

Alaptábori pihenés

Bár a külső szemlélőknek az a 11 nap, amelyet Klein Dávid az alaptáborban töltött, kényelmes pihenésnek tűnhet, Dávid elmondta, hogy nem egészen így kell elképzelni. A két csúcstámadás közötti időszak pszichésen elég nehéz volt. Ráadásul 4200 méteren nem annyira egyszerű az élet. Szükség van egészségmegőrző feladatokra – a száraz levegő miatt a nyálkahártya tönkre mehet, gyakran kell inhalálni, amellett pedig a rendszeres mozgás is elengedhetetlen. A szervezet itt már nem akklimatizálódik tovább, Dávid és társai még veszítettek is a már megszerzett akklimatizációból.

klein1

Csúcstámadás

A második csúcstámadás nem indult biztatóan, az első napon sem Dávid, sem német hegymászótársa nem érezték a már korábban megszerzett akklimatizációjukat, ráadásul Dávid térde megfájdult, reggel elszakadt a zsákjának a pántja, így több olyan tényezővel is meg kellett birkózniuk, amely megnehezítette a csúcstámadást. Ennek ellenére a folytatás már sokkal jobban alakult, a legveszélyesebb Célkereszt kuloáron is gördülékenyen ment az átkelés és időben voltak Dávidék.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 4-es táborba menet sikerült megfelezni az előző körös menetidőt, itt már jól működött az akklimatizáció. Helyi idő szerint délután 3 és 5 között érkeztek meg a felső 4-es táborba, kellett még 2 óra, hogy összepakoljanak, kiássák a sátrat, majd még 2, hogy előkészüljenek a végső csúcstámadásra. Apró problémák itt is akadtak, például gáz hiányában 3 liter víz helyett csupán másfél liter vizet tudtak előállítani.

A végső csúcstámadás sokkal több időt vett igénybe a tervezettnél, ráadásul az Annapurna jóval hidegebb volt, mint amit más hasonló hegyeken megtapasztalt Dávid, még a több mint 700 méterrel magasabb Mount Everestnél is hidegebbnek tűnt. Oxigén nélkül egyébként is jobban fáztak Dávidék, mint palackkal mászó társaik, ehhez pedig hozzájárult a szél hűtőhatása. Többször meg kellett állni megmozgatni végtagjaikat. Dávid elmondta, hogy várakozásaikkal szemben a csúcsmászás utolsó szakaszai nem voltak bekötelezve. Végül helyi idő szerint május 1-jén kora délután, 13:38-kor sikerült elérnie a csúcsot.

Részlet Dávid naplójából:

Az utolsó 10 métert hárman közösen, szinte összekapaszkodva tesszük meg. Mario, Jost és én. (Jost a "játszma" után beér minket. A többiek, akikkel találkoztunk, már lefelé tartanak.) Csatlakozik hozzánk az utolsó 20 méteres vánszorgásra egy sherpa. (Később kiderül, hogy Paszang az, Mario sherpája, aki oxigénnel tolja és így – elég furcsa módon – a csúcstámadás elején elhúzott és most futottunk bele...).

A tájból semmit nem látok, de a csúcs vektésnek, átfújtnak tűnik, így a tarajra nem is lépek rá és a délceg póz helyett valami féloldalas büszke kucorgás mellett döntök a csúcsfotóhoz. Elég ramaty állapotban vagyok, a zászlókat se veszem elő, csak tűnjünk innen, ebből a szeles, tejfehér pokolból, ahol pillangók vannak a fürdőszobában. Lekecmergek és lekapom Josttot és Mariot, ahogy ők is felkucorodnak a csúcsot jelző zászlókhoz. (Kb. 13:30 van, majdnem 15 órája mászunk.)

13138823_997303723681136_2792930644358176722_n

Hazaérkezés

Záró gondolatok

Dávid elmondta: "A Johnnie Walker Annapurna expedíció a kaland 52. napján elérte a célját: fent álltam az Annapurna 8091 méteres csúcsán. Nyilván nem volt akkora kaland belevágni a Johnnie Walkernek egy ilyen expedícióba, mint nekem megmászni a hegyet, de sokkal kalandosabb, mint egy hagyományos marketing csomagot megvásárolni és úgy érzem, hogy ők is nagyon bátrak voltak, hogy mellém álltak, támogattak. Szeretnék megemlékezni Horváth Tiborról, aki a 2012-es első magyar Annapurna expedíció során vesztette életét. Mindenkinek – támogatóimnak, családomnak, ismeretlen szurkolóknak – köszönöm szépen a biztató szavakat, azt, hogy mögöttem álltak, velem tartottak erre a gyönyörű szép hegyre."

Fotók forrása: Klein Dávid Facebook-oldala

Ha tetszett az élménybeszámoló, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
100 nap alatt több mint 63 ezer megmentett termék – így működik Magyarország első élelmiszer-outletje
A Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET-ben a közeli lejáratú vagy csomagolássérült termékek akár 70 százalékkal olcsóbban is megvásárolhatók, miközben több tonnányi élelmiszer menekül meg a kidobástól.


Az élelmiszer-pazarlás világszinten is égető probléma, de szerencsére egyre több hazai kezdeményezés mutat példát arra, hogyan lehet ezt a mindennapokban is kezelni. A budapesti Récsei Centerben működő PRÍMA OUTLET – Magyarország első élelmiszer-outletje – száz napos működése alatt bebizonyította, hogy a fenntarthatóság és a kedvező árak nem zárják ki egymást, sőt, kéz a kézben járhatnak.

Az eredmények önmagukért beszélnek: több mint 63.000 terméket mentettek meg a pazarlástól, ami 16,6 tonna élelmiszert jelent.

Ez a mennyiség 44 tonna szén-dioxid kibocsátásának elkerülésével egyenértékű – vagyis akkora megtakarítás, mintha egy átlagos magyar család 17 évnyi áramfogyasztását spórolták volna meg.

A vásárlók sem jártak rosszul: az outlet áraknak köszönhetően 21.737.043 forint maradt a pénztárcákban –

ez átlagosan 300–400 forint megtakarítást jelent termékenként,

miközben minden árucikk a jól ismert PRÍMA-minőséget képviseli.

A PRÍMA OUTLET kínálata naponta változik:

a polcokra csomagolássérült, közel lejáró, túlkészletezett vagy szortimentfrissítésből kikerülő termékek kerülnek, akár 70%-kal olcsóbban.

Az üzlet így egyszerre kínál okos, fenntartható és pénztárcabarát alternatívát a tudatos vásárlóknak.

„A PRÍMA OUTLET egyszerre nyújt kedvező árakat, magas minőséget és fenntartható megoldást az élelmiszer-pazarlás ellen. Büszkék vagyunk arra, hogy rövid idő alatt kézzelfogható eredményeket értünk el: több tízezer termék kapott új esélyt, a vásárlóink pedig több millió forintot spóroltak meg.” – mondta Breier Péter, a vállalat tulajdonosa.

Segítség a rászorulóknak is

A fenntarthatóság azonban nem áll meg az üzlet polcainál: a századik működési napon a Breier Cégcsoport bejelentette, hogy a Récsei Centerben található Príma szupermarket együttműködési megállapodást kötött a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Céljuk az, hogy az élelmiszer-pazarlás csökkentése mellett, közvetlen segítséget nyújtsanak a nehéz helyzetben élő családoknak is.

A PRÍMA OUTLET mögött álló Breier Csoport több mint 30 éve meghatározó szereplője a hazai élelmiszer-kiskereskedelemnek. A családi tulajdonban lévő vállalat jelenleg 26 üzletet üzemeltet Budapesten és Pest megyében, és elkötelezett a minőség, az innováció és a közösségi értékteremtés mellett.

A PRÍMA OUTLET első száz napja megmutatta, hogy az élelmiszermentés nemcsak egy jó ügy – hanem mindannyiunk közös jövőjének kulcsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Orvosi bravúr: aranybevonatú, személyre szabott pacemakert kapott egy beteg Pécsen
Az országban elsőként a A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be ilyen pacemakert, amelyre eddig világszinten is csak nagyon kevés példa volt.


Itthon eddig példátlan beavatkozást hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján: októberben az országban elsőként ültettek be aranybevonatú pacemakert.

Ez azért is komoly bravúr, mert a nemzetközi szakirodalomban is csak elenyésző számú hasonló beavatkozásról számoltak be ezidáig.

A klinika közleménye szerint a beavatkozásra egy különleges eset kapcsán volt szükség: a beteg a hagyományos, titántartalmú generátorral szemben túlérzékenységi reakciót mutatott. A titánérzékenység egy rendkívül ritka állapot, amelynek kapcsán a szervezet allergiás reakcióval reagál a beültetett eszközzel szemben.

A pacemaker-generátort egyedileg, a beteg alapbetegségének megfelelően gyártották le részletes kivizsgálást követően.

A piacon nem is érhető el ilyen eszköz, hiszen minden esetben a beteg kórtörténetének részletes elemzését követően gyártják le, majd ültetik be. A speciális aranybevonat megakadályozza, hogy a beteg szervezete allergiás reakcióval reagáljon a beültetett generátorral szemben.

A közleményben azt is írják, hogy

a pacemaker-generátor nem csak összetétele miatt számít különlegesnek, hanem jól példázza azt is, hogy a modern orvoslás egyre inkább a személyre szabott ellátás irányba halad.

„A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikájának célja, hogy hazai és nemzetközi szinten élvonalbeli terápiás megoldásokat kínáljon betegeinek – az egyéni különbségek és a magas szintű szakmai gondoskodás szem előtt tartásával” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Több mint egymillióan voltak kíváncsiak a magyar pavilonra Japánban
A magyar megjelenés az Expó központi témájához egyedi módon kapcsolódott, a figyelmet a hagyományokra, az ember és a természet harmóniájára, valamint a múlt értékeiből építkező jövő gondolatára irányítva.


A magyar részvétel minden szempontból sikertörténetnek bizonyult: közel 70 kulturális programmal, több mint 80 szakmai és üzleti rendezvénnyel, 46 ezer éttermi és 2250 protokollvendéggel, valamint kézzelfogható turisztikai eredményekkel zárta Magyarország a fél éves oszakai bemutatkozását.

Élő Népzenei Előadás a Pavilon Szívében

A Magyar Pavilon központi élményét az állandó élő népzenei előadás jelentette, amely 184 napon át negyedóránként várta a látogatókat. A program keretében 21 énekesnő naponta 43 alkalommal szólaltatta meg a magyar népdalokat.

Az előadás összesen 7848 alkalommal csendült fel – több mint 58 000 percnyi élő műsort ajándékozva a közönségnek. A magyar népzene, a viseletek és az előadók közvetlensége különleges atmoszférát teremtett: a látogatók a pavilonba belépve nemcsak hallhatták, hanem át is élhették a magyar hagyományok lüktetését.

A Magyar Konyha Diadala

A Magyar Pavilon étterme a világkiállítás egyik legnépszerűbb vendéglátóhelyévé vált. A Miska Kitchen & Bar hat hónap alatt 46000 vendéget fogadott, napi mintegy 250 főt.

A kulináris sikerek számokban:

Gulyáslevesből: 18 600 adag

Hortobágyi palacsintából: 17 000 adag

Somlói tekercsből: több mint 4100 adag, azaz 164 méternyi desszert készült – ez több mint másfél futballpályányi édes élmény.

A magyar ételek iránti érdeklődést jól mutatja, hogy sok látogató már reggel 8:55-kor, közvetlenül az Expó nyitását követően beállt a sorba, hogy biztosan bejusson az étterembe, amely hivatalosan 13 órakor nyitott.

Tradíció Kézműves Formában

A pavilon harmadik emeletén 22 héten át kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, amelyek végig teltházzal működtek. Összesen 11 tradicionális magyar mesterség mutatkozott be, köztük a nemezelés, a gyékényfonás és a kékfestés. A látogatók saját kezűleg készíthettek el kisebb tárgyakat, miközben megismerkedhettek a magyar kézművesség aprólékos technikáival.

Kultúra, Üzlet és Diplomácia

A Magyar Pavilon az Expó egyik legaktívabb országpavilonjaként zárt:

Kultúra: Közel 70 koncertet szervezett 50 magyar fellépővel, csaknem 600 művész és stábtag közreműködésével. Ezzel Magyarország a harmadik legtöbb kulturális programot bemutató országként zárta a világkiállítást, bemutatva hazánk zenei örökségének sokszínűségét a klasszikus, népi és kortárs műfajokban egyaránt.

Üzleti és Szakmai Rendezvények: 84 szakmai és üzleti rendezvény valósult meg hat különböző helyszínen, köztük a pavilon Community Centerében és az Expó ikonikus Női Pavilonjában, ahol Magyarország szervezte a legtöbb eseményt. Összesen 31 magyar vállalat mutatkozott be a japán partnerek előtt, ami új gazdasági és turisztikai együttműködések alapját teremtette meg.

Diplomácia: A pavilon 2250 protokollvendéget fogadott, 440 delegáció tagjaként. Tiszteletüket tették a japán császári család tagjai, de a vendégek között volt Nobel-díjas, államfő, kormányfő, olimpikon, nagykövet, tiszteletbeli konzul és püspök is.

Turisztikai Eredmények és Jövő

A pavilon nemcsak megszólította, hanem inspirálta is a japán közönséget – a kulturális jelenlét érzékelhetően erősítette Magyarország turisztikai vonzerejét.

„A világkiállítás ideje alatt 19 százalékkal nőtt a Magyarországra beutazó japán turisták száma 2024 azonos időszakához képest. A magyar bemutatkozás hidat épített a két nemzet között: élményt és inspirációt adott mindazoknak, akik az expós látogatásukat követően személyesen is szerették volna felfedezni hazánkat. A kulturális jelenlétnek ez a formája hosszú távon erősíti Magyarország imázsát a szigetországban.”

Kristó Ákos miniszteri biztos

A Magyar Pavilon a „Múltunk nélkül jövőnk sincs” gondolat jegyében épült, és az elmúlt fél év során méltó módon képviselte Magyarország értékeit. A látogatók számára a pavilon nem csupán építészeti különlegesség, hanem egy érzelmi és kulturális utazás is volt – lenyomata annak, hogy a fenntartható jövő kulcsa a természethez és hagyományainkhoz való visszatérésben rejlik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Mi köze a Túró Rudinak a babaváráshoz? Németh Nóri, a PregHello applikáció megalkotója elárulja nekünk
Saját várandóssága adta az ötletet Németh Nórinak az ingyenes applikációhoz, amit ma már több tízezer kismama használ a babavárás időszaka alatt és után.


Nem ritka, hogy sok nőt megihlet az anyaság, a babavárás, sokan ebben az időszakban találnak rá önmagukra, kezdenek új dolgokba, váltanak karriert, vállalkozást alapítanak. Németh Nórival, a PregHello applikáció megálmodójával és tulajdonosával is pontosan ez történt: észrevette, hogy nincs olyan magyar nyelvű információgyűjtemény a piacon, ahol a kismamák egyszerűen, gyorsan, átláthatóan és nem utolsósorban szórakoztatóan tájékozódhatnak, ezért úgy döntött, készít egyet ő maga. Nóri a mára rendkívül népszerűvé vált alkalmazás megszületéséről, a további célokról és tervekről mesélt nekünk.

  • SZMO: Hogyan született meg a PregHello ötlete, és mik voltak az első lépések, amiket megtettél, hogy applikációt fejleszthess?

Németh Nóra: Amikor elszántam magam, hogy összerakok egy olyan tartalomcsomagot, ami segíti a kismamákat, akkor fogtam egy A4-es lapot és elkezdtem összeírni, hogy milyen információk segítenének engem és más várandós kismamákat. Az alkalmazás fejlesztése ugyan csak akkor kezdődött el, amikor a kisfiam bölcsis lett, de addigra elég jól összeállt az első verzió tartalma.

A kezdetektől fogva fontos volt számomra, hogy a kismamák hiteles forrásra támaszkodhassanak, így szakmájukban elismert és aktívan dolgozó egészségügyi szakemberek validálták és a mai napig is folyamatosan aktualizálják az alkalmazásban szereplő összes tudásanyagot.

  • SZMO: Volt személyes élményed, ami inspirálta a fejlesztést?

 Németh Nóra: Azt gondoltam magamban: „Milyen jó lenne, ha lenne egy olyan platform, ami kifejezetten a magyar viszonyokat tükrözi.” Országonként ugyanis teljesen eltérőek a javaslatok, így szerintem nagyon fontos, hogy kifejezetten az itthoni viszonyokat vegyük figyelembe a magyar kismamák számára. Magába az applikációba is rejtettem pár személyes élményt.

A várandósság heteit az applikáció főként gyümölcsökhöz hasonlítva mutatja, a kismamák lelkesen mutatják mindig a párjuknak, hogy az adott napon épp milyen gyümölcs méretének felel meg a kisbabájuk. Van két dolog azonban, amik kifejezetten személyes emlék miatt kerültek be az appba..

A Playmobil figura a férjem nagy kedvence, és egyik alkalommal, miután az orvostól jöttünk haza, vidáman vette észre, hogy amekkora akkor volt a kisbabánk, teljesen megegyezett a kezében tartott Playmobil figura méretével. Ugyanígy a túró rudi a  a 14. hétnél szerepel. Én nagy túró rudi rajongó vagyok és a túró rudi hossza pont akkora, mint ebben a korban a magzat mérete. Lemértük vonalzóval.

  • SZMO: Mi volt a legnagyobb kihívás az applikáció fejlesztése és működése során?

Németh Nóra: Mindig vannak kisebb dolgok, amikkel meg kell küzdeni, amiket helyre kell hozni, mielőbb meg kell oldani. A rendszerhibák, illetve a határidők betartása, az ezekre való állandó koncentráció az, ami számomra nehézség, ez persze nem a legszórakoztatóbb része a dolognak. Nem volt könnyű olyan szakembereket, fejlesztőket találni, akikkel kifejezetten jó együtt dolgozni és nem csak értenek a dolgukhoz, de emberileg is könnyen megértetik magukat és gördülékeny velük a közös munka. De szerencsére találtunk megfelelő munkatársakat, és a szakértők, akikkel együttműködünk az egyik legfontosabb mozgatórugói a gépezetnek. Tőlük leszünk igazán hitelesek és naprakészek.

Szakértőink között találunk szakorvost, nőgyógyászt, gyermekápolót, védőnőt, pszichológust, bábát, szülésznőt, gyógytornászt, szonográfust, diabetikust, mentőtisztet, szülésznőt és visszérspecialistát is.

Úgyhogy azt hiszem joggal mondhatom, hogy tényleg minden területre odafigyelünk és profi, hiteles forrásból adunk információt a kismamáknak.

Szerencsésnek érzem magam, mert tudom, hogy sokan, akik vállalkozásba kezdenek, eljutnak egy olyan ponthoz, amikor  el kell dönteniük, hogy megéri-e folytatni, vagy nem. Nálam nem volt ilyen pont, mindig tudtam, hogy mit szeretnék a PregHellóval. Viszont egyértelműen szükség van néha pihenésre, megújulásra, mert azért el lehet  fáradni a vállalkozásvezetésben.

  • SZMO: Mikor érezted először azt, hogy az applikáció sikeres, mikor gondoltad, hogy „Igen, pontosan ezt képzeltem el, megcsináltuk”! ?

Németh Nóra: Az alkalmazás létrejötte után két héttel. Ugyanis szinte azonnal letöltötte 2500 kismama, ez pedig egyértelmű visszajelzés volt számomra, hogy mekkora szükség volt már itthon egy ilyen platformra. Amire pedig nagyon büszke voltam akkor is és most is, hogy ezek a kismamák nem csak letöltik és használják az applikációt, de visszajelzést is adnak folyamatosan.

Már az elején is rengeteg pozitív üzenetet kaptunk, de ami nekem külön öröm, hogy javaslatokat, ötleteket írnak, ami mind hozzájárul ahhoz, hogy megfelelően fejlesszük az alkalmazást és minél inkább kielégítsük a felhasználók igényeit. Ez pedig nagyon nagy érték.

Ha már visszajelzés: számomra például az egyik legkedvesebb a MAVE-hoz (Magyar Védőnők Egyesülete) kapcsolódik, akik előszeretettel ajánlják a PregHellót a kismamáik számára, ez pedig szakmailag is egy szuper elismerés.

  • SZMO: Mi volt az eddigi legnagyobb mérföldkő az applikáció életében?

Németh Nóra: Majd most jönnek az igazi mérföldkövek! De eddig az applikáció „kistestvérének”, a BabyHellónak a létrejötte volt különös jelentőségű. Ez az app is egyre népszerűbb, ezt is már több ezer kismama töltötte le itthon, így erre mindenképp büszke vagyok.

De említhetem mérföldkőként  az idén ősszel első alkalommal megrendezésre kerülő Babaváró fesztivált, amit már elképesztően várok! Tényleg egy igazi jó hangulatú, szakmai, ám vidám és színes, közösségépítő fesztiválra készülünk, ami úgy gondolom, hogy más lesz, mint az eddig itthon megrendezett baba-mama expók.

Preghello Babaváró fesztivál - Írd be a naptárba már most!

A fesztivált szeptember 13-án, szombaton egy gyönyörű helyszínen, az Eiffel Műhelyházban rendezik meg és a szervezők nem titkolt célja, hogy egy olyan közösségi élmény legyen ez a nap, ahol minden kismama és kispapa jól érzi magát és az eseményről magabiztosan és boldogan távozzanak.

Jegyvásárlás és részletek: www.preghello.com

  • SZMO: És mit gondolsz, maga az applikácó miben különbözik akár az itthoni, akár a külföldi alkalmazásoktól?

Németh Nóra: Amellett, hogy kifejezetten a magyar viszonyokat tükrözi, amit meglehetősen hiányoltam, átláthatóra, letisztultra terveztük az alkalmazást, amiben nincsen felesleges s töltet és forgatag, amiben el tudna veszni a kismama.

  • SZMO: Milyen terveitek vannak a jövőre nézve a PregHellóval?

Németh Nóra: Minden folyamatosan változik, én inkább közeli célokat szoktam kitűzni elsősorban, mint például amilyen a fesztivál is. De mindenképpen tervben van, hogy szeretnénk külföldi piac felé is nyitni, létrehozni a PregHellót több nyelven is, jelenjünk meg minél több helyen. De mindennek meg van a maga ideje, én ebben nagyon hiszek. A BabyHello és a fesztivál is pont akkor valósult meg, amikor itt volt az ideje, és biztos vagyok benne, hogy ezek a tervek is a megfelelő időben fognak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: