KÉK HÍREK
A Rovatból

Bűzös trágyaszag terjengett Budapesten és környékén

Rengetegen jelezték, hogy érzik a bűzt.


Sokan érzékelték a fővárosban - köztük kollégánk is -, hogy nagyon büdös van a városban. Hasonló jelenséget tapasztaltak a környékbeli településeken is, Budaörsön, Gazdagréten, Budafokon is - írta az Index.

Budaörs polgármestere a Facebookon azt írta:

"Iszonyatos bűz terjeng Budaörsön. A közteresek nyomoznak, de egyelőre semmi nyom. Közben kiderült, hogy a környező települések is bűzölögnek...

Most jött az infó, hogy Zsámbékon állítólag hígtrágyáznak és a nagy szél viszi szét. Ellenőrizzük, de ez borzalmas..."

Egy kommentelő azt írta, hogy "Kőbánya is elesett, mindenki a cipőtalpát nézi, hogy mibe lépett. Nagyon durva a szag".

Egy másik hozzászóló szerint: "Garatmaró a bűz, és most már jobban hasonlít a kukásautóból kicsurgó lé szagára, mint a mezőgazdaságban használt trágyára. Elképzelhetetlennek tartom, hogy több városnyi távolságból így érződjön egy sima trágyázás! Ha a szomszéd csinálja, akkor sem ilyen erős. Páty, Érd és XXII. kerület között egy csomó ismerősöm érzi".

Máshonnan is jelezték: "Biatorbágy, Telki, Budakeszi szintén bűzölög. Kellemes pöcegödör szag van, kis disznótrágyával fűszerezve."

De volt aki Szolnokról, sőt Balatonról is hasonló jelenségről számolt be.

Wittinghoff Tamás polgármester a portálnak elmondta, hogy a törökbálinti rendőrőrstől azt az információt kapta, hogy Zsámbékról jön a szag. Ott azonban nem érezik a bűzt, ezt mondta a település vezetője. Szerinte a gyermelyi gyárból jöhet a szag, mert ott minden évben kiszórják a tyúktrágyát.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebookon azt írta, hogy

"Nem kifejezetten időjárási, de mindenképp légköri jelenség Budapesten... A város több, egymástól távol eső pontjáról is azt jelentették, hogy konkrétan ?szag van".

A kommentelők itt is százával jelezték, hogy Budapesten és a távolabbi környezetében is érezték a kellemetlen szagot.

Jelenleg még nem tudni, hogy mi a bűz forrása.

Fotó: illusztráció


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutálisan összeverték a 24.hu főszerkesztőjét egy BKV-megállóban, több csontja is eltört
Pető Pétert hétfő este támadták meg a 75-ös troli Dózsa György úti megállójában. A rendőrség már elfogta a feltételezett elkövetőt, akinek a beszámíthatóságát is vizsgálják.


Előzmény nélkül, brutálisan megverte egy férfi Pető Pétert, a 24.hu főszerkesztőjét hétfő este Budapesten. A 75-ös troli Dózsa György úti megállójában történt támadásban az újságíró több arccsontja is eltört.

A rendőrség a feltételezett elkövetőt már elfogta, és súlyos testi sértés gyanúja miatt indított ellene eljárást.

Pető Péter hétfőn, valamivel hét óra után egyedül várakozott a megállóban, egyik kezében egy könyvvel, a másikban a telefonjával, amikor egy férfi váratlanul odalépett hozzá, és ököllel arcon ütötte. Az ütéstől a főszerkesztő a földre került, ahol a támadó tovább rugdosta. A bántalmazás következtében Pető Péter súlyos sérüléseket szenvedett, az ambuláns lapján a diagnózis a koponya és az arccsontok többszörös törése volt.

„Utóbb értem is a félelmet, a fagyást” – fogalmazott Pető Péter.

A támadás alatt hiába kiabált segítségért, senki nem avatkozott közbe. A főszerkesztőben emiatt nincs harag, a történtek után megértéssel beszélt a járókelők reakciójáról. A támadó egy idő után ugyanúgy előzmény nélkül hagyta abba a bántalmazást, ahogy elkezdte. Miután Pető Péter véres arccal elindult segítséget kérni, az első négy ember, aki megállt neki segítő kezet nyújtani, mind nő volt.

A főszerkesztő a történtekről maga számolt be, leírva, hogy a mentők a Honvédkórházba szállították, ahol összesen 12 órát töltött a traumatológián, amíg minden vizsgálatot elvégeztek rajta - írja a 24.hu. A rendőrök még a kórház sürgősségi folyosóján felvették a vallomását, és közölték vele, hogy a feltételezett elkövetőt már elfogták.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a férfit nemcsak ezzel a bűncselekménnyel gyanúsítják. A rendőrök később arról tájékoztatták Pető Pétert, hogy a gyanúsítottat több korábbi bűncselekmény elkövetésével is összefüggésbe hozták, és a beszámíthatóságát is vizsgálják.

„Tehát nem kizárt, hogy éppen csak az útjába kerültem egy őrültnek” – írta az újságíró.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtalálhatták, hogy ki tett patkánymérget bébiételekbe
Ausztriában őrizetbe vették a 39 éves gyanúsítottat, aki a hatóságok szerint patkánymérget keverhetett a HiPP bébiételekbe. A férfi zsarolhatta a céget, a mérgezést azután kezdte, hogy nem kapott pénzt. Egy ideig félő volt, hogy magyarok is vettek a termékből.


Szombaton délelőtt Ausztriában őrizetbe vettek egy 39 éves férfit, akit a patkányméreggel szennyezett HiPP-bébiételek ügyében hallgatnak ki – írta a HVG az MTI alapján. A burgenlandi rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem árult el részleteket sem a gyanúsítottról, sem az elfogás körülményeiről.

A nyomozás Ausztriában szándékos közveszélyokozás és súlyos testi sértés kísérlete miatt folyik.

Az eset az osztrák politikát is megrázta. Korinna Schumann egészségügyi miniszter döbbenetének adott hangot a történtek miatt.

„Mélyen felkavaró, hogy valaki láthatóan kész csecsemők egészségét veszélyeztetni bűnös indítékból.”

Sajtóértesülések szerint a zsaroló kétmillió eurót követelt a HiPP-től egy olyan e-mailben, ami egy ritkán ellenőrzött, általános postafiókba érkezett. A levelet ezért csak két héttel a fizetési határidő lejárta után vették észre a cégnél.

Az ügy még április 18-án robbant ki, amikor a hatóságok megerősítették, hogy patkánymérget találtak egy HiPP bébiételben. Az első igazoltan mérgezett üveget az ORF szerint egy kismartoni (Eisenstadt) szupermarketben vásárolták meg, abban 15 mikrogrammnyi mérget mutattak ki. Azt toxikológusok vizsgálják, hogy ez a mennyiség milyen hatással lett volna egy csecsemő szervezetére.

Az eset nemzetközi méreteket öltött, miután Ausztrián kívül Csehországban és Szlovákiában is találtak manipulált üvegeket, összesen öt darabot. A hatóságok szerint még egy további, Ausztriában elhelyezett mérgezett termék is kereskedelmi forgalomban lehet.

Mivel az első esetet a határhoz közel fedezték fel, felmerült, hogy magyarok is vehettek a szennyezett bébiételből. Magyarországon a Müller drogériahálózat, megelőző intézkedésként, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve visszahívta a „Hipp Zöldségek – korai sárgarépa burgonyával” elnevezésű terméket.

A HiPP cég hangsúlyozta, hogy az eset nem gyártási vagy minőségbiztosítási hiányosságra vezethető vissza.

„Ez a visszahívás nem a részünkről felmerült termék- vagy minőségi hibára vezethető vissza. Az üvegek tökéletes állapotban hagyták el a HiPP-üzemet.”

Az osztrák élelmiszerbiztonsági hivatal (AGES) tájékoztatása szerint a patkánymérgek gyakori hatóanyaga véralvadásgátló hatású lehet. A mérgezés tünetei – például fogínyvérzés, orrvérzés, véraláfutások – a fogyasztás után akár két-öt nappal is jelentkezhetnek.

A hatóságok azt kérik a szülőktől, hogy ha gyermeküknél ilyen tüneteket észlelnek, és az érintett termékből is ehetett, azonnal forduljanak orvoshoz. A mérgezés K-vitamin adásával hatékonyan kezelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálra gázolt egy idős nőt a 98-as busz Kőbánya-Kispesten, büntetőeljárás indult
A baleset szombat délután, nem sokkal öt óra után történt a kispesti Vak Bottyán utcai buszvégállomáson. A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit.


A 98-as busz elütött egy idős nőt a Kőbánya-Kispesten, a buszállomáson. Az áldozat a helyszínen meghalt, a rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az ügyet.

A baleset ma, nem sokkal délután öt óra után történt a kispesti buszvégállomáson. Az első hivatalos jelzést az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adta ki, eszerint a baleset a X. kerületben, a Kőbánya-Kispest autóbusz-állomáson történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság később pontosította, hogy a gázolás a XIX. kerületi Vak Bottyán utcai végállomáson történt (ami a Köki másik oldalán van) – írta a 24.hu.

A rendőrség megerősítette a tragédia tényét.

„A balesetben az idős asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette” – közölték a lappal.

A BKV is reagált, elismerték, hogy a 98-as járatuk volt érintett, de a folyamatban lévő vizsgálat lezárultáig nem közölnek további részleteket.

A rendőrség a mostani esetet büntetőeljárás keretében vizsgálja. A BKV közlése szerint a baleset körülményeinek tisztázása náluk is folyamatban van.

A rendőrség a nyomozás részleteiről a későbbiekben ad tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók a súlyos baleset helyszínéről: felborult egy kirándulóbusz Szlovákiában, magyarok is voltak az utasok között
Egy 27 éves lengyel nőt mentőhelikopterrel szállítottak a besztercebányai kórházba. A hatóságok szerint magyar, lengyel, ukrán és szlovák nemzetiségű utasok is utazhattak a járművön.


Oldalára borult egy Horvátországból Lengyelországba tartó kirándulóbusz vasárnap reggel a zólyomi járásbeli Dobronyán. A jármű az I/66-os főúton eddig tisztázatlan okból letért az úttestről, majd felborult.

A buszon a két sofőr mellett tizenhat utas tartózkodott. A balesetben a járművön utazó 18 ember közül kilencen sérültek meg, a hatóságok szerint mindannyian csak könnyebben, írta az ujszo.com.

Egy 27 éves lengyel nőt mentőhelikopterrel szállítottak a besztercebányai kórházba.

A szlovák mentőszolgálat operatív központja a beavatkozás kezdetén a balesetet a legmagasabb készültségben kezelte. „A 155-ös segélyhívó operátorai tömeges sérüléssel járó eseményt koordinálnak, amely kevéssel reggel nyolc óra előtt történt Dobrá Niván” – közölték.

A helyszínre három mentőautó és egy mentőhelikopter érkezett, a tűzoltóság pedig egy evakuációs buszt is kért.

A besztercebányai rendőrség tájékoztatása szerint a buszon több nemzetiségű utascsoport utazott.

A hatóságok szerint magyar, lengyel, ukrán és szlovák nemzetiségű utasok is utazhattak a járművön.

A baleset pontos okát és körülményeit még vizsgálják. A Noviny.sk/TV JOJ előzetes információi szerint

a sofőr azt mondta, elvakíthatta a nap, majd megcsúszhatott a busz.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon korlátozás volt érvényben, de a TASR hírügynökség szerint az út később részben járható volt – írta a szlovákiai Teraz.sk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk