FELFEDEZŐ
A Rovatból

Lábfehérítő port és hajlakkot is kaphatnak a tappancsukra a kutyák a szépségversenyen

Connie, az Európa-bajnok schnauzer történetéből kiderül: kutyát versenyeztetni drága hobbi, de van, amiért az ebnek és a gazdinak is megéri.


Óriási közönséget vonzott az idén Budapesten tartott FCI European Dog Show nemzetközi kutyakiállítás (EDS), ahol szép számmal jelentek meg magyar és külföldi indulók is. De milyen ebek számítanak esélyesnek egy ilyen versenyen? Hogy zajlik a felkészülés, és mennyit számítanak az itt elnyert díjak? Szabó Tímeával és Kiss Milánnal beszélgettünk, az ő kutyájuk, Connie ugyanis Európa legjobb junior só-bors közép schnauzereként végzett a versenyen.

Ugatástól volt hangos a Hungexpo december 28 és 31 közt, a 2021-es EDS-en ugyanis szinte minden elképzelhető kutyafajta képviseltette magát. Egy dolog azonban közös volt az indulókban: mindannyian tenyésztőtől származó, fajtatiszta ebek.

„Minden fajtának megvannak a maga meghatározott sztenderdjei. Centire pontosan le van írva például, milyen az adott fajta ideális külleme és a jelleme, így például a közép schnazuereké is” - mondja Milán, aki barátnőjével, Timivel együtt a törpe schnauzer Saci, és a friss Európa-bajnok Connie büszke gazdája.

Az elvárt sztenderdek persze hosszú évtizedeken át, az adott fajtával párhuzamosan alakultak ki. Léteznek egyfelől történelmi kutyafajták, amelyek egy bizonyos tájegységhez köthetők. Másfelől vannak mesterséges fajták, amiket egy tenyésztési cél érdekében hoztak létre, így például a német juhászt vagy a dobermannt is. A sztenderdeket a Fédération Cynologique Internationale (FCI) tartja számon, amely jelenleg 360 különböző fajtát ismer el.

Megkülönböztetünk törpe, közép és óriás schnauzert. A délnémet eredetű fajtát házőrző, „mindenes” munkakutyaként tartották. Napjainkban is gyakran lát el őrző-védő, figyelmeztető funkciót. Rendkívül intelligens, a rendőrségnél mégsem alkalmazzák, mivel a hozzá legközelebbi személy(ek)hez kötődik, nem engedelmeskedik bárkinek. “Sacika, a törpe schnauzer például olyan cuki, hogy mindenki emelgeti, tutujgatja. Ez őt zavarja, mert a schnauzerek idegenekkel alapvetően bizalmatlanok” - mondja Timi. A közép schnauzer a törpével ellentétben igazi energiabomba, nem „kanapékutya”. Családjához végtelenül ragaszkodó, területét és gazdája értékeit bátran védi, emellett a ház körüli kártevőkkel szemben is hatékonyan veszi fel a harcot. A kezdeti bizalmatlanság ellenére valódi énje igazán sokoldalú. A család barátait kitörő örömmel fogadja, környezetét bohókás viselkedésével szórakoztatja, emellett mindig kész a gazdival közös programokra. Timi és Milán számára lényeges szempont volt, hogy a schnauzerek jól kezelik, ha több órára magukra hagyják őket a munka miatt, ráadásul nem is szőröznek a lakásban. A schnauzereket megismerhetjük a Facebook-csoportok találkozóin, és neten utánanézhetünk a tenyésztőknek is.

“Tenyésztőtől vásárolni nem olcsó mulatság: egy fajtatiszta közép schnauzer ára 1000 eurótól kezdődik a tenyésztőtől, és az adott kutya felmenőitől függően. Ezért cserébe viszont biztosak lehetünk benne, hogy a kutyánk külsőre és viselkedésre is az adott fajta jellegzetességeit hordozza majd. Hasonlóan fontos szempont az egészség is: a kutyáknak nincs TB-je, egy csípő diszplázia-műtétből való felépülés pedig akár egymillió forintba is kerülhet. Ha azonban egy kutya szüleit már leszűrték diszpláziára, minimális az esélye, hogy kialakuljon nála a betegség. Elméletben menhelyről is örökbe fogadhatjuk a világ legjobb fej, legegészségesebb kutyáját, de sajnos ebben sokszor rejlik kockázat. Előfordul, hogy az adott állattal rosszul bántak, mielőtt hozzánk került, ez pedig komoly viselkedési problémákhoz vezethet” - fűzi hozzá Milán.

A versenyeken tehát csak a megfelelő felmenővel ellátott ebek vonulhatnak fel a bírók előtt. De mi minden szükséges még ahhoz, hogy elkápráztassák őket?
Akár fogszabályzót is kaphatnak

A felkészülésben három fő szempont van. Ezek közül első a kutya anatómiája, ami természetesen adott.

“Nem baj, ha egy centivel magasabb a kelleténél, ha egyébként szuperjó arányai vannak. Ezért elsősorban a tenyésztő „felel”, aki a saját kenneljében azon dolgozik, hogy a sztenderdnek minél inkább megfelelő kutyák szülessenek. Connie egy Alarm Beskyd nevű cseh, míg Sacika egy Sempiternal Fame nevű magyar kennelből származik. Az idei budapesti EDS-en kiváló minőségű kutyák vettek részt, kiváló kennelekből” - mondja Timi.

Sok múlik azon is, hogy a meglévő adottságokat milyen köntösbe öltöztetik. Akárcsak egy topmodell esetében, a lényeg az előnyös vonások kiemelése, az előnytelenek elrejtése. Az úgynevezett „grooming” része a kozmetika, a szőr nyírása és fésülése, de létezik kutyasampon, kondicionáló, lábszőrfehérítő por és fogszabályzó is a foghibás kutyáknak. A kutyák kozmetikája legalább annyira összetett, mint egy emberi szépségverseny esetében, és itt is megtalálható számos praktika, amit egy-egy kutyakozmetikus, groomer ismer.

Végezetül figyelik az is, hogy az állat az elvárásoknak megfelelően mozogjon a ringben. Ezzel az úgynevezett felvezetők, másnéven handlerek foglalkoznak, akik természetesen külön munkadíjat számolnak fel, ha nem a kutya gazdája látja el a felvezetői feladatokat.

„Nem mindegy, hogy áll a kutya feje, farka. Olyan ez, mint amikor egy szépségkirálynő beáll pózolni. A handler feladata jól prezentálni a versenyzőjét, amire vannak különböző trükkök. A mi handlerünk (Póth Vivien, a fenti képen) például egy 10x10-es anyagdarabra tette Connie hátsó lábait. Így a kutya érezte, hogy más textúrán áll, a lábai fixálva maradtak és nem csúsztak meg. Előfordul az is, hogy hajlakkal fújják be a tappancsukat, nehogy elessenek a csúszós padlón” - mondja Timi.

Természetesen arra is figyelmet fordítanak, hogy a kutya milyen kedvvel lép a ringbe, és viselkedésében mennyire képviseli a fajta jellemzőit. A kiképzésben és a felkészítésben is egyre nagyobb szerepet kap a pozitív megerősítés, aminek eredményeként jó esetben vidáman, magabiztosan vonul fel a kutya a bíró előtt. Ebben a néhány percben összegződik a sok hónapos előkészítés eredménye.

Már a babakutyák is ott totyognak a ringben

A bíró civilben lehet tenyésztő, egyetemi tanár vagy állatorvos is, a lényeg, hogy vizsgát kell tennie a szerepkör ellátásához. A mostani Európa-bajnokságon még a közép schnauzer fajtán belül is külön bíró jutott a só-bors színváltozatára - ez a kutyák szürke-fehér bundájára utal.

„A sztenderdek adottak, azonban nehéz dolguk van a bíróknak. Ők döntik el, hogy a sok szép, előírásnak megfelelő állat közül melyik az adott versenyen a legszebb” - magyarázza Milán.

Az életkort illetően nincs diszkrimináció, az ebek képviseltethetik magukat a baba, kölyök, junior, felnőtt vagy épp veterán korosztályban is. Már a háromhónapos kiskutyák is részt vehetnek, sőt, tanácsos is részt venniük a versenyeken. Igaz, őket még nem díjazzák, csak minősítik.

„A kiskutyákat is gyakran elhozzák, hogy szokják ezt a közeget. Nagyon fontos a szocializáció: egy kutyust rengeteg inger ér egy ilyen csarnokban, ahol egyszerre minden kutya ugat. A babák persze még össze-vissza császkálnak, nem tudnak rendesen felvonulni a zsűri előtt, de éppen ettől zseniálisak és aranyosak” - teszi hozzá Timi.

Mint az eddigiekből is kitűnhet, a versenyeztetés igen költséges hobbi. Az egyes versenyeken nevezési díjat számolnak fel, ami - versenynaponként - 10-20 ezer forint közé eshet, és egy háromnapos rendezvény esetében már komoly megterhelést jelenthet a gazdi pénztárcájának. Ehhez társul az útiköltség, a szállás, ha szükséges, és természetesen a kozmetika, illetve a handler munkája is.

A versenyeztetés azonban igen megtérülő lehet, hiszen a bajnok kutyák leszármazottai jóval magasabb áron kelnek el: minél magasabb a helyezés, és minél rangosabb díjjal rendelkeznek a szülők, annál borsosabb lehet a jövendőbeli kölykök ára.

A nemzetközileg elismert cseh tenyésztőtől származó Connie (teljes nevén Confeti Alarm Beskyd) például világbajnokokat tudhat a felmenői közt, de még a testvérei is számos szép eredményt zsebeltek be az elmúlt évben. Saci (teljes nevén Pepper Sempiternal Fame), aki lelki segítőként minden versenyre elkíséri a legjobb barátnőjét, szintén bajnok felmenőktől származik.

„Vannak magyar és nemzetközi versenyek, Európa- és világbajnokság is. A közép schnauzer nem túl elterjedt fajta, és a pandémia miatt alacsonyabb volt a mostani résztvevők száma. Connie győzelme ezzel együtt is nagy szó, „emberre lefordítva” olyan, mintha például úszó EB-t nyert volna. Efölött már tulajdonképpen csak a világbajnokság van” - zárja Milán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt a tökszezon! Minden, amit érdemes tudni a tökről + 2 szuper tökös recept
Az egyik legsokoldalúbb zöldség, sütve, párolva, pépesítve vagy reszelve is isteni. Számos jótékony hatása ismert, éppúgy otthonos a salátákban, mint a rakott ételekben, levesekben vagy ragukban. Számtalan okot mondunk, amiért érdemes feltenned az étlapra.


Az október a tökökről szól. Az évnek ebben a szakában rengeteg fajtát találhatsz a piacon, mindegyik gazdag antioxidánsokban és rostokban, alacsony zsír- és kalóriatartalmuk miatt még a diétákba is simán bevetheted őket.

Hogy miért? Mondunk rá néhány okot:

- A tök tele van rosttal. A rostban gazdag étrend pedig

segít az elhízás elleni harcban

és csökkenti a vastag- és végbélrák kockázatát, feltéve, ha sikerül napi 30 grammot bevinned belőle.

- Különösen gazdag bétakarotinban, ahogy azt élénk narancssárga húsa is mutatja. Szervezetünk a karotinoidokat A-vitaminná tudja alakítani, ami

kifejezetten jót tesz a látásodnak és szebbé teszi a bőrödet.

- A nyers tök gazdag E-vitaminban, és szerencsére ez sütéskor csak alig valamit csökken. Az A- és C-vitaminhoz hasonlóan az E-vitamin is

védi a sejtjeidet a káros oxidatív stressztől.

- Ez a vitaminforrás ráadásul gazdag még káliumban is,

ami segít fenntartani a normál vérnyomást.

- Sőt C-vitaminban is, ami pedig segít megküzdeni a fáradtsággal és a kimerüléssel.

- A tökmagban bőségesen van magnézium. A szervezetben betöltött számos szerepe mellett a magnézium

hozzájárul a normál folyadék- és elektrolit-egyensúlyhoz,

valamint az egészséges izomműködéshez.

Rengeteg féle tökkel találkozhatsz a boltokban. Hogy könnyebb legyen a választás, ezt érdemes tudnod róluk:

Japán (Piros hokkaido) sütőtök:

Ennek a hagyma alakú középméretű töknek a húsa ízében és állagában a gesztenyére emlékeztet. Készíthetsz pürét belőle sós ételekhez, vagy használhatod sütikhez is.

Klasszikus sütőtök:

A nagydarab narancssárga sütőtök klasszikus választás a töklámpáshoz. Főzéshez is jó, krémlevesekhez vagy a sütőben sütve.

Fehér héjú kicsi:

Kicsi, lapos, sápadt tök krémsárga hússal, amelyet félbevágva megtölthetsz vagy feldarabolva salátákhoz és pörköltökhöz is fincsi.

Kabocha:

Ennek a japán fajtának a sötét rücskös bőre alatt intenzíven édes hús lakik, amelynek textúráját gyakran hasonlítják az édesburgonyához. Próbáld ki héjastól szeletekben sütve, finom őszi salátákhoz.

Úritök (Nagydobosi):

Nagyszerű, univerzális neon-narancssárga hússal, salátákhoz, pörköltekhez, curryhez, rizottókhoz és tésztaételekhez tökéletes választás. Kékesszürke héja szívós lehet, ezért nagy darabokra vágva süsd, majd kanalazd ki a puha húsát.

Kanadai sütőtök:

Tökéletes levesekhez, tésztaételekhez, saláták, morzsasütik, édes piték és torták alapanyaga.

Ha a klasszikus sütőtökön kívül valami mást is megkóstolnál, íme két hiperegészséges és extra finom étel tökből - nem csak halloweenre:

Kanadai sütőtök-krémleves

Hozzávalók:

1 evőkanál olívaolaj

1 közepes méretű vöröshagyma kockákra vágva

2 közepes méretű kanadai tök

2 közepes alma felkockázva, hámozás nélkül

2 csésze húsleves

1 teáskanál só

1/2 teáskanál őrölt szerecsendió

1/4 teáskanál fekete bors

1/4 teáskanál cayenne-i bors

3/4 csésze kókusztej

A feltéthez :

Pirított tökmag

Apróra vágott friss zsálya

Kókusztejszín vagy görög joghurt

Elkészítés:

Egy edényben melegítsd fel az olívaolajat közepes lángon. Add hozzá a hagymát, és párold meg, körülbelül 5-8 percig, időnként megkeverve. Vedd le a lángot.

Vágd le a tök felső és alsó végét. Egy zöldséghámozóval hámozd meg, vágd hosszában ketté, és kanalazd ki a magokat. Vágd kockákra a tök húsát, tedd a hagymára és kis lángon dinszteld meg.

Keverd hozzá az almát, ha az is megpárolódott, akkor öntsd fel a húslevessel, sózd, borsozd meg, szórd hozzá a szerecsendiót és a cayenne-t. Fedd le, és főzd kislángon amíg a tök és az alma is megpuhul.

Öntsd hozzá a 3/4 csésze kókusztejet. Botmixerrel pürésítsd a levest. Tálald forrón tökmaggal vagy zsályával.

Sütőtökös-gyömbéres sült sajttorta

Ez a felháborítóan finom sütemény különleges ízét az édes sütőtöktől kapja. Egyszerű, és már előző nap is megsütheted. Ha szereted az extra ropogós textúrát, morzsolj a tetejére egy kis gyömbéres kekszet.

Hozzávalók 16 szelethez:

600 g sütőtök kockákra vágva

1 evőkanál olívaolaj

130 g vaj

400 g gyömbéres keksz

650 g zsíros krémsajt

200 g barna cukor

½ teáskanál finom tengeri só

2 evőkanál kukoricaliszt

4 nagy tojás

200 ml tejszín

1 tasak vaníliáscukor

½ teáskanál őrölt gyömbér

Karamell a tetejére

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra. Tedd be a sütőtököt egy nagy tepsibe olajjal, és süsd 1-1,5 órát, amíg megpuhul. Ha kihűlt, a húsát kanalazd robotgépbe, és turmixold le.

Egy 23 cm-es tortaforma belsejét vékonyan kendd ki vajjal, ne kapcsost válassz, olyan kell, amit utána vízbe is állíthatsz és nem megy bele a víz.

Olvaszd fel a vajat, törd porrá a gyömbéres kekszet. Keverd hozzá az olvasztott vajat, és egyenletesen nyomkodd bele a kekszes masszát a tortaformába.

A krémsajtot, a kukoricalisztet és a cukrot egy nagy keverőtálban elektromos habverővel habosítsd fel. A tojásokat, a sütőtökpürét és a tejszínt a vaníliával, a gyömbérrel és a sóval szintén. Keverd össze az egészet, majd öntsd az előkészített tortaformába.

Melegítsd elő a sütőt 180°C-ra.

Forralj fel egy kanna vizet. A tortaformát tedd egy nagyobb, magas oldalú edénybe, majd óvatosan önts alá annyi forrásban lévő vizet, hogy majdnem félig érje az oldalát - vigyázz, ne kerüljön víz a sajttortába. 1 órát süsd így.

Ellenőrizd az állagát egy nagyon óvatos rázással. Ha túl lötyögős, adj még 5-10 percet neki. Ha kész, kapcsold ki a sütőt, és hagyd a résnyire nyitott ajtó mögött lassan hűlni egy újabb órán át.

Szobahőmérsékletre hűlve tedd be a hűtőbe, hogy teljesen megszilárduljon, lehetőleg egy egész éjszakára. A tálaláshoz melegíts karamellszószt és csorgasd a tetejére.

Néhány egyéb finom felhasználása a töknek:

Sütve

Vágd a tököt egyenletes szeletekre vagy kockákra. Kendd meg egy kis repceolajjal, és tegyél a szeletekre rozmaring ágat. Közepesen forró sütőben legalább 30 percig süsd, ezalatt megpuhul és enyhén megpirul. Tálald melegen köretként, vagy hidegen salátákhoz keverve. Gazdagíthatod lencsével, fetával, pirított magvakkal és egy egyszerű balzsamecetes öntettel.

Pürésítve

Egy másik felhasználási módja, ha megsütöd a fentiek szerint, de rozmaring helyett chilipehellyel szórod meg és enyhén karamellizálod. Félidőben tegyél hozzá néhány gerezd hámozatlan fokhagymát. Amikor elkészült, nyomd ki a puha fokhagymát a héjából, és a tökkel együtt turmixold le, egy kevés extra szűz olívaolajjal együtt.

Nyersen

Reszelj le egyenlő mennyiségű nyers tököt, sárgarépát és céklát (a céklát jobb, ha gumikesztyűben reszeled, különben tiszta vörös lesz a kezed). Tegyél hozzá egy kis apróra vágott vörös káposztát és finomra vágott újhagymát. Keverj a balzsamecetből, extra szűz olívaolajból és dijoni mustárból öntetet. Szórd meg petrezselyemmel, majd keverd a salátához. Grillezett hallal vagy tofuval igazán finom.

Tök curry

Piríts meg egy fej összevágott hagymát egy kanál thai vörös currypasztával. Dobj hozzá néhány marék összekockázott tököt. Öntsd fel kókusztejjel, párold puhára, és a főzés utolsó néhány percében tegyél hozzá egy marék zöldbabot. Frissen facsart lime levével és szója- vagy halszósszal ízesítsd.

A cikk támogatója a Milli.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Házasság első látásra: „Mindent felülírtam, amiben hisznek” – kiderült, miért nem ment el Peti családja az esküvőre
Baráti köre szűk, többen külföldön élnek, a szereplés sem mindenkinek fért bele. Az újdonsült férj elegánsan kezelte a helyzetet, hogy Anna se érezze magát rosszul.


A TV2 Házasság első látásra 3. évadában Jagicza Peti és Dudás Anna oltár elé álltak, de a vőlegény oldalán alig akadt vendég. Az esküvőn a vőlegény oldaláról csak Szandi, a legjobb barátja jelent meg – írta a Metropol.

„A szüleim, illetve a teljes család nagyon nehezen fogadta el ezt a döntést. Mondhatni mindennel szembementem, amiben hisznek és amit vallanak”

- mondta Peti, aki szerint a helyzet azóta enyhült. „Azóta valamivel enyhült ez a dolog, és idővel jobban elfogadták, hogy így döntöttem.” A távolmaradásban szerepet játszott a munka is.

„A szüleim mindketten felső pozícióban dolgoznak, ami nem engedi meg ezt a fajta szereplést”

- mesélte.

A baráti kör is szűk és elég szétszórt. „Nekem nagyon szűk a bizalmi és a baráti köröm. Szóval én is csak kapkodtam a fejemet, amikor rájöttem a végén, hogy egyedül maradtam.”

Peti kiemelte azt is, hogy mennyire fontos neki a család.

„Baromi jó családból jövök. Igyekeztem eleganciával és tisztelettel levezényelni ezt úgy, hogy emiatt senki se sérüljön, illetve a kedves feleségem se érezze magát rosszul...”

Szerinte a családi kötelék akkor is erőt ad, ha ők nincsenek ott fizikailag. „Érzem őket, érzem a szeretetüket. Ez egy olyan erő, ami időnként nagyobb támogatást nyújt, mintha fizikailag ott ülnének velem egy időben, egy helyen.”

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor visszatért oda, ahol 1973-ban járt utoljára
A miniszterelnök saját maga vezette a kisbuszt, amivel megérkezett Zánkára. Itt tartják a hétvégén a Harcosok Klubja újabb edzőtáborát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 19.



A hétvégén rendezik a Harcosok Klubja második edzőtáborát. A helyszín ezúttal a zánkai Erzsébet-tábor, ahova Orbán Viktor saját maga kormányozta be a miniszterelnöki kisbuszt, amiről egy videót is posztolt a Facebookra.

„Jó napot! Miről maradtam le?” - kérdezi az érkezés után a kormányfő az őt fogadókat. A válaszból kiderül, hogy a harcosok nagy bevonulását már biztosan lekéste Orbán.

„Úttörőtáborban voltam itt utoljára”

- mondja két szelfi között a miniszterelnök, aki azt is elárulja, hogy ez mikor volt:

„Én jártam már itt 1973-ban” - derül ki egy újabb beszélgetésből.

„Azóta egy picit változott” - hívják fel az elmúlt évekre a miniszterelnök figyelmét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ledöbbent a család, mikor kiderült, hogy az újszülött egy játékbaba, a nő a lebukása után az „apának” azt hazudta, hogy meghalt a gyerek
A Skóciában élő 22 éves fiatal nő mindenkit átvert a műhassal, történeteket talált ki, fotókat tett fel a közösségi oldalára. Végül az anyja gyanút fogott.


Egy - a skóciai Airdrie-ben élő - 22 éves nő, Kira Cousins

hetekig átverte a családját és ismerőseit azzal, hogy azt állította, megszülte a kislányát. Aztán kiderült, hogy a "baba" valójában egy élethű játék volt.

A Mirror azt írja, a család akkor döbbent meg, amikor Kira édesanyja a hálószobában rábukkant a babára.

A fiatal nő állítólag műhasat viselt, és a közösségi médiában mutatta be az újszülöttnek hitt Reborn babát, akit Bonnie-Leigh Joyce-nak nevezett el. A hónap elején bejelentette a "születést", sőt azt is állította, hogy a kislány 2,4 kilogrammal jött világra. Ultrahangképeket, a baba nemét bejelentő buliról készült felvételeket és egy olyan videót is megosztott, amelyen a "baba" mintha a hasát rugdosta volna. Képek kerültek fel újszülött ruhákról és a rokonoktól kapott ajándékokról, köztük egy 1000 fontos babakocsiról és autósülésről.

Kira részletesen beszámolt az állítólagos kórházi időpontokról és komplikációkról is, azt állítva, hogy a szülés előtti vizsgálatok szívhibát mutattak ki. A család akkor vádolta meg hazugsággal, amikor az anyja megtalálta a babát a szobájában.

Képernyőfotók szerint Kira

ezután olyan üzeneteket küldött annak a férfinak, akit a baba apjának mondott, hogy a gyermek meghalt.

Kira nem reagált a megkeresésekre, de a TikTokon közleményt tett közzé: „Tegyük tisztába a dolgot. Az ágyban voltam, amikor anyám bejött a szobámba, és rájött, hogy ez egy baba.” Azt írta, hogy "mindenkitől távol tartotta magát", a család szembesítette, és "nem hagyták annyiban". Hozzátette: „Egyikük sem tudta. Az apa és a családja sem.”

Barátnője, Neave McRobert szerint azonban gyanússá vált, hogy a "baba" sosem sírt, és Kira senkinek nem engedte megérinteni, miközben azt állította, hogy a kicsi nemrég kórházi ellenőrzésen járt. Egy október 16-án készült videóban Neave elmondta: észrevette, hogy Kira minden fotót és videót törölt a közös beszélgetésükből Bonnie-Leigh-ről, majd rákérdezett a "baba" apjánál, aki azt válaszolta: „Igen, ez egy baba.” Neave szerint Kira még azt is üzenetben írta a férfinak, hogy "Bonnie-Leigh meghalt".

A Reborn típusú babák ára 30 és 2000 font között mozog.

A család egyik – névtelenséget kérő – ismerőse azt mondta, elejétől fogva sejtette, hogy a terhesség nem igazi. Úgy fogalmazott, Kira "sorozatos hazudozó", és kétszer is látta rajta a gyanúsan "csomós" műpocakot. A vékony pizsama alatt még a hátán futó pántokat is észrevette. Azt állította, a feltöltött "babafotón" is rögtön látszott, hogy egy baba, de nem mert szólni, mert attól tartott, "mindenki őt nézi majd bolondnak".


Link másolása
KÖVESS MINKET: